Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-15 / 139. szám
1991. június 15., szombat HÄHER Kelet-Magyarország 3 Slágerbútor Szálkáról Az értékesítési gondok miatt, ha csökkent ütemben is, de termel, munkát ad dolgozóinak a 3M Mobiii mátészalkai bútorgyár' t Elek Emil felvétele Baleset a főnök hibájából Figyelmeztet, büntet a munkavédelmi felügyelő Nyíregyháza (KM — (T. K.) Házilag barkácsolt villany- motor, fűrészlap, csapágy okoz életre szóló sérülést a vállalkozó szellemű, kisüzemet alapított tulajdonosnak. Legalábbis nem egyedi jelenségről van szó, erre figyeltek fel a megyei munkavédelmi felügyelet szakemberei. Hai- zer Menyhért munkavédelmi felügyelővel és Füzessy Zsolttal, a felügyelőség vezetőjével a mostanában alakuló gazdasági szervezetek balesetvédelmi körülményeiről beszélgetünk. Szerencselovagok tűntek fel ezen a téren is, akik gyorsan akarnak meggazdagodni, s ezért igen primitív munkakörülmények közt — bár a hazai átlaghoz képest jóval magasabb bérért — foglalkoztatnak embereket. Talán mondani sem kell, hogy senki nem emel panaszt, azért, mert munkaadója nem teremti meg számára a biztonságos munkavégzés összes feltételét. Javít a „tulaj” — Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy az újonnan alakuló szervezet valóságos tevékenységet és hosszabb időn keresztül akar folytatni — szögezi le elöljáróban Füzessy Zsolt. — Nem ritkán tapasztalják felügyelőink, hogy mire kimennek a helyszínre, ott legfeljebb egy irodát találnak, a munkát másutt végzik, vagy pedig már felszámolták az üzletágat. Erről mindenképpen tudnunk kellene, mert a munkahely létesítését kötelességünk, lenne bejelenteni a vállalkozóknak. — Jelentős romlást tapasztalunk az építőiparban, — teszi hozzá Haizer Menyhért. — A nagy állami cégekkel, vagy az azokból alakult szervezetekkel általában nincs gond, hiszen ők magukkal hoztak egy stabil, a dolgozó egészségét védő szemléletet. A baj azoknál tapasztalható, akik a garasoskodás miatt kispórolják az egészséget, a testi épséget védő eszközöket is. Ha közvetlen baleseti veszélyt látunk valahol, azonnal felfüggesztjük a termelést. Ilyen esetben a vállalkozó rendszerint hajlik a szóra, és igyekszik gyorsan kijavítani a hibát — különben a zsebe bánjá. Álcázott külföldiek Ez év őszén kerül a parlament elé a munkavédelmi törvény tervezete, és ha a képviselők megvitatják, elfogadják, úgy irattárba tehetik a felügyelőségek a 79-ben keltezett, többször módosított miniszter- tanácsi rendeletet az egészséges és biztonságos munkakörülményekről. — Az egységes törvényi szabályozásra azért is szükség van — folytatta Füzessy Zsolt —, mert most a foglalkoztatás, az alkalmazás jogi oldalát nem vizsgálhatjuk. Viszont nem ritkán tapasztaljuk, hogy vendégnek álcázott külföldiek jönnek néhány napos vagy hetes munkára, vállalkozó mellé. Jó lenne tudni, hogy az SZTK- nál bejelentették-e, és ha netán baleset éri őket, számíthatnak-e orvosi ellátásra, táppénzre, járadékra? Aki külföldről így szerződik munkára, szorult helyzete miatt bizonyára nem ragaszkodik a bejelentéshez. Ingyenes tanácsadás Mint a felügyelőségen elhangzott: bizalommal közelítenek a mostanában alakult új gazdálkodó szervezetekhez. A partneri kapcsolat kialakítása és ápolása érdekében 512 levelet postáztak a frissiben létrejött cégeknek: általában a munkaadók jogait, kötelezettségeit vetették papírra és a felügyelőségnek azt a kezdeményezését: bármilyen, a munkavégzéssel, balesetvédelemmel összefüggő kérdésre szívesen adnak választ. S az sem mellékes, hogy még a munkahely létesítése előtt így a vállalkozónak nem kell később drágán módosíttatni, átépíteni az üzemét. A konkrét előírások ismertetése mellett tanácsot adnak, beletekinthetnek az érdeklődők a vonatkozó jogszabályokba is. Tárca z ételkiadó korlátján Etelka vérál gigcsúsztatta a tálcát. A fózelé- kéknél megállt, és fölváltva hol a kínálatot, hol a feje fölött lógó árjegyzéket böngészte. Mögötte már többen toporogtak, az agresszívebbek már a villáikkal csörömpöltek. —Na, mi lesz már? — méltatlankodott a sor végén egy férfi. Etelka zavartan visszanézett, majd egy bágyadt krumplifőzeléket emelt ki. A legolcsóbbat, mint mindig. Tálcájával a kezében körülményesen le- vackolt egy üres asztalnál. Néhány kanál főzeléket lenyelt, amikor egy vele-korabeli férfi szusszant le az asztalhoz. Tálcáján alig fértek el a gőzölgő tányérok. Etelka szeme kikerekedett, és önkéntelenül bugy- gyant belőle a kérdés: — Ezt mind maga akarja megenni? A férfi, szájában a kanállal, bólintott. — A mi korunkban már nem egészséges ilyen sokat enni! — Ugyan! — legyintett a férfi. — Tudja, én inkább belefulladok a zabálásba, de a fiaméknak nem hagyok semmit. Fölélem a kis vagyonkámat meg a nyugdíjamat meg az összes ingóságomat kiviszem a Telekire, de nekik nem adok egy huncut petákot se! Ne az én halálomra blazírozzanak! — Nagyon haragudhat rájuk, pedig hát fiatalok, nem biztos, hogy megérdemlik. — Fenét nem! Alig hűlt ki a feleségem, máris be akartak dugni egy szociális otthonba. Hát nem, ebből nem esznek! — Bezzeg én! — sóhajtotta szomorkás Szűcs Mariann Ebédidő mosollyal Etelka, s hogy a férfi önfeledten lafatyolt tovább, titokzatos képpel folytatta. — Az én kisfiam immáron négy éve, hogy kiment Svédországba egy turistaúttal, és nem jött haza. itthon a kollégák keresték is egy ideig, mert kölcsönöztek neki pénzt. Állítólag az egyik kisfőnöke azt mondta, hogy legalább kétszázezerrel tartozik. Én erről nem tudtam. De hát nem is ez volt a fontos. Nekem ő a mindenem, az egyetlenem. Egyedül neveltem, tízéves volt, amikor az apja meghalt. Nincsen rajta kívül senkim. Mit gondol, hogyan lehetne hazajönnie? — Vonattal vagy repülővel — nyelt egy nagyot az öregúr. — De itthon lehet, hogy megbüntetnék! Börtönbe kerülhet... — Ugyan! Etelka hálás kutyaszemekkel nézte a habzsoló férfit. Igazi úriember, hiszen érdeklődik az őt feszítő gondja iránt. Tétován kanalazta bőrösödő főzelékét. — Na, és a fia haza akar jönni? — kérdezte a férfi, és egy túláradó böf- fenéssel jelezte a második fogás végét. — Szeretném, ha hazajönne! — De a fia, az is akarja látni magát? — Biztos... A férfi élvezettel cuppogtatta a csirke - csontot. Kezén lassan végigcsordult a paprikás lé. Zsebkendőért kotorászott, miközben nagyokat szuszogott. Megtörölte a száját, és mélyen Etelka szemébe nézett. — Ez jó volt, egészségemre! Magának, asszonyom, pedig csak annyit mondok, hogy üljön föl a vonatra, és zötyögjön ki a fiához, és hozza haza, ha már annyira akarja! Minden jót! telka kapkodva kikaparta a tá- * f- nyérről a maradék főzeléket. — Igen, ez a legjobb megoldás — gondolta —-, ha én érte megyek, akkor haza fog jönni! Csak legalább írna! írná meg a címét, hogy hol keressem! Néző^poní) Mazdára, magyar! Nagy István Attila- , zerkilencszázhetven- * t- négyben, amikor ^—’ három héten át Nyugat-Európát járta az autóbuszunk, megfogadtam, hogy addig nem megyek külföldre, amíg nem engedhetek meg magamnak egy pohár sört, egy fagylaltot, amíg nem ülhetek be egy negyedosztályú étterembe kipróbálni a helyi specialitást. Párizsban az idegenvezető elvitt bennünket az úri negyedbe. Csend, tisztaság, forgalom szinte semmi. Mintha kihalt lett volna. Aztán megmutatta a szegénynegyedet is: autók sokasága, roncs, roncs hátán, betört kirakatok, kétes külsejű alakok. Lárma, szemét. A szegénység teszi, mondták a kísérőink. Kifordítja az embereket önmagukból. Néhány éve már, hogy Hegyeshalomtól Bécsig, s vissza szeméthegyek jelezték: világ- útlevelet kaptak a magyarok. Mindent szétdobáltak, amire már nem volt szükségük. ,,A kalandozó magyaroktól ments meg, Uram, minket!’ ’ — sóhajtoztak az osztrákok. A kulturált magatartás, az ember önbecsülése ezek szerint nincs összefüggésben az anyagi helyzettel? Valami más is szükséges ahhoz, hogy megváltoztassuk a környezetünket? Mindez azért jutott az eszembe, mert a kilencemele- tes ház előtti járdán majdnem elütött egy hatalmas Mazda. A barna bőrű sofőr kiszállt, hanyag mozdulattal maga elé dobta a cigarettacsikket, köpött egy nagyot, és bement a lépcsőházba. Eltűnődtem: nekem sohasem lesz ilyen bárkám. Most büszke legyek vagy sajnáljam magamat? Toporgó topán M. L.-né írja Nyíregyházáról Természetes-e egy cipőt a lábon hordani? Ha valaki azt hiszi, hogy a kérdés költői, nagyon téved. M. L.-né Nyíregyházán az egyik kisebb utcai cipőüzletben vásárolt egy 2300 forintos Puma cipőt a Fiának, és mint szokás, a gyermek felvette, járt benne. Arról már nem tehetett, hogy a tavasz ilyen locspoccsal köszöntött be. Valószínű, nem kellett volna felhúzni esőben, mert a lábbeli orra nem bírta a „gyűrődést”, s egy hónapon belül levált, elszakadt. Olvasónk annyiszor hallotta, mi a teendő ilyenkor: Máris indult visszacserélni. De pechbe volt, a bolt eladói (vagy legalábbis, akik ott tartózkodtak) nem értek rá — kártyáztak: „különben is nincs itt a főnök..., és ilyen rövid idő alatt nem mehet tönkre egy cipő. ha rendeltetésszerűen használják”. És hagyják őket békén, mert most meni el egy piros ulti. —• Bár ezt nem mondták, csak az arcukról lehetett leolvasni. A vevő ácsorgott egy darabig, majd elhozta a cipőt. A méreg könnyeket facsart a szeméből. Arra gondolt: jól megválogatta a tulajdonos a dolgozóit. Ezek a „vevőrioga- tók” hamar csődbe juttatják. Persze úgy kell nekik, ha nem jöttek még rá, mi az a kereskedelem! Volna viszont néhány szava a gyártókhoz és minőségellenőrökhöz is. Ok is megérdemelnének egy rúgást, „a szebbik’ ’ felükre —, bár nem ezzel a lábbelivel, mert félő, az ember lába fájdulna meg. Vajon ki fizeti meg az utánjárást, az idegességet? Panaszosunknak munkahelyéről kellett elkéredzkedni, hogy a cserét lebonyolítsa. Mindez egyszerű hétköznapi ügynek tűnik, de hogy nem az, mutatja a kisírt szem, a gyűrött zsebkendő. Kommentár A népművelő szerepköre y egalakult a napok- f Iwl bon a népművelők r megyei egyesülete. A korábban az országos egyesület részeként működő szervezet önállósította magát. A tagok abban bíznak, ez nemcsak adminisztrációs változást jelent majd. Ugyanaz a probléma feszítené a szabolcsi, a csongrádi vagy a hevesi népművelőt, de „egyszerűbb” az érdekeket képviselni egy szűkebb, a problémákat jól ismerő közösségben. Az alakuló ülésen elhangzott észrevételekből kitűnt: ez az emberekért tenni akaró kis csoport nehéz helyzetbe került. Átmeneti korunkban sok minden megkérdőjeleződik: Egyes fórumokon elhangzott olyan kijelentés, hogy nincs szükség az intézményre és természetesen az ott dolgozókra sem, mert azt még a volt szocialista rendszer hívta életre, egyfajta felülről irányított művelődéspolitika végrehajtójának. Ma megoldják ezt a spontán szerveződő egyesületek, klubok, körök. Aki régebben él a „szakmában”, tudja, nem olyan egyszerű ez. A jó népművelő, mint „szeizmográf’, a lakosság minden rezdülésére odafigyel, ötleteit, elképzeléseit, mint lehetőséget veti fel. Tény, a közművelődés munkása ma igazán magára maradt (szakmailag, anyagilag), de az önmarcangoláson túl kell lépni új források, módszerek felkutatásával, az új kapcsolatok kiépítésével. Végre el kell jutni odáig, hogy ne ,felfelé” bizonyítson, — a település polgárai ítéljék meg, jól látja el feladatát, vagy sem. Ehhez hozzátartozik: van-e igény, jut-e idő ,a művelődésre? A passzív befogadásra épülő nagyrendezvények kora lejárt, a praktikus és szükségszerű motivációkra lehet számítani. Ebben a folyamatban legyen „katalizátor’ ’ a népművelő. I
