Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-25 / 96. szám

1991. április 25. Kelet-Magyarorszig 11 — — ­Jó Imi fawnttá1 áfestaSi p^pI-%, így éltünk Alamizsna Azt éppen nem állíthatom, hogy a hatalomért folytatott ádáz küzdelem —, amit a hon­atyáink olykor folytatnak — nem borzolja föl néha kedélye­inket,- hogy a volt pártállam romjai fölötti acsarkodás telje­sen hidegen hagyja szövetsé­günket. Ami pedig a közélet stí­lusát illeti, riasztóak az indulat­tól fröcskölő, mindenféle érve­lést nélkülöző, személyeskedő megnyilvánulások. Ebben a léthelyzetben nem várt csapásként ért bennünket a parlament döntése, hogy szö­vetségünk támogatására csupán egymillió forintot juttat a tár­sadalmi szövetségek támogatá­sára elkülönített négyszázmillió forintból. Ez az alamizsna lehe­tetlenné teszi szövetségünk to­vábbi életét, működését. Pedig nekünk ez a szövetség egyetlen és utolsó láncszemünk. Ebben, ennek erejében tudunk bízni csupán; azt reméltük, hogy ez áll bázisként mögöt­tünk, társadalmi erőként, de­monstrálva, hogy milyen so­kunknak jutott osztályrészül a harmad-, vagy negyedértékű ál­lampolgárság. Naponta jönnek felvételi kérelmekkel, elbocsá­tólevéllel, büntetésük bírósági törlésével, szovjet bírósági íté­letekkel, kitelepítési határozat­tal, internálási végzéssel igazol­va jogosultságukat a szövetség tagságára. Közgyűléseinken tartjuk tag­jainkban a reményt, a lelket, hogy az új rendszer nemcsak a rácsok mögött, vagy a temető­ben látja szívesen e poklot járt tíz- és százezreket. Szavunk nem volt elég ahhoz, hogy fölébredjen a társadalom lelkiismerete, hogy mindenki megjegyezze, kik is állnak e név mögött: Politikai Foglyok Szövetsége. Honatyáink inkább hallgattak a kádári rend vattá- ban nevelt gyermekére, aki jogi csűrés-csavarással rabolta el a legális szervezeti élet, a re­ményt keltő biztonság lehetősé- gét a börtönt járt ezrektől. Deres hajjal, de a sírgödör in­nenső oldalán állunk. Sokunk fölött eljárt az idő. Ha ki tud­tunk tartani a reménytelenség­ben, ha tudtunk hinni a rács és szögesdrót mögött, akkor, most sem adjuk föl. Tiltakozunk a parlament döntése, bennünket a reményből is kirekesztő döntés ellen. Ha a többiek, az igényük szerint támogatottak csak a hét­köznapi megpróbáltatáspkon át­esett polgárok szervezetei meg­érdemlik, a mi szövetségünk, a különlegesen megpróbáltak szö­vetsége is megérdemli a támo­gatást egyesületi élete fönntar­tásához. Követeljük, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tár­gyalja újra a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének nyújtott támogatás kérdését. Szabó Zoltán, a (POFOSZ) Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete Máskén! kéizeltiik TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Néztem a televízióban, olvastam az újságban a miniszterelnök úr éves mérlegét, aki egy kicsit el­túlozta a dolgot, túlságosan op­timista volt. Én ezeket megkér­dőjelezném. Nem hiszem, hogy a lakosság nagyobbik része va­lami javulást észlelt volna! Sőt!. Ha én, de nemcsak a magam nevében, hanem a környezetem­ben élő emberek nevében érté­kelném ezt az egy évet, így hangzana: csalódtunk, nem így képzeltük a rendszerváltást. Hisz ez a rendszerváltás?! Az igazság az, hogy most ugyan mások, de ugyanazokkal az esz­közökkel dolgoznak, mint ré­gen. Mert most sem a hozzáér­tés számít, hanem az, hogy ki kinek a kicsodája. A jövőnket kilátástalannak látom, ami nap­ról napra csak jobban mélyül. Erre felénk igen is ilyen pesz- szimista hangulat uralkodik. Mert ugyan mondják már meg, hogy minek tudjunk örülni, úgy én, mint az a több száz ember, aki a tsz-ünk felszámo­lása miatt munka nélkül ma­radt? Bizalmat szeretnénk, de hogyan érjük el a bizalmat? Félrevezetéssel, becsapással? Ér- demes-e azon vitatkozni, ho­gyan kártalanítsák az állampol­gárokat, akiket már jobban ki­fosztani nem lehet, s mert any- nyira ostobának nézik, hogy pa­pírt adnak neki elvett tulajdo­náért cserébe — mit csináljon vele? Látja minden ember, hogy mivé válik a pénzünk. Mi a vá­sárlóértéke? Tévében, sajtóban sokszor megszólaltatnak nehéz helyzetben levő embereket. Mi­nek? Miért? Hogy borzolják a nép már amúgy is fogytán lévé türelmét? Meghunyászkodunk, tűrünk és várunk, hátha jobb lesz a helyzet. Am a helyzet nem jobb lesz, hanem rosszabb. De hát mit ígértek, mikor a vá­lasztás volt? Gondoljanak már arra is az urak, hiszen ezek a megbízatások nem örök életre szóltak. Maradok tisztelettel: Fodorné ősz Éva Gelénes, Petőfi u. 93. sz. Nagyobb kárral... Teret! Tisztelt Szerkesztőség! A Városmajor utcai gyer­mekes családok nevében for­dulok a Szerkesztő Úrhoz, hogy szavunk tért nyerjen. méghozzá „játszóteret”. Van ugyanis az utcánkban játszótérnek kijelölt hely, mely rendeltetésének nem felel meg. A hinták még mindig nincsenek felsze­relve, a mókuskerekek lécei töröttek, sincs homokozó. A gyermekeket kísérő felnőttek részére nincsenek padok. A hiányosságokat fokozza, hogy a gyermekeket még labdázni sem lehet odaen­gedni, mivel a terület igen szemetes. Az utcában óvoda és iskola is van, ezek a gyermekek Is szívesen ját­szanának a téren. Mivel azt tartjuk, hogy legdrá­gább kincs a gyermek, ezért kérjük az illetékes ha­tóságot, hasson oda, hogy a közelgő gyermekna­pon az itt lakó gyermekek rendezett játszótéren játsz­hassanak. Egy Városmajor utcán lakó nagymama Köszönettel tartozunk a hiva- talveztésnek és a szakszervezet­nek, hogy nem felejtkezett meg rólunk, minit azt a múl* évben tette, s megrendezték a nyugdí­jas találkozót. Az idő szalad é>s a nyugdíjasok sora is kezd fogyat­kozni. legalábbis a korábbiak- inak, hogy újabb sorok kövesse­nek miniket, akik 30, 40 vagy 50 évvel ezelőtt kezdtük pályáinkat. Ilyenkor szoktunk egy kis visz- szapillantást tenni a kezdeti Idő­szakra. csak éppen az emlékezés végett, — de talán azért is. hogy a fiatalok láthassák ..a különb­eéget az akkori kezdiés és a mostani között. Néhány adat, 1045 és 1946 évek­ből — saját feljegyzés alapján —. amikor mint pályakezdő fo- gailmazó működtem a törvény­széken. 1945. szeptemberi 1-jén a havi fizetésem 1680 pengő, fizetés különbözet 5-én 10 495 P. A ke­nyér kilogrammja ekkor 9 pengő volt. 1946. június havi fizetés (he- tenkint kaptuk) 1-jén 8375 pen­gő. 3-án pótlék: 4600 pengő. 6-án 22 000 pengő. 7-én 193 000 pengő, pótlék 20 000 pengő, 11-én pót­lók 5000 pengő, 14-én heti fize­tés : 973 000 pengő. 2ű-án heti fi­zetés : 9 734 000 pengő, 28-án he­ti fizetés: 1 720 00»0*0 pengő. Ek­kor egy küogramm liszt ara 40 000 pengő volt, míg egy mo­zijegyet 2 db tojásért (termé­szetben) adtak. 1946 augusztus havában a fo­rint bevezetése után ismét heti fizetés volt. Részemre 58,50 Ft összegben. Eklkor 1 mázsa búza ára 42 Ft volt. Ilyen volt a pá­lyakezdésem. amikor munka mellett még készülni kellett a bírói vizsgámra, mély még az egyetemi vizsgáknál is komo­lyabb volt. Ma. amikor a fiata­lok panaszkodnak az inflációra, csak mosolyog az ember, mert el sem tudják képzelni, hogy éltünk mi akkor, mindig éhesek voltunk, egyszer se tudtunk jó- lalkni, ha mással nem. hát sült krumplival, de hozzá is csak só volt a kísérő. De fiatalok voltunk, s bíztunk az idősebbek mondásában, hogy Hosszabb levelet juttatott el lapunkhoz Jánkmajtisról Pethő András és Rostás Sándor (helyi KDNP-vezetők) a kárpótlási tör­vénytervezettel kapcsolatban, amelyet átadtak a parlamenti pártok megyei képviselőinek. Ebben a föld visszaadásának módjáról, a vagyonjegyről és a megélhetés gondjairól fejtik ki a véleményüket. Terjedelmi okok­ból észrevételeikből egy részle- tét tudunk közölni. Ma amikor úgynevezett jog­államban élünk, minden állam­polgárnak joga kell, hogy legyen a tulajdonához, és olyan válasz­tott parlamentünk van, mely­nek körülbelül 80—90 százaléka ügyvéd, jogász, doktor, tudós, stb. Mi, vagy ki akadályozza meg őket abban, hogy a föld­törvényben a parasztság igazsá­gát, alkotmányos jogát elismer­jék a tulajdonához? Miért nem akarják, hogy a föld, ami meg­van ott, ahol volt, amit nem vitt el senki a helyéről, vissza­kerüljön a tulajdonosához? Hisz ez a legegyszerűbb, legke­vesebb munkába, pénzbe kerülő módszere annak, hogy a mező- gazdaság újra egy államfenntar­tó erős ágazattá fejlődjék ki ha­zánkban is, holott ez minden ál­lampolgárnak közvetlen, vagy közvetett érdeke és az elszenve­dett károkat ne nagyobb kárral pótolják. Szerintünk nem szükséges nagy apparátus, vagyonjegy, Alkotmánybíróság és sok egyéb szerv, hisz’ a parasztság nem akarja senki törvényes tulajdo­nát elvenni, csak a maga tulaj­donát akarja használatba ven­ni. Ezt az önkormányzatok a földhivatalok közreműködésével, érdekeltekből bizottságokkal a nagyobb bürokrácia nélkül is meg tudják oldani, függetlenül attól, hogy a károsult hol lakik. Vagyonjegyet pedig a károk mérséklésére csak ott alkalmaz­zanak. ahol a kárt természetben ' nem lehet jóvátenni, vagy pedig a károsult azt nem igényli. Mi itt falun úgy látjuk, az ál­talunk is választott Tisztelt Kép­viselőink nem gondolnak arra, hogy kijelentéseikkel, javaslata­ikkal a jelenlegi mostoha körül- mények mellett méginkább el­riasztják a földjüktől a becsüle­tes paraszttulajdonosokat, előse­gítve ezzel egy új földesúri rend kialakítását, amiből a becsületes dolgozó parasztságnak a va- gyonrészesedés ígérete mellett csak a jobbágysors jut. Tisztelettel kérjük az illetéke­seket, hogy szíveskedjenek el­gondolkodni az itt leírtakon. A parasztság nem jogtalanságot kér, nem a másét kívánja el, csak az állampolgári jogaival akar élni, amit annak idején meg is ígértek neki. Favágás Idősebb parasztemberek már azon is megbotránkoz- inak, ha nyáron vágják a fát. Tavaly augusztusban amúgy is keserű szívvel ástuk a krumplit feleségemmel, har­mada termett mint máskor. Felsősimán, a volt Csengery Géza-tanya előtti kanyarulat felől sthilfűrész iszonyú za­ja hallatszott, a fák roppanó zajával együtt. A mi fánkat vágják, mondom a felesé­gemnek. Megnézem. Ne menj, nem a mienk. Majd később megnéztem, megtudtam a KPM vágta a fát a volt enyémből 10 darabot, az út­jelző kőtől 1 méterre. Jó ha tudjuk, hogyan van itt ilyen szép fasor. Édes­Találkozók Egy szép este TISZTELT FŐSZERKESZTŐ ÜR! Arra kérem önt, hogy biztosítson lehetőséget egy új kezdeményezés köz­zétételéhez, amely Barabás községgel kapcsolatos és fa­lunk újjáéledését bizonyítja. A közelmúltban meggyő­ződhettünk arról, hogy a hagyományos közművelési for­ma a mai életünk merevségét feloldja. Barabás önkor­mányzati testületé a közművelődés mozgásterét kiszé­lesítette. így került sor a Kárpátaljai Kulturális Szövet­ségen keresztül a községben egy népdal-melódia est meg­szervezésére. Jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy a zenei kultúrát megtestesítő művészeket községem ottlévő lakosai befo­gadták. Ezen az esten a községi élményeket újra felfe­dezni éreztem. Jóleső érzés töltött el úgy is, hogy érez­hettem azt, hogy önkormányzatunk a közéleti kultúrá­ban új utak lerakását kezdte él. A rendezvény sikere igazolta, hogy új típusú ötletekre van szükség, amit a testület képvisel. Ezzel a rendezvénnyel is kiszélesedett a kapcsolat a kárpátaljai magyarsággal, akiket az est folyamán a né­hány művész képviselt. Elismerésre méltó ez a kezdeti törekvés, a kapcsolatfelvétel, a közösségeket újraterem­tő szándék. Bízok abban, hogy a leírtak által is nő köz­ségünk összefogó ereje. Reménykedem a folytatásban és abban,hogy élénkebbé válik a hétvégeken a családi prog­ramok, ezáltal is jó irányban alakulnak gyermekeink ne­velése és fejlődése, kialakulhat az egymásért érzett köl­csönös felelősség, tisztelet és megértés. Szász Józsefné vez. óvónő A mi osztályunk a tanító­képzőben a volt Leánykálvine- umban érettségizett 1952-ben, nagyon nehéz körülmények kö­zött. Az intézményben egész életre szóló, egyéniségformáló alapot kaptunk. Évek óta szer­vezem a találkozókat, vártuk egymást, akartunk tudni egy­másról. Az osztályból érettségire en­gedték a 27 leánytanulót, siker­rel végeztünk is. Négyen je­lentkeztek egyetemre, 3 peda­gógus, 1 vegyész pályára. A társaim nem váltottak pályát, kitartottak a pedágógus pálya mellett, bármennyire is nehéz volt. Osztályfőnökünk: dr. Mandula Sándorné Dóra néni volt. Szeretett bennünket a sok csínytevékenység ellenére is, hisz ő is 4 gyermek mamája volt. Sajnos a 25 éves találko­zón már nem volt közöttünk, elköltözött az élők sorából, de nem feledjük. A 35 éves talál­kozón dr. Romhányi Gyuláné, Irma néni volt az osztályfő­nök-helyettes. Az osztálytársaim beszámo­lói most igen megleptek. A társaimat 50—60 százalékban Borsod alkalmazta, pedig mind szabolcsi volt, aki itt maradt, azokat a „bokrokban” alkal­mazták. A társaim közül fiata­lon meghalt egy, hat társam rokkantság miatt nem tudott eljönni (de levelet írtak és fényképet is küldtek). Többen mint özvegyek jelentek meg, s nagy százalékban nyugdí­jasként. Volt, aki bottal a ke­zében, leszázalékolt nyugdíjas­ként jött el, de jött, mert min­ket az az iskola nagy össze­tartásra, érzelmi életre tanított meg. Virágot vittünk a temetőbe meghalt tanáraink sírjához és a nagyon korán elhalt osztály­társunkhoz is. Az elkeseredett­ség után egy kis vidámság is következett a vacsoránál. Nó- táztunk is, amit mi nagyon szerettünk diákkorunkban. Er­ről is híresek voltunk. Be­fejezésként elénekeltük — Szeressük egymást gyere­kek ... — És ballag már a vén diák . . . Készülődve a 40 éves találkozóra jutottak eszem­be eme gondolatok. Mint peda­gógus kapom az érettségi ta­lálkozókra a meghívásokat. Ezek a találkozók talán az éle­tem legutolsó éveit aranyozzák be. A tanár is elballag. .., de nem felejt, mindig a szépre emlékezik. Adorján Istvánná nyugalmazott középiskolai tanár Nem falaz! Tisztelt Főszerkesztő Űr! Felháborodva olvastam a Kelet-Magyarország 1991. április lG-diki számában megjelent „Véd vagy fa­laz?” című cikket. A máté­szalkai Zöldért üzemigaz­gatója megengedhetetlen jelzőkkel illette a munkás- tanácsot, és annak válasz­tott vezetőit. Ez nem más, mint a munkástanács és annak vezetőinek lejáratá­sa. A magam és a munkás- tanács nevében ezt a meg­nyilvánulást visszautasítom! A cikkben elálltam attól a szándékomtól, hogy a gazdasági vezetést minősít­sem, utólag beismerem, nagy hibát követtem el. A munkástanács falaz a fe- gyelmezetienkedőknek? Ez rágalom és egy mesterkél­ten kitervelt rossz propa­ganda az érdekvédelmi szervezet ellen. Nincs el­képzelésünk és tervünk a vállalat vagyonvédelméről és gazdálkodási tevékeny­ségéről? Ez nem a mi fel­adatunk, ést egyébként sem akarunk beszállni egy olyan tevékenységbe, amellyel nem értünk egyet. Tisztelt Főszerkesztő Űr! Ha lehetőség van rá, ezt a néhány sort legyen szíves nyilvánosságra hozni, mert ez mindenképpen hozzátar­tozik egy reális kép kiala­kításához. Tisztelettel: Szántó Imre a mátészalkai Zöldért munkástanácsának elnöke „ejöttetek az élet!” Valóban előt­tünk volt. de milyen buktatók­kal és töredeíemmel, azt nem sejthettük. Különösen, amikor már nősek voltunk, és már csa­lád is volt, Ismét nehéz volt a megélhetés. Az én fiam nem Is­merte kiskorában a vajat, nem is beszélve a csokoládéról. A helyzetet sok esetben az Is nehe­zítette, hogy a családtól távoli munkiaihelyen kellett dolgoz­nom. A jelenlegi nyugdíjas életkö­rülményekkel nem kívánok kü­lönösebben foglalkozni, az isme­retes mindenki előtt. Csupán annyit említek meg. hogy 12 évvel ezelőtt 5000 forinttal men­tem nyugdíjba, és még ma sem éri el a jövedelmem az összeg dupláját. Amit eddig leírtam, az általános jelenség. A követke­zőkben speciálisan Nyíregyházá­ra vonatkozóan szeretném meg­említeni, hogy felépült a Tudo­mány és Technika Háza. de ezt a műszaki értelmiség kisajátí­totta magánaik. a többi tudo­mányág: orvosi, teológiai és jo­gi tudományok részére még helység sincs biztosítva. Remél­hetően a jövőben ezen változta­tás lesz az egyéb tudományágak javára. dr.' Kiss László ny. bíró Ny.háza, Arany J. IS. anyám míg a vendéggel be­szélt, a kötényébe az akác­mag tokjait fejtette, elvetet­te. ötvenhatban már szép fák voltak. Ha már úgy ne­veltem, meg is védtem, szé­pen kérem a KPM-et, adjon nekem két darabot a levágott tízből. Most nem tudom, kié lesz a fasor. A tsz tisztelhet­te azt a régi törvényt, a fa nem egyéves termés, hanem évtizedes, nem vágta le. Mint kisnyugdíjasnak elég a pénzem mindenre, csak a tüzelőre nem tudom össze­rakni. Mindennap friss ke­nyeret eszem. Minden nyug­díjfizetéskor hálás vagyok, hogy még ezt is kifizették. Nem kérek segélyt a tanács­tól, sem a Társadalombiztosí­tótól többet, csak az enyé­met. Ne mondja a KPM nekem, hogy ez a fa veszélyeztette a közlekedést, mert 50 év alatt sok ezerszer jártam végig azt az utat, minden fa pertu, öt­venhatban meg tudtam vé­deni, mert fiatal voltam és bátor. Most már nem, mert idős vagyok. Most már kel­lene valaki, aki védene. Tisztelettel: Volonosóczki Imre kis­nyugdíjas, Nyháza, Munkácsy M. tér 1. Fizetni semmiért I gen nagy érdeklődéssel olvastuk Tartozás cí­mű cikküket. Mi, a Do­hány utca környékének lakói úgy gondoltuk, hogy adnánk egy tippet a SZA- BOLCSHÖ Vállalatnak ahhoz, hogy mi legyen a 80 millió forintos nyereségük legalább egy részének a sorsa. Mi úgy tapasztaltuk, hogy már­ciusban legalább két héten keresztül nem volt fűtés. Legalábbis a radiátorok hi­degek maradtak. Mellesleg megemlítve hasonló tapasz­talatokról hallottunk az ál­lomás környékén lakó is­merőseinktől is. (Ezt nem panaszképpen említjük, hi­szen meleg volt az idő, s csak néhány éjszaka kellett bekapcsolni a hősugárzót — már akinek van ilyen.) Javaslatunk az, hogy a vállalat — ha van a vezető­ségbe legalább egy szemer­nyi jóérzés — ne számítson fel fűtési díjat erre az idő­re! Aki ma Magyarországon bérből, fizetésből él, annak sajnos minden fillér sorsát meg kell gondolnia. Az em­ber úgy segít magán, ahogy tud. A boltban például sza­badon dönthet arról, hogy megvehet-e egy kiló húst, vagy be kell érnie egy sze­lettel. Melegből viszont mindenki annyit kap, amennyit a vállalat jónak lát. Talán célszerű volna belegondolni abba is, hogy sokan nem linkségből tar­toznak a fűtési díjjal, ha­nem azért, mert egyszerű­en nincs miből kifizetni. A jobb keresetűek szemében talán kicsinyességnek tű­nik, de mi lehetőleg csak azért szeretnénk fizetni, amit meg is kaptunk. Már­pedig márciusban két hé­tig nem fűtötték a lakáso­kat. Balogh újságíró Úr közbenjárását ügyünkben előre is köszönjük! Tiszte­lettel: A Dohány utca környékének lakói Becslés Minden nap érdeklődéssel ol­vasom a Kelet-Magyarországot, főként az apróhirdetéseket. Már­cius 25—28. között szükségünk lett volna egy értékbecsléshez az ingatlanunkról, ami gyors fejlesztési kölcsönhöz kellett volna a Hitelbankhoz. A DOMI­NUM KFT-ben bíztunk meg, vesztünkre. Az értékbecslőt keddre, a húsvétot követő hétre vártuk, de hiába. Már az Agro- ker távirata is a kezünkben volt, hogy még azon a héten, csütörtökön átvehetjük a mg. gépet és tartozékait. A kft. mi­att csak április 11-re tudtuk el­intézni a hivatalos pénzügyeket. A bank egyébként egy nap alatt bírált és utalt az Agrokemek (Kisvárdai Hitelbank), ami di­cséretes részükről. A kft-nek többször táviratoztunk, telefo­náltunk, majd táviratban le­mondtam (IV. 05.-én) a megbí­zást! Ezzel családunknak mini­mum 20 ezer forint kárt okoz­tak, nem beszélve a haszontalan posta- és utazási költségekről és a bosszúságról. Április 6-án sze­mélyesen hozta el a férjem az iratokat. Aznap megkerestünk egy másik értékbecslőt Kisvár- dán, aki azonnal kijött hozzánk és két nap alatt elkészítette a kért becslést. Pedig ő még nem is reklámozza magát! Dicséretes dolog ez, csupán állta a szavát! írtam a kft. vezetőjének, hogy feltétlen térítse meg a kárun­kat, hisz’ 3 gyermekes családról van szó és nem kevés kereset esett ki miattuk! Bírósághoz is fordulunk, ha kell. Tisztelettel: Révész Barnabásné Dombrád Kossuth u. 97. sz.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom