Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-17 / 166. szám
10 Kelet-Magyarország CSUPA ÉRDEKES MŰSOROK 1991. július 17., szerda Az ezer tó országában Finnországi útijegyzetek Kovács György A MALÉV TU—151-ES GÉPÉNEK utasai megköny- nyebbüléssel vették tudomásul, hogy a levegőbe emelkedtek. Reménykedtek, hogy két és fél óra múlva, a kánikulai magyar nyarat Helsinki mérsékelt éghajlata váltja fel. Csalódniuk kellett. A finn főváros légikikötőjében ugyanúgy tombolt a meleg, akár Madridban, Bécsben vagy Budapesten az elmúlt napokban. Mondják: finnt és magyart rokoni szálak kötik össze mégis keveset tudunk a négy és félmilliós skandináviai országról. Ilyenkor, utazási, üdülési időben valamelyest szorosabb a kapcsolat, a távolság azonban nehezíti a közeledni kívánók dolgát. Finnország — földrajzi fekvése miatt — nehezen közelíthető meg. levegőben eljutni drága mulatság. Helsinki nemcsak a béke, a csend, a jó levegő városa, hanem fontos tengeri kikötő. Tisztasága, udvarias közlekedése kellemes felüdülés a Közép-Kelet Európából érkezők számára. Villamosközlekedése egyszerű, könnyen áttekinthető, bár ez sem olcsó a magyar ember számára. A helyi járatok úgy hálózzák a főváros útjait, akár emberi testet az erek, egyszeri jegyváltással — több járaton — egyórás utazás biztosítóit. A személygépkocsik között a nyugati típusok az uralkodók, de elvétve látni Ladát, Wartburgot és Skodát is. MIKÖZBEN SUOMI, az ezer tó országa, egyben az érdekes szigeteké is. A látványt árulják is a finnek, megannyi séta- és turistahajó indul a kikötőből, hogy elvezesse a kíváncsi idegent, bemutassa a természet eme pompáját. Hatalmas utas- és komphajók indulnak Svédország, Dánia felé, bennük gépkocsik ezrei. Ottjártunk- kor egy leningrádi hadihajó állománya tett tisztelgő látogatást a kikötőben. A főváros áruházaiban ugyanolyan nagy a választék, akár az öreg kontinens más részén, s bár finnhonban örök „késésben” az időjárás, piacán minden kapható. Az árak ugyancsak borsosak — magyar átszámítással 1 finn Márka 18 forint — a cse- lesznye, az eper literje 500, a különböző sülthalak kilója 1400—1500 forint. A sör és a töményital ára ugyancsak A finn főváros egyik főteréről a kánikulai meleg valósággal „elüldözte” a járókelőket. „józanító” hatású. A főváros kereskedelme jelentős változáson ment keres síül az elmúlt időben. Helsinki peremkerületeiben összesen huszonkét bevásárlóközpont épült, a kor technikájával felszerelve, földalatti ingyenes parkolókkal, hihetetlen széles árukínálattal, felvonókkal, automata üvegvisz- szaváltóval. Sportszerek tekintetében nagy a választék, köztudott: Finnországban igen fejlett a szabadidősport, a felszerelést ki-ki maga vásárolja. ORSZÁGSZERTE ITT IS DÍVIK a szerencsejáték, csábító az egymillió koronás főnyeremény. ^ totó, a lottó mellett sok egyéb játék között választhat a fogadó. A finn totó hárompéldányos, indigós átírá'sos, kizárt a szelvények eltűnése. A 45 számot tartalmazó lottójáték előnye, hogy az akár a húzás előtt fél órával is megvásárolható. A lekeietibb skandináv ország hétköznapjaiban — képletesen és a valóságban — jóval több a fény, mint a sötétség. Ezekben a hónapokban későn nyugszik a nap és korán kél Este tizenegykor gyenge szürkület honol, hajnali kettőkor már az előbukkanó első napsugarak cirógatják a fáradt turisták végtagjait. Az ilyen hosszú nappalok időt adnak sok mindenre. Így péMául a kedvelt szaunázásra. Statisztikák bizonyítják: a finn háztartások mintegy 80 százalékában megtalálnató a szauna, ameNurmi szobra a róla elnevezett stadion előtt. A szobor előtt egy finn és egy magyar sportvezető: a kefehajú Juszi a nyíregyháziak menedzsere és Tóth János, a nyírségi focisuli egyik alapítója. A SZERZŐ FELVÉTELE lyet szívesen kínálnak az idegennek. Ezen a téren utolérhetetlenek finn rokonaink. A FINNORSZÁGBÓL HAZAÉRKEZŐ turista nem mehet el az ország sportjának méltatása nélkül. Hogy pontosan milyen hosz- szú időre nyúlik vissza a modern sportélet. Tény: az 1940-es évre beígért, de a háború miatt elmaradt nyári olimpiát 1952-ben rendezték a finnek. Az esemény centruma, a Nurmi-stadion ma is ott áll a város közepén. A 72 méter 71 centiméter magas Järvinnen idegenforgalmi látványosság. A modern pentatlon mellett több sportág világsikere csatlakozik a finn nemzeti eredményekhez, köztük a férfi gerelyhajítók a legismertebbek. Ha megkérdeznénk a finn utca emberét, hol van Nyíregyháza, talán zavarba jönne. A Helsinki Kupa serdülő labdarúgótornán már sokszor elhangzott e nehezen- kiejthető, földrajzi név. Az ezer tó országának képviselői mindent megtettek annak érdekében, hogy Helsinkiben megfeleljenek a jó házigazda várakozásának. A nyíregyházi minifocisták meghívást kaptak az 1992. március 17—27. közötti Sao Pauló-i utánpót- lás-világtornára. A Nemes Sándor és Tóth János vezette focisuli híre „kávéországba” is eljutott. NYOLCNAPOS ÉSZAKI TARTÓZKODÁS UTÁN indultunk haza Finnctfszág- ból. Az ifjú focisták úticsomagjában sportfelszerelés, jelvény, futball-labda lapult. Magukkal hozták a finnek szeretetét. Viszontlátásra .Suomi! 1991. július 17., szerda NYÍREGYHÁZI rádió 17.00 Hírek — Zenés információs magazin. 17,30 Hírek — Tudósítások — Interjúk — Lapszemle — 18,00 Mikroob- jektív. Gazdasági közelképek — Műsorelőzetes nyíregyházi vtv 10.00 Viharos hétfő. Színes, angol film ismétlése TVl 5,45 Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5,50 Falutévé. Tíz perc szolgáltatás — 6,00 A Reggel. Közérzeti hírműsor — 8,30 Operettről operettre (ism.). Műsorvezető: Rudiik Júlia — 9,05 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora — 9,35 Képújság — 16,29 Napi müsorajánlat — 16,30 Német nyelvű nemzetiségi magazin. Unser Bildschirm — 16.55 Képújság — 17.00 Rabszolgasors. Brazil tévéfilmsorozat — XXX/4. rész — 17,30 Kalendárium. 1SS1. Ismeretterjesztő magazin. A hétköznapok tudománya. Mi történt az elmúlt héten? Hírek a tudomány szemszögéből. Út az ismeretlenbe — 18,00 Műsorismertetés, közlemények — 18.05 Pénzvilág. Hírek, tények, információk — 18,15 Gyereksarok. Micimackó klub — Esti mese. Sebaj Tóbiás — 18,45 IS — MOST. A sokoldalú fiatalok műsora — 19,15 Mini klip-mix — 19,30 Híradó — 20,00 Telesport — 20,15 A hős és a csokoládékatona. Angol tévéfilm — 22,05 Létkérdések. Vitaest — 22,50 George Enescu 110 éve szüneteit. IL román rapszódia — Íl szvit —- 23,35 Késő esti híradó — 23,40 ZDF-híradó TV2 Műsorvezető: Kudlik Júlia és Rafjics Péter 16,20 Hírek — Müsoreiőzetes — Időjárás — 16,30 ötről hatra. A TV2 zenés tájékoztató műsora — 17,30 Torpedó. Telefonos játék — 17,45 Gyerekeknek! Titkos völgy. Angol gyermekfilmsorozat. A baj nem jár egyedül — 18,i5 Telesport Műsorvezető: j ,, Lőrincz Gabriella-t 18,35 Müsoreiőzetes —*•' i 13,40 Esti egyenleg. Napi képes hírösszefoglaló — 19,00 Hogyan veszítik el a költők az illúzióikat? Csehszlovák film — II'2 rész. Stephan — Pavel Kriz (Pusztaszeri Kornél), Kendy — David Matásek (Lippai László), Sasa — Adriana Tarabková (Hegyi Barbara) — 20,45 yan öt perce? Chopin: Aszniur impromptu — 20,55 Apropó. Kepes András műsora — 22,00 Híradó — 22,35 Napzárta előtt ... — 23,00 Flambírozott szívek. Dán film , (1986). Henriette — Kristen Lehfeldt (Kútvölgyi Erzsébet), Lowe — Torben Jensen (Kon- toy "László), Béni — Soren Ős- tér ga a rd (Kassai Károly) MUSIC TV 18.30 Videoklipek — 19,30 Tárcsázz! — 20,00 Ray Cokes — 22,30 Újdonságok a moziban — 23,00 Szombat éjjel — 23,30 Riport — 23,45 Újdonságok — 24,00 Az MTV slágerei • SUPER CHANNEL 17,00 Élő videoshow — 19,00 Egyveleg — 20,30 Élet a papával (am. film) — 22,00 Hírek, sport — 22,20 Üzleti hét — 22,50 Dokumentumfilm — 23,20 Sport — 0,20 Hírek — 0 30 Nagy koncertek ’80 TV5 18,30 Francia nyelvlecke — 19,00 Hírek — 19,20 Szem pillantás — 19,30 Híradó élőben — 20,00 Jelen idő — 21,00 Híradó" — 21,35 Színházi est: Az úrhatnám polgár. — MoJiére vígjátéka — 23,00 Hírek — 23.15 Tour de France — összefoglaló — 23,35 Joseph Cessel portréja SATl 17,45 Műsorismertetés — 17.59 Megbabonázva (am. sorozat). Napoleon — 18,15 Bingo — játék — 18,45 Híradó, időjárás — 19,15 Szerencsekerék — 20,00 Hunter (am. krimisorozat). Pedro természetellenes halála — 21,00 Hölgyem, isten áldja! (amerikai filmvígjáték). Fsz.: Richard Dreyfuss, Marsha Mason — 22,55 Hírek — 23,10 Az átok örökösei (am. sor.). Visz- szatérés a holtak birodalmából — 24,00 4-es csatorna — 0,50 Hunter (ism.) — 1,40 Műsorismertetés BTL 17.10 Forró nyeremény — 17.45 Játssz velünk! — 13,00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat). Rcdeó — 18,45 Híradó, időjárás — 19,25 Fedőneve: Tűzró- ka (am. sor.). A csodafegyver — 20,15 A csendőr és a fól- dönkívüliek (francia filmvígjáték) — 22,00 TévétRkör — magazin — 22,35 Dr. Westp- hall főorvos (amerikai sorozat). Egy új szív — 23,25 Hírek — 23,35 New York védőangyala (amerikai krimisorozat) . Orchideás gyilkos — 0,20 Dr. Westphall főorvos (ism.) — 1,10 Fedőneve: Tüzróka (ism.) SZLOVÁK TVl 17,40 A nap percei — 17,50 Riporterek stúdiója — 18,50 Torna — 19,00 Esti mese — 19,20 Időjárás — 19,30 Tv- napló — 20,00 Üzlet a halállal Angol tévéfilmsorozat — 20,50 Bumeráng. Szórakoztató műsor — 21,45 Dokumentumfilm — 22,15 Események, kommentárok — 22,45 A népszerűség gyártója. Amerikai film SZOVJET TV 15,45 Rajzfilm — 16,15 Kém. Dokumentumfilm — 16,35 A szivárvány felett. Gyermek- film — 17,45 Planéta — 19,05 Nicholas Nickleby — 20,00 Vremja — 20,40 Mozipanoráma — 20,55 A kubanyi kozák kórus műsora — 22,10 Aktuális interjú — 22,45 Színházbörze *91 KRIMI £ ste tíz után megszólalt a telefon. Marianna kiejtette kezéből a divatlapot és a készülékre meredt. Csak a sokadik csengetés után nyúlt a kagyló- xoz. — Halló. .4 vonal végén egy férfi céjesen nyögött és sóhajtozott. — Disznó! — mondta Marianna undorral a hangjában és lecsapta a telefont.. Hamarosan ismét csengett a készülék. Felvette és szinte könyörögve mondta: — Hagyjon békén . :. Mit akar tőlem, maga őrült sza- tír! A férfihang ocsmányságok zuhatagával válaszolt. A lány elpirult, megrázkódott, lenyomta a villát és a kagylót a készülék mellé tette. Hevesen vert a szive. Kinyitotta az erkélyajtót, mert vágyott a hüs esti levegőre. Mélyeket lélegzett. Pillantása a szemben álló három toronyházra esett, a legtöbb lakásban égett a lámpa cs ahol nem húzták össze a függönyt, még a szobákba is beláthatott. A lakókat azonban pontosan nem lehetett kivenni. Érezte, hogy fázik és visz- szament a szobába. Az erőszakos telejonaló a középső ház legfelső emeletének egyik sötét ablakában állt, egy teleszkóp mögött. A távcső azonban nem az égbolt csillagait kémlelte, hanem a szembeni egyetemi klinika nővérszállóját vette célba. így tehát a férfi pontosan követte Marianna mozgását. Látta, hogy kiment a szobából. Csak nem megy el valahová? Megnyugodott, amikor a lány ismét feltűnt a látómezőben. Hónapok óta figyelte már, szinte minden mozdulatát ismerte. Kidért- tette azt is, hogy a sebészeten dolgozik, megtudta a ne-' vét és természetesen ismerte esti. otthoni dolgainak intimitását is. Látcsövében a lány szobájának nagy részét láthatta. Legnagyobb bánatára az ágy kívül esett. Az is idegesítette, hogy mindig behúzta a függönyt, amikor a baró.tja este meglátogatta. Akiről azt is kinyomozta, hogy a kórház egyik fiatal orvosa. Gyűlölte ezt a fickót, úgy érezte, hogy elrabolja tőle az esti műsort. Ilyenkor mindig arra gondolt, hogy módszert változtat, felmegy a tüzoltólétrára az ablakig és egészen közelről nézi az eseményeket. Most azt látta, hogy Marianna, kilépve a fürdőszobából, a helyére tette a kagylót. A férfi tehal máris tárcsázott. Kigúvadt szemmel élvezte, hogy a lány megint összerezzent a telefonhangra. Sőt. fel is vette. Ezúttal azonban nyugodtan mondta: — Ide figyeljen. Szeretnék beszélni magával. A férfi az ism,ért módon lihegni kezdett. — Megmondaná, miért csinálja ezt? Csak a telefon- számláját növeli ezekkel a hívásokkal. Legjobb lenne, ha szót váltanánk. A fickó tudta, hogy ezt a trükköt nem szabad bevennie. Nyilván nem egyedül jön. Meg aztán azt sem tudja, honnan hívják és nem is szabad megtudnia, hol a kémlelőhely. Bár a múltkor majdnem elszólta magát, amikor a fürdőből kijövet azt mondta: „Vedd le a törülközőt kislány és gyere közelebb”. Marianna azonban, úgy látszik, nem gondol arra, hogy honnan kukkolhatják. A telefonáló megint eljátszotta a lihegő szerelmest. — Örült, menyire utálom magát! — Mondta a lány megvetően és a telefon mellé tette a kagylót. „Én őrült... Na, várj csak” — makogta maga elé, dühösen. Marianna az ablakhoz ment és szokásához híven behúzta a függönyt. Lehet, hogy észre sem vette, egy kis rész fedetlen maradt. A férfi ezúttal ismét lihegni kezdett: látta, hogy a lányon nem volt más csak egy picinyke bugyi. Aztán sötét lett a szobában, nyilván lefeküdt, gondolta a férfi az ablak sötét kockáját bámulva. És ekkor elállt a lélegzete, fiz erkélyajtó megmozdult a szélben. Vagyis elfelejtette becsukni! A konyhába rohant és nagyott húzott a pálinkás üvegből. Elérkezett az ő ideje. Megint az erkélyt pásztázta távcsövével és meggyőződhetett róla, hogy az ajtó valóban nyitva van. És úgy tűnik, a lány is egyedül tartózkodik a lakásban. „Még egy ideig” — tette hozzá hangosan. Sötét volt, a tűzlétra is alig látszott a ház falánál. Itt a várvavárt lehetőség ... Fekete nadrágot, sötét pulóvert, könnyű cipót vett. Egy hátizsákba kötelet, ragtapaszt és persze egy jókora kést tett. Tíz perc múlva a létra aljában szemlélődött. A kötelet a tartóoszlopra dobta, meghúzta és felmászott. Árnyékként haladt felfelé, s amikor a nyolcadik emeletre ért, az erkélyre lépett. Előhúzta a zseblámpát, a kést és óvatosan megnyitotta az ajtót. Jobbjában a késsel lépett a szobába. Az elképzelt szobabelső alapján haladt és ahol az ágyat sejtette, felkattintot- . ta a lámpát. Az ágy üres volt. — Vigyázz, kés van nála!- — Hallotta a háta mögött. Hirtelen megfordult és abban a pillanatban iszonyú ütést érzett a fején. Aztán a lámpát ütötték ki a kezéből. A támadó vélt helyének irányába szúrt. Ekkor az orrára kapott egy ütést. Megpróbált az erkély felé támolyogni, hátulról azonban erősen megfogta valaki. Marianna reszketve figyelte a jelenetet, pontosabban a zihálásból és a lábdobogásból sejtette, hogy mi is történik. Aztán hirtelen csend lett, majd megint egy tompa ütés hallatszott. Látta, hogy egy sötét tömeg átlendül a korláton, borzalmasat üvöltött, majd kintről puffanás hallatszott. — Mi történt? — Suttogta, mintsem kérdene. mjminden rendben, mondta /|/| az orvos, majd. felgyúj- 9 w tóttá a villanyt a szobában, amikor belépett az erkélyről. A lány átölelte és sírni kezdett. — Légy nyugodtan, minden rendben lesz — mondta az orvos és a lány haját simogatta. Aztán, amikor látta, hogy abbahagyta a sírást hozzátette: , — Ugye, megmondtam, hogy idejön, ha nyitva hagyod az erkélyajtót! Marianna megiörölte az arcát, a telefonhoz ment és a rendőrség számát tárcsázta. (A Quiz Magazinból fordította T. G.)