Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-21 / 144. szám

1991. június 21., péntek HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 IPOSZ EPOSZ Kihűlt az iparosok kályhája Kevés az utánpótlás a kerékpárjavító szakmában, bár a stafétabotot lenne kitől átvenni ■... Balázs Attila felvétele Máthé Csaba Tiszalök (KM) — Innen egy széket, egy fűszálat nem visznek el — jelentette ki Szabó Lajos, a tiszavasvári ipartestület elnöke a tavaly őszi vezetőségi ülésen, ami­kor a tiszalöki iparosok kül­döttsége — Fazekas Imre, Encs Sándor és Kiss László — bejelentette, hogy a tisza- lökick kiválnak a vasvári ipartestületből és önálló szervezetet alapítanak. — Minden vagyon itt marad, még egy rossz bútort sem tudunk adni — folytatta az elnök. A küldöttség felállt, távo­zott, de azért jól megnézte a vasvári ipartestület falán lévő márványtáblát, amely azoknak az iparosoknak — többek között számos íisza- lökinek állított emléket, akik társadalmi munkában épí­tették fel a vasvári székhá­zat. Nincs apelláta Tizenegy éve számos helyi ipartestület, mint a nagykál- lói, a csengeri, a balkányi egyszerűen megszűnt, vagy inkább megszüntették, bele­olvadt egy-egy városi szer­vezetbe. Így járt Tiszalök, Tiszadada, Tiszadob és Ti- szaeszlár is, őket Tiszavas- várihoz sorolták. Az egyesí­tés nem ment könnyen, az iparosok nem értették miért kell ezentúl a tagdíjukat máshova fizetni, és átjárni egy másik. településre. Ti- szalökön Pózmán Róbert járt kint a KIOSZ képviseleté­ben, aki nem cifrázta külö­nösebben mondanivalóját: így kell lenni, jelentette ki. Sokan ellenezték, sőt néhá- nyan alá sem írták. Fazekas Imre, az 1990. szeptember Ö-áh alakult tiszalöki ipar­testület elnöke sem írta alá a belépési nyilatkozatot, emiatt behívták a megyei KIOSZ-hoz és ott már nem volt apelláta. — Volt egy jól berende­zett székházunk — emlék­szik vissza Fazekas Imre az azóta lebontott épületre. — Mindent összeszedtek benne és. átvitték Tiszavasváriba, a bútorokat, az írógépet, a biliárdasztalt, a papírokat. I többség igent mondott Nagyfő Gábor, a KIOSZ volt megyei tiltkára már nyugdíjas és így emlékszik a történtekre: — összedőlés előtt állt a székház, alá volt dúcolva. Le kellett bontani, mert össze­rogyott volna. Kaptunk érte 100 ezer forintot, azt kipó­toltuk és abból építették fel az iparosok társadalmi mun­kában a tiszavasvári székha­zat. Az összevonást egyéb­ként iparosgyűlésen szavaz­ták meg, ahol a többség igent mondott. jától megtudtuk, a közel­múltban Japánban, Tokió­ban járt. ahol a híres To- yobo nevű cég vezetőivel ta­lálkozott. Arról folytat­tak tárgyalásokat, milyen együttműködés alapján hasz­nosíthatnák közösen a ma­gyarországi piacokon feles­legessé vált tejet. A tárgyalások során kide­rült: kétféle lehetőség is kí- nálkoziik a feldolgozásra. A Ohiinon-műselyem tejből Encs Sándor, a tiszalöki ipartestület titkára már jó­val keményebben fogalmaz­— Hogy lehet úgy példát mutatni, hogy Szabó Lajos­nak, a szövetség megyei el­nökének alapszervezete kér sorozatosan tagdíjbefizelesi haladékot? Nézzék meg. mennyivel és mióta tartozik a vasvári alapszervezet, ahol már alig maradtak az elnök miatt, csak papíron nagy a létszám. Amikor bejelentet­tük a leválást, csak azt kér­tük néhány bútort adjanak, de arra sem volt hajlandó Szabó Lajos. Nem aggódunk, a piactéren a szolgaitatóház­ban van egy 72 négyzetmé­teres helyünk, ott jól tu­dunk dolgozni. A tisztessé­ges vagyonmegosztást pedig megvárjuk. A tiszadadaiak akkor lép­tek, amikor úgy érezték, szá­mukra csak az önállósodás jelentheti a kiutat. A .szol­gáltatóháznak, amelyet ők építettek és amely az egye­készül, de nagyon drága ter- rpék, s kizárólag kimonó és nyakkendő készítésére hasz­nálják. Nem csoda hát, ha szűkös iránta a kereslet, s csak meghatározott meny- nyiség találhat gazdára, ta­lán már mondani sem kell, kizárólag tőkés piacokon. A másik termék az úgyneve­zett Heim szövet, amelyet lángálló munkaruhák készí­tésére használnak. A kölcsönös tájékozódás alapos volt. A japánok fel­Tejből selymet? TÁRCA S okszoknyás, rózsás fej- kendőjű asszony áll a forgalmas utca sarkán. Olajos szeme esdeklőn tapad a járókelők arcára, amikor elhaladnak előtte, kántáló hangon megszólal: — Szegény erdélyi mene­kült vagyok, tessen adni kenyérkére két forintot, teg­nap óta nem ettem! Engem is megállít. Nohi- szen, erdélyi. . . valahonnan Mátészalka környékéről! — Ne bolondítson engem jóasszony — bosszankodom — mire kéne a pénz? összeszűkült szemmel kö­zelebb lép. Barna holdsarló arcát az enyémhez dugja, lá­tom sovány, ráncos ajka fö­lött a fekete szőrszálakat. — Csak harminc forintér’ jósolok magának — mond­ja és hirtelen elkapja a jobb kezem. A kézhátra gyors, megvető pillantást vet (nincs rajtam karkötő, gyűrű sem), azán tenyerem fölé hajol, horgas orrával majd átbö­ki. Alulról les felfelé, megvil­lan a szeme: — Előre kérem a pénzt, látom már, maga szerencsés lesz asszonyság. Dühöm mosolyba szelídül, micsoda lélektani cselt ve­tett, szeme sarkából figyeli a hatást. No, eb aki bánja, megér nekem 30 forintot a tapasztalás. A jóslásokban nem hiszek, a Sors sokat em­legetett könyvébe, lényegé­ben magam írom be élettör­ténetem betűit. Az asszony kéjes arccal dugja kötényébe a pénzt, hadd higgye, hogy áldozatul estem Apollónak, a látnok is­tennek. A vén Szibilla, görög jósnok atomkori utódja rö­vidlátó módjára fürkészi te­nyerem árkait. — Hosszú életet mutat — mormolja tu­dálékosan, én pedig lelki sze­meimmel megpillantom vál­lán a fekete macskát, görbe háttal kapaszkodik, szőrét borzolja. — Emitt, ni — húz­za végig a sorsvonalon kerek körmét — az áll, hogy ne­hézségek vannak, itt meg az. Tóth M. Ildikó ___________ Szibilla sütéskor a vasvári ipartestü­let kezelésébe került, drasz­tikusan felemelték a bérleti díját. Gyorsan összeültek és tavaly november 28-án meg­alakították önálló szerveze­tüket, Fodor Julianna varró­nő elnökletével, míg a tit­kár Tárnái László lett. Nő­napra egy szál virágot nem kaptunk, panaszkodnak, ami­óta önállóságunkat bejelen­tettük a megyei IPOSZ-tól , három, vagy négy levelet kaptunk, míg az országos szervezet tömegével küldi az értesítőt, a tájékoztatót. A tiszalökiekkel együtt úgy érzik kirekesztettek lettek. — Nincs akkora gond, mint ahogy lefestik — nyi­latkozta Szabó Lajos. — Az ipartestületek vagyona egy és oszthatatlan. Kikapcsoltatták az áramot Az 1989. december 31 -i taglétszám szerint 360 tisza- vasvári, tiszalöki, tiszada- dai. tiszaeszlári, tiszadobi kisiparos között osztjuk fel a négymilliós vagyont részjegy formájában. Ennek időpont­járól nem tudok konkrétat mondani és az is igazság, hogy ezzel a részjeggyel nem lehet vagyontárgyakat megvásárolni. Mi annak örülnénk, ha kevesebb épü­let maradna a vasvári ipar­testület kezelésében, de erre úgy hiszem nem lesz mód. A tiszadadai kályhák a mi tulajdonunkban vannak. a TITASZ-nál kikapcsoltat luk az áramot, hogy készenléti díjat ne fizessünk. A megyei szövetség pedig, ha hozzá fordulnak segít mindenben. Én úgy érzem, ennek a vi­tának az alapját a Tiszavas­vári és Tiszalök közötti el­lentét szítja, békésen meg lehet egyezni. térképezték az ajánlatot, osztottak, szoroztak, s végül kijelentették: nem kötnek velünk üzletet, hiszen szá­mukra ez egyáltalán nem gazdaságos. A tiszavasváriak nem ad­ták fel a küzdelmet. Tovább vizsgálják a tejfelesleg hasz­nosítását tartalmazó szaba­dalmakat, s keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíthetnének a tejtermelő­kön, s természetesen saját magukon. hogy nyugodalmas öregkor várja. Baj van az emésztésé­vel . . . — Ezt magamtól is tudom. Sok pénz. nagy utazások könnyű élet, ékszerek, bunda nem várnak rám? Komoran fölpillant, majd­nem elmerít sejtelmes éjsze­mében. Szálkás, összerándu- ló szemöldökei közt mély ráncok gyúródnék. Bagoly­várba képzelem. T űz fölé hajlik, porrá tört békaszívet, kígyófarkat szór az üstbe, mély bo­szorkányhangon mondja: Áb­rahám, Izsák nevében fogok a dologhoz, terra esztem me­re, észterére, esztem, mera, ergoe . . . Nem búcsúzik el tőlem. Pár lépés után hátranézek, már egy középkorú férfi tenyerét vizsgálja. Nábrádi Lajos Á közvéleményben az él, hogy a nyugati üz­leti életben minden úgy megy, mint a karika- csapás. Ott az üzletembe­rek szóbeli szerződése is szentírásnak számít. Ez­zel szemben a keleti piacon nem tartják meg a szállítá­si határidőket, gyakoriak a szerződés módosítások, nagy a civakodás. Három friss megyei példát tudok annak igazolására, hogy a nyugati üzletemberek ígé­retében sem lehet mindig vakon megbízni. Olasz üzletemberek jár­tak Záhonyban és szóban megegyeztek bizonyos mennyiségű nyersbőr meg­vételéről. A búcsúzásnál ezt mondták: „Három na­pon belül jövünk, fizetünk és visszük az árut". Nem jöttek. A tizedik napon jött egy másik nyugati cég kép­viselője, s nyomban üzletet kötött, kellett neki a bőr. Az olaszok a tizenkettedik napon jöttek, s még ők vol­tak felháborodva ... Ismerősöm nyíregyházi garázsába hozta a szép Ford gépkocsit, nem so­káig örült neki. Karambo­lozott. Ám bízott abban, hogy hamar ismét használ­hatja új kocsiját, hiszen a nyugati érdekeltségű vegyes kft. azt ígéri és hirdeti, hogy a nyugati kocsikhoz egy hé­ten belül alkatrészt bizto­sít. Ismerősöm egy hónap­ja karambolozott, s joggal dühös a nyugati érdekelt­ségű kft.-re. Belga üzletemberek ígér­ték, hogy egy megyei válla­lat tmk-mühelyét, autó­szervizét felújítják, lakos­sági szolgáltatásra is al­kalmassá teszik. Egy szerdai napot jelöltek meg az üz­letkötés konkretizálására, illetve megkötésére. Azó­ta három szerda múlt el... Nincs tapasztalatom arról: ha nyugati üzletember tesz üzleti ígéretet nyugati üz­letembernek, mennyire kell azt komolyan venni. Azt hi­szem, nagyon is. r Ü gy tűnik, néhány nyu­gati üzletember ki­használja azt, hogy mi itt keleten nehéz gaz­dasági helyzetben vagyunk, s velünk lazábban is lehet tárgyalni. Szerencsénkre a nyugati partnerek többsé­ge komoly és megbízható. A komolytalanoknak pedig mi fordítsunk hátat. Még akkor is, ha a nyugati tő­ke nem tolakszik nagy mér­tékben megyénkbe. Gyűjtenek a rakamazi réten. Elek Emil felvétele Kommentár___________ Gólya-hír Réti János r ávol élő rokonom új­ságolja, hogy a rádió­ban nemrég elhang­zott, hogy Mátészalkán van a legtöbb gólyafészek az országban. Mégpedig azért, mert jótékony kezek tá­masztékokat szereltek az erre alkalmas építmények­re, oszlopokra, hogy a ha­zatérő vándorok bátran fog­hassanak hozzá új otthonuk építéséhez. Milyen jó hír ez a gólya­hír Mátészalkáról! Mert többnyire még. mindig munkál az országos méretű előítélet arról, hogy ott van a legtöbb ez, meg a legke­vesebb az és a legelmara­dottabb amaz. Persze csu­pa negatívum és hátrány, nagybetűvel és felkiáltójel­lel! Pedig, aki ismeri az or­szág legkeletibb szegletének „fővárosát", az igazolhatja, hogy mennyire igaztalan ez a makacsul árnyat vető feltételezés. És lám most meghallhatta bárki: ott van a legtöbb gólyafészek, a ha­talmas madarak családnyi építményeikben békére, sze­reiéire találtak a mátészal­kai háztetők fölött. Lehetne élcelődni persze, hogy biztos az önkormány­zat kezdeményezésére tör­tént mindaz, ami történt, szigorúan népességpoliti­kai meggondolásokból, de ne tegyük! m m Ö rüljünk, hogy ezek a költöző szárnyasok legalább őszig nem költöznek tovább, és zsige- reikben megőrzik az ösz- szebúvó családi házak, a rácsos erkélyek, az új épü­letek merész, vagy éppen hagyományőrző vonalve­zetésének és nem utolsósor­ban természetet szerető jó­ságos emberek emlékét, hogy jövőre újra Mátészal­kára költözzenek. Isten se­gítségével, Haza! Nyíregyháza (KM — K. É.) — Bár mostanra csende­sült, még mindig tart a tej­mizéria. Amint arról lapunk olvasói is értesülhettek, a felvásárlás komoly gon­dokba ütközött, a megter­melt tej jelentős része fe­leslegesnek mutatkozott. Ek­kor született az ötlet, amely­nek alapján a tiszavasvári Alkaloidában új utakat ke­restek. Amint azt Dupcsák Lász­lótól, az Alkaloida igazgató-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom