Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-20 / 92. szám

1991. április 20. || Kelet ^ Iflagyarorszag HÉTVÉGI MELLÉKLETE Kárpátalja: irodalmi kör Hagyományápolás Munkácson A magyar történelem óráján nincs mutató — tartja a fáma. Engedjék meg, hogy erre az állításra mi rácáfoljunk, ugyanis nekünk a Latorca-parti Sasfészek árnyékában élőknek évszázadok óta a történelmünk óramutatója II. Rá­kóczi Ferenc nagyságos fejedelem. Ezért választotta a kis lelkes csapat megalakulásakor, 1987. október 1-jén a II. Rákóczi Fe­renc Könyvbarátok Köre nevet. Mi céllal hozták létre a kört? Azért, hogy összefogja az ősi Munkács magyarságát. Ez sike­rült is! Igaz, nem azonnal és nem könnyen. Elég sok vér és könny áztatta a gyökereket ahhoz, hogy emberöltőkön át se vadul­jon el az új és új termés. De most már olyan jó tapasztalni: magyarok jönnek össze, hogy magyarul szóljanak a magyar irodalomról, művészetről, törté­nelemről. Először csak két hónaponként találkoztunk. Elsődleges célkitű­zés: megismerni a Rákóczi-ha- gyatékot. Előadásaink: A mun­kácsi vár története (előadó Po- povics Béla); A Rákóczi-kutatás néhány fejezete (előadó R. Vár- konyi Ágnes); Versek a munká­csi várról (előadó Fodor Géza). Egy összejövetelt szenteltünk városunk szülöttjének — Mun­kácsy Mihály emlékének. A dia­vetítéssel egybekötött előadás (Katrics Viktória vezette) sikeres és élvezetes volt. Megemlékez­tünk a magyar zenevilág óri­ásairól: Liszt Ferencről és Bartók Béláról. Az esteken részletek hangzottak el ismertebb műve­ikből. A tagok létszámának növeke­dése meghozta azt az igényt, hogy bővüljön a foglalkozások témaköre is, és találkozzunk gyakrabban. Hivatalosan is bejegyezték a II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kört. Összejövete­leinket már a városi kultúrház- ban tarthattuk. Miután a körpe­csét használatát is engedélyez­ték (ukrán és magyar nyelven) meghívhattunk magyarországi előadókat, megteremtettük baráti kapcsolatainkat. Ennek köszön­hetően 1989. március 15-éh a Latorca-parti emlékműnél, (me­annak igen! Embernek csak muszájból. Hogy megmentsen az éhhaláltól. Meg a betegségtől. — Na ládd! Nem lehetett be­teg! Ha a csalánt ette!? — Én már akkor nem voltam ott... — És a lány? — pislogott az öreg ravaszul, hogy most kifog Zubor Imrén. — Azt is mondtad, hogy egy bárisnya csalogatta. Hátha mégiscsak kiment hoz­zá?! Oszt azóta ruszki unokáim vannak...!? — Nem mondom, ilyen is megeshetett — kapargatta ősz sörtéjét Zubor Imre. — Csak azt tudjam, hogy nem halt meg! Akkor ugye... Egyszer csak fogja magát, és hazajön. Most már jöhet... nem igaz? — Úgy mondják, enyhült a politika...De az a bárisnya min­denkinek duruzsolt, mondta az nekem is, amikor a kolhozban krumplit szedtünk, hogy elbújtat, legyek az ura. Három napig keres­nek, aztán elfelejtkeznek rólam... Keresztes elbóbiskolt az ákác- törzsön, amin ültek. De hirtelen, mint aki rosszat álmodott, esze­lősen belecsapott a levegőbe. — Él, ha egyszer mondom! — Ha magának úgy jó, én megértem... — Zubor tehetetlen­nek érezte magát az öreggel szemben. Ez még nála is bolon­dabb, gondolta, neki csak kutyái vannak, de azok valóságos ku­tyák, az öregnek viszont kísérte- :ei a fejében. lyet 1901-ben állítottak fel az 1949. április 24-i győztes ütközet emlékére) Pálffy G. István — a Magyar Ifjúság akkori szerkesz­tője méltatta a nap jelentőségét. És amikor az ünnep végén — 45 év után először — felcsendült a Szózat, és mindenki fennhangon énekelhette, nem maradt szem szárazon, és a sírástól elcsuklott a hangunk. 1990. március 15-én ugyanen­nél az emlékobeliszknél Lasz- lóvszky József a Budapesti ELTE Bölcsészettudományi Kar Középkori Régészeti Tanszék adjunktusa volt az egyik ünnepi szónok, majd a kultúrház nagy­termében a Magyar szent koro­na és koronaházi ékszerekről tartott vetítéses-zenés ünnepi előadást. A város központjában van az a polgári épület, mély az 1538-as összeíráskor „Fejérház”-nak je­gyeztek be. Ez a későbbi Rákó- czi-kastély, melyet II. Rákóczi Ferenc 1711-es kibujdosása, majd a szabadságharc eltiprása után a bécsi kamarilla gróf Schönborn Buchaem családnak adományozott (az egész mun­kácsi és szentmiklósi domínium­mal együttesen — kivéve a vá­rat, mely a király tulajdonában maradt). Ez a kultútörténeti em­lék felújítás után a Városi Gyer­mek-Festőiskola tulajdona lett. Ebben az épületben kapott kö­rünk helyiséget, hogy kialakít­hassuk a Rákóczi-emlékszobát. A ház falán 1911-ben emléktáb­lát lepleztek le, melyet 1945 után erősen megrongáltak. A mostani felújítás után 1989. május 27-én tagságunk ünnepélyesen újra le­leplezte, melyre már baráti dele­gációk érkeztek Sárospatakról, Nyíregyházáról, Vajáról, Máté­szalkáról, Budapestről, a kijevi konzulátusról. Miután városunkban magyar nyelvű színház nem működik, ezért a tagság kultúrigényeinek — Hiszen, ha élne, se jönne az már haza. Aki egyszer annyi időt tölt Szibériában, az már nem vágyik el onnan. Nem is tud az máson, mint priccsen aludni, ré­pát rágni, és kását zabálni... — Holnap kimeszeltetem a kisházat — hadonászott az öreg, — ott ellesz akár családostul is. Jó kis ház az. Földes, de száraz amúgy. Zubor Imre a gyomra környé­két nyomogatta és nyöszörgött. A kutyák megint közelebb ke­rültek, s a farkukon ülve, mocca­natlan lesték Zubort, várták a parancsot, hogy mikor ugorjának neki az idegennek. öreg meg nagy A z könnyeket sírt, rán­/\ caiban megült a ji V. nedvesség. — Te, Imre, ugye beszélsz vele? Megmondod, hogy bocsásson meg nekem. Rád biztosan hallgat... — Mit kellene megbocsátani? — Amikor összeszedtek ben­nünket, először megálltunk a Geretanyán. Ahogy ott álltunk a sorban, jött egy lityinánt. Kezdte válogatni az embereket. Valaki azt mondta, azokat hazaengedik. Sanyi, mondtam, eredj át oda, legalább te maradj meg... Sza­ladj, na, most nem néznek ide! Én mondtam neki, hogy a másik sor, az a jó! Az öreg száján buborékot ve­tett a nyál, ahogy tátogva sírt. kielégítésére meghívtuk a buda­pesti Népszínházát, mely nagy sikerrel adja elő Steinbeck: Em­berek és egerek című darabját; a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeit (Pilinszky János-emlékest, Tamási Áron: Énekes madár (székely népi já­ték); a Nyíregyházi Bessenyei Színkör együttesét (kabaréest), Szervusz Peti (gyermekszínda­rab); a Beregszászi Népszínház együttesét (Csacsifogat, Szigli­geti Ede: Csikós) és a budapesti Kaláka együttest. A Nyíregyházi Mesekert Báb­színház a legkisebbeknek ked­veskedett Hüvelyk Matyi, Vitéz László és a többiek, majd egy későbbi alkalommal Aladdin és a csodalámpa, Két borsszem ökröcske mesejátékokkal, me­lyekben a kicsinyek lelték nagy örömüket. A Mesekert vezetője, Bárdi Margit elfogadta a kör fia­taljaiból álló 40 fős csoport kéré­sét, és egy 12 napos tanfolya­mon kiképzi őket a bábkészítés­re és -játszásra. Itt említem meg a nyíregyházi művelődési köz­pont egy másik, különlegesen szép, művészi részlegét: a Pri- mavera balettcsoport szereplé­sét. Rendezvényeinket krónikás­naplónkban rögzítjük, fényké­pekkel illusztráljuk. A II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör munkájáról sokat írnak mind a városi és területi, mind a ma­gyarországi újságok és folyó­iratok. A leírtakból kitűnik, hogy nem kevés munkát végzett körünk tagsága az elmúlt három óv alatt. A továbbiakban szeretnénk munkánkat még tartalmasabbá tenni, feleveleníteni a kapcsola­tot Erdély és Kassa hasonló kö­reivel. Magyarországi alapítvá­nyokat szeretnénk megpályázni, hogy azok segítségével hozzá­juthassunk egy-egy tanulmányi úthoz, kutatómunka elvégzésé­hez. Tagságunk szoros kapcso­latot tart fenn a helyi KMKSZ- alapszervezettel (sokan közü­lünk KMKSZ-tagok is.) A técsői Hollósy Simon, a szőllősi Bartók Béla, a sárosoroszi Arany János és a rahói Anyanyelvi Körökkel. Vaszóssik Matild a II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör elnöke A TISZÁNTÚL APOSTOLA Kelemen Didák (1683—1744) A hazai katolikus megújhodás­nak Pázmány Péter után a leg­nagyobb alakja volt. De napjaink példaképének is tekinthető, mert az a korszak, amelyben tevé­kenykedett, sok mindenben ha­sonlít a mához. II. Rákóczi Fe­renc szabadságharcának buká­sát „rendszerváltás” követte, s a háborús veszteségeket csak te­tézték az ismétlődő nagy pestis- járványok (1710, 1718, 1738— 42) pusztításai. Nagy volt a szegénység és rendkívül alacsony az er­kölcsi színvonal. Sok ember csak név- leg tartotta meg, és nem gyakorolta vallását. Ek­kor volt napirenden a templomok, rendházak, iskolák visszaszerzése, tatarozása és újjáépíté­se, illetve a megsemmi­sült egyházi intézmények pótlása. Csak kivételes tehetségű és karizmati­kus személyiségek tud­tak az ilyen nagy nehéz­ségekkel járó munkának az élére állni. Kelemen Didák 1683- ban Baksafalván (mai neve Kézdialmás; az erdélyi Háromszék me­gyében) született, s a szomszédos Lemhény helység Szent Mihály hegyi plébánia templo­mában szüleitől a Sá­muel keresztnevet kapta. A kis Kelemen Sámuel 1690—1692 között Esz­telnek helység minorita iskolájában sajátította el az ele­mi ismereteket, majd 1693— 1702 között a Kanta helységbe átköltözött minorita intézmény­ben végezte a középiskolai ta­nulmányokat. Figyelemre méltó, hogy a Nagy Mózes által 1680- ban alapított és a pápai udvar ál­tal anyagilag is támogatott ezen minorita iskolában számos olasz missziós minorita is tanított! Itte­ni tanulmányai vége felé Kele­men Sámuel már csupán ünne­pek idején ment haza szeretett szüleihez, mert a ferences atyák társaságában érezte magát iga­zán jól. 1702. november 19-én „öltöz­tették be” a minoriták eperjesi ecclesia nosocomialis seu hospi- talis-ában, ahová gyalog érke­zett Kantáról. Ekkor kapta a Ja­kab szerzetesi nevet, amely spa­nyolul Diego és a latin megfelelője: Didák. A szerzetesi fogalmat 1704. november 21-én tette le az eperjesi minorita sze­mináriumban, s ugyanott szen­telte pappá 1708. július 3-án Te- lekessy István egri püspök. Ezu­tán 2 évig tanított az eperjesi minorita főiskolán Pater Magis- terként (P. M., vagyis Doctor), majd megkezdődött vezetői munkálkodása a különböző rendházakban. Időközben átte­kintve: 1710—12 között házfő­nök Nagybányán, 1713—15. években ugyanez Egerben, majd Kelemen Didák atya (P. Macario Stefano rajza, Nápoly). következett Nagybányán 1716— 1717 között második házfőnök­sége. Már 34 éves korában pá­lyafutásának csúcsára került, mert Eperjesen 1717. jún. 1.— 1720. július 20 közötti időszakra megválasztották a Magyarorszá­gi Szent Erzsébetről elnevezett ferencrendi tartomány főnöké­nek. Székhelyének ekkor Nyír­bátort szemelte ki, s itt lakott ezután is. 1720—1723 között házfőnökként, majd 1723 aug. 7.—1726 június 24 között máso­dik tartományfőnöksége, illetve 1726—1729 között második nyírbátori házfőnöksége alatt. Végül 1730—1742 között házfő­nök volt Miskolcon, a saját építé­sű rendházban (templom és is­kola is). Életének utolsó két évé­ben már vesztett aktivitásából, sokat betegeskedett. Ha egyetlen szóval kívánnánk kifejezni Kelemen Didák 4 évti­zedes szerzetesi tevékenységét, akkor ez a szó: a passió, vagyis Nedjalko Jordanov: Dal a fénykerékröl Valahol egy kis állomáson, hétköznapi eset, egy csendes, barna, mély tekintet talált egy zöld szemet. A zöld egy kicsit szomorú volt, vidám a barna szem. Egyszerre csak forogni kezdett egy fénykör hirtelen. A fénykerék — e furcsa diszkosz, miint nap-színkép forog, egymásra forgat sugarában vágyat, kockázatot. A színek gyorsan váltakoztak. Mikor ki volt soros: A zöld egyszerre nevetős lett, a barna — haragos, a zöld megint csak elsötétült, a barna lett vidám. Az idő sebes gépmadárként suhant a fény után. Am éles füttyel újra fékez egy váratlan vonat. A fénykerék szintén lelassul, megáll a fordulat. S nem indul újra, mozdulatlan a fénykor-koszorú, a zöld—kicsit halvány, borongó, a barna — szomorú. KIRÁLY ZOLTÁN FORDÍTÁSA Krisztus kínszenvedésének, a keresztút eszméjének terjeszté­se szóban, írásban és a templo­mok szobraival, oltárképeivel. Életcélja volt: „Összetartani a nyájat, az eltévedt juhokat visz- szaterelni, visszavinni az akol­ba.” Az egész Tiszántúlra kiterje­dő hittérítő, apostoli, missziós te­vékenysége kapcsán „az egyen­lő szeretetet gyakorolta minden­kivel szemben”! A sokak által el­lenségnek tartott protes­tánsokat atyafiainak pontosabban: ,,ellenté­tes atyámfiainak” mon­dotta. Gyalog járta a fal­vakat: keresztelt, gyón­tatott, temetett, térítge- tett, vigasztalt és gyó­gyított. Amit az uraktól koldult, azt'elsősorban építkezéseknél használ­ta fel, illetve a szegé­nyeknek adta. Nyírbátor kiáltó koldu­sának nevezte magát Kelemen Didák, aki a templomépítésnek is el­sőrangú szakembere volt. Pontosan tudta, hogy mennyi kő, tégla, fa, mész, homok, üveg, stb. kell egy templomhoz vagy rendházhoz. Töké­letesen ismerte a hagio- g ráfiét (a szentek életé­nek leírását), hiszen pl.: a nyírbátori minorita templom öt oltárát (főol­tár, Szent Anna, Piéta, Krucsay- vagy Passió és Pócsi oltár) is ő tervezte, sőt, még a barna-arany uralkodó színt is ő gondolta ki. Felsorolni is hosszú a városokat, ahol a visszaszerzett templomot újjáépíttette, avagy teljesen új templomot, rendházat és iskolát hozott létre: Nagybánya, Csen- ger, Fehérgyarmat, Bakta, Bátor, (templom: 1717—1725. augusz­tus 15., kolostor: 1734—1744; kálvária: 1738, szinte nyomtala­nul eltűnt) Eger, Miskolc, Debre­cen, Kolozsvár (itt 2 templom is) Marosvásárhely, Szilágysomlyó, Pancsova, Lugos, Szeged, Peszterce, Nagyenyed. A magyar nép hibáinak kiirtá­sában nem ismert pihenést. így hét kinyomtatott gyászbeszéde és nyolc egyháztudományi köny­ve lényegileg nem egyéb, mint az élők korholása az iszákos- ság, a „nyelv vétkei” (káromko­dás, hamis eskü) és erkölcste­lenség miatt. A keresztút révén figyelmeztetett a lélek örökkéva­lóságára és a bűnbánatra. Ez a szegény, kolduló szerze­tes számos hatalmas főúri csa­lád (Károlyi, Koháry, Csáky, Hal­ler) lelki vezetője, tanácsadója volt. Szegénysége és szerény­sége ellenére azonban teljesen tisztában volt értékeivel, hatal­mával is, amelyet így fejezett ki 1727. október 1-jén gróf Károlyi Sándorhoz küldött levelében: „Ezüstöm s aranyam nincsen, hanem ami vagyon, ami Nagysá­god előtt ezeknél kedvesebb...az imádság!” Saját építésű miskolci rendhá­zában a szentek derűjével és örömével halt meg 1744. április 28-án, rendtársaitól körülvéve. Boldoggá avatási pere napjainkig is húzódik. Legutóbb 52 évvel ezelőtt tűnt úgy, hogy sikerrel befejeződik az eljárás, azonban közbeszólt a fasizmus, ekként: „1939 nyarán Adalberto Topo- linski, a rend szentté avatási ügyekben általános római kérel­mezője, el is ment Miskolcra, hogy a helyszíni szemlét megejt­se, és a található iratokat összeszedje. Az eljárás befejez­tével az iratokat magához vette, továbbutazott Lengyelország felé, ahová a krakkói bíboros ér­sek hívta...Topolinski egy német gyűjtőtáborba került, ahol úgy Ő, mint a magával vitt iratok eltűn­tek.” Immár 247 év telt el Kelemen Didák halála óta, de hívei és tisz­telői még egyre várják, hogy „Isten és Anyaszentegyház által nekünk tükörül tétessék megdi- csőítése.” Dr. Fazekas Árpád 9 Csizmadia Attila: Kiszáradt fa (fametszet)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom