Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-27 / 149. szám

Kelet-Magyarország 11 1991. június 27., csütörtök OLVASÓINK LEVELEIBŐL Jí (oitöt (Jmund\ Kérés néll segítenek Sérelmek seroiatban Tisztelt Főszerkesztő Ür! Régi előfizetőjük vagyok, s így vettem a bátorságot, hogy megkeressem Önöket e pár sorral. Gyakran olva­som, hogy emberek háláju­kat, köszönetüket tolmácsol­ják az újság hasábjain. Most én is ezt szeretném tenni. Háromgyermekes családanya vagyok, sajnos most már öz­vegy és munkanélküli is. Férjem június 2-dikán szív- infarktust kapott és azonnal meghalt. Ez a fájdalmas tragédia nagyon váratlanul ért bennünket. Ittmaradtam ■három iskolás gyerekkel és férjem 80 éves édesanyjával minden támasz nélkül. Fér­jem a tiszaszalkai FERRO- MASCH Tiszamenti Gépipa­ri Vállalat dolgozója volt. A vállalat vezetősége együtt- érezve velünk és tragé­diánkban, fájdalmunkban osztozva minden kérés nél­kül messzemenő anyagi tá­mogatásban részesített, igye­keztek gondunkon enyhíteni. Ismerve a jelenlegi gazdasá­gi helyzetet, nagyon nagy figyelmességre vall. Ezúton szeretnénk köszö­netét mondani a gyár igaz­gatójának, szakszervezeti ve­zetőségének és az egész kol­lektívának önzetlen segítsé­gükért és együttérzésükért magam, három gyermekem és az anyósom nevében. Szigeti Lászlóné Tisztelt Szerkesztő Űr! Az utóbbi időben egyre több kellemetlenség ér mun­káltatómmal, a Dombrádi Költségvetési Üzemmel kap­csolatosan. Kértem év elején, hogy küldjék meg részemre a szakszervezeti könyvemet. Hosszú várakozás és levele­zés után megkaptam. Megle­petésemre egy vadonat új könyvet kaptam és belebé­lyegezve a „fizetve” és téve­sen beírva a tagságom kez­dete (1974 helyett 1978. évet). 1987. február 7-től itthon va­gyok táppénzen, gyeden, gyesen, most ismét gyesen. Én addig kifizettem a bélye­get és se a könyvem, se a bélyeg! Elszórták, vagy ... Furcsa eset. Még ők voltak felháborodva, hogy kérem a könyvem. Mikor érdeklőd­tem, mi’ is történt, a szak- szervezeti titkár még válasz­ra sem méltatott, hogy hol a könyvem. Így alaposan fel­merülhet bennem a kérdés, hová lett a levont tagdíj és a bélyeg, illetve a könyv? (1987—1990-ig.) 1990 januártól 1990. október 31-ig tag vol­tam a bélyegzett könyv sze­rint. Aztán folytatódtak a sérel­mek. Érdeklődtem az üzem vezetőjétől, hogy mennyi is a jelenlegi munkabérem, mivel a létminimum 1991. április 1-jétől 7100 forint. Április el­ső hetében írtam, azóta már két ajánlott levélben kértem, hogy válaszoljanak, de még válaszra sem méltattak. 13 éve dolgozok itt, de felhábo­rítónak tartom, ahogy visel­kednek. Csupán azért, mert gyeden vagyok! Írtam a pol­gármester úrnak is, hogyan viselkedik az üzem velem szemben. Jó lenne, ha az ön- hatalmaskodók helyett olya­nokra számíthatnánk, akik valóban képviselik az egysze­rű embereket és napi dol­gaikban, problémáikban se­gítségükre vannak. Tisztelettel: Révész Barnabásné Dombrád, Kossuth u. 97. sz. „Széttéptem..." Annak rendjc-módja sze­rint férjem megkötötte a Hungária Biztosítóval (egy ügynökével) a kötelező gép­jármű-biztosítást fél évre elő­re, még május utolsó napjai­ban. Fizettünk! — Júni­us 11-ikén — vaskos bo­rítékot kaptam az Állami Biztosítótól, benne csekkek és felszólítás, hogy fizessek az autóm után, ill. kössek velük szerződést. 1. Nincs jogosítványom; 2. Nincs a nevemen autó, ior- galmi engedély; 3. Van a ne­vemen átutalási betétszámla, amelyen a Casco-t is fizetjük. Ezek után kiderült az ÄB- nál, hogy van autónk, követ­kezésképpen a kötelező gépjármű-biztosítás velük megköthető. (Bezzeg, mikor „meghúzták” a kocsinkat, az ÁB küldözgette a férjemet a Hungáriához a kárrendezés ügyében.) Sok a pénze az ÁB-nak borítékra, bélyegre, csekkre. Mit tettem? Széttépteni a paksamétát és szemétbe vele! Hány ezren teszik ugyanezt? Az ügyfélfogadás ilyen mód­ja óriási pazarlás! Az ÁB- nak telik erre? Nem lehetne okosabban, körültekintőb­ben? Juhász Lajosné Nyíregyháza, Árpád u. Tiszta vizet - a rótta! NYfLT -LEVÉL A SZAVICSAV IGAZGATÓJÁHOZ ÉS A VÁ­ROSI ÖNKORMÁNYZATHOZ A SZAVICSAV ez év március környékén (elég sokára) ki­adott egy tájékoztatót a vízmé­rők felszerelésével kapcsolat­ban, mely mégsem gyorsította meg azt, holott más városok­ban ezrével szerelik fel a mé­rőket. Véleményem szerint a baj az, hogy a tájékoztatóban több a riasztó, mint az ösztön­ző és segítő elem. Vizsgáljuk meg a kiadott tá­jékoztatót. Az első pont előírja, hogy a beépítést meg kell terveztetni. Véleményem szerint a 27 1975. (X. 30.) MT. rendelet 8. parag­rafus (3) bekezdése és a 1 1975. OVH. rendelkezés 1. sz. mellék­letének (c) bekezdése alapján nem szükséges, önök tudják, hogy ugyanezen rendeletek ál­tal előírt színvonalú terv mibe kerül. Ez elriasztja az állam­polgárt. Miskolcon a VÍZMŰ csak beépítési vázlatot kér. Megjegyzem, hogy a SZAVI­CSAV egy nagyon segítőkész munkatársa munkám során el­fogadta az általam készített egyszerű vázlatot is. A második pont felhívja a figyelmet arra, hogy az enge­dély nélkül beszerelt vízórát a szakigazgatási szerv leszereltet­heti. Mivel a vízóra beszerelése nem jelenti a házi vízvezeték átalakítását, szerintem csak ak­kor kell engedélyeztetni, ha a fogyasztó a SZAVICSAV-val akar szerződést kötni. A vá­rosban nagyon sok olyan telek és ház van, ahol a lakók a rendelet és a tájékoztató meg­jelenése előtt a SZAVICSAV szóbeli hozzájárulásával, tudtá­val, vagy tudta nélkül szerel­tek fel vízórát. E mérők alap­ján, a SZAVICSAV közremű­ködése nélkül osztják meg bé­késen egymás között a költsé­get. Ezek a polgárok a problé­mát maguk oldották meg, kárt nem okoztak szerintem, ne bántsuk őket. A harmadik pont azt mondja, hogy minden lakónak hozzá kell járulni a felszereléshez. Tévedés van, Uraim! A 88 1990. (IV. 30.) 30. paragrafus (6) be­kezdése szerint, idézem: „A mellékvízmérő felszereléséi a szakigazgatási szerv elrendel­heti, ha az ingatlanon belüli vízfogyasztások elkülönített mérése a fogyasztók, többsége jogos érdekeinek védelme ér­dekében szükséges”. Én ezt úgy értelmezem, hogy elég a lakóközösség 51 százalékának akarata. Miskolcon az önkor­mányzat ezt úgy oldotta meg, hogy aki . akarja, felszereli és a vízóra alapján fizet, aki pe­dig nem, az a régi rendszer szerint fizet. A negyedik pont előirja, hogy a vízmérő helyét „hozzáférhe­tő és tiszta helyen kell kiala­kítani”. £s itt a legnagyobb gond. A SZAVICSAV ezt úgy érti, hogy nem lehet WC-ben, fürdőszobában, konyhában — az építésügyi szabályzat tiltja a szobákat, nagyon helyesen —, tehát marad az előszoba és a folyosó. A vezetékek viszont zömmel a WC vagy fürdőszoba aknájában vannak elhelyezve. Műszakilag megoldható a prob­léma, de ha ki kell a csőveze­téket vezetni az előszobába és onnan vissza, a 4—5000 forintos beruházást ez 7 —8000 forintra emeli, és elcsúfítja a lakást. Mivel egy évben egyszer, ma­ximum kétszer Kell a mérőket leolvasni, a WC-ben, fürdőszo­bában való elhelyezést rende­let nem tiltja, és azok zömében tiszták és hozzáférhetőek. Igazgató Or! Az ön elődje azt mondta egy tv-músorban erre egyszer: nem lehet elkí­vánni azt, hogy egy WC-ben olvassuk le a vízórát”. Hiszen ön is tudja azt és egyetért ve­lem abban, hogy egy igazi szolgáltatótól mindent elkíván­hat a kuncsaft, ha neki. az jó. megoldható és fizet érte. De ha önnek nincs ilyen embere, ne­kem van, és szívesen felválla­lom Önöktől a leolvasást, ha megrendelik. Az ötödik pont előírja, hogy egy lakásban csak egy vízóra lehet. Megint csak azt mondhatom, műszakilag megoldható, költségben sincs jelentős különbség, az egy vagy két vízórás variációban. Végezetül javaslom, hogy az áremelés során nyomorúságos helyzetbe került kis jövedelmű családoknak, nyugdíjasoknak vállalja fel az önkormányzat a hideg- és melegvizóra felszere­lésének egyszeri költségét, mert ezzel hosszútávú segítsé­get nyújthatnánk nekik. Nánássy Elek energetikus kisiparos Nyíregyháza, Ószőlő üt 87. III. em. 13. Eltérített forradalom A főkapitány figyelmébe Tiszaszalka, Arany János u. 30. sz. üi.: Önöknek pedig, Fő- szerkesztő Űr, külön kö­szönjük, hogy hálánk tol­mácsolásában segítettek. Kí­vánunk erőt. egészséget és sok sikert munkájukban és a magánéletükben a Szigeti család flntireklám — reklám A Kelet-Magyarország 1991. únius 18-ai számában Anti- ekaám címmel hirdetéseimet dfogásoló cikk jelent meg izzai a tartalmi lényeggel, logy a cikk szerzőjének lem tetsző módon egy Nyír- igyházához közeli község íresszóját reklámozom. A :ikk szerzője nyilván felúle- esen hallgatta a „kalózadó** úrdetését. ugyanis nem íresszót reklámozok, hanem ngedély alapján szerződéssel oglalkoztatott művészek irodukcióját és az elöadá- oknak semmi köze egyetlen endégiátóegységhez sem. A éleménynyilvánítás szabad­ága jogán a tényszerű kito­lásokat elfogadom, de a cikk árgyi tévedése véleményem zerint kiigazítást igényel. orosz Béla Kemecse A SZERK. MEGJEGYZÉ­SE : a szerző elsősorban az autóshirdetés hangerejét ki­fogásolta, amelyet levélírónk el is fogadott. így talán mindkét fél megelégedésére zárulhat a véleményváltás. Hol Tan a sorozat vége? Nagy Imre újratemetésére, s vele a mai rendszerváltá­sig eljutott csendes forradalmunk csúcspontjának 2. évfor­dulójára emlékezve, közzétételre került a hasonlóan tragi­kus sorsra jutott politikusaink köre. Ezt a népes jegyzéket látva ösztönösen vetődik fel a kérdés, hol van ennek a tra­gédiasorozatnak a vége, hiszen ezek a politikusok a leg­jobbat akarták, mint ahogy most is, világelsőként lerázva magukról a kommunizmus, a szocializmus álarcába bújta­tott egypártrendszer szégyenletes zsarnokságait. De nem csak a történelmi közelmúltra, hanem az utób ■ bi félezer évünkre is gondolva kérdezhetjük mindezt, mi­vel hogy még a mai rendszerváltás sem az igazi, holott a függetlenségi harcokban és forradalmakban való ilyen mér­tékű áldozatvállaláshoz ennek a népnek az életenergiája már vészesen kevés. Pedig úgy tűnik, hogy — nagyon he­lyesen — az Európa Házba igyekszünk ugyan, de — ha nem vigyázunk, megint eltérő módon prékapitalizmust csi­nálunk akkor, amikor a Nyugat már ennél is fejlettebbet, a posztkapitalizmus útját egyengeti. Így meglehet, hogy egy újabb rendszerváltás előtt állunk akkor, amikor az „56”-os történelmi csíraként még élő, munkástanácsi mozgalmat 51 százalékos dolgozói rész­vénnyel törvényesítve, most már végérvényesen a társadal­mi haladás élvonalában lehetnénk. Mert a kárpótlás és a privatizáció ügye „irracionálisán” sürgős ugyan, de ehhez — a kellő választási program híján — a törvényhozóinknak ma még nincs meg a felhatalmazása, következésként, eb­ben a kérdésben megint — a nép feje fölött — dönteni, fölöttébb életveszélyes dolog. Persze, a tulajdonváltásnak ilyetén való végrehajtása is további politikai „találmányt” igénylő kritikus feladat, amit még Nyugaton is tanulni kell, de ők — az alkalmazotti részvények, a II. János Pál új enciklikája, illetve az újonnan hatalomra törő Német Szo­ciáldemokrata Párt révén — mar legalább tanulják. Az egyik napilapunk szerint ugyanis, az SPD új elnöke már így fogalmaz: „Az úgynevezett nyugati rendszer fölényének tulajdonképpeni bizonyítási próbája még előttünk áll, mert eddig a fölény csupán a sztálinizmussal szemben nyert te­ret, s ezt érvényre juttatni nem volt nehéz.” Mádi Gyula Nyíregyháza Az első virágcsokor Tisztelt Szerkesztőség! Problémámmal nem tu­dom kihez, hova forduljak. Talán Önök tud.nak segíteni. Röviden. A rádióból, tv-ből értesültem május 26-án egy emlékmű felavatásáról, amely 12 000, — 1939—45 — halottainak, hőseinek állít fájó emléket. Az én édesapám egyike volt azoknak az ártatlanul elhur­colt civileknek, akiket 1944. november elején szedtek ösz- sze (kb. 25 006), s gyalog, sza­kadó esőben Debrecenbe vit­ték a kaszárnyába, majd on­nan a Szovjetunióba. Egy hi­vatalos papír szerint Böicz- ben halt meg 1945 tavaszán. Ezt szemtanú nem látta. Szeretném tudni, Nyíregy­háza város név szerint tart­ja-e nyilván annak az idő­szaknak hősi halottait? Sze- repel-e édesapám azon a listán? Hallottam, hogy or­szágosan is készül könyv, melybe belekerülnek név sze­rint. így állítva emléket ne­kik. De nem tudom, mely szerv foglalkozik ezzel? Ho­va forduljak? Elnézést kérek, hogy sze­mélyes ügyemmel zavarom önöket. Nekem ez fontos. Mi­vel 12 évesen vesztettem el apámat, Molnár Géza, egy­kori főkocsivizsgálót, s nőt­tem fel keserves anyagi kö­rülmények között. Sírjára vi­rágot soha nem vihetek. A városban felállított emlékmű ezt igyekszik pótolni. E he­lyet már fel is kerestem, könnyes szemmel helyeztem el az első virágcsokrot. Tisztelettel: Kovács Péterné ny. tanítónő Cegléd, Budai út, Örház u. 5. Tisztelt Főkapitány Ür! Engedje meg, hogy szemé­lyes érintettségem kapcsán egy általános problémára fel­hívjam a figyelmét és kér­jem intézkedését. Sajnos 1991 június 15-én édesapá­mat a 49-es főútvonal csen- gersimai torkolatánál közle­kedési baleset érte. Ez az ese­mény meggyőződésem szerint az egyértelműen megállapít­ható okokon túl a fent emlí­tett útszakaszon meglévő hi­ányosságok miatt következett be, és elkerülhető lett volna. A romániai fordulat óta megnövekedett turistaforga­lom szabályozatlan és a ha­tárt átlépve ellenőrizetlen áramlása teljes mértékben túlterheli és életveszélyessé teszi ezt az útvonalat. Az út­szakasz körzetében mezőgaz­dasági kistermelés folyik, amit az ott élő emberek csak ézen az útszakaszon keresz­tül közlekedve folytathat­nak. Fentebb már említett község lakosai közül rövid idő alatt 4 halálos és 3 sé­rüléssel járó baleset történt, amelyet önnek a jelentések­ből módjában áll ismerni. Ezért tisztelettel kérem önt: azonnal szíveskedjék intézkedni nevezett torkolat előtt a 49-es főúton sebes­ségkorlátozó jelzőtáblák el­helyezéséről, az útburkolati jelek minden évszakban való jó láthatóságáról, valamint fokozott rendőri ellenőrzés bevezetéséről. Ezen túlmenő­en szíveskedjék gondoskodni a jövőben esetlegesen bekö­vetkező baleset esetén az azonnali, határozott és szak­szerű rendőri intézkedés fo­ganatosításáról. Gyors in­tézkedését tisztelettel meg­köszönöm. Halász Lajos állampolgár Budapest, Rákóczi ut 11. (.4 megyei rendőr-főkapi­tányságon és a mátészalkai kapitányságon is tájékozód­tunk, a javaslatokat megvizs­gálják, megteszik a szüksé­ges intézkedéseket.) Halottra sújtani... Elszomorít, hogy az erő­szakosabb korszellem ellené­ben minden észérv és er­kölcsi megfontolás gyen­gének bizonyulhat. Ám az emberi tartás és önérzet nem lehet olyan kiszolgálta­tott, hogy szótlan gyávaság­gal meghátráljon. A nyíregyházi szovjet hősi emlékmű obeliszkjéről, nép­szerű nevén a „kozák szo­borról” van szó, amely meg­vakítva mered a négy égtáj felé. Nem tudhatom, indula­tok vezette kezek verték-e le róla az elesettek nevét soro­ló márványtáblákat, vagy elővigyázatos kegyelet men­tette biztonságos helyre mindet? Végül is majdnem egyre megy: már megint holtakon akarnak elégtételt venni az élők. A háború áldozataitól sem nyugszanak és rnégegy- szer'megölni készek naponta valamennyit. Hiába akar a társadalmunk nagyobb része megbékélést és nyugalmat, hangos csoportok szüntelen háborúsdit hirdetnék, vesz­teseket és áldozatokat akar­nak, mert ezek nélkül a győ­zelem íze sem édes. Olvasom a hirdetést a fél évszázad múltán Don-ka- nyarba látogató hozzátarto­zókról, áldozatok és tettesek, megalázottak és keretlegé­nyek, tisztakezűek és hóhé- rolók rokonairól. Az erőszak­kal odahurcoltak és az ön­kéntesen bevonulok, az egy­kor ellenségesen szembenál­lók utódainak közös bánatá­ról és gyászáról. Hallgattam a miniszterelnököt, aki ma­gyar katonákról beszélt, nem téve különbséget náci kolla- boránsok és áldozatok között. Magyar katonákról, akiknek áldozatvállalásai nem politi­kai azonosulást jelentettek, akik miatt szemlesütve, vagy szégyenkezve kellene élni.” Én elfogadom az engeszte­lődé felülemelkedést, ha a halottaknak kijáró méltá­nyosságot nem tagadják meg senkitől! Mert „az elesett ka­tona nem pogány, nem fa­siszta, nem sztálinista, főleg nem ellenség többé. Halálá­val rászolgált, hogy emlékét tiszteletben tartjuk akkor is, ha személyében nem ismer­tük, ha szavát, amikor ná­lunk járt nem értettük.” (Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. június 1.). Igen, nekünk ma élőknek nem ledönteni, szétverni, meggyalázni kell a Magyar- országon elesett szovjet kato­nák sírjai felett emelt emlék­művet, hanem ellenkezőleg, megtartani, óvni és gondozni kötelességünk! így joggal re­ménykedhetünk és várhatjuk el, hogy a közeljövőben Oroszországban és Ukrajná­ban elesett magyar katonák­nak állítandó emlékműveket is tiszteletben fogják tartani, azt ápolni fogják és lesz em­ber, ki tesz rájuk virágot. Mert ha nem így cselek­szünk, akkor az egykori szenvedéseket nem oldhatja békévé az emlékezés akkor tettek és politikai, történelmi értékítéletek alapján különb­ségtételek, gyűlöltség, harag és szégyen osztja meg az ár- nyékvilágtoa költözöttek ma­radékait. Ahol nincs érvé­nye a halott nyugalmát óvó erkölcsi tiltásnak, ott ép ér­zékű erkölcsiség — a nemze­ti létezés alapja — sem épül­het. Hogyan lehetne holtakon megtorolni, ami utánuk kö­vetkezett? Miféle virtus az, mely egy halottra sújt? Az állam, ha szilárd talajra akar építkezni, nem sértheti az emberiesség parancsait és nem lehet a magánemberi gonoszságok behunyt szemű cinkosa. Halottakon pedig semmilyen elfogultság nem arathat diadalmat. Salamon János Nyíregyháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom