Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
10 A daltulajdonos DINNYÉS JÓZSEF Áll egy ember a színpadon, a reflektorok csóvájában. Gitárt penget. Énekel. Erősítők nélkül. Amiről énekel, az a legteljesebb vox huma-“ na: a hatalom szorításából kiált fel az ember, a meggyötört, de el nem nyomorított lélek. Aki hisz az élet igazságában, a költészet erejében, vállalja a kimondás felelősségét is. Dinnyés József daltulajdonos Nyíregyházán mutatta be Kín és dac című nagylemezének zenei anyagát. Ebből az alkalomból találkoztunk és beszélgettünk a költészet mai esélyeiről. — 1966-ban szöktem el otthonról. Megvártam a tizennyolcadik születésnapomat, és világgá mentem. Voltak már saját dalaim, amelyekkel politizálni akartam. Arról szerettem volna énekelni, amit az utcán tapasztaltam. Hatvanhétben megismert az ország, mert Veress Miklóssal készítettünk egy ösz- szeállítást, amelynek nagy sikere lett. A Karrier, Az idő elszállt felettünk, Aranyos emberek, Ballada Anna Frankról, Autóstopposok indulója című dalok váltak a legismertebbekké. Jártam az országot, igazi feltűnést keltettem. Aztán elvittek katonának. A két év alatt volt a csehszlovákiai elnémítás az internacionalizmus nevében. Ez végleg felnyitotta a szememet. A katonaságnál nem lehetett naplót írni, ezért a könyvtárból versesköteteket kölcsönöztem. A hosszabb lélegzetű Ladányi Mihály Vázlatkönyvéből valók e sorok. A költő korábban ráérzett a tendenciára — még mielőtt általános jelenséggé vált —, hogy az ifjú nemzedékek „legénysége” inkább a praktikus szakmák felé igyekszik. A családok egyre nagyobb részének az a jó, ha nem kell pénzelni, pátyolgatni, sokáig taníttatni a fiúkat, s az egyénnek is kedvezőbb, ha gyorsabban gyarapszik, ha nem parkol évekig a főiskolán, az egyetemen, amelynek elvégzése után sincs sokkal nagyobb garanciája az élhelyezkedésre. A felsőfokú intézményekben növekszik a lányok aránya. A fiúk közül a tehetségesek ülnek a padokban, és azok, akik nem rövid távú befektetésekben, gyors haszprózai munkákra a fogdában volt időm. A leszerelésem után öt műsort állítottam össze, hiszen annyi minden felhalmozódott bennem a két év alatt, hogy muszáj volt valamit csinálni. Sok költővel is megismerkedtem. Buda Ferenccel, Ratkó Józseffel, Kis Benedekkel, Utassy Józseffel, Serfőző Simonnal és másokkal. A hetekkel és a kilencek- kel. — A népiesek állnak hozzád inkább közelebb? — Sohasem fogalmaztam így, mert az egyik példaképem ebben az időben Kassák Lajos volt. Nincs népies vagy urbánus. Becsületesen alkotó ember van. A hetek és a kilen- cek határozták meg első műsoraimat. Aztán azok jöttek, akik az ő példaképeik voltak: József Attila, Ady, Szabó Lőrinc. Amikor a megyéket jártam, megismerkedtem a fiatalokkal, a vidéki lápok körül szerveződő alkotókkal. A legnagyobb megtiszteltetés akkor ért, amikor együtt nokban gondolkodnak, hanem távlatosabban terveznek. Velük tartanak még a tehetős szülők keresni ráérő gyerekei. A többség gyorstalpaló tanfolyamokon, önköltséges kurzusokon tanulja meg azokat az ismereteket, készségeket, amelyekre ma vevő a vajúdó, változó piac-káosz, ahol manapság minden megeshet. Piti kis ügyekből sokkal könnyebben és gyorsabban lesz menő üzlet, mint egy nemzetet gyarapító vállalkozásból. Ladányi erre is faragott egy négysorost: A Rétes Csárdában a tulaj kisvállalkozásban működteti a vécét. Tehát nagy-dolgok is megtörténhetnek kisvállalkozásban. — zágoni — szerepelhettem Sánta Ferenccel és Nagy Lászlóval, Czine Mihály és Galkó Balázs társaságában. A hetvenes években hanglemezre is gondoltam, de akkor nem lehetett. Hetvenegytől októbertől decemberig állandóan rendőri felügyelet alatt álltam. Ezért — mivel volt útlevelem — jártam a környező országok magyar lakta területeit. Nagyon sok helyen megfordultam. Ezeknek a vándorlásoknak az volt a csúcsa, amikor a Ceausescu- rendszer bukása után januárban Pozsonytól Pozsonyig kívülről bejártam a magyar közösségeket. Több mint negyven előadást tartottam. Olyan benyomásokat szereztem, amelyek ma is elevenen élnek bennem. Az idén végre megszületett a nagylemez. Kín és dac a címe. Harmincöt dal található rajta. — Versekkel járod az országot. A tapasztalataid bizonyára értelmetlenné teszik a kérdést. Milyen esélyei vannak ma a költészetnek? — Nagyon optimista vagyok, mert sok embert ismerek, aki tud néhány olyan sort, amelyik odabújik a szívéhez. Nem hiszek a versínségben. Sokan olvasnak verseket, csak szégyellik, mert az nem olyan férfias. A nőknek elnézik, hogy verseket olvasnak. — Neked van ars poeticád? — Több is. Minden évben más. A kilencvenes esztendőre az volt, hogy „...ne csatlakozz a hadhoz!" Ne hígulj föl, ne keveredj, mindenkinek meg kell találnia a helyét. Erre az évre Adytól választottam a Kín és dac című verset. Helyre kell állítani a hitünket, az önbecsülésünket. Szerintem ez most a legfontosabb. Nagy István Attila llttltl (Szilágyi Domokos levelei Méliusz Józsefhez). A levél, mint irodalmi műforma hazai viszonyaink között csak nagy ritkán vívott ki rangjával és szerepével megegyező elismerést. Míg külföldről a klasz- szikusok idézhetők (pl. Voltaire), nálunk a nevesebbé lett „levélírók” (Mikes, Kazinczy, Batsányi) teljesítményéről is megoszlanak a vélemények. Pedig az irodalomtörténet által nélkülözhetetlen alkotásokról van szó, melyek forrása elsősorban a bizalom, értékrendjét pedig elsősorban a tartalma adja meg. Ezért az elődök levelei megannyi kordokumentum emberekről, művekről, eseményekről, s hozzátehetjük: e személyes közlemények utólagos — elsősorban szakmai — értékelése elkerülhetetlen. Ilyenféle, a jelenünk számára fontos, lírikusi kitárulkozásokat villantanak fel azok a különleges társadalmi viszonyok között íródott indulatos, kesernyés, megadóan csöndes levelek, melyeket egy tragikus sorsú költőóriás, Szilágyi Domokos írogatott Méliusz Józsefhez, s melyekből kötetnyi válogatást a kiváló esszéista, Ágoston Vilmos Visszavont remény címen adott közJEGYZET Piti ügyek, nagy dolgok Ha nem eszed meg a bablevest, istenbizony nem mehetsz kőművesnek, beíratlak az egyetemre! Indiánsirató HÉTVÉGI MELLÉKLETE fii*11 Egy éve még feltűnő volt, hogy a nemzetközi sikerű mozidarabok néhány hónappal a premier után már megjelentek a hazai mozikban, hiszen korábban néha egy évtizedet is kellett várnunk, de rövid idő alatt úgy hozzászoktunk e gyakorlathoz, hogy talán fel is háborodnánk, ha az Oscar- özönnel fölszentelt Kevin Costner-film, a Farkasokkal táncoló késéssel érkezne hozzánk. Ám máris itt van és sikere útjában legfeljebb egyetlen akadály áll: a felfokozott várakozás, amelyet az Oscar- díjak átadásának közvetítése, az újsácikkek özöne és a tévéreklám keltett. Aki figyelmesen követte a film sorsát a magyar sajtóban, az több változatban olvashatta a címet, s ha a végleges tűnik is a legkevésbé jó hangzásúnak, mégis ez a legpontosabb, ez ugyanis a főhős indián neve, érzékletesen kifejezésre juttatva a lényeget, direktben és jelképesen. A korábbi újságközleményekben több helyen műfaji megjelölésként a western olvasható. A félretájékoztatásnak ez tipikus esete, amelyben jókora adag van az igazságból, de a végeredményt illetően mégis téves az információ. Kétségtelen, hogy a cselekmény nagyobbik hányada a vadnyugaton játszódik abban az időben, amikor az indián népcsoportok kiirtása felgyorsult (a bevezető jelenetsor pontosan kijelöli a történelmi időt, a polgárháború korszakát), de a filmtörténet egyetlen, szót érdemlő wes- ternjében sem kap főszerepet a nő, nem lehet domináns a szerelmi szál, itt viszont ez kerül előtérbe, s a történelmi háttér csak a — nem elhanyagolható — kulissza egy jenki katona és egy indiánok nevelte jenki lány love storyjának bemutatásához. S itt érdemes röpke kitérőt tennünk! Ha végigpillantunk az utóbbi húsz év Oscar-díjas filmjeinek listáján, azt láthatjuk, hogy a hasonló jellegű alkotások meghatározó számban lelhetők fel ott. Nevezzük nevén a gyereket, a melodrámáról van szó, s hogy például Menysov édeskésen hazug munkája, a Moszkva nem hisz a könnyeknek annak idején elnyerhette a szobrocskát, az csak azzal magyarázható, hogy telibe találta az amerikai ízlésvilágot. A melodráma minősítés egyáltalán nem kérdőjelezi meg a film értékeit. Ellenkezőleg. A Farkasokkal táncoló éppen azt bizonyítja, hogy ez a műfaj is alkalmas lehet művészi értékek hordozására (bár nyilvánvalóan nem az autonóm, hanem a szórakoztató művészet viszonylatairól van itt szó), ha megmarad a realisztikus határokon belül s nem válik hatásvadászóan ér- zelgőssé. Felvonul a Farkasokkal tán- coló-ban minden mozgósítható hatáselem, amiket a hetedik művészet ismer. Leghatásosabb jelenete minden bizonnyal a bölényvadászat, amelynek elementáris sodrása van, és a nézőben olyan érzetet kelt, mintha maga is a történések része lenne, s bármelyik pillanatban magával ragadhatja a száguldó állatok tömege. A cheyenne indiánok alkonya ábrázolta olyan emberien, együttérzéssel az őslakosság pusztulásához vezető folyamatot, amivel itt is szembesülhetünk, de Dunbar hadnagy (a szerepet a rendező Costner játsza) története érdekesebb, helyenként izgalmasabb is, mint amilyen Ford klasszikus westernjéé. A természetközeli ember életében az állatok mindig is fontos szerepet játszottak. Ezért szerepeltetésük e filmben a lehető legtermészetesebb. Ám Costner farkasai nem pusztán a környezet tartozékai, hanem éppen figurájuk révén nyer többletjelentést a történet. Jó okunk van Petőfi vagy Radnóti farkasaira gondolni, a magányosság, a szabadság vagy a tisztaság jelképes állataira, hiszen az indiánsors (és ne feledjük, Dunbar lélekben és életmódban is hasonul hozzájuk!) e létállapot és ezen erkölcsi kategóriák körül forog (meglehet, némiképp idealizált ez a kép), s a főhőst követő farkasok lelövöldözése előrevetíti azt, amit nem a filmből, hanem a történelemből ismerünk. Talán illetlen egy megdi- csőült alkotással kapcsolatosan kifogásokat emelni, de nem érdektelen megemlítenünk, hogy bizony a naturalista mozzanatok helyenként túladagoltak, és a vágásért (is) odaítélt nagydíj ellenére elmondható, hogy kicsit feszesebbre vágva még hatásosabb lehetne a Farkasokkal táncoló. Hamar Péter Hamarosan láthatjuk: Veszett a világ (amerikai film) mist ddoyosn q Sztálin menyasszonya (magyar film) Visszavont remény re. Gondos szerkesztése eredménye, hogy a több mint kilencven darabos levélgyűjtemény egy életrajz különös elemeiként enged betekintést a költő megélt élete mindennapjaiba, a versek és műfordítások születésének körülményei közé, miközben lépésről lépésre vezet el a tragikus befe-' jezéshez, mintegy a zaklatott sors adekvát tükörképeként. E levelek, az 1961. február 28-i „első”-től és az 1976. október 27-én kelt (már Nagy Máriához írt) búcsúlevélig — az irodalombarátokat mintegy másfél tucatnyi kötettel megajándékozó költő emberi-mű- vészi-családi életének megrázó erejű történéseit, drámai szétesését ismertetik meg. A hátrahagyott életmű újraértelmezésének és teljes körű értékelésének kötelezettségével. Az egyszemélyes vallomások e prózai szövegei az emberről, a családról, a művészetről és a hozzájuk illesztett költemények, rajzok jól egészítik ki a versei alapján megismert költő eddig fölépített képét, s egyúttal tanúsítják azon erkölcsi magatartás szükségességét, mely nélkül a barátainak egyszerűen Szisz pusztán epizódszerephez jutott volna a magyar lírikusok között. Társadalmi igényből fakadt, hogy ...... szükségünk van minden energiára...”, mert „...a téveszmét megtestesítő dög nem hagyja élni az igazi lírát... ” Ezáltal is utal arra, hogy a hűség nem nyugalom, s rámutat kora megélt viszonyaira. Emberi tartásra valló, hogy bár gyilkos és öngyilkos világ „lakója” volt, keserűen fanyar humorát nem. vesztette el. Mintegy emberarcát színező anyagi állapotuk jellemzése: .....dolgozzuk ki a magnetofon ütötte sebet a zseben..." Izületi fájdalmai oka, hogy „...minden csapágyam berozsdásodott...”, de bizalma van orvosai irányában, hisz „...vannak rendes ideggyógyász ismerőseim, akik csak a normális embereket kezelik hülyék gyanánt...” Szilágyi Domokos sok helyütt közölt írásainak összegyűjtése sziszifuszi munkát rakott hagyatéka gondozóira. Ágoston Vilmos gondosan összeállított függeléke — benne értékelő dolgozata — a jegyzetekkel eredményesen segíti az olvasói tájékozódást. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990) Miklós Elemér || Kelet A Magyarország 1991. május 4.
