Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-14 / 111. szám

1991. május 14. Kelet-Magyararszág 7 Ha nagyobb társaságot Iá- tunk vendégül, az ételnek- italnak hely kell, a szervíro- záshoz meg tálca. Ilyenkor nagyon hasznos a tálalókocsi, ám ha nincs, megteszi a ké­pünkön bemutatott lábas tál­ca is, sőt! Mivel lába egy mozdulattal összecsukható, használaton kívül helyet is alig igényel. Először a tálcát készítsük el. Alaplapja 8—10 mm vas­tag faforgácslap, amelyet 10—15X50 mm-es léckeret­tel fogunk körbe. A léceket ragasztva, az alsó élük felől ferdén beütött bognárfejű szegekkel is megerősítve fo­gassuk az alaplaphoz. A tál­ca aljára — a szélektől kb. 50—55 mm-re — erősítsük fel a két 20X20X380 mm-es lábat. A keret és a lábak fe­lületeit csiszoljuk simára, majd pórustömítés után ken­jük be falazúrral. A bevonat száradása után a tálca lapját ízlésünk és le­hetőségeink szerint díszítsük. Ragaszthatunk rá pl. mintás csempét vagy mozaiklapok­ból kirakott mintás burko­latot, esetleg üveglappal le­fedett bársonyt, hímzett tex­tíliát. Ezt követően a tálca lá­bát készítsük el. Ehhez 40 mm átmérőjű farűdra, 20X30 mm-es lécre, köldök­csapokra és nyersbőr vagy műanyag hevederre lesz szükségünk. A farudakból vágjunk le négy egyforma hosszú darabot, majd páron­ként jelöljük fel palástjukra az összekötő hevederlécek helyét. Vigyázzunk, először a kívül lévő lécek helyét jelöl­jük be, majd a másik két rúdba — 30—30 mm-rel bel­jebb — a belső lécek fész­keit. Nem árt, ha ezeket —. biztos, ami biztos — még 1—1 mm-rel beljebb jelöljük fel a rudakra. A hevederlé­ceket lapjukra fektetve fog­juk össze, s középen mind a négyet egyszerre fúrjuk át, végükbe pedig készítsük el a . köldökcsapok fészkeit. A két külső léchez tartozó fa­Olyan csúnya, hogy már szép A bullterrier LEÍRÁS. A bullterrier külle­mében szokatlan megjelenésű ku­tya. Feje testéhez viszonyítva aránytalanul nagy, hosszú, tojásdad alakú, a fejtetője csaknem lapos. Közepes termetű, izmos, állkapcsa erőteljes, fogai na­gyok, szeme ki­csi és mélyen ülő. Nyaka hosszú, rendkívül izmos, háta egyenes, kö­zepesen hosszú farkát vízszinte­sen tartja. Szőr­zete rövid, sima, testhez simuló. Magassága 53—56 cm, testtömege 24 —30 kg. Régi an­gol fajta. Feltehetően az 1830-as évek körül az an­gol fekéte-cser terrierből, valamint az angol buldogból született. BEMUTATKOZIK, Öika- szem Arnold, becenevén Füs­tös, vagy Füsti, akinek gaz­dája a nyíregyházi Bodnár Tamás. Származási helye Bu­dapest, szülei a kutyakiállí­tások többszörös győztesei. Füsti héthónapos kan, 29 kg- os, magassága 52 cm. Csúnya küllemét ellensúlyozva na­gyon értelmes, intelligens kutya, szenzációs idegrend­szerrel és önbizalommal ren­delkezik. Roppant aktív, kurta lábaival gyorsan fut, mindent rágcsál, gazdájánál már a kerítést kibontotta. Őrző-védő munkára kiváló, személyi testőrnek is alkal­mazható, az ember válláig felugrik. Nézték már óriás egérnek, díszmalacnak is a kerítés mellett elhaladók. Bár Füsti még fiatal, de idő­sebb társai á bikát és a vad­disznót orrán fogják meg, és addig lógnak rajta, míg ki nem fárasztják áldozatukat. Ilyen fogásra Füstit is edzik, ráharaptatják egy zsákra, majd felhúzzák a levegőbe és azon lóg 5 percig. NAPI MENÜ: 1 kg táplá­lék, növényi eledel (búzacsí­ra zabpehely, sárgarépa), valamint marha- és pulyka­húskeverék. SZTORI: Előző tulajdono­sa elvitte bevásárló körútra, hogy szokj a a társasági Rie­tet. Míg bement a boltból Füstit bent hagyta vadonat­új Honda gépkocsijában. A kutya nem bírt magával, annyira akart valamit rágni, ezért teljesen szétszedte a vezetőülést. rúd csapfészkeit is fúrjuk ki, majd ragasztó nélkül ál­lítsuk össze a szélesebb láb­keretet. A másik két lécet — egy-egy alátét közbeiktatásá­val — anyáscsavarral fogas­suk a kész lábkeretre, majd a másik két farúd csapfész­keinek kialakítása után eze­ket is üssük a helyükre. Pró­baként csukjuk össze a láb­kereteket, s a szükséges apró Igazítások elvégzése után csiszoljunk simára minden darabot, s külön-külön felü­letkezeljük. Ha a bevonat «már telje­sen megszáradt, az alkatré­szeket ragasszuk össze, el­mozdulás ellen erős zsineg­gel átkötve biztosítsuk. Ha a ragasztó is megkötött, s a láb már szilárdan áll, fektes­sük rá a szétcsúszást gátló hevedereket. Ezek egyik vé­gét a rúdon átvetve varrjuk össze, majd a tálca lábainak távolságába állítva — a má­sik rudat is körbefogva — vágjuk le a felesleges anya­got. A végeket varrjuk ösz- sze. Ha a mű kész, jöhetnek a vendégek, van már hova tenni a kínálnivalókat. (Az ötletet az Ezermester májusi számából vettük át.) Egymás hegyén-hátán A deguk Az otthon tartható kisem- lősök között igazi újdonság­nak számítanak ezek a kü­lönleges, alig ismert állatok, a deguk. Európában, ezen belül hazánkban egyelőre még kevesen tartják és te­nyésztik őket, de minden jel arra mutat, hogy népszerűsé­gük napról napra nagyobb. Eredeti lelőhelyük Chile, ahol a legközönségesebb rág­csálók. A bokros, csalitos helyeken szinte százával né­pesítik be a talajt. Bokrok­ra, fákra soha nem másznak. Igazi társas lények. Ezt bi­zonyítja az is, hogy ha pi­hennek vagy napoznak, szin­te egymás hegyén-hátán fek­szenek. Ha idegen, netán el­lenség közeledik feléjük, nyomban — szinte varázs­szóra — eltűnnek föld alatti kotorékaik labirintusában. Kisvártatva azonban vala­melyik kijáratnál újból fel­bukkannak és alaposan szemrevételezik lakóhelyük, környékét, vajon a betolako­dó eltűnt-e vagy sem. Ily módon a ragadozóknak vaj­mi kevés esélyük van arra, hogy közülük elkapjanak egy-egy példányt. A kifejlett állatok test­hossza 18—20 cm, amelyhez 10—12 cm-es farok is tarto­zik. Zömök testüket szürkés­barna prém borítja, mely vi­lágosban narancssárga fé­nyű, csillogású. Farkuk vé­gén fekete pamacsot visel­nek. Hamar megszokják új kör­nyezetüket és egykettőre szelíddé, kezessé válnak. Kü­lönösen a fiatalok alkalma­sak a szelídítésre. Könnyen kezelhetők akkor is, ha egy helyen egyszerre több pél­dányt szállásolunk el. Sőt! Nagyon előnyös, ha többen vannak együtt, hiszen — mint már említettük — tár­sas lények! A deguk rendszerint szo­batiszták, már ami az üríté­süket illeti. Éppen ezért na­gyon célszerű a tersárium valamelyik sarkában egy olyan tálkát elhelyezni, ami­be fűrészport, tőzeget vagy itatóspapírt helyeztünk. Eb­ben az esetben minden esély adott ahhoz, hogy védence­ink itt végezzék a „dolgu­kat”. A deguk néhány hét, de legfeljebb néhány hónap alatt annyira megszelídül­hetnek, hogy a táplálékot akár kézből is elfogadják. Alkalmasint a simogatást is eltűrik. A deguk aránylag könnyen és olcsón beszerezhetők te­nyésztőknél, egyes állatke­reskedésekben és az állatker tekben. Az oldalt összeállította Tapolcai Zoltán Szalagtemető ? Meddig él egy gyűjte­mény? Egszerűnek tűnő kér­dés. s mégis: mindenki, akit valaha is elkapott az ösz- szehordás, az egyberendezés, s mi több, a birtoklás láza- szenvedélye, előbb-utóbb mégis kénytelen megkérdez­ni önmagától. Hát akkor meddig is, miért is érdemes rakosgatni az albumokba a bélyegsorozatokat, gyufa­címkéket, papírszalvéta-tü­neményeket (óh, múló diva­tok!), törölgetni a port a vit­rinek vagyont érő, de mégis rondácska porcelánjairól, át­simogatni a féltve tárolt hanglemezeket, megszagol­gatni a több száz darabos szappankollekciót — óvato­san, egyenkénti gyönyörű­séggel? Szóval: miért is? Emlékszem, a sok-sok gyer­mek- és kamaszkori gyűjtő­mánia számomra valamikor a hatvanas évek közepén szelektálódott, s maradt egyetlen, majdnem kizáróla­gos és törölhetetlen-megun- hatatlan szerelemként a hanganyagok — pontosab­ban a rocklemezek, szalagok, kazetták egybehordási vá­gya, messze meghaladva a „hobby”-szintet. Hol is kezdődött? Buda­pesten, a Rákóczi úton, Czeglédy úr maszekboltjában, mint mondtam, a hatvanas évekig nyúlnak vissza a gyö­kerek. Az első Beatles-kis- lemez, akkor, Magyarorszá­gon szenzációnak számított! De Czeglédynél volt! A She Loves You és "d Til Get Yotí.- Rettenetesen rossz minőség, valami számomra máig isme­retlen nyomási technikával, semmi márkajelzés.... de szólt, és hallhattuk Lennon és McCartney dalait, s pri­mitív módon utánozni is sze­rettük volna. Nem sok si­kerrel ... De a lemezpark megalapítása „lélekben” már akkor megindult. Igaz. azok­ban az években hihetetlen furfangot és kapcsolatrend­szert igényelt ez a ma már a legegyszerűbb módon meg­oldható dolog. A konspiráció összes eszközére szükség volt, hogy pl. a Beach Boys vagy egy Dave Clark Five, ne adj’ Isten, egy Manfred Mann LP-t valaki bespájzol­hasson, s aztán úgy őrizze, mint Blöki a csontot. Az árakról (bár most is fé­lelmetesek!) jobb nem is szólni! Pénzünk akkori érté­ke többszöröse volt a mai­nak, s a két-háromszáz fo­rintos hanglemezárak hor­ribilis summának számítot­tak. Ezért fanyalodott rá előbb-utóbb minden „szen­vedélybeteg” a magnószala­gos megoldásra. Négysávos, mono, semmi HIFI-minőség, de majdnem teljes rock- zenekari életművek rejlenek ma is mintegy hatvan dara­bos szalagtemetőmben (!?): az egész Emerson Lake and Palmer, a szinte hiánytalan King Crimson, a Cream, a Colosseum, az Atomic Roos­ter (nem sok emberrel talál­koztam még Nyíregyházán, aki az utóbbi zenekart is­merte volna). És valódi uni­kumok is: eredeti Yard­birds-koncert (Jeff Back- kel és Clapton-nal), a már totális-halott Chase „Ennea” c. lemeze, a legkezdetibb Deep Purple, Black Sabbath, a reneszánszát élő, de soha már fel nem támasztható extravagáns Marc Bolan- csapat, a T. Rex, és a Pink Floyd kiadatlanjai, a „Tom­my” c. rockopera az igazi Who tolmácsolásában, matu­zsálemi Little Richard-felvé- telek, az egy lemeznyire ver­buválódott Blind Faith, minden idők egyik legjobb szuper-groupja, s még sorol­hatnám vég nélkül... S ismét rámcsap a kínzó kérdés: meddig él — él-e még? — és kinek szól ez a hangkavalkád? Mert nekem biztosan, hozzám minden­kor, de ez egy idő után ke­vés. Kinek kellenének ma már a bebarnult hangú, bár­milyen egzotikus felvételek is? CD, HIFI-hangzás, szu­pertechnika, quadrofonia. .. — a jelen kíméletlen igaz­sága ez! Néha megfordul a fejemben: kidobom az egé­szet! De nincs erőm, nem megy. Tudom, legalább ka­zettára kellene átmenteni a kincset, legalább katalogi­zálni a több száz nagyle- meznyi anyagot, legalább az ínyenceknek — hiszem, hogy vannak a fiatalabbak között is — tudtára hozni, hogy van, hogy még megvan... Beval­lom, néha ehhez sincs ked­vem. Csak kérdezem: így, magányos hallgatásokra kár­hoztatva, meddig élhet még az én gyűjteményem? Lehet, hogy mégis a Peter Green- számnak lenne igaza: „A Fool No More” — Többé nem szabad bolondságot el­követni ... Nem tudom, nem válasz ez sem a kérdéseimre. (kállai) Az isteni BB Az ötvenes évek végén je­lent meg ez a gép az SNCF (Francia Vasutak Nemzeti Társasága) vonalain. Több szériában különböző sorozat­számokkal 400 darab készült belőle. A maga idejében Eu­rópa legszebb villamos moz­donya volt. A 9291-es pálya­számú gép elérte a 250 kilo­méter sebességet is. Híres expressz vonatokat továbbí­tott, például a Capitolet és a Mistralt, de azóta korsze­rűbb gépek váltották fel. A franciák legalább annyira büszkék voltak rá, mint a másik BB-re, azaz Brigitte Bardot-ra. A 9300-ast az utolsó szériában gyártották a hetvenes években és egyen­áramú vonalakon fut. Műszaki adatai: teljesít­mény 5200 LE, súlya 82 t, hossza 16,2 m, sebessége 160 km/h. A modell az osztrák Roco legújabb mozdonya és min­den tekintetben a legkorsze­rűbb. Minden kereke kar­dántengellyel meghajtott, ke­retsúlyozása van és lendke­rék segíti a motorját. Igen gondos kivitelű, minden te­kintetben csűcsmodellnek számít. Színe zöld, fehér csík­kal, szürke kerekekkel és forgóalvázzak A modell a BB 9329-es pályaszámú moz­dony H0 méretben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom