Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-28 / 150. szám

4 Kelet-Magyarország 1991. június 28., péntek TÚL A MEGYÉN Külpolitikai jegyzet Végváraink A Szatmári Friss Üjság közölte: katolikus és református líceum in­dul. Nagy fontosságú hír ez ott, ahol negyvenhárom év óta egyetlen egyházi kö­zépiskola — a gyulafehér­vári rám. kát. kántorképző — működött. Azt mondhatnánk: az idő ezt is meghozta számunkra. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Mert a le­hetőség, a remény még csu­pán egy papír (a reformá­tus esetéten csak ígéret vagy talán még annyi sem!), amely még nem realitás. Mi­ért nem az? Mert épületet, iskolát senki nem ad visz- sza: a minisztérium a me­gyékre mutogat, a megyék arra hivatkoznak, hogy ők erre nem kaptak beiskolá­zási tervet. Miért éppen az egyházi iskolák esetében kaptak volna mostanra (június 20-ról van szó — M. J.), a IX. osztályba tör­ténő felvételi előtt 12 nap­pal (! '.) A régi rendszer öröksége ez is: titokzatoskodni, ho­mályban tartani, hogy mi­nél kevesebb idő maradjon a szülőknek arra, hogy el­igazodjanak, netán rekla­máljanak. Nyilvánvaló, hogy ez főleg a nemzetisé­gi oktatást tartja örök bi­zonytalanságban. Az or­szág lakosságának 7,3 szá­zaléka magyar. Viszont a IX. osztályokban a tanulók 5,8, XI. osztályokban levők 4,6 százaléka tanulhat anyanyelvén, az ország egyetemi, főiskolai hallga­tóinak pedig csupán 3,5 százaléka tartozik a magyar nemzetiségiek' sorába. A most megnyíló egyházi iskolák — minden püspök­ség kapott egy-egy líceum­nyitási lehetőséget — új színt hoznak a hazai iskola- hálózatba. Bennük egy új iskolahálózat kibontakozási lehetőségét látjuk, mely egyidöben nyújt valláser­kölcsi nevelést és elmélyül­tebb nemzetiségi identitás- tudatot, amely merőben más kérdéseket vet fel mint a magyarországi folyamat. Nekünk minden ilyen is­kola végvárnak számít majd a megmaradásért, az itthonmaradásért vívott küzdelemben. Érthető az öröm, a várakozás, az iz­galom, mely létrehozásukat megelőzi. Ljubljana (DPA) — Tűz- párbaj volt három különbö­ző helyszínen csütörtök dél­után a szlovén területvédel­mi erők és a jugoszláv had­sereg katonái között '— je­lentette rendkívüli híradásá­ban a szlovén televízió. A jelentésben említett helyszí­nek: Jesenice az osztrák ha­tárnál, Novo Mesto a fővá­ros, Ljubljana mellett és Ormoz település Maribor kö­zelében. Jesenice környékére heli­kopteren érkezett erősítés a jugoszláv néphadsereg ala­kulatai számára. A szlo­vén tv-híradás szerint a csa­paterősítés érkezésekor tört ki lövöldözés. Egyéb részlet nem derült ki a jelentésből. — Novo Mestóban néhán- nyan megsebesültek a fegy­veres összetűzésben — jelen­tette a televízió, de erről nem közölt közelebbit. Or­moz településen a jugoszláv páncélosok szétlőtték az út­akadályokat. A jugoszláv védelmi mi­nisztérium csütörtökön köz­leményben szögezte le, hogy a jugoszláv hadsereg kész a végsőkig elmenni Jugoszlávia területi egységének védel­mében. Képünkön: speciális szlo­vén fegyveres határőrök el­lenőrzik a forgalmat a jugo­szláv—osztrák határon. Köiélot Á függetlenség ünnepén A Kereszténydemokrata Néppárt Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei szervezetei minden településen megün- neplik' hazánk függetlensé­gének visszaszerzését. A leg­több helyen ökumenikus is­tentiszteletet és gyertyás em­lékező sétát rendeznek júni­us 30-án. A párt kéri min­den szimpatizánsát, hogy a kereszténydemokraták ün­nepségein minél többen ve­gyenek részt. * A KDNP nyíregyházi szer­vezete csendes megemléke­zéssel ünnepel június 30-án, a függetlenség napján. A Luther utcai székházban ter­vezett ünnepi megemlékezést gyertyás emlékező séta kö­veti az I. és II. világháborús emlékműhöz. * Ünnepi juniálist rendez Tiszalökön a Keresztényde­mokrata Néppárt helyi szer­vezete június 29-én szomba­ton a helyi Tisza étterem­ben. Az est díszvendége lesz Varga László, a KDNP el­nökhelyettese és Szilágyiné Császár Terézia alelnök. Az éjfél utáni jótékonysági tom­bola fődíja Huszár István festőművész Hajnalodik cí­mű olaj képe. A tombola tel­jes bevételét a helyi általá­nos iskola Neumann Jár.os- alapítvány javára utalja át a Kereszténydemokrata Nép­párt. KM képújság Sokai tartoznak a társaitaMztosításnak I kamiiyszniri sajtitá jékizlalija Budapest (MTI) — A tár­sadalombiztosítási ellátá­sokkal. a devizahitel feltéte­leivel és a Start-hitel garan­ciáival foglalkozott a kor­mány csütörtöki ülésének el­ső részében — tájékoztatta az újságírókat László Ba­lázs kormányszóvivő. A társadalombiztosítási jut­tatások évközi emelésének lehetőségeivel kapcsolatban a kabinet megbízta a TB- főigazgatót, hogy készítsen július 15-ig jelentést a járu­léktartozásokról. illetve te­gyen javaslatot arra. hogyan lehetne ezeket a tartozáso­kat behajtani. A kintlevősé­gek — az év végi 22 mil­liárd ról — mostanra mint­egy 28 milliárdra emelked­tek, az alap likviditási gon­dokkal küzd. Szeptember 15- ig a Népjóléti és a Pénzügy­minisztérium. valamint a Társadalombiztosítási Fő­igazgatóságnak együttesen azt kell megvizsgálnia, hogy ebben az évben van-e le­hetőség a nyugellátások és a rendszeres szociális ellátások egyszeri kiegészítésére. A kabinet döntött a devi­zahitel feltételeinek megvál­toztatásáról. Az intézkedés­nek az a célja, hogy egysé­gesítse a forintban és devi­zában előirt tartalékképzési szabályokat. Eztán minden devizaforrás után forintban kell tartalékot képezni. A Nemzeti Bank a tartalékok után magasabb kamatot fizet. A Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány kezeli majd a Start-hitel garancia- alapját. A kormányszóvivő bejelentete, hogy az alapít­vány kuratóriumának keddi ülésén elfogadta a felkérést, és július 8-ig kidolgozza a garancianyújtás technikai szabályozását. A Japán kormányfő (Jobbról) Tokióban a kínai külügymi­niszterrel folytatott megbe­szélést Első lépés a kárpótlásban 1st látták a kormánykoalíció megyei kípviselii líj személyi szárnak? Nagy várakozás előzte meg a tulajdonviszonyok ren­dezésének alapvető törvé­nyét, — a kárpótlási tör­vényt. Ezért nagy kő esett le a kormánykoalíció képvi­selőinek szívéről, amikor hosszas huzavona után a par­lament szerdán elfogadta Ahogy felemás érzéseket vált ki e törvény az ország lakos­ságából. ugyanilyen változa­tos érzések alakultak ki az országgyűlési képviselőkben is. Véleményeikből készítet­tek összeállítást a Parlament­ben munkatársaink, Balogh József és Marik Sándor. Elő­ször a kormánykoalíció párt­jai képviselőinek véleményét adjuk közre, ezt követi az el­lenzék álláspontja JAKAB FERENC (Magyar Demokrata Fórum): — örülök annak, hogy a kárpótlási törvényt módosí­tott formában végül is elfo­gadta a parlament. Nem nyugtat meg, hogy olyan ala­csony százalékban lett elfo­gadva, bizonyos gondolatokat ez felvet bennem, de azt hi­szem, másokban is. Elemezni kell ennek a helyzetnek a kialakulását, és a koalíció sorsát illetően el kell gon­dolkodni, hogy a kisgazda- párt szavazásban ketészakad- va támogatja-e a koalíciót, tehát, hogy hosszú távon mű­ködőképes maradhat-e a koa­líció. ha a kisgazdapárt egyik része mellette, másik része ellene szavaz. — Az, hogy a kárpótlási törvény elfogadásra került, számomra ennek ellenére megnyugtató, ugyanis túlzot­tan nagy volt már a feszült­ség választókörzetemben mind a tsz-tagok, tsz-vezetök, mind a jelenlegi mezőgazda­sági vállalkozók körében, akik tulajdonnal nem rendel­keztek, a termelőszövetkezet­től bérelt földön gazdálkod­tak. A tulajdon kérdése a kárpótlással rendeződni fog oly módon, hogy a korábban kárt szenvedettek visszakap­ják a földtulajdont, a jelenle­gi tsz-tagok pedig — akiknek nem volt földjük — a kárpót­lási törvényt követő szövet­kezeti törvényben a vagyon nevesítése folytán tulajdonos­sá fognak válni. SESZTÁK LÁSZLÓ (Ke­reszténydemokrata Néppárt): — Ez a módosító javaslat az Alkotmánybíróság dönté­se alapján került a Ház elé, mert az Alkotmánybíróság kényszerhelyzetbe hozta a kormánykoalíciót. A benyúj­tott módosító csomag a lehe­tő legkisebb rossz volt, bizo­nyítja az is, hogy ennél job­bat semelyik pórt — sem el­lenzéki, sem a kisgazdapárt — nem tudott előterjeszteni, de a Kereszténydemokrata Néppárt sem. Mivel a KDNP úgy érezte, hogy ennek a tör­vénynek az elfogadása lét- szükséglet mind a tulajdono­sokat érintően, mind pedig a tulajdon rendezése szempont­jából, úgy gondoltuk, ezt mi­nél hamarabb le kell zárni. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt mellette szavazott és elfogadta a törvényjavaslatot, mert nem volt más lehetőség, s a körülményeket mérlegel­ve a törvény ilyen változat­ban a legtöbb ember számára elfogadható. DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (Független Kisgazda Párt): — Amióta politikai közsze­replésre vállalkoztam, illetve mióta a kisgazdák megyei vezetője vagyok, soha egyet­len alkalommal sem tettem egyetlen lépést sem hozzájá­rulásuk nélkül. Figyelembe vettem a megyei vezetőség, a megyei választmány és a tagság többségének vélemé­nyét- Miután tudom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg kis­gazdái körében semmi sem ellenszenvesebb, mint az, hogy licitálással árverésen szerezzék vissza jogos tulaj­donukat, én ennek alapján következetesen ellene szavaz­tam minden olyan törvény- szakasznak, minden paragra­fusnak és pontnak, amely­ben az árverés szó benne volt. Most vasárnap volt a megyei választmány ülése. Az emberek felháborodva minő­sítették a törvénytervezetnek ezt a részét és merőben ide­gennek tartotta a kispolgár­ságnak hozzánk közel álló része, ezért én ellene szavaz­tam. — A törvény egészét vi­szont mégis elfogadtam, mert Damoklész kardjaként lebe­gett felettünk az a veszély, hogy senki sem kap semmit, hogy itt a történelmi lehető­ség, és mi elszalasztjuk. Vé­gül is azt mondhatom, az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Mi nem ezt ígér­tük a választóinknak, azt ígértük, hogy ahogy egy toll­vonással elvették tulajdonu­kat, úgy egy tollvonással ad­ják is vissza. Nem rajtunk, kisgazdákon múlott, hogy nem így sikerült, hanem azon, hogy az országban a politikai erőviszonyok így alakultak. Ebben a helyzet­ben azt gondolom: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az volt a véleményem, hogy ezt a törvényt úgy kell tekinteni, mint első lépést, és a későbbiek során lehet majd olyan módosításokat tenni, amelyek a tulajdonosi réte­gek érdekeit jobban szolgál­ják. De nem szalaszthattuk, nem játszhattuk el a kisem­berek lehetőségeit. Budapest (MTI) — Ű.j azo nosítási rendszert dolgozol ki a személyi számok he lyett egy pécsi számítógépe munkacsoport. Az új rend szer bevezetését az teszi sur gössé. hogy december 31-íc — az Alkotmánybíróság ha tározata szerint — a szemé lyi számot a különböző in*éz mények nem használhatja univerzális módon, személy azonosításra. Az egysége személyi azonosító jel hasz nálata azért alkotmányelle nes, mert az állampolgáré hozzájárulása nélkül hozzá férhetóvé teszi az adatoka arra nem illetékes szervező tek számára is. Az új rendszer lényegt hogy a különböző szerveze tek különböző azonosító kó dókat alkalmaznak, ez lehe tétlenné teszi a számítógépe rendszerek összekapcsolá sát. Az adatkészletet szinté 11 jegyű szám fogja jelöln mégpedig úgy, hogy váltó zatlan marad az eddig alkat mázott szám első hét jegy* Megváltozik viszont az utol só négy számjegy. Azokat le hét különféleképp kódo'n így az új rendszer kompa tibilis a régivel, ami meg könnyíti az átállást, illetv csökkenti annak költségei Becslés szerint ez utóbb mintegy 9 milliárd forintb kerülne. Szatmári paliármesterek találkozója Svéd kapesolal Fehérgyarmat (KM — N K.) — Csütörtökön délután . szatmári térség polgármeste reivel tanácskozott a megye közgyűlés elnöke. Medgyet József tájékoztatót tartott , kihelyezett kormányülésről é svédországi útj ükről, kérve a érdekeltek véleményét, svéd—magyar informatika rendszerhez való kapcsoló dásról. Fehérgyarmaton és ; térségből 22 IBM XT, illetv IBM AT típusú számítógé] működik. Ezzel s polgarmes térségenként 5. illetve 10 eze forintos részjegy vásárlásává nyílik mód a belépésre. Szór galmázták a polgármesterek hogy ezzel párhuzamosan i telefonhálózat kialakításán is kerüljön sor, lehetőleg di gitális technikával, s ne fo gadják el a távközlési válla lat által máshonnan ideszár maztatott rendszereket. „Bízzanak bennünk” Kedves Választópolgárok! 1991. június 26-án törté­nelmi jelentőségű döntést hozott a demokratikus par­lament. Elfogadta a kár­pótlási törvényt. A koalí­ciós kormány gazdaságpoli­tikai koncepcióját elfogad­va, az állami vagyon priva­tizálása folyamatában ezál­tal törvényesen azokat fut­tatja tulajdonhoz, akik az elmúlt négy évtized alatt a legtöbb sérelmet szenved­ték el. Kérünk mindenkit, élje­nek törvény adta jogukkal. Ne engedjék, hogy a múlt kövületeként még nyakukon ülá gazdasági vezetők, bü­rokraták és más, a tulaj­dont magukhoz kaparni akarók megcsúfolva u de­mokráciát, a maguk zsebé­be kaparják a parlament által a kárt szenvedettek­nek visszajuttatandó álla­mi vagyont. A Magyar Demokrata Fó­rum 10 megyei képviselője mindent el fog követni, hogy útját állja a visszaélé­seknek. Ezért kérjük mind­azokat, akiket jogos sérel­mük kárpótlásában bárki akadályozni akarna, azt je­lezzék az MDF megyei ko­ordinációs irodáján (4400, Nyíregyháza, Luther a. 6. Tel.: 11-183.). A kárpótlási törvény megszületését követni fog­ja a szövetkezeti törvény, a munkavállalói részvényről szóló törvény, az 1939—49 között károsultak kárpótlá­sa, a személyes szabadsá­gukban korlátozottak, poli­tikai elítéltek és bebörtön- zöttek anyagi kárpótlása. Kérjük a velünk rokon - szenvezöket, bízzanak ben­nünk. Nem uralkodni, a nemzetet szolgálni szegőd­tünk el a választópolgárok akaratából. Jakab Ferenc, Szűcs M. Sándor, dr Mezey Ká­roly, dr. Takács Péter, dr. Móré László, Várkonyi István, dr. Nagy István, dr. Vékony Miklós Pavlov szovjet miniszterel­nök Ausztriában tárgyal A szovjet feketesapkások ellenőrzik a vilniosi telefonköz­pontot Szltvéiia: tnzpárbaj

Next

/
Oldalképek
Tartalom