Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-29 / 151. szám
8 TA ‘Keht-fMagijarorszaß hétvégi metfékiete 1991. június 29. Az esztergomi bazilika nobilise náXtn nridéri£Tc<o s 1988. augusztus 20-án, a Szent István Jubileumi Év zárásaként dr. Paskai László esztergomi érsek, prímás bejelentette II. János Pál pápa meghívását Magyarországra. A katolikus egyház feje a meghívást elfogadta, s megkezdődött a pápalátogatás előkészítése, szervezése, Őszentsége magyarországi időbeosztásának összeállítása. A programterv szerint II. János Pál pápa ellátogat Esztergomba, Pécsre, Máriapócsra, Debrecenbe, Szombathelyre, Budapestre. A pápalátogatás első hazai állomása — a Ferihegyre történő megérkezés után — Esztergom, a magyar katolicizmus központja, a prímás székhelye. A múltba tekintve Esztergom volt első királyaink lakhelye, országunk akkori fővárosa IV. Béla idejéig. A Duna jobb partján fekvő város már a rómaiak idején is lakott település voít Söíva Mansio névért Gyakran ütötte fel itt sátrát Marcus Aurelius császár a germánok ellen vívott háborúi során. Egy csapatában, az ún. „mennydörgés légióban" harcolt az a Szent Donatus vértanú, akit még a barokk kor esztergomi .szőlősgazdája is segítségül hívott a jégverés és a villámcsapás ellen. A Római Birodalom bukása utáni népvándorlás utolsó hullámában érkező magyarok előkelő nemzetségei telepedtek itt le. Géza fejedelem 970 körül tette át ide a szálláshelyét Fehérvárról, s ezzel Esztergom rangban az ország első településévé vált. Itt szülte Sarolta a fejedelmi sarjat, Vajkot, első királyunkat, aki a keresztségben az István nevet kapta. Az ország népét keresztvíz alá terelő szent király mindjárt uralkodása elején megszervezte a magyar egyházat, amelynek főegyházmegyéjévé Esztergomot tette, élén érsekkel, aki a magyar szent korona országainak érsekei és püspökei fölött mindig elsőséget élvezett. Ő koronázta a királyt, így ő volt az ország első zászlósura, fő- és titkos kancellár stb. Okleveleinkben IV. Béla nevezi először prímásnak az esztergomi érseket, a magyar pöspöki kar fejét és elnökét, bár hivatalosan csak IX. Bonifác pápa engedélyezte Kanizsai János érseknek és utódainak a „Magyarország prímása” cím hivatalos használatát (1393). A prímás előtti „herceg” toldatot III. Károly adományozta a mindenkori esztergomi prímás részére (1714). A város gazdasági és kulturális súlyát növelte, hogy Szent István uralkodásától a tatárjárásig itt verték a pénzt. Esztergomot tekintjük első, árumegállító joggal bíró városunknak. Anyagi kultúrája, virágzó kereskedelme, az állami és egyházi hatalom egybeesése nemcsak a gazdasági és politikai életnek, hanem a magyar műveltségnek is mesz- szesugárzó centrumává tette Esztergomot. Boleszláv, lengyel fejedelem 1000 táján történt esztergomi királylátogatása nyitja meg a sorát azoknak az uralkodói látogatásoknak, amelyek messze földre elvitték a magyar királyi udvar hírét. A hazánkon átvonuló keresztes hadak vezérei közül 1147-ben VII. Lajos francia király, 1189-ben Barbarossa Frigyes német császár töltött vidám napokat Esztergomban II. Géza, illetve III. Béla vendégeként. Frigyes látogatásakor történt az a nevezetes eset, hogy a keresztes vitézek közül — mohóságuk következtében — hárman belefulladtak a lisztbe. Barbarossa Frigyes esztergomi élményeit nem csupán krónikások dalolták el, hanem még VI. Henrik császár is megfestette az atyja életéről szóló legnevezetesebb jelenetek között. A vendéglátó III. Béla valóban a középkori Magyarország legfényesebb időszakát jelzi, különösen Esztergom történetében korszakalkotó az uralkodása, és egyúttal építkezései: a királyi palota, a Szent Adalbert bazilika újjáépítése. Mindezt kiegészíti az írásbeliség bevezetése, a kor élenjáró francia műveltségének meggyökereztetése elsősorban több ciszterci rendház — például Zirc, Pilis stb. — alapításával, itt készült Anonymus Gestája, Pe- rugiai Bernét Esztergomi kódexe. Ezekben az esztendőkben rajzottak ki magyar diákok a párizsi egyetemre, s még ki tudná felsorolni, mi minden erősítette az Európához fűző szálakat. Aztán jött a tatár, amikor is Simon ispán számszeríjjasai élén sikerrel védte meg Esztergom várát — de nem a várost —, hazánk legkorábbi magyar építésű kővárát. Ezekben az években kezd átalakulni a királyi — állami — tulajdonban álló Esztergom egyházi — prímási — birtokká. IV. Béla először ideiglenesen, majd véglegesen átadta palotáját az érseknek (1256), s mivel a várat is neki kellett karban tartania, megtartotta korábbi rezidenciáját, tehát érseki palotáját is. A mai várfalak nagy részét a XIV. század elején húzatta föl Telegdi Csa- nád érsek, később Bakócz Tamás, majd Várdai Pál érsekek végeztettek nagyobb szabású vár- és védőmű-korszerűsítést. Ennek — és Nagy Máté hadnagy hősiességének — köszönhetően a vár az első török ostromot kiállta, de 1543-ban — igaz, árulással, török kézre került, és — kivéve az 1595—1606 közötti rövid időszakot — a birtokában is maradt 1683-ig. A török hódoltságot megszakító, 1594-ben kezdődő ostrom harcaiban esett el Balassa Bálint. Oldalán küzdött Rimay János és Magyari István, a külföldiek közül Monteverdi, az olasz muzsika újjáalakítója és Descartes, a jeles francia filozófus. A török közeledtével Várdai érsek először Pozsonyba, majd 1543-ban Nagyszombatba helyezte az esztergomi érsekség székhelyét, ahonnan csak 1820- ban, Rudnay Sándor prímás alatt került vissza. Amikor Mária Terézia 1763-ban visszaadta Esztergom várát Barkóczy érseknek, nyomban megbízta Cane- vale és Hillebrandt kamarai építészeket egy új, várhegyi bazilika terveinek elkészítésével, de a munka csak a középkori maradványok elbontásáig jutott. Folytatására csak 1820-tól került sor Rudnay Sándor hercegprímás alatt, aki 1822-ben rakta le a bazilika alapkövét. Scitovszky János szentelte fel 1856-ban, zárókövét pedig Simor János érsek helyezte el 1869-ben. A bazilika — főszékesegyház — 107 méteres hosszával, 100 méter magas kupolájával hazánk legnagyobb temploma. Kincstára ötvösművek és egyházi ruhák világhírű gyűjteménye. Itt őrzik a Mátyáskálváriát, a királyi eskükeresztet (XII. század), a bizánci béke- csók-táblát (XI. század), számos érsek, többek között Pázmány Péter mellkeresztjét stb. Az egyházi ruhák gyűjteményében egy tucat XV. században készült ka- zula, Bakócz Tamás miseruhája, a koronázási miseruha s még számtalan hasonló érték található. Az Esztergomi Keresztény Múzeum hazánk legjelentősebb egyházművészeti gyűjteménye, amelyet Simor prímás alapított. Jelentős még a főszékesegyházi könyvtár, amelynek első darabjait Küküllői főesperes könyvei alkották (1383). És még mi mindenről nem szóltunk! Nem említettük az érseki palotát, a kanonoki házakat, Esztergom számtalan templomát, a nemesi és polgári építkezés megannyi emlékét — például Vak Bottyán házát —, amelyek oly meghitté varázsolják hazánknak ezt az ősi, patinás városát. Istenek és kultuszok Régészeti kiállítás Münchenből Amióta 1984-ben a Budapesti Történeti Múzeumban vendégszerepeit a müncheni Bajor Állami Múzeum a Terra sigillata — a Római Birodalom luxus étkészletei tükrében című kiállítással, azóta áll fenn a kapcsolat a két múzeum között. E kapcsolat jegyében tavaly ősszel a budapesti gyűjteményből az Aquincum — Budapest a római korban című tárlatot mutatták be Münchenben. Most pedig egy párját ritkító régészeti anyag érkezett hozzánk. Az az Istenek és kultuszok című bemutató, amellyel 1985- ben a Prähistorische Staatssammlung megalapításának századik évfordulóját ünnepelte. A remekívű gyűjtemény aztán vándorkiállításra indult. Láthatták Münsterben, Freiburgban, Ljubjanában, Linzben, és most Budapesten. A kiállítás különlegessége abból adódik, hogy térben és időben egyaránt rendkívül nagy tá- vokat fog át. Területileg az ókori kelet és az antik világ egymástól távol eső térségeiből származó szobrok kerültek itt egymás mellé, időben pedig 6-7 évezred produktumait hasonlíthatjuk össze. És az összahasonlitásnak vannak alapjai. Természetesen a legkézenfekvőbb hasonlóság a „műfajból” adódik. Abból tudniillik, hogy valamennyi szobrocska kis méretű emberábrázolás. Erről árulkodik az idol elnevezés, amely a kép, képmás alapjelentésű eidolon görög szóból származik, a kifejezés pedig istenek és emberek képi ábrázolására használatos. Az idolok mellett a kiállításon az istenek számára felajánlott fogadalmi ajándékok érdemelnek különleges figyelmet. A legrégibb leletek az erőteljesen megformált, telt idomú nőalakok, a termékenység szimbólumai, amelyeket Közép- és DélEurópában találtak, még a paleo- litikumban. Hasonló, nem egy konkrét istenséget ábrázoló nőalaké idollal a Földközi-tenger térségében és a Közel-Keleten csak a neolitikumban találkoztak. A bronzkorban különös mértani alapformák domináltak az ember—isten ábrázolásokon, formájuk alapján például hegedű- vagy léc-idolnak nevezik őket. A vaskorban, i. e. 1200 körül, ahogy fokozatosan megváltozott az ember és isten kapcsolata, megváltozott az ábrázolás- mód is. Az egyes vallások istenalakjai szigorú ikonográfiái megfogalmazás szerint készültek. A Római Birodalom sok vallású, sok isten ű korából számtalan államvallás által elismert és helyi istenség szobra maradt ránk. A korabeli írásos feljegyzésekből meglehetősen bőséges ismereteink vannak a fogadalmi felajánlásokról, az áldozati szertartásokról. Tisztuló kép Kárpátaljáról A Szabolcs-Szatmári Szemle bestsellere Kállai János Történeti tudatunk újjáépítésének napjaiban minden olyan információra szomjazunk, amit eddig elzártak előlünk vagy csupán torzítva, megcsonkítva jutott el hozzánk. A határainkon kívül élő magyarokról évtizedeken keresztül keveset hallhattunk, iskoláinkban tabutémákként kezelték a kisebbségi magyar irodalom, művészet, történelem vagy mondjuk néprajztudomány értékfelmutató, -hordozó eredményeit. A soknemzetiségű Kárpátalja kétszázezernyi magyarságáról pedig még a többi kívülrekedtnél is hézagosabb, felszínesebb, a nagy birodalom központi ideológiájának mázával megszépített információink voltak. A Szabolcs-Szatmári Szemle ez évi második — tematikus szerkesztésű — száma erre a tájra invitálja az olvasót, nem is titkolva: a hiánypótlás, az adósságtörlesztés, a titkolt dolgokról — tényekről! — való fátyolfellebbentés szándékával. A Tanulmányok c. rovat egyik legérdekesebb írása Udvari István tollából született. A ruszinok XVIII. századi historiográfiája c. Éj Lázár István: orközi állapotbann nőttem föl. Am azért az idézőjel, mert ezt persze nem értem szó szerint. Hiszen szűkebb családomban aki férfi, az mind borivó volt — de nem borissza. Részeget, de még spiccest se láttam közülük. A borozgatás, történt az szódával vagy tisztán, igen mértékletes, de állandó napi fogyasztást jelentett. Pohárka borok, könnyű fröccsök. És: a legnemesebb alapanyagból. Mi bizony tokajit ittunk — és: szódáztunkI — nap mint nap. Mi mást tehettünk volna, a Hegyalján, Sárospatakon? Magunk is kiváló fekvésű ,, tokaji" pár hold szőlő tulajdonosai lévén, a pataki Király-hegy alján. Nem voltam még tízéves, amikor egy súlyos betegség után előbb — ma már nemigen ismert — kínavasbort rendelt az orvos, naponta kis pohárral. Majd eszébe jutván a családi háttér, meghagyta nagyapámnak: a java aszúból adjon inkább a pincemélyről gyógyszeremül. Ezután szünet. Rendszeres borfogyasztó 13 éves koromtól lehettem. Akkortól arra nyertem jogot, tudománytörténeti vázlat a napjainkban mind erőteljesebben önállósodni kívánó népesség- csoport történelmének kutatásához szolgáltat értékes adatokat. A Valóság c. fejezet, s talán az egész folyóiratszám legizgalmasabb dolgozata a nemrég Nyíregyházán járt ungvári szerző, Horváth Sándor munkája. A „Kárpátaljai helyzetjelentés” a közelmúlt történelmének jelzésszerű vázolása után Kárpátalja magyarságának legmaibb jelenéről szól. A nagypolitikai törekvések erőterében vergődő, sorscsapottságuk folytán sokszor együtt küzdő és megmaradni akaró népcsoportok egymásra utaltságáról, a jelenlegi, szaba- dultabb légkörben szerveződő politikai-társadalmi mozgalmakról. A súlyos gazdasági helyzetről, ami az utóbbi években a lassú agonizálás jeleit mutatja. A katasztrofális viszonyokat még bonyolultabbá teszik a meglévő vallási ellentétek, melyek szítása a hatalom régi birtokosainak utóvédharcait sejteti. A tanulmány drámai tömörségű mondata: ,,Fogy a magyarság." S az okok között első helyen nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás! De összecseng ezzel a „Bereg- ben élni” c. dolgozat (szerzője: Mankó Mária) egyik „vallomása” hogy jeles napokon ihassak egy kis pohárral a javából; hétköznap meg szabadon élhettem a mindig kézügyben lévő asztali borral s a szódavízzel, hogy szomjamat fröccsel oltsam. így értük el azt az időt, az 1950-es évek első felét, amikor — nyaranta, a vakációban — kemény munkahelyek sorát megjárva ismertem meg a nehéz fizikai munkát. Ez az amúgy is liberális családi felügyeletet föllazította. Aki éjjel és nappal váltva hetenként, 12 órás műszakokat teljesít Miskolc-Egyetemvá- ros, a Rákosi Mátyás Műszaki Egyetem építkezésén, és hétközben egy munkásszállásul szolgáló fabarakk lakója Göröm- böly-Tapolcán, az hamar otthonos lesz sokféle kocsmahivatalban, vasúti restiben, és egyéb züllesztőben úton és útfélén. Ekkor azonban kukorica- vagy szalmabor járta e helyeken. Miközben a sör ihatósága — legalább az olyan ipari centrumokban, mint Miskolc-Diósgyőr — emlékem szerint nemigen volt kifogásolható. A fogyasztás akkori arányai okozták volna, hogy a borivó is: „Nagy probléma, elmegy innen az értelmiség... sötét érzéseim vannak e folyamat végét illetően...”. A Bereget mint tájegységet vizsgáló tanulmány a folyóiratszám igazi meglepetése, s kíméletlen őszinteségű, tényfeltáró írása. A kisebb közlemények sorában az Adatok az 1944-ben elhurcoltak történetéhez című lehet további kutatások kiindulópontja. A gazdag irodalmi fejezetben a kárpátaljai költők és prózaírók műveit egyaránt olvashatjuk. Bállá László, Balia D. Károly, Füzesi Magda neve nem cseng ismeretlenül a hazai olvasók előtt, de Finta Éva vagy Nagy Zoltán Mihály lírájára is érdemes odafigyelnünk. A Szemle rovatban recenzált, a központi témához kötődő kiadványok, könyvek a kultúra- és művelődéstörténet, a tudomány- és ismeretterjesztés legváltozatosabb területeit fogják át. Megyénk rangos folyóirata következő számát az erdélyi magyarság közelebb hozásának szenteli. A kárpátaljaiakra vonatkozóan a „módszer” remekül bevált! hagyományok országában a tömegbor minősége oly csapnivaló lett e sanyarú időben, míg a söré — különösen: a csapott barnasöré — egészen jó maradt? Vagy e titok nyitja máshol keresendő? Nem tudom. Magamat viszont az 1950-es évek első felétől tekinthetem rendszeres sörivónak. Miközben a magyarországi sör- fogyasztás talán minden más fogyasztásnál erősebben emelkedett az elmúlt negyven évben, azok a felejthetetlenül ihatatlan folyóborok, amit az 1950-es években a kocsmák kínáltak, rég eltűntek, reméljük örökre. Ám ez már a sör közben kialakult helyzeti előnyét nem ingatta meg. Minderről most azért írok, mert a nem tömény szeszes italok fogyasztásának ez a szerkezetváltása fantasztikus lehetőséget nyitott a pénzéhes állam számára. Állítólag egy Dreher báró mondotta volt: ha egy pohár sört fölloccsantunk a falra, amennyi belőle a falon marad, annyi a gyártási költség, amennyi lecsorog, az mind haszon. Eközben máig oda fajult a szakadatlan söráremelés, hogy nagyjából egy liter sör és egy liter bor ára egyenlő. És: az előálKönnyű fröccsök A pápalátogatás helyszínei ESZTERGOM
