Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. március 9. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 Pénz, szerelem, hatalom Minden idők legsikere­sebb televíziós filmsorozatá­val — jó húsz év után — is­merkedhet meg a magyar közönség. A Dallas nyitotta meg a sort, ez volt az első mai család-teleregény, alko­tói nem sejtették, milyen kincsre találtak. A Forsyte Sagatól a Buddenbrook-há- zon át a Thibault családig, a híres, klasszikus családre­gényekből készült sorozato­kat követően, napjainkban játszódó família-históriát vit­tek filmre. A színhely: Dallas. Texas, a film forgatásakor a legdinamiku­sabban fejlődő állam volt,, vezető helyen állt az Egyesült Államok mezőgazdaságában, előretört az ipari termelésben, olaja példátlan gazdasági fellendülést biztosí­tott. Olajmezők és prérik, multi­milliomosok és cowboyok, már a távolból feltűnnek a modern Dal­las felhőkarcolói, luxus autók száguldanak...Dallas... igen, itt oltották ki 1963 novemberében John F. Kennedy elnök életét... Híres és hírhedt város. A történet a gazdag Ewing családról szól, a szülőkről, há­rom fiúkról, feleségeikről, az unokáról és másokról, szépasz- szonyokról és intrikákat szövő bestiákról, könnyű vérű kislány­ról, hidegvérű üzletemberekről, kis családi drámákról. Két familia áll szemben egymással —. de sokan loptak már Shakespeare- től! —, s az élet, ha olykor felhők jelennek is meg a ranch (az állat­tenyésző farm) feletti égen — szép. 1978 tavaszán kezdték el sző­ni a szupergazdag dallasi család sztoriját. Hatvannál is több or­szágban, százmilliók nézték és nézik e sorozatot, melyet első­sorban az amerikai ízléshez szabtak. Miss Ellie, a mama, és Jock Ewing, a fia nemzeti jelkép­pé váltak. Hogy J. R.-en, a vég­telenül ellenszenves alakon mit Jelenet a tv-sorozatból szeretnek? Tény, hogy Larry Hagman, a cowboy-kalapot vise­lő Jock a legnépszerűbb ameri­kai filmszínészek közé tartozik, a legmagasabb gázsit kapja, a sorozat minden egyes részéért százezer dollárt. Ezen tört ki az első botrány. Patrick Duffy, azaz Bobby Ewing, milliók kedvence, azonos összegű honoráriumot kért. De nem kapott. Hét bő esztendő után nem minden szereplő szerződését újították meg, például Charlene Tiltont (Lucy) nem tartották elég szexisnek, menesztették. Miss Ellie, Barbara Bel Geddes jobb­nak látta, ha szívpanaszai miatt visszavonul, utóda Donna Reed meg sem közelítette őt. A sike­res első csapat szétesett. A Dallas bámulatos sikere lát­tán az amerikai filmesek rákap­csoltak. Az újabb produkció, a~ Dynastia, illetve a Denver klán, a felső tízezer köreiben játszódik le, csillogó, káprázatos, de a leg­vonzóbb férfiak, a leggyönyö­rűbb nők, a legpazarabb ottho­nok sem tették a Dallasnál nép­szerűbbé e teleregényt. Európában a francia televízió, az „amerikai kulturális imperia­lizmus” ellensúlyozására töre­kedve, 26 részes sorozatot for­gatott. A Chateauvallon című film a Loir partján játszódik, s a Berg család életét ábrázolja, Balzac és Dumas szellemében a francia irodalmi hagyományokra építet­ték. (A sorozatot a magyar tele­vízió is bemutatta.) Bár a pénz, a szerelem, a hatalom az ilyen tévéfilmek fő alkotóeleme, az európai és az amerikai soroza­tok közötti kontraszt jól érzékel­hető, mint ezt például a Gulden- burgok örökségében (ZDF soro­zata) is tapasztalhattuk. Dél- Amerikától Itáliáig világszerte gyártják a sorozatokat, szövik a családregényeket, de a Dallas úttörő szerepe elvitathatatlan. Ha a kedves néző azt hiszi, hogy a Dallas-sztárok maradék­talanul boldogok — téved. Isme­retes, hogy Victoria Principal, a szép Pamela, a saját hírnevének a rabjává vált. A többszörös mil­liomos filmszínésznő Hollywood­ban él, sofőré és testőre, a por- toricoi John Batis szerint a film­csillag háza erőd. Victoria nagy élelmiszer-tartalékokat halmo­zott fel, fél, csak éjjel hagyja el otthonát. Attól tart, hogy a ter­roristák elrabolják... Sz. É. Tavaszról álmodom T udom, hogy télnek is kell lenni minden évben, de arra senki nem kénysze­ríthet, hogy szeressem is. Jó, nem panaszkodhatunk. Nincs huszonöt fokos hideg és nincsenek pusztító hóviharok. Ed­dig még irgalmasabbik arcát fordí­totta felénk ez a tél, s ha jól imád­kozom, talán nem is komorul el. De csak többe kerül az élet Is a fűtés miatt, csak nehezebben száradnak mosás után a vastag téli ruhák, csak több áramot használunk, és az infarktus kerülget velem együtt másokat is, amikor jönnek a szám­lák, melyeket egyre nehezebben fizetünk ki. Ez a dolog anyagi oldala. Nekem mégis az fáj, hogy ko­paszak a fák, hogy lehangoltnak érzem magam, ha a deres mező­kön csak a fekete varjakat látom. Számolom a napokat, mint a rab szabadulása előtt hónapokban, számolom, mennyi telt el már belő­le, és várhatóan mennyi kell még, mire újra kizöldül a kertem, mire meglátom újra a frissen sarjadt fű selymét, díszalmafám rózsaszín virághabzását, orgonafáim nyílását az ablak előtt. Számolom a napokat, mire újra kivirágzik a nagy cseresznyefa, és megérem megint, hogy alatta állva úgy érzem magam, mintha temp­lomban lennék. Olyankor szinte tapintható és szent ott a csend. A csend mögött mégis láthatatlan or­gonák szólnak, olyan szépen, hogy beleremeg a szívem. Szomszédaim kertjében újra vi­rágzik majd a tulipán, fehéren, vö­rösen, sárgán, és naponta, munká­ba menet is felderül a szívem a lát­ványuktól. így karácsony, szilveszter után olyan sivár lesz minden. Farsango­lással szokták felejteni a bút, tánc­cal, zenével, víg mulatozással — de kinek van kedve itt most mula­tozni? És ebben már nem a tél a hibás. Most mindenki szorong, mindenki aggódik, naponta hallgat­juk a háborús híreket, és nekem eszembe jutnak azok a szegény anyák, akiknek ott vannak a fiaik. Vajon nekik van-e erejük mulatozni most? Gondolom nincsen. De mint­ha minekünk sem lenne. Mindegy, hogy a postás hány­szor csenget, a lényeg az, hogy fő­leg számlákat, meg csekkeket kéz­besít. Kiteregetem magam elé az OTP újabban divatba hozott ezer­ötszáz forintos csekkjeit, és míg kint egy varjú károg a diófa ágán kárörvendezve, arra gondolok, aki ezt kitalálta. Még csak nem is ha­raggal. Csak eltűnődöm. Miből gondolta, hogy még ezt is kibírjuk? Végülis neki lesz igaza, akár ki­bírjuk, akár nem. Akit még nem la- koltattak ki, ahhoz majd bekopog a végrehajtó, és körülnéz, van-e va­lami, amit elvihet. Lehet hogy talál. Színes tévét, videót, amit véres verejtékkel szereztek meg. Mag­nót. Már ahol van, ékszereket. De ahol van, az be tudja fizetni az ezerötszázat is talán. Nem tudom. A nagy rendszerváltásban most visszajutunk a valamikori padlás­seprésekhez, .csak más a neve. Áremelések, személyi jövedelem- adók, helyhatósági adó, ezeröt­száz forintok a korábbi kamatokon túl, négyzetméterek felmérése, megnézik, nem szívsz-e több leve­gőt, mint amennyit megengedtek. Végülis kezd szépen gyarapodni a szegénykonyha-hálózat, ha úgy gondolod, hogy dolgozol látástól vakulásig, aztán talán csak meg­élsz belőle, hát most megtudod, hogy tévedtél! Itt nem az él meg, aki dolgozik. Vannak szakmák, ahol egész jól fizetnek. Nem aka­rok megsérteni senkit, ezért nem sorolom. Szóval vannak ilyen mun­kakörök, csak nem mindenkinek van gyomra hozzá. Különben a gyomor amúgyis csak viszi a pénzt. Minek van? A nagy országépítésben úgy­sem veszed semmi hasznát. Ugyanis most megint benne va­gyunk az országépítésben, csak azt nem érti az ember, hogy minél vadabbul építjük, már negyvenva- lahány éve, miért van az, hogy egyre jobban LEÉPÜL? Ezen el lehetne gondolkodni, el­sősorban ott fent. De most más dolgunk van. Először is keményen odamondogatunk Iraknak — szinte látom, hogy beleborzong a félelem­be Husszein —, aztán itthon csiná­lunk rendet, és a végén majd el­csodálkozunk, hogy annyi szív hiá­ba onta vért... Én meg számolok. Először azt, hogy a részemre előzékenyen kül­dött csekkek közül mennyit nem bírok befizetni, aztán a négyzetmé­tereimet, aztán visszatérek ked­venc januári foglalatosságomhoz: számolom a napokat tavaszig. Semmi másban, de abban az egy­ben biztos vagyok, hogy a tavasz eljön. Nyájasan és érzéktelenül néz majd le a Nap a Földre, ahol bombák robbannak, vér folyik, ahol gyomrok korognak. És kibontja rózsaszín virágát a díszalmafám, illatoz majd a lila orgona az abla­kom előtt, átölelhetem a virágzó cseresznyefa törzsét. Ez biztos. Ahogy a kondíciómat elnézem, addig még kihúzom. És várok. Mert ha mást nem, ezt biztosan várha­tom. V an egy darabka kötelem, de csak rámosolygok csendesen. Azért sem húzom fel magam, mert lehet, hogy a jövő héten belőle fő­zök spárgalevest a gyerekeknek. Méghogy nincsenek tartalé­kaink! Milyen jól kigondolták ott fent! A vesémbe láttak. Tényleg vannak... Bán Zsuzsa FŐSZEREPBEN A ZENE ÉS A1ANC Második évtizedébe lép az idén a Budapesti Tavaszi Fesz­tivál, és ez az év gazdagodást és új színeket ígér a program­ban. Új műfajok és új helyszínek teszik országos érdeklő­désre méltóvá az eseményt. És erre szükség is van, mert külföldön már eddig is számon tartották, jegyezték a fesztivált, talán jobban is, mint határainkon belül. Bizonyára növeli a hazai érdeklődést, hogy az eddig ha­gyományosan társult Kecske­mét, Sopron és Szentendre mel­lé az idén újonnan csatlakozott Gödöllő, Debrecen és Szombat­hely is. így a fővárossal egyidő- ben hat város — saját művészeti hagyományait folytatva — ren­dez tavaszi napokat márciusban. Tartalmilag a Budapesti Tava­szi Fesztivál a fesztiválok feszti­váljává lesz azáltal, hogy az egyes művészeti ágakban és műfajokban koncentrál rendez­vénysorozatot kínál a közönség­nek. Természetesen, ahogy eddig is, most is a zenéé és a táncé a főszerep, azon művészeti ágaké, amelyeknek megértését nem korlátozzák nyelvi nehézségek. Szimfonikus koncertek, kama­razenekari hangversenyek, ope- raelődások közül válogathatnak az érdeklődők. A közreműködők között a legjelesebb hazai mű­vészek szerepelnek, és olyan vi­lághíres vendégek, mint Pier Giorgio Morandi karmester, Jean-Pierre Rámpái fuvolamű­vész, Borisz Berezovszkij zon­goraművész, vagy Marton Éva operaénekes. A Mozart-év ün­nepségeihez csatlakozva bemu­tatják A varázsfuvolát koncert előadásban. És az Opera a fesz­tivál idejére, március 27-re időzí­tette Mozart operájának, a Titus- nak a magyarországi ősbemuta­tóját. És az Opera meg a debre­ceni Csokonai Színház lesz a helyszíne a magyar színjátszás bicentenáriumi ünnepségsoroza­tába tartozó eseménysornak, a Kolozsvári Magyar Állami Opera vendégjátékának. Musica Antiqua, Musica Sacra és Crescendo — ez a három címszó háromféle különleges hangversenysorozatot ígér. A Musica Antiqua barokk és klasz- szikus repertoárt — korhű elő­adásban — megszólaltató együt­tesek parádéja. A Musica Sacra egyházi liturgiákhoz kapcsolódó templomi és koncerttermi prog­ramokat tartalmaz. A Crescendo pedig a nemzetközi zenei verse­nyek — a moszkvai Csajkovsz­kij, a Fortworth-i Van Cliburn, a varsói Chopin valamint a buda­pesti ErKel-Kodály énekverseny — díjnyerteseinek fóruma. Csatlakoznak a fesztiválhoz a színházak is. Premier lesz a Vígszínházban (Müller Péter — Tolcsvay László: Mária evangé­liuma) a Madách Színházban, a Radnóti. Színpadon, a debreceni Csokonai Színházban, a gödöllői művelődési központban pedig a bécsi, a kaposvári és a nyíregy­házi színház lép fel. Fogadunk külföldi együtteseket is, Barcelo­nából, Bécsből, Hollandiából. Magyar Táncpanoráma a címe a hivatásos néptánc- és balett­együttesek nagyszabású bemu­Megértük ezt is! Jubilált a Szomszédok. Századszor manipulálták az agyunkat e gátlástalan rólunk-beszélők. Igaz, közben kormányok mentek, kormányok jöttek, falak és rendszerek omlottak össze, bűnök és bűnösök lepleződtek le, temettünk és szavaztunk. Hőseink Gazdagréten csak élték a maguk belterjes életét, flangáltak föl-alá, szerettek és gyűlöltek (de csak egy kicsit), csaltak és csalatkoztak (de csak egy parányit), szenvedtek és fi­lozofáltak (de csak egy picikét), mostanában pedig — mert jelen­leg ez a divat — vállalkoznak. Úgy tesznek, mintha minket je­lenítenének meg. (Még mindig jobb, hallom az ellenvetést, mint az Isaura vagy a Dallas. Ez legalább győztes, új és magyar.) És persze velejéig hamis. A gyanútlan, és jóhiszemű néző, aki nem veszi észre, hogy behúzták a csőbe, elégedetten nyugtázza: azoknak se jobb, mint neki. S ez a mechanizmus az életszagúság jegyében maga alá darálja a hősöket. A recept szerint a pártsemleges szövegek tatkozásának. Táncművészeti szemlére háromévenként kerül sor a fesztiválon. Az idei — némi megszakítással — a harmadik. Hagyományosan fellép a győri, a pécsi és a szegedi balett, a Duna Művészegyüttes, a Népszínház Táncegyüttes, az Állami Népi Együttes és húsz más tánc- együttes. Megrendezik a Budapest Art Expo-t, a kelet-európai kortárs művészeti kiállítást és vásárt, és csatlakozik, mint idegenforgalmi­kulturális rendezvény az Utazás '91 kiállítás a Vásárvárosban. Időben is kitágul a fesztivál, az eddigi tíznapos eseménysoroza­tot most 18 naposra bővítették, azon praktikus okokból, hogy a húsvéti idegenforgalom találkoz­zon a kulturális programkínálat­tal. A Budapesti Tavaszi Fesztivál március 14-től március 31-ig vár­ja vendégeit. nem sérthetnek tabukat, ugyan­akkor a hovatartozásukat ille­tően semleges kisemberek időn­ként jól „odamondogatnak”. De kinek is?... A gazdagrétiek elszenvedik az életüket, miközben megőrzik alapvető talmiságukat: soha nem lépik át a nyárspolgári elvárás­határt. Biztosak lehettünk abban, hogy a mentőorvos férj nem csalja meg a hitvesét, s mivel első a család, nem fogadja el a külföldi ösztöndíjat, Julcsi iskolai dolgai rendeződnek, Alma kibé­kül a tékozló bajuszos fiúval, Böhm úr pedig addig csillogtatja müfogsorát és latinos műveltsé­gét, míg meg nem hal. De nemcsak az Élet teremti a filmet, hanem a film is a fogyasz­tóját. A Szomszédok-féle opu- szok hatásmechanizmusa arra épül, hogy az ember önmagát keresi a műben. — Nesze nek­tek, ezek vagytok! — már aho­gyan Móricka meg a forgató­könyvíró elképzeli. S itt rejlik az efféle álnaív és seszínű agymo­sások veszélye: (a rádiós Szabó családot csak hallani lehet, Etu- sékat sajnos látni is): az ilyen konfliktuskerülő életpótlékok be­fogadók százezreiben képesek — épp a vizualitás ereje által — erősíteni az átlagemberséget, miközben „kilóg a didaxis lólá­ba”. Jelesül a tanító szándék, a „szeressük egymást, gyerekek” intelme s a hit: majd csak lesz valahogy! S addig? Szörnyű lenne, ha bekövetkezne, amit egyesek re­besgetnek, hogy e szívet melen­gető sorozat esetleg heti folyta­tásokban jelentkezne. Akkor in­kább már a Parlamenti napló. Pedig (divatosan szólva) az se semmi... Karádi Zsolt Székhelyi Edit: Ketten Takács Imre: Bölcselet Igen, az a fa ott áll és él. Jóllehet az ideje hosszabb, mint a toronyházé, amely most fölébe emelkedik. Az ember az erkölcs és az erkölcstelenség között vergődik. A dolgok vannak. Pusztulásuk is csak átváltozás. A halál az érzékelő tudatot végzi ki. A testünk szintén csak átalakul, de nem múlik el. A szellemünkből is marad annyi, amennyit abból életünkben beleépítettünk a valóságba. Ide tartozik akár egy zöldoltás is, vagy egy szemzés. A nemzés talán nem, de a megfogant gyermek akarása már igen. Az ablakomban látom a toronyházakat és a fákat. Várom az ivadékaimat. Ilyesfélék léteznek bennem és körülöttem. Konfliktuskerülő életpótlék Szomszédjubileum || Kelet — A Magyarország

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom