Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-30 / 125. szám
1991. május 30. Kelet-Magyarország 3 Megyénk és a szomszédos Borsod megye egy részét látja el hús és húskészítményeivel a Vásárosa am ény ban dolgozó kis üzem, a „Var- sányhús” Kik Felmérve a piaci igényeket, április közepétől kezdték meg gyártani az olcsóbb termékeket, így a párizsit, a szakaiadét, a virslit és a kenőmájast. Hetente mintegy 10 mázsányi árat szállítanak az üzemből a vásárlóknak az üzletekbe, (vincze) ÚTKERESÉS ÁRVERÉSSEL KI VESZI MEG A BOLTOKAT? Árverési kalapács alá rendezetten hirdette meg üzleteit az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, hogy a privatizációs törvény értelmében gazdálkodási megfontolásból magán-, helyesebben vállalkozói tulajdonba adja át üzleteinek egy részét. Az első kilenc, kiárusításra kí- náltból három talált gazdára. Kényszerűség, vagy a jól felfogott érdek motíválja-e az akciót? Miként állja a konkurencia egyre jobban feltornyosuló hullámverését a vállalat „hajója”, lát-e nyugalmas kikötőt a „kapitány” és vajon milyen kétségek között hajtják esténként álomra a fejüket az „evezősök”, az üzletek kollektívái? Váradi István igazgató a legszebb menedzseri korban van. Első látásra is megállapítható róla, hogy nem az a fajta, aki hagyja, hogy a helyzetek határozzák meg a vezetésére bízott vállalat sorsát, hanem alakulásukat maga is igyekszik meghatározni. Ideges hangulat — Igen, az első árverésünk valóban megvolt és még két ütem következik. A törvény előírása szerint a tíz fő alatt foglalkoztató üzletek privatizálásra kerülnek. Erre elő kell készíteni az érintett boltokat. Az első ütemben 9, a másodikban 10 felkínálása történt, illetve történik meg, majd várhatóan októberben azok kerülnek újra kalapács alá, amelyek az első két árverésen nem keltek ej. — A privatizációs folyamatnak is nyilván két oldala van: kedvező és kedvezőtlen. Minden rosszban van valami jő és fordítva is igaz a képlet. — Kétségtelenül. Rossz az, hogy jelentősen csökkent a boltjaink száma, és csak a nagyobb egységek maradnak meg a kezelésünkben. Ennek természetes velejárójaként csökken az árbevételünk, ami már jelenleg is mintegy húsz százalékkal marad el a megszokottól. Rossz, hogy közvetlenül nálunk jelennek meg a dolgozókat érő kedvezőtlen hatások — körülbelül száz fő az, akinek munkája szervezetünkön belül, sajnos, feleslegessé válik — ezért nyugtalan, ideges a hangulat a kollektíván belül. Nem utolsósorban romlik a piaci pozíciónk a településeken: Záhonyban például nem marad üzletünk, Kisvárdán pedig minden ruházati bolt kikerül a hatókörünkből. Fizetőképesek — Es a pozitív következmények? — Az Iparcikk. Kisker mű- ködőképes gazdálkodói egység marad! Jelenleg is folyamatosan fizetőképesek vagyunk, ami manapság egyáltalán nem természetes és nem jellemző általánosan. Legyünk őszinték: az értékesítésre kerülő boltjaink egy része nem igazán működött gazdaságosan. — Talán a kiskereskedelem az, amiben először és a legnagyobb mértékben jelent meg a konkurencia. Milyen esélyekkel néz a fokozódó verseny elé az önök vállalata? — Aki meg akar maradni, annak fel kell vennie a „kesztyűt”. Két-három éve erősen megérezzük a konkurencia jelenlétét. A forgalom növekedése egyáltalán nem nevezhető dinamikusnak, amit a megcsappant vásárlóerő tovább fékez, hiszen mi épp olyan áruféleségek értékesítésében vagyunk elsősorban érdekeltek, amelyek a leginkább jövedelemérzékenyek. A jövőben, akár profilunk folyamatos alakításával egy mérce képzelhető csak el a számunkra: a vállalat vagyontőkéjét hasznosan működtetni. — Külkereskedelemre nem gondoltak? — A régi rendszerben volt áruházi cserekapcsolatunk szovjetekkel, lengyelekkel, sőt bolgárokkal is, de a dollárelszámolás elzárta a csatornákat. Mi külker vállalatokon keresztül vásárolunk és bizományi konstrukcióban értékesítjük az árucikkeket. Ez nem akkora volumenű, hogy külön apparátust igényelne. Egyébként van elképzelésünk ezzel kapcsolatban is, de erről még korai lenne beszélni. Forgótőkével segíteni — Hogy élik meg a legsúlyosabb problémát, a dolgozói létszám leépítését? — Vannak törvényben megfogalmazott előírások, amiket betartunk, és ezeken felül is igyekszünk egyedileg foglalkozni az érintettekre nehezedő gondokkal, hogy minél kevesebb fájdalmat okozva vezényeljük le ezt a keserves folyamatot, ha már ránk testálta az állam. Azokat a dolgozóinkat, akik vállalkozóként próbálnak boldogulni, forgótőkével is segítjük az indulásnál. íme tehát a helyzetkép egy vállalatról, amelyik a közelmúltig szinte monopolhelyzetet élvezett a vidéki településeken; egy kollektíváról, amelyet jóformán megharmadol a kor, amelyben él és működik; és egy igazgatóról, aki beosztása folytán hálátlan, sorsrontó döntések meghozatalára kényszerül. Az útkeresés reményében. Réti János KÓTVAVETVE Mecénások A Tiszavirág fedélzeti vásznait nagy erővel cibálja a májusi szél. A tanyahajó klubjában a Széchenyi-vetél- kedő megyei döntőjébe jutott csapatok küzdenek a továbbjutásért. Az országos vetélkedőso- rozatna'k a támogatói között — talán ez éppen Széchenyi szelleme — elsősorban a bankók képviselőit találjuk. Dr. Fazekas Sándorral, a Takarékbank ügyvezető igazgatójával arról beszélgetünk, hogy miért támogatja a bank a kultúrát? — Erre a támogatásra mindig szükség volt. a mecenatúra nem újkeletű dolog. Az elmúlt időszakiban segítettük a megyei nyelvstúdiót, egy oktatási alapítványt, az Igrice táncegyüttest. egy bűnmegelőzési alapítványt, a nyugdíjasokat, a cigányszövetséget, de adtunk egész- iségügyi és sportcélokra is. Körülbelüli ötszázezer forintot. Mostanában megnövekedett a támogatást kérők száma az iskoláktól a különböző alapítványokig. Azt hiszem, hogy a különböző pénzintézetek felelőssége is, hogy ne engedjék elsorvadni azokat a kulturális értékeket, amelyek nélkül szegényebbek lennénk. (n. L a.) M icsoda házak, micsoda autók! — nézelődtem, s „nyaltam a számat”, miközben az autóbusz a budai hegyre, az Olimpia Szálló felé erőlködött. Itt talán egy kutyaól is százezrekbe kerül — jegyeztem meg pesti ismerősömnek, aki megrökönyödve nézett rám, s közölte: úgy tudja, ott valaki egy telket 60 millió forintért nem akar elkótyavetyélni. Tehát lenne rá vevő. Döbbenetes számok, elképesztő pénzek. De vajon honnan? Meggyőződésem, a több tíz milliós vagyonok tulajdonosainak többsége nem miniszter, nem zseniális tehetségű zongoraművész. nem feltaláló, nem multimilliomos örököse, nem lottó-, vagy tótónyer- tes, de még csak nem is kábitószercsempész. vagy maffiavezér. Akkor a milliók miből származnak? Hogy bérből és fizetésből, az teljesen elképzelhetetlen. Esetleg falun élő, gyümölcsöt termesztő és állatokat tartó szülőktől? (A mezőgazdaság sokáig nem volt ilyen válságban, mint most!) Ha nem ilyesmiről van szó, bizonyosan kell lennie olyan jövedelemforrásuknak, melyre azt mondhatjuk: ügyes. Vagy az átvertek ügyetlenek? A magyar mágnások tudnak, mernek valamit csinálni, amit mi nem? Ki tudja? Tény: Magyarország a csodák színhelye, ahol alig van — legalábbis látszólag — elégedett ember, mindenki sír, megélhetési nehézségeire panaszkodik, ugyanakkor hihetetlen pénzek vannak, s forognak magánzsebekben, melyekből gondolom, az adóhatóság és az állam egy huncut vasat sem lát, s nem is fog? Pedig, ha nem így lenne, sokak szerint az államháztartás mindjárt nem lenne deficites. De vajon a csendben, feltűnés nélkül folyó milliár- dokból mikor lesz némi közhaszon is? A látvány, meg a szájnyalás is lehet az — mondhatja valaki. Ha ennyivel beérjük, legyen nekünk. (cselényi) Egy év... Az utóbbi hónapokban sokan gondoltak aggodalommal telve a világútlevelet megkapó szovjet állampolgárok várható áradatára, annak következményeire. Izgatottan lesték a híradást: vajon mikorra várható? Nos, a szovjet parlament meghozta döntését; az utazásról szóló törvény értelmében jövő év július elsejétől szabadon utazhatnak állampolgáraik, igaz a valutakeret nem áll rendelkezésre. Csökkenhet tehát aggodalmunk, bő egy év van addig. Hiszen korábban azt hallottuk különböző helyeken: hazánk, s benne az elsőként érintett Szabolcs-Szatmár- Bereg megye nincs felkészülve a várható vendégseregre, ami igaz is. Egy évünk van tehát. Ez alatt a kormány is meghozhatja a megfelelő intézkedéseket (például a közvetlenül érintett megyék támogatására), s a helybeliek is meg- tervezhetik-kidolgozhatják a szükséges lépéseket. Ide érkezik ugyanis az első hullám, akik várhatóan enni- inni akarnak, esetleg bevásárolni további utazásaikhoz (vélhetően Nyugat felé). Tennivaló van bőven... (k. d.) Záporos fórum A NYÍREGYHÁZI KOSSUTH GIMNÁZIUM egyhá- ziasítása körül kialakult helyzet — mert most már van! — két jellemzője (egyelőre) az információ- hiány és a bizonytalanság. Végleges döntés még nem született az iskola jövőbeni sorsáról, azonban bizonyos, egyáltalán nem lényegtelen folyamatok megindultak, s ha a parlament elfogadja az egyházak jogos kártalanításáról szóló törvényt, akkor 1992. szeptember 1-jétől a Kossuth evangélikus gimnázium lesz. Elviekben ugyanis városunk polgármestere nem zárkózott el ettől az átalakulástól, amikor mintegy félórát beszélgetett a közelmúltban Szebik Imre püspökkel. Vélhetnénk akár protokollárisnak is a rövidke egyeztetést, de az ezt követő megnyilatkozások, hírek jelzik: sokkal többről van szó. Az élesben érintettek szempontjából (gyerekek, tanárok, alkalmazottak, igazgató) csaknem mindenről! Az információk pedig valahogyan elszabadultak, s mint lenni szokott, szinte az utcáról kerültek be az iskola falai közé. Túlzás nélkül: döbbenet és csalódás, nem titkolt riadalom a hírek hallatán. Találgatások, feltételezések, rossz hangulat az iskolában. Aztán — az igazgató és a tantestület kezdeményezésére —- találkozás Módi Zoltán polgármesterrel és Losonczi László irodavezetővel. Városunk vezetőjének csillapító szavai diplomati- kusságuk és jószándékuk ellenére — nem nyugtattak meg tulajdonképpen senkit. Hiszem: önmagát sem. Tiszteletreméltó, hogy vállalta a közvetlen beszélgetést, s azt is, hogy a „zöldségesnél felszedett” híreket pontosabbá kívánta tenni, de — mint mondotta — sok dologban maga sem lát tisztán, illetve nem ismeri az egyház részletes elképzeléseit, ami a szakmai dolgokat illeti. Amit viszont, hivatkozva a püspök úrral folytatott konzultációra, el tudott mondani, egyszerű és tömör. Az egyházi iskolává alakulás legkorábban 1992 szeptemberében történhet meg. Az új szellemiségű gimnázium minden tanulót és tanárt átvesz, s folytatni kívánja a nyolc- osztályos programot is. Az igazgatói posztra viszont az egyház új személyt fog kinevezni. (A jelenlegi igazgatónak nemrég szavazott — öt évre — bizalmat a tantestület.) A nagy bizonytalanságban azért ezek a majd- nem-konkrétumok is többet jelentenek a semminél. A TANÁROK ZÁPOROZÓ KÉRDÉSÉI azonban csakhamar rádöbbentették a fórum vendégeit, a legtöbb felvetésre, sajnos, képtelenek válaszolni : az információhiány és a nehezen kezelhető szituáció labilitása miatt. A kinyilatkoztatott püspöki ígéret ellenére mennyire lehet biztos bárki is a munkahelyében, gondolva a távlatokra is? A nem vallásos vagy nem evangélikus pedagógusok hogyan fognak megfelelni az egyház és az új vezető elvárásainak? Hogyan őrizhető meg a tanár szuverenitása az egyház hármas követelményének függvényében? Mi lesz a beiskolázott gyerekekkel, mert az ő átállításuk sem egyszerű adminisztrációs feladat. Kérdés kérdésre torlódott . . . Kiderült: a legbonyolultabb mégis a nyolcosztályos kísérlet továbbvitelének problémája. Ez ugyanis már korántsem csak iskolán belüli érdekekkel függ össze, hanem a legszélesebben értelmezett társadalmiakkal. A megkezdett program egészen egyedi. A tantestület és az igazgató védett szellemi terméke. Ha úgy tetszik:. áruként forgalmazható ‘ vagyontárgy. Szellemiségénél, rendszerbeli sajátosságainál fogva bár- ki(k) által — törésmentesen — nehezen folytatható. Mindenféle átigazítása messzemenően kihalt a nyolcéves folyamatot már megkezdett gyerekekre. Más iskolákkal megkötött vagy megkötendő szerződések, alapítványi okmányok állnak mögötte, tehát jogilag sem egyszerű rendezni a dolgokat. A FÖRUMON A VÁLASZADÓ hihetetlenül nehéz helyzetben volt. Mádi Zoltán polgármester garanciái humanitásról tanúskodtak, személyes és egzisztenciális védelmet ígért. A további lépésekhez, döntéselőkészítéshez — határozni augusztusban fog az önkormányzat — a tantestület véleményét kikérik, folyamatosan tájékoztatni fogják a kollektívát. S ami talán a legfontosabb: Szebik Imre püspök úr — a legrövidebb időn belül — személyesen fog beszélni az iskola dolgozóival, már talán a részletekről is. Most tehát ennyi, amit megtudtunk. Érezhetően feszült a felszín, s hogy a valódi mélységek mit takarnak, talán senki sem tudja. Az áramlások rezonanciáit azonban félreérthetetlenül közvetítik a lélek finom műszerei. Nagyon figyeljünk rájuk! Kállai János Magas a Szamos vízállása, így Olcsvaapátinál a komp csak személyszállításra alkalmas. (Harasztosi Pál felvétele) Nem pihen a komp
