Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-11 / 109. szám
16 Kelet-Magyarország — Sport 1991. május 11. 3 Í 05. U Vevő van a szakosztályra Elnökségi ülés az NYYSC-nél Röplabdafesztivál Nyíregyházán Üjszerű kezdeményezésként két megye — Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg — röplabdásainak rendez fesztivált június 8-án Nyíregyházán a megyei szakszövetség. A két megye röplabdásai korcsoportonként már találkoztak különböző tornákon, de úgy, hogy egy helyen, egy időpontban legyenek a meccsek, úgy még nem. 14—14 csapat méri össze erejét a 9 órától kezdődő fesziválon. Az ötlet szölőatyja a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára, Járosi János, valamint a megyei szövetség főtitkára, Kerék Pál, akik a sportág népszerűsítéséért vágtak bele a szervezésbe. Az sem mindegy, hogy a nonstop röplabdameccseket az anyagi helyzetet figyelembe véve rendkívül olcsón lehet megtartani. A minden korosztályt érintő találkozókat a nyíregyházi Epreskert utcai iskola torna- csarnokában egyszerre 3 pályán rendezik. A szomszéd megyebeliek csapatait Pál Mihály szervezi, várhatóan a debreceni polgármester is átruccan Nyíregyházára. A hazaiak fővédnöknek Medgyesi Józsefet, a megyei közgyűlés elnökét kívánják megnyerni, aki korábban röp- labdázott. Háromszázharminc röplabdás várhatóan nagyszerű csatákat fog vívni a csarnokban. A szabolcsi 7 fiú-, illetve férfi- és a 7 leány, illetve női csapat ösz- szeállítására a következő edzőket kérték fel: mini: Moravsz- ki Gyuláné és Szabó Péterné, diák: Szikszai Géza és Szekér Lászlőné, serdülő: Vinnai Péter és Balogh István, ifjúsági: Nyilas József és Bartha László, 30— 40 év közöttiek: Szekér László és Seres István, 10 év felettiek: Lovász Mihály és Máthé Dezső, megye válogatottja: dr. Szilágyi Zsolt és Szabó Péter. A korosztályokba Nyíregyházán kívül Nyírbátorból, Vásárosnamény- ból. Nyírvasváriból, Rozsályból, Ibrányból és Fehérgyarmatról hívnak játékosokat. Fontos kérdésekben kellett állást foglalnia a Nyíregyházi Vasutas Sport Club elnökségének az elmúlt ülésen. A labdarúgó-szakosztályt önálló klubként szeretné működtetni Palicz Zoltán magánvállalkozó, aki szándéknyilatkozatot juttatott el az elnökséghez. Ebben kifejtette: magára vállalná a futballcsapat eredményes működtetését, megteremtve ennek feltételeit is. Az ülésen megegyeztek abban, hogy a vállalkozó rövid időn belül részletesen kidolgozza tervezetét, melyben szerepelni fognak az anyagi és szervezeti elképzelések, a csapat eredményes szereplésének garanciái. Az elnökség három főből álló szakbizottságot hozott létre, melynek tagjai alaposan áttanulmányozzák a tervezetet, s konzultálva az elnökség többi tagjával, rendkívüli ülésen terjesztik elő állásfoglalásukat. Amennyiben igenlő választ adnak Palicz Zoltánnak, a vállalkozó július elsejével venné át a labdarúgócsapatot. I Szálkásítás bicepszre, vádlira Apolló és Arnold követői Pár hete jelent meg a könyvstandokon az Arnold Schwarzenegger regényes életét bemutató könyv. Az amerikaivá vált osztrák világsztár, az akciófilmek legyőzhetetlen hőse a testépítésen keresztül jutott el előbb a hírnévig, majd a filmeken szerzett gázsikkal a dollármilliókig. Neki, személyének is óriási szerepe van abban, hogy igen népszerű a testépítés, amúgy ktilföldiesen a body building. Megyénkben is jó néhány ki- sebb-nagyobb klubban gyúrják magukat az erősödni és mutatóssá válni vágyók. A nyíregyházi Apolló Testépítő Klub tavaly februárban alakult, a Bánki szakközépiskola egyik termében rendezték be birodalmukat Arnold itteni követői. Mintegy félszázan erősítik. szálkásítják karjukat, hátukat, lábukat, azaz edzenek keményen. Vezetőjük Garai Miklós, már hét esztendeje él a súlyzók bűvöletében, és már négy versenyen is részt vett. Legutóbb a pestlőrinci II. osztályú bajnokságon, ahol nagy küzdelemben végzett a negyedik helyen. Ez tel megszerezte a jogot arra, hogy Induljon a most szombaton Debrecenben rendezendő I. osztályú bajnokságon. Testépítő körökben bizonyára még a kezdőknél is derültséget okoznék 36-os bicepszemmel. amely Igen satnyának tűnik Garai Miklós 48 cm-es karja mellett. Aki szép szál fiatalember, 195 cm magas, 98 kg, a mellkasa pedig 140 cm-es. Nem éppen konfekcióméret. Es mindezeket a paramétereket — természetesen a magasság kivételével — kemény, izzadtsá- gos munkával alakította ki. A vastagítás, az erősítés időszakában heti négy, a versenyekre készülés, a szálkásltás Időszakában pedig heti tizenkét Garai Miklós a pestlőrinci verseny fináléjában (balról a második). edzés szerepel programjában. Korábban és a testépltés ellenzői azt hangoztatták: ezek az izompacsirták csak felfújják magukat, nagyok, mint a léggömb, de nincs bennük sok erő. Hát ezt könnyen megcáfolhatják egy edzéstervvel is, hiszen tíz kilótól két és fél mázsáig emelgetnek kisebb- nagyobb sorozatokban. A bicepszre 50—60. a mellre fekve- nyomással 130—150, lábra pedig egy speciális géppel 200, vágy még több kilót kell emelgetni. mozgatni. Ez már azért nem semmi! Es még nem biztos, hogy elég az eredményes versenyzéshez, hiszen ott nemcsak a centiméterek számítanak, hanem az összhatás. a megjelenés. A férfiak öt. a nők három kategóriában versenyeznek. A kötelező programban meghatározott pózokat kell produkálni, és mindig a legjobb hat jut « fináléba. A kürt nagyon meg kell komponálniuk a versenyzőknek, hiszen tulajdonképpen ez dönt. Mindenki egy maga választotta zenére 1.5—2 perc közötti idő alatt legalább huszonnégy beállást kell hogy bemutasson. És nagy a szigorúság. kevesebb póznál, vagy időtúllépésnél kemény levonások vannak. Tehát egy jó szabadon választott előadás meg- komponálása, begyakorlása nem könnyű feladat, de majd fél siker. Az Apollóban Garai Miklós a nagymenő, de a juniorok közül Jóba Elek, Hankő Zsolt, Pál Gyula és Sóvári Gyula Is esélyes arra, hogy a hazai élvonalba kerüljenek. Gyúrják is magukat keményen. Mán László Az elnökség megtárgyalta és elfogadta a BIM TRADE Kft. és az NYVSC megállapodásával kapcsolatos előterjesztést, mely a kézi- és röplabda szakosztály működtetéséről szólt. Kötelezték a klub ügyvezető elnökét, és Marton Kornélt, a kft. ügyvezetőjét a részletes együttműködési szerződés kidolgozására, melyet a következő ülésre kell előterjeszteni. Pók István, az NYVSC ügyvezető elnöke javaslatot terjesztett elő az egyesület sportlétesítményeinek irányítási és üzemeltetési rendjére. Az elnökség megbízta őt és a társadalmi elnököt a Polgármesteri Hivatallal a szerződés megkötésére. Oren- di Mihályt, az atlétikai szakosztály vezető edzőjét — eredeti munkakörének meghagyása mellett megbízták elnökhelyettesi teendők ellátásával, feladata a létesítmények koordinált irányítása. Az ülésen a tagok úgy döntöttek, nem járulnak hozzá a szakosztályok számának növeléséhez, bár ökölvívók és kerékpárosok felajánlották csatlakozásukat. K. D. Izgalmas percek a terroristák fogságában Tarczali Svula kalandos itatása Ha ököritófülpös környékén járok, eszembe jut ez a történet. Itt van Tarczaliék háza. Nem azért írom, mert írni kell, vagy mert olyan fene érdekes lenne. Egyszerűen Tarczali Gyulának a Mátészalkai MTK hajdani labdarúgójának esete jut eszembe. Amerikában járt, feszültségekkel telt „élményeit” ő maga hozta haza pogy- gyászában. Jó lett volna mindent elmondani, minden rövidítés nélkül. Nagyobb terjedelmet — sajnos nem kapott a krónikás. A történet igaz. Nem álom — valóság. Egy szatmári fiatalember története. Túsz- volt ő Prágában ! Ferihegy . . . Nagy sürgés-forgás a repülőtéren. Embe- rek-gépek ... A hangosan beszélő a tranzitvároba szólítja a Budapest—Prága—Amszterdam járat utasait. A TU—154-esre várók megkönnyebüléssel veszik tudomásul, hogy felszállhatnak. Tarczali Gyula az ablakhoz nyomja az arcát, figyeli az alatta elterülő tájat, városokat, a Duna folyását. Később már tejfehér fehőben úszik a gépórlás. a három hajtómű izgatottan duruzsol. Az utastérben a -ste- wardesek már felszolgálták a Budapestről hozott tálakat. . . Az ablak továbbra is vak. a sűrű felhő mindent befed. Aztán a gép süllyedni kezd. Prága körvonalai tűnnek fel . . . Hopp! Lábujj hegyen földet ér az óriás, gurul a sárga vonalon, majd beáll a földön varakozó gépek közé. — A tervek szerint mintegy húszperces várakozás következett a csehszlovák főváros légikikötőjében — meséli Tarczali. — Rövid időre kiszálltunk, hadd múljon a végtagokból a zsibbadtság. Gyorsan eltelt a várakozási idő. igyekeztünk »vissza a Labdarúgóprogram Rakamaz—Hajdúnánás rangadó az NB lll-ban Az NYVSC a DVTK otthonában NB I Szombat: Vasas—Siófok. Pécs—Szeged, Volán FC— Veszprém, Videoton—Ferencváros, Bp. Honvéd—Debrecen, Győri Rába ETO—Békéscsaba. Vasárnap: MTK— Tatabánya, Vác—Újpest. NB II Valamennyi mérkőzésre vasárnap kerül sor. A Nyíregyházi VSC csapata Diósgyőrött szerepel. Nehéz dolga lesz a szabolcsi együttesnek, a vasgyáriak az NB I-et tűzték ki célul, jól szerepelnek a Magyar Kupában, ahol a 4 közé jutásért játszanak a Paks ellen. Az NYVSC jelenleg negyedik a bajnoki táblázaton, nyílt titok: szeretne előrébb kerülni a szabolcsi együttes. A DVTK stadionjában sorra kerülő találkozó 17 órakor kezdődik, játékvezető Szabó J., segítői Varga és Marosvári. A 25. forduló további mérkőzései: Eger—Csepel, Szarvas—Baja. DMTE—Kecskeméti SC, Szolnok—Kazincbarcika. BVSC—Kaba, Kecskeméti TE—Hatvan, Metri- pond—Salgótarján. NB III Csak Rakamaz játszik saját otthonában, p többi szabolcsi idegenben kísérli meg. hogy pontot vagy pontokat szerezzen. Az éllovas MMTK Balmazújváros csapatához utazik. Rakamaz—Hajdúnánás, 16 óra. v.: Horváth Jó mérkőzésre. izgalmas csatára van kilátás. A hazaiak edzője Tóth János győzelmet vár csapatától, csakúgy mint Buús György a nánásiak edzője. Hogv végül kinek lesz igaza? . .. További mérkőzések: Balmazújváros—Mátészalka, Tisza új város—Tisza vasvári, Püspökladány—Kisvárda, Ózd—Levelek. Edelény—Szerencs. Sajóbábony—Borsodi Volán. D. Kinizsi—Hajdúböszörmény. Újra az egyetemi döntőben A múlt hét végén a Seatle- ben megrendezett egyetemek közötti hármasviadal keretében MOLNÁR TAMÁS 46.63 mp-cel nyerte a négyszázat, míg a váltóban kézi méréssel 45,7-et futott. Ezekkel a futásokkal sikerült beküzdenie magát és a nebraskai váltót az amerikai Egyetemi Bajnokságra, amely három hét múlva lesz. Tamásnak végre rendbejött a ..lelkivilága”. nem fájt a lába és bár teljes erejű edzésből vettek részt a versenyen. így is elégedett volt a teljesítményével. — Már most is jobbat tudok ennél. de fő az óvatosság — Most két hétig Nebraskában versenyeznek. majd az egyetemi döntő következik. Ügy tervezi, hogy Nyíregyházán készül fel. és egy kicsit pihenni is szeretne, mert élete legnehezebb évét zárja. A magyar Országos Bajnokságon feltehetően három számban indul majd (100. 200. 400 m). és szeretne kellemes perceket szerezni azoknak, akik még bíznak benne. hozott labdáAz Amerikából vfű. gépbe. Már a fedélzeten voltunk, amikor . . . — Állj! — Hangzott a goromba parancs. — Hátra arc. kifelé! A riadt utasok vak erőszakkal találták magukat szemben. Korábban bizonyosan hallottak a divatba jött gépeltérítésekről, arról a terrorhullámról, amely azt igyekszik bizonyítani: ha akarják képesek összehangolt akcióra. Csakhogy a célpontok már nem a kormányhivatalok, laktanyák. hanem a nyüzsgő forgalmú pályaudvarok, repülőterek. Még jobb eset. ha erőszakkal elfoglalják a gépet, nem pedig tranzisztoros készülékbe rejtett plasztikbombát alkalmaznak. Mert ugye. akkor nem lehet kérdéses a végeredmény. Prágában a gépszerzés egszerü módját alkalmazták. Az Amszterdamba igyekvő magyar gépei vették igénybe szökésük eszközéül. — Uútársam — egy vecsési feltaláló — viccnek vélte a dolgot, nem ijedt meg. amikor rászegezték* a fegyvert. Talán egyet lépett előre, amikor figyelmeztető lövés zúgott el a füle mellett. — Mi történt ezután? — A lövést követően mintegy ötven utasnak sikerült elhagynia a gépet. Jómagam — mivel messze kerültem a kijárathoz — odabenn rekedtem. Rezzenetlenül folytatódott . a sakkjátszma, a fegyveresek rájöttek: néhány túszt hagyniuk kell a gépen. A magasabbik terrorista — lehetett vagy^hu- szonhárom éves — elállta a kijáratot. A bentmaradókat visszaparancsolták a helyükre. Társa ezalatt gyorsan átkutatta a fedélzetet, s miután befejezte az akciót, ö is a sakkban tartással törődött. — Talán tíz perc is eltelt, amikor felnéztem az ülésből — így Tarczali —. döbbenten figyeltem, ahogy kiabáltak mutogattak. Az ököritóról indult Tarczali. a csehszlovák terroristák fogságába került. Egyezkedés kezdődött ... A magyar pilóták közölték. nincs annyi üzemanyag, hogy a TU—154-es az általuk megjelölt Barcelonáig repüljön. Meglepetésre hamar előállt az üzemanyagkocsi, teletankolták a tartályokat. Rövid idő múlva fordulat következett. A fegyveresek megengedték, hogy a nők és a gyerekek elhagyhassák a fedélzetet. Percekkel később megérkezett a magyar konzul, helyette a tewardessek távozhattak. Tarczali Gyula gondolt egy merészet, magához vette kézitáskáját és a légikisasszonyok után indult. ,,Állj! Hová? — állta útját az egyik terrorista. — Nem kenyerem a hazudozás, de kegyes csalásra vetemedtem. Engedjenek — mondta orosz nyelven — a várócsarnokban van a két gyermekem. Megértették. Szó nélkül elengedtek. — Meddig tartott a krimi? — További másfél óra telt el, amíg a fedélzeten maradt utasok és terroristák Frankfurtba repültek, ahol aztán megadták magukat. Mi egy másik mentesítő gépet kaptunk, azzal utaztunk Amszterdamba. Egy nap késéssel — egy másik tengerentúli járattal — érkeztem meg Amerikába. •Milyen volt? Mit láttál? Mit hoztál? Akár lemezre lehetne venni: mindenki ezt kérdezte, amikor öthónapos távoliét után hazaérkezett. ..Túsz voltam Prágában. már nem éltem hiába” — tréfálkodott baráti társaságában. — Mellém szegődött a szerencse — magyarázta —. futball- ból is kijutott egy kevés az Újvilágban. Az Amszterdam—New York közötti nyolcórás repülő- útón megismerkedtem a mellettem utazó Karádi Judit és Farkas Bálint budapesti táncosokkal. Ök a New York-i Hungária Sport Club vendégeiként utaztak Amerikába. A Kennedy repülőtéren egy kint élő magyar ember várta őket. Hívtak — ha majd időm engedi — látogassak el a klubba, szívesen látnak a focicsapatban. — Megkereste őket? — Lehet egy ilyen meghívást visszautasítani? Hét mérkőzésen szerepeltem a Hungária FC amatőr futballcsapatában, összesen három gólt szereztem. A csapat edzője Jerus Gyula, az ötvenes években vándorolt ki Kaposvárról. ököritófülpös—New York. Még az indulás előtt megbeszéltük, ha megérkezik jelentkezni fog. Igen ám. de akkor még maga sem tudta, hogy az amerikai utazás ilyen zökkenőkkel kezdődik. Kovács György Magyar Kupa selejtezők A megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette az 1991—92. évi Magyar Kupa selejtezők sorsolását. Az első fordulóban az elől lévők a pályaválasztók, a győztes csapat jut tovább. Ha a rendes játékidőben nem születik döntés, 2X15 perces hosszabbítás, esetleg ll-es rúgások következnek. A második fordulóban az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Az első forduló (május 15 17 óra) párosítása: Tiszanagyfalu— Hardware SC, Üjdombrád—Dögé, Gyulaháza—Nyíregyházi Volán, Nyíribrony—Kállósemjén, Tarp^—Nyírbátor, Tisztaberek— Fehérgyarmat, Kocsord—Mária- pócs, Nyírparasznya—Nagyecsed. A Túrricse—Csenget találkozót május 16-án játsszák! A második forduló időpontja május 22., a harmadiké május 29-e. Hétvégi műsor SZOMBAT Atlétika. Diákolimpia megyei döntő (ált. iskolák) Nyíregyháza, stadion 9,30. Kézilabda. Megyei bajnokság, nők: Baktalórántháza—Nyh. Volán II. 10. Súlyemelés. Területi kiválasztó- és minősitőverseny. Nyíregyháza. Tiszavasvári úti csarnok. 10. vasárnap Atlétika. Diákolimpia megyei döntő (ált. iskolák) Nyíregyháza, stadion 9,30. Kézilabda. NB II férfiak: Mátészalka—D. Medicor 11. Megyei bajnokság, nők: Kisvárda II— Nyírbátor 10. Férfiak: Záhony— Nyírbogdány 10. Dombrád— Nagykálló 10, Fehérgyarmat— Öpályi 10, Demecser—Nyírbátor 10,30, Csenger—Nagyhalász 11. Diákolimpia megyei döntő (középiskolák) Nyíregyháza, fiúk: Zrínyi g. 10, leány: Malom u-í pálya, 10. Labdarúgás. Megyei bajnokság I. osztály (kezdés: 16,30) : Ibrán.y—Csenger v.: Nagy F. (Dudás. Szegedi). Nagyecsed— Nagykálló v.: Varga (Farkas, Zahorán), Üjfehértó—Nyírbátor v.: Fehér Z. (Franyó, Ajler), Kótaj—Nyírtelek v.: Tassy (Dávid, Gál Z.). Baktalórantháza— Nagyhalász v.: Németh M. (Fodor. Bodnár). Tiszaiök—Fehér- gyarmat v.: Király (Héri. Kosz- tyu), Nyh. Volán—Záhony v.: Adorján (Kerezsi, Nagy), Tyúkod—Máriapócs v.: Veres (Sit- ku, Nagy). Megyei bajnokság II. osztály (kezdés: 16,30): Vásárosnamény —Tarpa (Stevanyik), öpályi— Nagycserkesz (Papp), Tuzsér— Kocsord (Gombkötő), Ajak—Ti- szaszalka (Losonczi), Vaja—Var- sánygyüre (Naményi), Encsencs —Kemecse (Soós), Nyírkárász— Sényő (Hekman), Napkor— Dombrád (Tamaskovics). RngiHH Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja lylSSISaRR Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. IfrflPVantTSfflfl? Kiadia a Kele,Ma9yar°rszág Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE |»2í||bMIVmI ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafiókszám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JAGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058.