Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-11 / 109. szám

1991. május 11.

I Kelet

A Magyarország

HÉTVÉGI MELLÉKLETE

9

Egy patikus portréja

Ifjú Lukács Ferencre emlékezünk (1882—1961)

„Bár jönne az az idő, amikor a világon ' mindenki szíve a jóért, az igazért dobban, és egy- gyé forrva munkálkodik, hogy széppé tegye a földi életet, belevive abba a békét, a csendet, a tiszta örömöt.”

így fogalmazta meg élete célját naplójában ifjú Lukács Ferenc gyógyszerész. E gondolatok szellemében élt, és dolgozott megvalósításukért.

Szent-Mihály (Büdszentmi- hály, ma Tiszavasvári) községben született 1882-ben id. Lukács Ferenc gyógyszerész és Deák Piroska házasságából. Szociális érzékenységét édesapjától örökölte, aki a település népszerű embere volt. A község első gyógyszertárának létrehozásán kívül nevéhez fűződött a posta, távirda, gazdakör, takarékszövetkezet, óvoda, önkéntes tűzoltóság, színjátszókor megalapítása, a település utcáinak járdásítása.

Iskolai tanulmányainak befejeztével édesapja kívánságára gyógyszerészgyakornokként helyezkedett el a Dénes bátyja vezette szent-mihályi Magyar Korona elnevezésű családi gyógyszertárban. A kolozsvári Ferenc József Tudomány Egyetemen 1901 augusztusában kitűnő eredménnyel vizsgázott gyakornoki évei után, majd ide iratkozott be hallgatónak. Megnyerő egyénisége, határozott, jó fellépése és szerénysége miatt oktatói és diáktársai körében nagy népszerűségnek örvendett. E miatt egyhangú szavazattal választották meg az egyetemi diákkör titkárának.

Gyógyszerészi oklevelét 1903. június 6-án vette át Kolozsváron. Nyugtalan, egyéniségét kereső pályakezdő éveiben sok helyen dolgozott különböző minőségben (segédként, bérlőként, tulajdonosként).

1912. december 3-án feleségül vette a sepsiszentgyörgyi dr. Nagy Sándor tisztiorvos Gizella lányát. Házasságukból három gyermek született (Pálma 1913, Tibor 1915, Éva 1918).

Az első világháborúban katonagyógyszerészként szolgált. A háborút követően a trianoni békeszerződés Erdélyt a Román Királysághoz csatolta. Az új államformához, annak törvényeihez az alkalmazkodás nehezen ment, a gyógyszerészeket különösen sújtotta. Ezért hívták életre 1921-ben az Erdélyi Gyógyszerészek Szövetségét, melynek titkárává ifj. Lukács Ferencet választották. Az 1922-ben Bukarestben megrendezett Országos Gyógyszerésztestületi Kongresszuson ő képviselte az erdélyi gyógyszerészek érdekeit.

Sikeres tárgyalásai eredményeként elérte azt, hogy Marzes- cu egészségügyi miniszter biztosította az erdélyi gyógyszerészeket szerzett jogaik csorbítat- lanságáról.

Közreműködésével alakult meg az erdélyi gyógyszerészek szindikális szervezete.

Közéleti munkája során nem kerülte el figyelmét a létbizonytalanság, mely egyformán érintette a kis gyógyszertárak tulajdonosait és az alkalmazottakat. Komoly erőfeszítéseket tett egy nyugdíjalap létrehozására.

1941-ben alapítványt létesített szülőfalujában, Szentmihályon a szegény betegek ingyenes ápolására, gondozására „...hogy községem szegény néposztályának sorsán javítsak". Erre a célra felajánlotta büdszentmihályi telkes családi házát, valamint az

alapítvány fenntartásához a Ti- szabüdön lévő tizenkét magyar holdas szántóföldjét.

Az alapítvány a kor bürokratikus útvesztőiben nem tölthette be eredeti célját. Hányódott a különböző hivatalok íróasztalain. Gróf Gyula, a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület ügyvezető igazgatója ifjú Lukács Ferencnek írt levelében felháborodottan írja: „Nem is gondoltam volna, hogy mily nehéz feladat valakit rábírni arra, hogy vagyont érő adományt elfogadjon."

A bürokratikus huzavona 1943 tavaszáig tartott. Ekkor a M. kir. 306. sz. Vöröskereszt Üdülő Parancsnokság nevében az épületet honvédségi célokra lefoglalták.

Üres az épület 1945-től, az alapítvány céljainak megfelelően nincs kihasználva, ezért Béla testvérének adja, míg a szántóföld jövedelmét felajánlotta a községi elöljáróság részére a szegény betegek támogatására. 1950 (1949?)-ben a házat állami kezelésbe vették és orvosi rendelők céljára hasznosították. 1974-ben az épületet lebontották és helyére emeletes központi rendelőt építettek. Utcai bejárati ajtaja mellett a szerző kutatásai nyomán helyezte el 1976-ban a Felső-Tisza Vidéki Intéző bizottság és a Tiszavasvári Nagyközségi Tanács azt az emléktáblát, mely méltóan örökíti meg id. Lukács Ferenc munkásságát.

Ifj. Lukács Ferenc a II. világháború után a kolozsvári békebizottság alelnöke volt 1961-ben bekövetkezett haláláig igyekezett a bevezetőben idézett hitvallása szerint élni és dolgozni környezete és az erdélyi magyarság érdekében. Halálának 30. évfordulóján tisztelettel emlékezünk rá.

Dr. Menner Ödön

A

hangja

varázslat

Sötét szeme, muzsikáló hangja megragadja, aki a közelébe kerül. Aki pedig énekelni hallja, nem tud szabadulni a varázsától; tűz lobog a dalaiban. Nem véletlenül. A község neve, ahol Kovács Apollónia született: Vulkán.

Az erdélyi Nyárádremetén, népes családban nevelkedett. Élete első szakaszában román iskolában tanult, de a szívét nem cserélhette ki; magyarul énekelt. Mikor a hét osztályt elvégezte, nővére után utazott Kolozsvárra. A Rózsabokor a domboldalon az első dal, amire gyermekkorából emlékszik. A népmesék legkisebb királyfijának sorsa jutott neki. Útra kerekedett, tanult, és küzdött. Pénztáros egy cipőüzletben, keresetét az énekórák tandíjára fordítja. Két hét elteltével a tanárnője máris megsejtette, hogy olyan kincs birtokában van, amit érdemes csiszolni.

Kolozsváron később Marcella nagynénje segíti. Ő juttatja el az Atheneum munkásiskolába. A Kolozsvári Magyar Színház Dali Társulatának vidéki szereplője lesz. Grabócz Miklós, a Magyar Rádió népzenei rovatvezetője egy erdélyi körút során felfigyel a hangjára. A budapestiek kezdik megismerni az énekét, a hang tulajdonosának viszont nem olyan egyszerű elutazni -a magyar fővárosba.

Budapesten szaporodnak a rádió- és lemezfelvételek, aztán cigánydalokkal arat először átütő sikert.

A közönség ma is hű hozzá. Sokan megkeresik műsorajánlatokkal.

Februárban Bábolnán, Jász- karajenőn, Gödön lépett fel. Eddig 14 lemezt készítettek vele, első CD-lemeze most készül. Gyémántlemezének sikere sokat jelent számára.

Tervekben nem szűkölködik. Egyre kevesebb azonban a művelődési házak lehetősége, pedig nyugdíjas-búcsúztatókon, nőnapi rendezvényeken a legtöbb könnyet ő csalja az asszonyok szemébe. A hangja varázslat: a hétköznapok viiágából a népmesékbe repít.

O

&ombati

ALÉL^IA

Vaderna József:

Rozetta

A köablakban áttetszővé vert madár.

Lehetne középkori rozetta is ez a nyár.

Vagy hószakadás. S a szél. Téli végrehajtó. Pörög a szenvedély. Kő. S a túlvilágra látó

hatalom. A csuklómon a szabadság büincsrajzolata. Feszülése újabb szorítás

a dacra. Agy: középkori rozetta.

Ma megszökött a rabok álma.

Erdőn, mezőn számyrakapott ferdeség. Voltam vádlott: gyengédségben a gyengeség.

Részeg az ország. A kábultság üvegablaka. Mögötte ólomkeret. Kilátástalan rozetta.

. Körcikkekre szabdalt a cselekvés. Az ész. Mégis bezárul a kilátás az átlók mentén.

Hosszú ónos eső esik. Csúszós a horizont.

A halálos baleset előtt élek. Pont.

Morvái Tibor: Gyereksétáltatás

A barátság egy évtizede

„Rövid az út / embertől emberig / ha úgy akarjuk. / Egy kéznyújtás csupán / egy baráti tekintet / egy su- gárnyi mosoly.” A Kajaaniban élő Marjatta Nyyssö- nen egyszerű, közvetlen gondolatai kíséretében ajánlotta Matti Väisänen úr az olvasók figyelmébe azt a kék-fehér borítóba öltöztetett antológiát, amelyben Nyíregyháza és finn testvérvárosának költői „üzenetet váltottak”.

Harangláb Kajaaniba

— A Tatai Dóri meg a Takács Pityu — a gyerek már pityergett.

— Mikor veszünk nekem új ruhát?

— Bemenjek szólni?— ringatta Kiss János térdén a lányát. — Akarod?

— Nem, azt nem — ijedt meg a gyerek. — Azt nem szabad, Apu.

Nézték egymást, két egyforma szempár, az egyik valamin még innen, a másik valamin már túl.

— Na, gyerünk lefeküdni — szólt rájuk Kiss Jánosné.

— Ma nem fürdőnk?' — kérdezte a kicsi.

— Tegnap fürödtünk — magyarázta a nagylány. — Holnap fogunk megint.

— Kell a villany? — szólt visz- sza Kiss Jánosné a konyhaajtóból.

— Nem, kapcsold le nyugodtan — felelte Kiss János.

Világított a hó, hideg volt, reggelre még hidegebb lesz, ha kialszik a tűz, Kiss János összerázkódott, brrr, mintha a félhomály mordult volna föl, szerette volna ököllel verni az asztalt vagy a fejét vagy valamit, bármit, föl kellett állnia, lépnie kellett, beleütközött a feleségébe, istenem, istenem, istenem, ahogy ölelgette, nem lehetett tudni, védi-e vagy védelmet kér tőle.

— Nézd csak — súgta Kiss Jánosné fülébe, a sötétben kitapogatta a táskáját, kivett belőle valamit, s az asszony kezébe tette.

— Tudod, mi ez? — kapcsolta föl a villanyt.

Kiss Jánosné nézte a szerszámot, BOSCH, hirdették rajta a betűk, új volt, vadonatúj.

— Nem — válaszolta.

— Ez egy sarokcsiszoló — mondta Kiss János. — Vagy flex, ha úgy jobban tetszik. Az üzletben tizenkétezer forint. Én odaadom nyolcért.

Kiss Jánosné ránézett, nem szólt, óvatosan letette az asztalra a szerszámot, aztán hátat fordított neki. Várnia kellett kicsit, utána összeszedte a tányérokat, S a hideg vízben lelötykölte őket.

z asztal felől előbb

A

szipogás, aztán nyüszítés hallatszott, mintha a félhomályba belerúgtak volna. Kiss Jánosné nem fordult meg, mosogatott tovább. Csak akkor hagyta abba, amikor felismerte azt a hangot, amit életében egyszer hallott. Kiss János édesapjának a temetésén.

Akkor aztán átölelte, és magához szorította Kiss János fejét, mint előbb a kicsiét, és így maradtak, sokáig, nagyon sokáig, istenem, istenem, istenem.

A versek Kainuu tartomány kéklő dombjai s a homokbuckák és akácok por-világába repítették az olvasót, hogy e verses üzenettel hidalják át az őket földrajzilag elválasztó, több ezer kilométeres távolságot. E távolság azonban a két város testvérvárosi kapcsolatának tíz esztendeje alatt szövődött baráti szálak révén mégis valamennyit zsugorodott.

Hogyan is kezdődött mindez? A magyar testvérvárost kereső kajaaniak választása Nyíregyházára esett, így aztán 1981 tavaszán meg is történt a hivatalos kapcsolatfelvétel.

A testvérvárosi kapcsolatok igazi jelentősége abban rejlik, hogy két nép egy-egy városának lakói mind jobban megismerik egymás szokásait és hagyományait. S akkor mondhatjuk igazán sikeresnek, ha az emberek minden különösebb városi irányítás nélkül maguktól keresik a kapcsolatteremtés formáit és lehetőségeit.

A kezdeti döccenőktől eltekintve Kajaani és Nyíregyháza lakói az együttműködés igen változatos formáit teremtették meg. A legtisztább összekötő kapocs itt is a dal, a festészet és a költészet lett. Több felnőtt- és gyermekénekkar,- zenekar és- tánccsoport fordult meg mind a két városban, hogy ízelítőt adjon zene és tánckultúrájából. Képzőművészek vitték alkotásaikat, tanárok tartottak előadásokat.

Különösen fontosnak tarthatjuk, hogy a magyar-, illetve finnbarátság szelleme a legifjabbak- ra is kiterjedt, s ennek köszönhetően hat nyíregyházi általános iskola és két középiskola egy- egy osztálya vagy énekkara utazott Kajaaniba, vagy fogadta az onnan érkező fiatalokat. A két város tanárképző főiskolája is

egyre sokoldalúbb tudományos együttműködést valósít meg.

Élő a kapcsolat a Kainuun Sa- nomat és a Kelet-Magyarország között is. Ezek a napilapok — amellett, hogy rendszeresen hírt adnak a testvérvárosi eseményekről — alkalmanként újságcikkeket is cserélnek, hogy ezek révén is közelebb hozzák egymáshoz a két város lakóit. Közülük a Kalevala keletkezésével és a Lönnrot kajaani kapcsolataival foglalkozó írások emelhetők ki, amelyeket a Kalevala-évforduló tiszteletére a Kainuun Sanomat- ból vett át a Kelet-Magyarország. A cikkek cseréje mellett a két újság szerkesztősége között is egyre szorosabbá vált a barátság.

Mind a két városban népszerűvé vált az eddig két alkalommal megszervezett, nyári családi csere, amely révén több család között őszinte barátság szövődött, s a legtöbben továbbra is tartják a kapcsolatot. E cserék, s több más közös rendezvény, így a Kajaaniban és Nyíregyházán is megtartott magyar, illetve finn vacsoraest a Finn—Magyar Társaság, illetve a Finn Baráti Kör tagjainak segítségével és részvételével valósultak meg.

Az utóbbi években az evangélikus egyház is több rendezvénynyel tarkította a testvérvárosi események sorát, bár eredetilen más finn város gyülekezetével volt hasonló kapcsolatuk.

A személyes kapcsolatok mellett szép hagyományai vannak az irodalmi együttműködésnek is, amelynek első példáját városunk neves tanára, Popini Albert adta csaknem száz évvel ezelőtt az Aho-novellák fordításával. Nemrégiben viszont a finn költőnő, Anna-Maija Raittila érdeklődése fordult a nyíregyházi költő, Váci Mihály versei felé. Öt évvel ezelőtt pedig a már említett Üzenetváltás című kétnyelvű antológia volt szép példája az irodalmi együttműködésnek. Ennek folytatásaként hamarosan megjelenik a két város költőinek újabb közös kiadványa, a Távol és közel.

Nyíregyházán, a Malom utcai fürdő kertjében álló szauna finnországi testvérvárosunk lakóinak ajándéka. Ennek viszonzásaként hamarosan megérkezik Kajaaniba Nyíregyházáról egy szép harangláb, s így mindkét városban maradandó emlék is hirdeti a lakók barátságát, egymás iránti tiszteletét és megbecsülését.

Révay Valéria