Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. március 2f: Délben a népkonyhán Homlokfal Fő a barátunk feje. Van egy öreg Daciája, megkopott a karosszériája. Most éppen valami homlokfalat keres, de nem talál. — Már ez is baj? — nevetünk. — Hozunk mi majd neked. Ám sajnálkozó válasz mindenütt. „Most adtuk el... Most várjuk... A jövő héten jöjjenek ...” Végül elfogy a türelmünk, s kifakadunk. Hát mi az ördög az, rakétaalkatrész. ..?! „Ugyan — nyugtatnak bennünket — csak ritkán lehet hozzájutniS mennyibe kerül? „Két-négyezer forint. Attól függ, hol veszi az ember." Kötött árak voltak eddig, de most szabad a piac. Nem csodálkozunk hát a kétezer forintos különbségeken, ám egy hét múlva fennakad a szemünk. Jön a barát, fülig ár a szája. Van homlokfal, mondja. Nézzük a kocsit, az újjávarázsolt Daciát, mikor egyikünk megkérdi. S mennyi volt az az átkos homlokfal? Nyolcezerkétszáz. Már nem is mondjuk neki a valós árat. Miért rontanánk el az örömét? Azt viszont szívesen látnánk, ha annak az alkatrész-kereskedőnek valaki elvenné a kedvét mondjuk egy tisztes bírság képében. Valami efféle magyarázat kíséretében: a szabad piac nem egyenlő a szabad rablással uram. Még nálunk sem. (Sg) Hajlék és remény nélkül Számukat pontosan senki sem tudja, de az biztos, hogy vannak. Gyakran feltűnnek Nyíregyházán is több napos borostával, agyontaposott cipőben, kifoszlott nadrágban. Olykorolykor megállítják a járókelőket pénzt kérve vonatjegyre, majd a kapott forinttal belépnek valamelyik italbolt ajtaján: hová is mehetnének, hiszen ők a hajléktalanok. Január közepén népkonyha nyílt a megyeszékhelyen, ahol ingyen kaphatnak egy- táléltelt a rászorulók. A jegyet minden reggel a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában vehetik át, s délben a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet egykori portaépületében ebédelhetnek. Hálásak az ételért — A negyedéves keretet 30 személyre lebontva biztosítja a népjóléti minisztérium, a népkonyhái dolgozók bérét pedig a polgármesteri hivatal fedezi — tájékoztat Mészáros Lászlóné, a gyermekvédő intézet konyhájának élelmezésvezetője. — Eleinte tartottunk az ide betérő emberektől, azonban most már nem félünk tőlük. Nem hőbörög- nek, nem randalíroznak, hálásak az ételért. Nemrég nálunk járt a soproni intézet igazgatója, neki is csak ajánlani tudtam: nyugodtan nyithatnak ingyenkonyhát, nem kell tartani a rendbontástól. Az itt étkezők létszáma változó. Előfordul, hogy egyszer 22-en, más alkalommal 32-en vannak. A tavaszi tennivalók idején kevesebben jönnek el, valószínűleg a többieknek sikerült szert tenni alkalmi munkára. Egyébként mi minden napra megfőzzük 30 személyre az ebédet, függetlenül attól, hogy mennyi jegy kelt el. Ha valaki olyan jön, akinek nincs jegye, azt sem küldjük el. Szerintem a létszámuk növekedni fog majd, ezért a minisztériumot arra kérjük majd, hogy felfejleszthessük a népkonyhát 40 főre. Hegromlott a házasság Kis büfé fogad a porta épületében. Az előtérben egy asztal három székkel, beljebb pedig pult látható. Néhányan ismerősként köszöntik egymást, beszélgetnek étkezés közben, mások magányosan a fal felé fordulva, elmerengve eszegetik a főtt húst és a Készül a hintés A szatmárcsekei Mindák Judit kedvenc időtöltése a hímes- tojás- festés. Elfordulva a világtól... mártást. Egy középkorú férfi éppen befejezi az ebédet, visszaviszi a műanyag tányért, távozni készül. Kérésemre készségesen mesél magáról, az életéről. — Nyírbátorban nőttem fel, a Csepel Műveknél dolgoztam, mint betanított munkás — mondja S. András. — Édesapám meghalt, egyedül maradtam, felmentem Pestre munkát keresni. Elvégeztem egy hathónapos gépkezelői iskolát, s az építőiparban helyezkedtem el. Munkásszálláson laktam. Tíz évet lehúztam, utána Nyíregyházára nősültem. A feleségemmel tanácsi bérlakásban laktunk, három gyermekünk született. Szállás az istállóban Közben beteg lettem, Nagy- kállóban kezeltek többször is, kezdett megromlani a családi életünk. A MEZÉP-nél dolgoztam akkoriban, mint gépkezelő, de a betegség miatt leszázalékoltak. Három éve végül külön költöztem a feleségemtől, a gyerekeket havonta, kéthavonta látom. Vissza a lakásba már nem is mehetnék, a feleségem egy másik emberrel él együtt. — Barátoknál, ismerősöknél húzódom meg, náluk szoktam aludni, tisztálkodni — folytatja S. András. — Nem élet ez így, muszáj munkát keresni. Ha van rá lehetőség elmegyek napszámba. Most éppen Vadas-tanyára igyekszem gyalog. Ha ott sikerül elhelyezkednem juhászként, akkor már nem jövök ide a népkonyhára. Az igazság az, hogy én második alkalommal ebédeltem csak itt. A munkakönyvemet akartam kiváltani a polgármesteri hivatalban, s ott hallottam az ingyenkonyháról. Korábban Manda-bokorban segítettem állatokat gondozni. Bár pénzt nem, de ennivalót és szállást kaptam, igaz, ez utóbbit az istállóban. Ez az egy ruhám van, amit rajtam lát, tavaly nyáron vettem a bizományiban. Amint megkapom a munkakönyvem, megyek Budapestre, s olyan vállalatnál helyezkedem el, amelyik tud munkásszállást biztosítani. Jó lenne már egyszer teljesen kipihenni magam ... A hajléktalanok gondját, problémáját jól ismerik a Családsegítő Központban. — Gyakran bejönnek hozzánk segélyt kérni, de pénz helyett csak ruhával tudjuk Nyíregyházán a Zrínyi Ilona úti sávház alatt ékszer- és zálogház nyílt. őket támogatni — feleli érdeklődésemre Regösné Nagy Éva, az intézmény vezetője. Pénz helyett ruha — A Máltái Szeretetszolgálattól szoktunk kapni ruhákat, illetve lakossági felajánlásból is kerülnek hozzánk ruhaneműk. A lakosságtól azonban inkább női holmikat kapunk, a hajléktalanok többsége pedig férfi. Nincs felmérésünk a számukról, az egyik hajléktalan szerint 30- an, 35-en lehetnek. Ismerik egymást, s mi jószerivel ugyanazokkal az arcokkal találkozunk. Ha lenne is segélykeretünk, akkor sem kapnának pénzt kézhez, élelmiszerben adnánk ki. Munkalehetőséget is igyekszünk ajánlani nekik, bár a tapasztalat az, hogy nemigen akarnak dolgozni. M. Magyar László Áz óvodák továbbra is fontosak A „gyermekkert“ nyugalmáért Egyre többször hallhatjuk mostanában: az érdekképviselet, az érdek- védelem mai és jövőbeni munkavégzésünk kulcs- fontosságú kérdése, megteremtője annak a most még nagyonis embrionális állapotban levő harmóniának, ami feltétele a munkaadók és -vállalók zavartalan, s mi több: eredményes „együttműködésének”. Ha arra gondolunk, hogy csupán Nyíregyházán, s csák egyetlen szakmai területen — a pedagógusokén — fél tucatnál több a fentiek szellemében létrejött szervezeteknek, csoportosulásoknak a száma, világossá válhat: a jelzett problémakör megkerülhetetlenül aktuális. Majdnem a véletlennek köszönhetően jutottam el nemrég egy olyan tanácskozásra, amely valami „sima” oktatáspolitikai tájékoztatónak indult, majd fokozatosan — a hozzászólások hevében — egyre inkább kitűnt: a pedagógusok — köztük az óvónők és óvodai dolgozók — korántsem csak anyagi érdek- védelmükért harcolnak, legalább ennyire fontos számukra a szakmai érdek- képviselet, a munka értő elismertetése, presztízsének társadalmi „felemelése”. És sorakoztak az érvek, fogalmazódtak meg a félelmeket is hordozó gondolatok. Mint utóbb kiderült, az óvodapedagógusok őszi aggodalmai nem voltak teljesen alaptalanok, bár jó részük azóta már rendeződött. Az óvodai ellátás dolgában kialakult majdnem pánik hangulat (a pénz nincs benne a normában; bezárják az óvodákat, ill. többszörösére emelik a térítési díjakat stb.), s az erre válaszként kezdeményezett Házkutatás erőszakkal A rendőrség fonrónyomos csoportjának vezetője házkutatást tartott Balktalórántházán Jónás Barnahásné lakásán. Ott volt az asszony fiatalkorú húga Cs. H. is. A feladatát jogszerűen ellátó rendőrtisztnek minden erejére szükség volt, hogy a két felbőszült nőt megfékezze ... A rendőrségnek tudomására jutott, hogy a szóban forgó lakásban lopott pénzt rejtegetnek. A rendőrtiszt, azt is megmondta az információ birtokában, hogy a szekrényben, egy ruhában rejtették el a bariikj egyeket. A felszólításra a 16 éves lány elő is vette a ruhát, illetve a pénzt. ám Jónásné hirtelen elvette tőle, mondván: „Ez az enyém”. A rendőr ismét felszólította, hogy adja oda a bankjegyeket, mivel azok bűnjeleknek számítanak. Erre az asszony többször arcul ütötte a jogszerűen intézkedő rendőrt, a lány közben ráincigál- ta a rendőr ruháját. A Nyíregyházi Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt Jónás Barnabásnét egy év és négy hónap felfüggesztett börtönre ítélte. Cs. H.-t tíz hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ezt a büntetést is felfüggesztették egy év próbaidőre. Az ítélet jogerős. akciók — aláírásgyűjté: lakossági tiltakozások — je lezték: meg kell mozduln tenni kell valamit, hogy a óvoda ne kerüljön (ne ke rülbessen!) ki az oktatá&po litika amúgy is pislákol reflektorfényéből. S most a készülő közok tatási törvény (csomag) né hány „aprósága” is figyel meztet: jó lesz résen lenni Az óvodai ügyekben nagyot is érdekeltek ösztönösen ér zik: az ő dolgaikkal foglal kozó jogszabályoknak is b( kel épülniük a „törvénj egészbe”. Ügy vélik, hogy a: állami „felelősség” azálta is halványulhat, ha ez £ Látszólag formai kérdés nerr kap megfelelő választ. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület tulajdonképp pea az ehhez hasonló problémák társadalmi szinten való megjelenítését és kezelését vállalta létrejöttével. A szervezet jó példa az önszerveződő érdekképviselet kialakulására is. A szó igazi értelmében „alulról” indított szövetkezés nem a szákszervezetek feladatait akarja átvenni/kisajátítani, hanem a szakma egészének megbízható, érdemi szerepeltetését ország-világ előtt! Ilyen egyszerű dolgot például, hogy a diplomás óvónőt mindenhol és mindenki tekintse pedagógusnak, ugyanúgy vegyék figyelembe az óvodák nevelő (oktató) munkáját, mint az iskoláikét. Az egyesület nelyes „irány választását” mutatja: taglétszámuk országosan is figyelmet érdemlően nagy (háromezerötszázat meghaladó), a harmadik legnépesebb „alegység” (vezetője Tóthné Noszály Anikó, nagy- kállói óvónő) pedig megyénkben működik: létszámuk már háromszázöt- ven fölött van! Ez a szervezet is nyitott; a hangsúlyozott szakmaiság jegyében dolgozik, s nem akar „szakszervezetpótló” lenni. Vállalják az óvodai fejlesztések menedzselését, az alternatív programok terjesztését, az információcsere megszervezését, egyszóval mindazt, ami a tartalmi munka tekihtélyemeLését szolgálhatja, s egyértelműbbé teheti a társadalmi megítélés elfogadását is. Társkiapcsolataik révén más, hasonló jellegű szervezetek támogatását is élvezik, s úgy érzik, a magyar óvodapedagógia eddigi, a „világpiacon is jegyzett” eredményei feljogosítják őket arra, hogy saját szakmai dolgaikról elsősorban ők, a legérintettebbek állíthassanak ki bizonyítványt. (kállai) F ekete Péter hátán olvastam a játék szabályait. Aki nem tudná, a Fekete Péter egy mini — gyermekeknek szánt — kártyapakli, különböző állatfigurákkal és természetesen a Fekete Péterrel. A szabály pedig emígyen szól: „a kártyákat alapos keverés után kiosszuk.,. Egyszer. Ez persze nincs ott, de kipróbálható. Igaz harminc-negyven forintért áruljáki a játékboltokban, de megéri, ilyen potom áron megtanulhatjuk: milyen könnyű átverni bennünket. Gyatra a Papír, primitív a nyomdai eljárás, a gép (?) pedig úgy vágta körbe, hogy életlen ollóval bárki jobb minőségű munkát végezhet. Titokban is tartotta a készítő a nevét, pedig valamikor volt egy rendelet, amely szerint minden nyomdai úton előállított terméknek impresszumot is kell tartalmazni, ebből tudhattuk meg hol készült a nyomtatvány. Szóval ezen nincs. Nyilván önkritika. Meg hogy ön kedves vásárló ne tudja, kit szidjon. Bár, ha meggondolom. nem is biztos, hogy jogos a szitkozódás. Mert a játékszabály utolsó mondata megmondja az igazat: „akinél végül a Fekete Péter marad, az veszít”. Ezek mi vagyunk. Pedig a silány termék készítője is lehetne. Ez is játékszabály (»>. j.) ^^tórnyalóterembő^^
