Kelet-Magyarország, 1991. április (51. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
1991. április 13. || Kelet a ^ország HÉTVÉGI melléklete 5 Lukácskó Zsolt igazgatóval Az egyénre hangolt képzésről Soritúm„ • Ha nem veszi rossz néven, kezdhetnénk a beszélgetést azzal, ma amikor egy egészen szűk réteg gyors meggazdagodását érzékelhetjük, s közben a társadalom jelentős többsége magabiztosan halad a gyors elszegényedés felé. Önök hozzáláttak a családra, az egyénre hangolt diplomás, főiskolai végzettségű egészségügyi szakemberek képzéséhez Nyíregyházán, ami elismerésre méltó. De nem eppen valamilyen lelkivigasz-nyújtónak is felfoghatjuk, az ajtónkon kopogtató és önök által kiképzett védőnőket, vagy szociális munkásokat? Nem gondolom, hogy a társadalomban felhalmozódó és a rendszerváltással még inkább előtérbe került szociális, családi és egészségügyi gondok egyedüli orvoslóiként kellene a színre lépnünk. Valóban társadalmi igény hozta létre a Debreceni Orvostudományi Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskoláját. Közismert a megye foglalkoztatási helyzete. így született meg az elképzelés, hogy a megyében legyen módunkban képezni olyan felsőfokú végzettségű szakembereket, akik majd nem küzdenek elhelyezkedési gondokkal, mert nagy szükség van rájuk. Egyúttal alkalmazkodunk azokhoz a társadalmi igényekhez, amelyek már korábban sürgetővé tették, hogy a csalód orvosához hasonlóan legyenek olyan felsőfokú egészségügyi szakemberek is a családok, az egyének segítésére, akik nem orvosok ugyan, de felsőfokú képzettségük birtokában tanácsadói lehetnek az embereknek. Ök lennének a diplomás védőnők, akik képzését ellátjuk. A másik szakon diplomás szocjális munkásokat képzőnk, akik a legénység, a bűnözés, az alkoholizmus, a drogok fogyasztása, a családok szétesése miatt bajba kerülő embereken szeretnének segíteni. Óvatos becslések szerint '91- ben a lakosság 24-25 százaléka kerül a létminimum alá, és legalább a 40 százalék lesz a létminimum és annak peremén élők aránya. • Szóba került a család orvosa kifejezés, amiről Ön is tudja, ma még a megélhetési gondok és a kialakulatlan társadalombiztosítási képlet miatt ez csupán álom. Ha már a jelenlegi helyzetben saját orvosra nem telik az átlagmagyamak, kétségtelen, némi vigaszt nyújthat, hogy felsőfokon képzett védőnők őrködhetnek az egészség megóvásán, vagy ha már a betegség jelentkezik, segítőtársak lehetnek a gyógyításban. Őket nevezhetjük a szegények orvosainak, amit persze idézőjelben mondok. Maradjunk azonban a valóság talaján, a védőnőket eddig a hagyományos szerepkörben ismerhettük, nem mint a család mindennapos, rendszeres vendégeit. Milyen modell szerint képzik és képzelik el a diplomás védőnők tevékenységét? ^-Először talán még visszautalnék a főiskola létrejöttének két fontos mozzanatára. Már említettem a megyében állandósult és sok ember életét megkeserítő foglalkoztatási, elhelyezkedési gondokat. Ez tehát az egyik motívum. A másik pedig az, hogy negyven éve nem sikerült elegendő számú és végzettségű védőnői állományt kiképezni országosan, a megyénkben sem. Ezért is született meg a koncepció, hogy a Deb receni Orvostudományi Egyetem és a Népjóléti Minisztérium létrehozna Nyíregyházán egy olyan főiskolát, amely a három megye, Borsod, Hajdú és Szabolcs védőnői ellátottságát hivatott javítani, s amikor a térségben már elegendő szakember állhat munkába, újabb, más szakok indulhatnak. • Miért esett a választás a másik szakként a szociális munkás címszóval ellátott képzésre. Egyáltalán mit takar ez az átlagember számára meglehetősen homályos, általános megfogalmazás, amiről azért sokan tudják; a világ fejlettebb országaiban már léteznek ilyen szakemberek, és hasznára vannak az egyénnek, a társadalomnak. Mi ebben a sajátosan magyar vagy megyei? — 1990-ben indítottuk a főiskolán a szociális munkás képzést a bostoni egyetem szakembereinek támogatásával. 1991-ben pedig a chicagói egyetem segítségével újabb szakot indítunk, ami Magyarországon még nem volt, az egészségügyi informatikai szakot. A főiskola vezetése igyekszik kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket speciális képzési profiljaink megalapozásához, tantárgyi programjaink kimunkálásához országunk jelenlegi helyzete — és az ezzel kapcsolatos külföldi segítségnyújtási szándék — lehetővé tesz. Ebben a munkában jelentős támogatást nyújt anyaintézményünk, és igen jó a kapcsolatunk a megyei kórházakkal és más intézményekkel. • Mire gondoljunk, ha azt halljuk, nemsokára munkába áll, az egyes állampolgárok ajtaján, remélhetően kopogtat majd a szociális munkás, és segíteni szeretne. De miben? — Valóban egy új szakma megjelenésének lehetünk a tanúi országunkban. A világban (nemcsak a fejlett országokban) a szociálpolitikusok, szociális munkások szakmája már régen elfogadott, elismert foglalkozás, melynek legfontosabb eleme, hogy segítsen élni, megélni, talpon maradni vagy talpra állni egy mindinkább bonyolult világban. • • Miben segíthet majd a szociális munkás, mondjuk nekem, ha szenvedélybetegség vagy állásnélküliség ér utol? — Aligha kell hivatkoznom a mindenki által megélt valós helyzetre, ami szerint rendkívüli mértékben szaporodnak és súlyosbodnak az aggasztó társadalmi jelenségek: a szegénység, a bűnözés, a már említettek közül az alkoholizmus, a drogok fogyasztása, a családok szétesése. Ilyen körülmények között csökkennek a jövő legfontosabb emberi tőkéi és tartalékai, amikor a növekvő egyenlőtlenség szétfeszíteni látszik a társadalmat, megrendült a megélhetés biztonsága, megszűnőben van az egyéni jövő kiszámíthatósága, ezek között különös jelentőséget kapnak azok a speciális szociálpolitikai-társadalompolitikai intézményrendszerek, amelyek a problémák kezelhetőségének reményét ígérik. Az ilyen intézmények azonban a mainál lényegesen jobban felkészült szakembereket igényelnek. Olyan Dr. Lukácskó Zsolt ős nyíregyházi: apja 55 évig volt a város református lelkésze, 48 éves, humánbiológus, 14 évig a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán a pilóták lelki és testi kondíciójának megalapozásával foglalkozott. Tavaly választották meg a Magyar Biológiai Társaság Mozgás- és Viselkedésbiológiai Szakosztálya társelnökének, tagja az Országos Testnevelési és Sporttanácsnak. Mostani munkakörét megelőzően öt évig a megyei pályaválasztási intézet igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. Egy évvel ezelőtt pályázat útján nevezték ki a Debreceni Orvostudományi Egyetem — Nyíregyházán létrejött — Egészségügyi Főiskolájának igazgatójává. Felesége az egyik nyíregyházi általános iskola rajz szakos tanára, egy gyermekük van, aki orvos. Érdeklődési köre a szakmán kívül a könnyűzene, a mezőgazdasági főiskolán szívesen vezetett discomüsorokat is. Szeret olvasni és érdekli a festészet. szakembereket, akik képesek a differenciált személyes kapcsolatok kezelésére, akik a különböző helyzetekben lévő csoportoknak, egyéneknek személyre szólóan képesek megfelelő választ adni. Másrészt képesek a közösségi, egyéni élethelyzeteket rontó tényezőket úgy számba venni, hogy munkájukkal közösségi, társadalmi szinten is a kívánt változást elő tudják idézni. • Mindez biztató, de tegyük hozzá, ha a társadalom nem gyorsítja fel lépéseit a sokat emlegetett szociális védőháló, s egyáltalán az újszerű szociális intézményrendszer kiépítésében, egy kicsit előbbre szaladhat a képzés, mert lesznek ugyan ilyen szakemberek, de hiányos lehet a terep, ahol majd dolgozniuk kell. Nem okoz ez némi feszültséget? — Mi valóban előretekintünk, hiszen az oktatási intézmények, érthetően, a jövőnek képeznek szakembereket. Jelenlegi tapasztalataink és reményeink szerint úgy tűnik, az összhang fokozatosan elérhető a társadalomban végbemenő folyamatok, a szociális intézményrendszer kialakítása és a mi képzési erőfeszítéseink között. Négyéves képzés után bocsátjuk ki a szakembereket, s addig várhatóan felgyorsulnak a már említett folyamatok is. A főiskolán úgynevezett előszakosodás is történik, amejy képessé tesz egyes területeken az önálló munkára. így általános családsegítés, közösségfejlesztő tevékenység, más területen például drogosok segítése, felnőtteknek tanácsadás pályamódosításnál, házassági krízisnél. • Az igazgató úr szavaiból úgy tűnik, nagyon is az életnek képeznek szakembereket, ném szobatudósokat, nem orvos- vagy pszichológuspótlókat képeznek. Ne vegye kritikának, de úgy tűnik, mindezek mellett, mintha jobban figyelnének a külföldre, mint a honi viszonyokra. így van ez, vagy tévedek? Mi a mozgatója az Önök külföldi kapcsolatainak, és mi ennek a haszna? — Igyekeznünk kell kiszélesíteni a világot, nemzetközi kapcsolatrendszert is kialakítani. Meg kell mondani, hogy az érdeklődés bizonyos fokig kintről jött, a külföldi szakemberek eljöttek hozzánk, tájékozódtak miben tudnak segíteni, s utána jöttek a konkrét tervek és ötletek. — Külföldi kapcsolataink között első helyen kell említenünk a Richard Steiman professzor nevéhez kötődő amerikai team munkáját. A kapcsolat jelenleg is tart. De jelentős segítséget kaptunk a már említett chicagói egyetem Egészségügyi Szakmák Főiskolájától —, főként az egészségügyi ügyvitelszervező szak támogatásában. Folyamatosan segítenek a tanterv készítésében, információkat ajánlanak, és magyarul beszélő munkatársakat is küldenek Nyíregyházára. Kapcsolatunk van osztrák, német, angol, finn, olasz és más egyetemek, főiskolák oktatóival is. Nem ritka a főiskolán a külföldi vendégprofesszor, aki előadásokat tart, mégpedig angol nyelven. • Úgy tűnik, az egészségügyi főiskolának csaknem nagyobb a híre külföldön, mint itthon. Azt mondta, több vendégprofesszor tart előadásokat Nyíregyházán, többségük természetesen angol nyelven. Hogyan tud fogadóképessé válni a főiskola, nem elsősorban az oktatói, hanem a hallgatói kar, milyen az idegen nyelv szerepe és rangja a főiskolán? — A főiskola egyik fő célja, hogy a szaktudás mellett az értelmiséggé válást is segítse. Ezzel függessze a kérdésre adandó válasz, de csak részben. Az idegen nyelv, elsősorban az angol, igen magas szintű oktatását végezzük, ugyanis ezen a nyelven érhető el a legtöbb nemzetközi információ. De más nyelvek oktatását is szorgalmazzuk; ha már tíz jelentkező van, akár a kínai, az arab vagy más kuriózumnak számító nyelvek oktatását is meg tudjuk oldani anyaintézményünk és külföldi kapcsolataink révén. • Érintette az értelmiséggé válást is. Mire gondolt konkrétan? — Igyekszünk helyet adni minden olyan kezdeményezésnek, amelyek a falukultúra, a népművelődés, a magyarságtudat, az egészségmegőrzés témaköréhez kapcsolódnak. A főiskolánk jó kapcsolatot épített ki a népfőiskolái mozgalommal. Úgy gondolom, a népfőiskolák fontos célokat igyekeznek elérni. Egyik a jelenkor értelmezése, a nemzettudat fejlesztése, a szociálpolitika feszítő gondjainak elemzése, hogy csak a főbbeket említsem. A cél: mi is fórumot teremtsünk, hogyan kell a problémával szembenézni. • Van-e megbízható információjuk arról, kik, miért, milyen indítékok alapján jelentkeznek Önökhöz, és tudják-e, mire vállalkoznak a főiskola elvégzése után? — Tudom, hogy a jelentkezések aránya nem mindig irányadó, hisz a megyében másutt is mindig több a főiskolára, egyetemre jelentkezők száma, mint a tényleges helyek száma. Mégis a szociális munkás szakra, ahol 30 helyünk volt, 200-an jelentkeztek tavaly, a védőnői szakra háromszoros volt a túljelentkezés. Az idén mind a két szakon kétszeres túljelentkezést tapasztaltunk. Nagy az érdeklődés a megyében, és a másik két megyéből is. Igen sokan elhivatottságból, nem kevesen hitbeli meggyőződésből választották ezt a hivatást. Közvetlen kapcsolatban állunk nemcsak a tanárképző főiskolával, hanem a hittudományi főiskolával is. A tanulmányi eredmények igen jók, s ez, valamint más, osztályzatokban ki nem mutatható eredmények alapján úgy érezzük, azok jelentkeztek a főiskolára, akik élethivatásnak tekintik a választott szakmát. Mivel még tartja magát a régi beidegződés, és részben a hiányos ismeretek is közrejátszanak, zömében nők jelentkeznek a főiskolára, de az egészségügyi informatikai szakra férfiak is jöttek. • Mi indokolja ennek a szaknak a létét? Egyáltalán mi szükség van az egészségügyi adatkezelő és -feldolgozó szakemberekre felső fokon? Nem luxus ez? — Az egészségügyben feldolgozandó nagy tömegű adathalmaz: körzeti orvosi ellátás, kórházak, az önkormányzatok egészségügyi igazgatási szervei, a különböző egészségügyi szűrőhálózatok (társadalombiztosítás, a betegbiztosítás változó rendszere), halaszthatatlan igényként fogalmazza meg a „medical rekorder" típusú szakember képzését. Az egészségügyi adatkezelő és ügyvitelszervezőkkel szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény, hogy rendelkezzen alapvető biológiai, egészségügyi, orvosdiagnosztikai ismeretekkel, ismerje a társadalom- és betegbiztosítási rendszert, készségszinten sajátítsa el a számítás- technika alapjait. 0 Amiket az igazgató úr elmondott, valóban egy újszerű és kevésbé ismert főiskolai profil főbb vonalait vetítették elénk. De egy kérdés még nyitva maradt, Ön az oktatásról szólva úgy említette, lehetőség lesz majd különböző, más főiskolák, egyetemek, áthallgatására, s rugalmasan, a társadalmi igények szerint alakítják majd az új vagy éppen megszűnő szakokat. De elképzelhetőnek tartja-e, hogy vajaki, egy érdeklődő, járókelő bemegy az Önök óráira és az érdeklődése szerint csöndben, nem hivatalosan „elvégzi” a főiskolát, bár nem kíván diplomát szerezni. Magyarán: az utcáról is bemehet az ember az Önök főiskolájának foglalkozásaira? — Szó szerint. Már eddig is volt rá példa. Bárki jöhet az előadásokra, foglalkozásokra, a főiskolánk ilyen szempontból is nyitott. Senkit nem küldünk el. Sőt, örülünk a kinti érdeklődésnek. 0 Én is örülök, és köszönöm a beszélgetést. Páll Géza a politikusok után most újra a sajtón a sor: napjainkban az egymást érő botrányokért megint „a sajtó" a felelős. Ma egy hete a kultuszminiszter röppentette fel a hírt az Útban Európa felé című nemzetközi rendezvényen. Bírálta a magyar sajtót, amely csak a rosszban talál fantáziát, a kiábrándultságot terjeszti és növeli. Jórészt a sajtót tette felelőssé azért is, hogy a legutóbbi pótválasztásokra csak az érintettek hozzávetőleg húsz százaléka ment el. Én ez esetben tiszteletben tartom András- falvy Bertalan véleményét, sőt, még szurkolok is azért, hogy igaza legyen. Mert ha az volna, akkor nagyon egyszerűek lennének a dolgok Magyarországon: a hibák szinte egy csapásra megszüntethetők volnának. Tartok tőle, nem így van. Inkább Mécs Imre látja jól a helyzetet, aki a helyszínen tömören arra hívta fel a kultuszminiszter figyelmét á sajtót ért vádakkal kapcsolatban: „Ha a gyerekünk lázas, ne a lázmérőt dobjuk ki, hanem keressük meg a gyógymódokat. ” Vitathatatlan, az ellenzéki politikus megjegyzése ellenére a teremben sokan tetszéssel fogadták a miniszteri bíráló szavakat, még olyan is volt, aki azt kérdezte: hogyan lehetne a magyar sajtótól megmenteni az embereket. Én elfogult vagyok ez ügyben. Egy ilyen kívánság szerintem túlzás, annak ellenére, hogy a helyzet meglehetősen bonyolult, sokféle vélemény árnyalja az igazságot. De engem mindezekből egy dolog nem hagy nyugodni: az általánosítás. Mosfanában miniszter, pártvezér nem azt mondja: ez vagy az az újság, a tévé vagy rádió valamely műsora, valamely szerzője terjeszt kiábrándultságot, okoz károkat, hanem — a magyar sajtó. Holott ez nagyon könnyen cáfolható. Az utóbbi egy-másfél esztendőben ugyanis az derült ki: nagyon sok jól értesült, kiváló kvalitásokkal rendelkező újságíró dolgozik a szakmában, és — ha hagyják írni — tud produkálni, van véleménye, önálló gondolata, mer bírálni. S ezt nem fanyalogva írom, és nem is az illető kollégákat dicsérem vele. A rendszerváltás, a többpárti demokrácia eredményének tekintem. Mármint azt, hogy volt — van — tehetőség kibontakozni. Éppen ezért nem értem, hogy búvópatak módjára miként törhet felszínre újra és újra a gondolat vezető köztisztviselők, politikusok részéről, hogy gazdasági, netán közéleti kudarcokért „a sajtó” a hibás. A korábbi demokratikus ellenzék — és némely mai kormányzó párt — reprezentánsai néhány éve még önállóan gondolkodó, igazat író, bíráló sajtót akartak. Most, az új helyzetben — úgy vélem — ugyanerre van szükség. De nem akként, hogy közben vannak mindezeken felül álló emberek, akik csak dicsérhetők. Természetesen szerintem sem minden újság, minden média valamennyi megnyilvánulása igaz és jó. Nem is lehet, ha tudjuk: szeptember 1 — december 31 között 326 új lap jelent meg hazánkban. Elértük, hogy a sok kiadvány között igényesen kell válogatni, s jó volna, ha mind többen, és szellemi értékükön is kezelnék azokat. Mert ez a hatalmas mennyiség rétegződik, van köztük hiteles, mértékadó, és szenzációhajhász csakúgy, mint magasztos gondolatokra serkentő, netán alantas ösztönökre számító, a legszélesebb közvéleményhez vagy éppen emberek kis csoportjához szóló. Ezeket összemosni, „a rosszindulatú sajtó” címkéjével ellátni, talán már több, mint hiba. Figyelmen kívül hagyni egy szakma törekvéseit, belső tisztulást célzó vitáit, tisztességes szándékait, szervezeti és szellemi megújulását — szintén nem politizáló ember dicséretére vall. Az idő — vélem — a megfontolt, megalapozott vélemények javára dolgozik. Egyre több jel mutat arra, hogy vezető államférfiatok is rájönnek: ezt a szabad sajtót már nagyon nehéz lenne újra utasítások, előírások bilincsébe verni. Nagykorú partnerként kell kezelni, amelynek legjobbjai ugyanúgy felelősséget éreznek a haza sorsáért, mint a politikusok. S nem elzárni kell tőlük az információt, hanem odaadni. Terjesztésre, továbbgondolásra. Ezért is örültem a héten két friss hírnek: kedden jelentették be, hogy a jövő héten megalakul a kormány ,,kommunikációs titkársága", amelytől azt várják: legyen jobb a kabinetről alkotott összkép. S a híradások szerint Antall József szerdán pártelnöki és kormányfői tisztében jelképesen elásta a csatabárdot a kormánykoalíció és a sajtó között. Marik Sándor
