Kelet-Magyarország, 1991. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

2 Kelet-Magyarország 1991. június 1. Mormonok m egyénkben ELSŐ A CSALÁD Feltűnik a nyíregyházi ut­cákon, tereken két elegáns fiatalember, mindig fehér ingben, nyakkendőben, ha hűvösebb van sötét öltöny­ben, felöltőben. Szentképe­ket, írásokat pakolnak ki, állnak, várakoznak. Meg nem szólítanak senkit, ám ha va­laki kíváncsiságból odamegy hozzájuk, annak készségesen elmagyarázzák küldetésük célját. A mellükre kitűzött „név­jegykártya” szolgál bemutat­kozáskor. eszerint Elder El­lis és Elder Schellenberg a Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza hittérítői, rövidebb és népszerűbb néven mor­mon misszionáriusok. Szá­munkra, akik úgy tanultuk, Amerikát Colombus fedezte fel 1492-ben, nehéz elképzel­ni, mi történt ott azelőtt, ez az egyház viszont a Krisztus születése előtti 600. évből keltezi eredetét. Eszerint Krisztus előtt 600 évvel az Űr megparancsolta egyik prófétájának, Léhinek, hogy vezessen egy csapatot Jeruzsálemből az amerikai földrészre. Miután ott letele­pedtek, az Űr közülük is pró­fétákat hívott el. A próféták mindkét kontinensen felje­gyezték népük történetét, a jeruzsálemi feljegyzéseket a Biblia őrzi, az ősi amerikai írások pedig a Mormon könyvében találhatók. Az egyház újraéledésének idő­pontját 1820-ra teszik, ami­kor egy bizonyos J. Smith egy angyal segítségével meg­találta az ősi aranylemeze­ket, melyre a próféták a nép történetét följegyékték. Ha megkérdezik a kát misszionáriust, szívesen be­szélnek az egyházi- és a csa­ládi életről. Jelenleg is van prófétájuk, név szerint E. T. Információ egy utcai járókelőnek (b. a.) Benson professzor, aki 12 apostollal áll az egyház élén. A gyerekeket nyolcéves kor­tól keresztelik, a szertartá­son kenyeret és vizet vesznek magukhoz. Két dolog a leg­fontosabb az életükben: az első a család, a második az élet erkölcsi tisztasága. Ked­velik a nagy családot, Eili- sék hatan, Schellenbergék ki­lencen vannak testvérek. Tá­vol tartják magukat az ártal­masnak ítélt szerektől, nem fogyasztanak szeszes italt, ká­vét, teát, nem dohányoznak. Az egyház működéséhez a keresők jövedelmük tíz szá­zalékát szolgáltatják be, ami­ből egyebek között a rászo­ruló szegények segélyezésére is fordítják a bevételek egy részét. — Sok kérdés vetődik fel az életükben, halljuk Elder Ellistől — olyanok, mint az, hogy honnan jöttünk, hová megyünk, miért vagyunk itt. mi a dolgunk a világban? Mi sok boldogságot és békessé­get találtunk az életünkben a hitünk által, és azért jöt­tünk, mert azt szeretnénk az emberekkel megosztani. Jelenleg mintegy tízmilli­ós tagsága van e vallásnak a világban, és 45 ezer misz- szionárius járja a világot, hogy újabb híveket toboroz­zon. Nyíregyházán a tervek szerint két éven át fognak működni a missziós szolgálat tagjai, akik vasárnap dél­utánonként 4 órakor a műve­lődési házban tartanak is­tentiszteletet a Szabadság té­ren. Hazánkban öt-hatszáz fős a Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza tagsága, Nyíregyházán a misszionári­usok idejövetele óta tíz sze­mély csatlakozott a mormon hit követőihez. A két ameri­kai diák egyelőre jól érzi magát a városunkban. (b. e.) Betörők ellenszere Kutya az iskolában A tavaszi szünetet is az egyik nyíregyházi általános isko­lában töltötte, és valószínűleg ott éri a nagy nyári vakáció is a termetes farkaskutyát. Még mielőtt sajnálni kezde­nénk szegény párát, gyorsan álljon itt magyarázatként any- nyi, hogy az iskola a kutyának nemcsak otthona, de mun­kahelye is. Őrző-védő szolgálatra szegődött az éjjeliőr mel­lé. Nemrég a nyíregyházi ta­nárképző főiskolán történt betörés ismét jelezte, hogy az oktatási intézmények va­gyontárgyai sincsenek kellő biztonságban. Négylábú segítők A kutyával őrzött általá­nos iskolába is korábban több alkalommal betörtek, számí­tástechnikai, híradástechni­kai eszközöket vittek ma­gukkal a hívatlan látogatók. A biztosító ugyan fizetett az eredménytelenül lezárt nyo­mozást követően, de az inf­láció következményeit is be­kalkulálva ez nem volt ele­gendő az ellopott oktatási eszközök pótlására. Az iskolai költségvetés szűkös, a továb­bi károk megelőzése létér­dek. Ezért határozott úgy az iskola vezetése, hogy riasz­tóberendezéseket szereltet fel, és az éjjel-nappali őr­szolgálatot egy éber farkas­kutyával is megerősítette. A bűnözési statisztika ada­tai riasztóak. Növekszik a vagyon elleni bűncselekmé­nyek száma, a közrendet, a nyugalmat zavaró folyama­tok ellen tenni kell. A társa­dalom, a közösségek önvédel­mi reflexei egymás után hív­ják életre azokat a csopor­tokat, amelyek a közbizton­ság érdekében kezdenek el munkálkodni. Hodászon több mint negyven emberbői szer­veződött meg az induláskor a íaluőrség. Éjszakánként ennszeresen járőröznek az utcán. Létük, jelenlétük a bűncselekményektől vissza - tartó hatású. A vajai pol­gárőrök is rendszeresen szemlézik a vagyon elleni bűncselekményeknek legin­kább kitett utcákat, körzete­ket. A nyírbátori polgárőrség megteremtésében taxisok is közreműködtek, a rádiós­összeköttetés segítségével azonnal jelezhetik, ha jár- tukban-keltükben rendelle­nességet tapasztalnak. Bizalom és pénz Sorolhatnánk a példákat az önkéntes szerveződésekről, az együttélők biztonságán őrkö­dő csoportokról. A legtöbb esetben a helyi önkormány­zatok csak erkölcsi támoga­tásban tudják részesíteni a polgárőröket. Ahol tehetik, ott a benzinköltségek fedezésé­ből részt vállalnak azokkal a gazdálkodóegységekkel kar­öltve, melyek szintén ér­dekeltek boltjaik, vagyontár­gyaik megerősített őrzésé­ben. A nyírparasznyai pol­gárőröknek melegedőt alakí­tanak ki a régi tűzoltó- szertárban. A közösségek ré­széről tapasztalható ilyetén támogatás ösztönzőleg hat a polgárőrségekre, igyekeznek még jobban megfelelni a fe­léjük áradó bizalomnak. lem rendőrok Nehezíti azonban tevé­kenységüket, hogy nem szü­leteti még jogszabály ezekről a bűnmegelőzést szolgáló szerveződésekről. A tetten ért bűnözőt például nem tar­tóztathatják le, erre csak a rendőr jogosult. Mielőbb fon­tos lenne törvényben körül­határolni a polgárőrségek jogkörét, nehogy a betörő ellen jóhiszeműen fellépőket az önbíráskodás vádja érje. Csak jogaik ismeretében fá­radozhatnak magabiztosab­ban a társadalom érdekében a bűncselekmények megelő­zésén. R. G. Adóbevallás szépséghibával APEH-pech címmel május 19-1 számunkban megjelent egy írás, amelyre reagált Be- reczky Károly, az adófel­ügyelőség vezetője. — Revizoraink nem jó­szántukból, hanem köteles­ségből keresik fel az ügyfe­leket, szándékuk nem elle­nük irányul — szögezte le. — Ugyanakkor a szóban forgó írásban szereplő ügyfelünk is megtette a maga jó szándé­kú lépéseit, csak nem szerez­tünk tudomást róla, így nem keresztezték egymást a dolgok. A bevallás feldolgo­zási folyamatát ugyanis nem ismerhette — mondta. A folyamat pedig a követ­kező: az adóbevallásokat — miután itt számítógépen fel­dolgozzák — Budapestre to­vábbítják. Külön dolgozzák fel az önrevízióról szóló adatlapokat is, és küldik a fővárosba. A két szál csak ott találkozik. És ugyancsak oda érkeznek be a postán csekken befizetett adóössze­gek is, ám míg ezek a pén­zek megjelennek az APEH központjának számláján, több hétnek kell eltelnie. Gyakorta fordul elő az a félreértés az ügyfelek részé­ről. — mint az említett eset­ben is—, hogy bár Nyíregv­• Önrevízió • Három szint • Behívták... • Bírság :nem • Zaklatás mellőzve házán egy házban székel az adófelügyelőség és az igaz­gatóság, két külön cégről van szó, jóllehet az adófel­ügyelőséget a megyei igazga­táson keresztül irányítja az APEH. Az APEH háromszintű or­szágos szervezet. Az adófel­ügyelőségen a magánszemé­lyekkel és egyéni vállalko­zókkal, az APEH megyei igazgatóságán pedig a válla­latokkal, szövetkezetekkel, társas vállalkozásokkal és Rákbetegek irodája A lelki sebek gyógyítására Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iroda megnyitását tervezi a Rákbetegek Orszá­gos Szövetsége, melynek el­nöke Mikéné Bodor Mária szociológus a napokban Nyír­egyháza alpolgármesterével, dr. Endreffy Ildikóval talál­kozott. A megbeszélésen elhang­zott: a rákbetegek számának fokozatos növekedése nem­csak az egészségügy szakem­berei, a lakosság előtt is is­mert. A betegség gyógyításá­ért, illetve megelőzéséért ma már rendkívül sok pénzt és munkát áldoz az állam, az eredmény még így is csak nehezen születik. A felelősök fáradozása azonban önmagá­ban igen keveset ér, hiszen a szűrővizsgálatok, a megelőzés elterjedéséhez alapos szem­léletváltozásra is szükség van. A nyíregyházi megbeszélés egyebek mellett ezt a célt is szolgálta. A Rákbetegek Or­szágos Szövetségének szándé­ka az is, hogy összefogja azokat az önsegítő csoporto­kat, amelyeknek tagjai már a súlyos kórban szenvednek, s emiatt nemcsak testi, hanem komoly lelki gondjaik is vannak. Mint kiderült, a szervezet leendő nyíregyházi irodájá­ra azért is szükség van, mert megyénkben csak egyetlen helyen, Nyíregyházán műkö­dik onkológiai gondozó, mi­közben a megyében igencsak magas a rákbetegségekben szenvedők száma. A tervezett iroda önkéntes munkatársakkal működik majd, s a helyi igények fi­gyelembevételével, a megye speciális gondjainak szem előtt tartásával igyekszik se­gíteni a bajba jutottakon. gazdálkodó szervezetekkel foglalkoznak. Felettük áll a fővárosi csúcszerv, a tulaj­donképpeni hivatal. A megyében összesen 47 ezer adóbevallást dolgoztak fel, ezeknek kb. ötven száza­lékában találtak valamilyen — javarészt összeadási, adó­kiszámítási — hibát. Ezeket helyben kijavították, ahol vi­szont nem javíthattak bele — mert például véletlenül téves rubrikába írta nyugdí­ját az állampolgár —, be­hívták. Ilyen háromezer esetben fordult elő. Egyéb­ként — mint megtudtuk — augusztusra várható, hogy közvetlenül a fővárosból mindenki - kap egy folyó­számlát, amely már a telje­sen feldolgozott adatokat tar­talmazza, s ilyenkor derül­hetnek ki további hibák is. Adóbevallást önrevízióval — az adózott évtől számított — öt évig lehet módosítani. Ez különösen olyan esetek­ben lehet fontos, amikor va­laki utólag fedezi fel. hogy valamit elfelejtett bevallani, később kapott róla számlát, rájön, hogy mégsem jól álla­pította meg az adóját, vagy örökölt, de a hagyatéki eljá­rás elhúzódott. Ilyenkor nem kell tartani bírságtól sem, ugyanis csak egy csekély pénzhasználati díjat kell fi­zetni. Elképzelhető, hogy az em­lített cikk hangvétele félre­értésre adhatott okot, egy­szerre tanulja az állampolgár és a hivatal is az adóztatást és az adózást. Ezek gyer­mekbetegségek, későbbi elő­fordulásuk sem zárható ki 'ilyen tömegű munkánál. A hivatal egyértelmű törekvése a hasonló esetek elkerülése, az állampolgárok „zaklatásá­nak” mellőzése. Ám ehhez fegyelmezett állampolgári magatartás is szükséges. CS. K. A tárgyalóteremből Verekedő segélykérő 011 í1!111^| "'i **^|*eIrr|j" M ostoha helyzetben van Nyíregyháza néhány éves lakótelepe, Örö­kösföld, amely sok szempont­ból még mindig gyerekcipő­ben jár. Gyakran tapasztal­ják az ott élők — újságcik­kek, levelek is bizonyítják — a mostohagyerekség minden átkát, búját-baját. A parkosítás, környezet- rendezés korántsem nevezhe­tő befejezettnek — óh, azok a fránya anyagiak! — nincs elegendő garázs, de még parkoló sem a szép számmal ott lévő autók számára. Ezért nem véletlen, hogy a tervező által sétálóútnak álmodott keskeny úton közlekednek sokan gépkocsijukkal, mert csak így tudják házukat, la­kásukat megközelíteni. Kel­lemetlen szükségszerűség ez az autósok és a gyalogosok számára is. Mellesleg nemcsak ezért átkozzák sanyarú sorsukat. Ha valaki járt már a Család utcán, esős időben, az tapasz­talhatta: a gödrökben álló víz gyakran tengelyig ér, fel­csap a kocsi tetejéig. Bebo­rítva az autót, s a közelben haladó kerékpárosokat, mo­torosokat. A galögosok sin­csenek biztonságban. A busz­megállókban várakozva sor- ra-rendre , „zuhanyoznak” akaratuk ellenére, mert vagy figyelmetlen a sofőr, vagy nem tud másképp beállni, el­haladni. Lehúzódniuk sem nagyon lehet a várakozók­nak, mert akkor bokáig-tér- dig süllyednek a környező sártengerben. Megoldás persze van, illet­ve lenne. A kérdés csak az, mikorra óhajtják az arra il­letékesek helyrehozni az út­építés pancsermunkáját? Jó lenne mielőbb, ne bosz- szankodjon, mérgelődjön oly sokáig a mostoha sorsú örö­kösföldi emberek sokasá­ga!... (kováts) Sajnos, a nemrég megala­kult Fehérgyarmati Városi Bíróságnak is bőven akad dol­ga. Az Erdőháton is szaporod­nak a tipikus bűnesetek. Igaz, a kispaládi Berki Sándor bűn- cselekménye nem tartozik a tipikus esetek közé. De ösz- szefügg megnehezedett gaz­dasági helyzetünkkel... Berki munkanélküli és egyedül, kedvezőtlen körül­mények közt neveli két. kis­korú gyermekét. Ezért be­ment az önkormányzathoz és szociális segélyt kért, Az el­bíráló hivatalnok talán nem elég udvariasan utasította vissza a kérelmet. Nem ma­gyarázta meggyőzően, hogy sok a segélyre szoruló, renge­teg az elbírálásra váró kére­lem és már szinte üres a kö­zös kassza. Ehelyett ezt mondta: „Elég fiatal, elég erős, segély helyett menjen dolgozni!”. Néhány nap múlva Berki az utcán találkozott a hiva­talnokkal, s dühösen így szólt hozzá: „Most megmutatom, hogy fiatal és erős vagyok”. S megmutatta. Ököllel meg­ütötte a hivatalnokot, akinek a földre esett a szemüvege. Amikor lehajolt érte, még egy nagy ütést kapott. Mind­két ütés nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. A Fehérgyarmati Városi Bíróság Berki Sándort egy év és két hónap börtönre ítélte, a büntetés végrehajtását há­rom év próbaidőre felfüg­gesztették. Az ítélet jogerős. n. 1. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei önkormányzat megvételre felajánlja a tulajdonában levő alábbi ingatlanokat: — Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő használaton kívül lévő víztorony. Eladási ár 4 000 000,— Ft. — Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő volt kisvasúti állomás felvételi épülete. Eladási ár 3 000 000,— Ft. A vételi ajánlatokat vételár-megjelöléssel 1991. június 7-ig kérjük benyújtani a Megyei önkormányzati Hivatalhoz. (2416)

Next

/
Oldalképek
Tartalom