Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-27 / 72. szám

1991. március 27. Kelet-Magyarország 5 HÍMESTOJÁSFESTÖ- VERSENY. Húsvéti üdvözlő­lapokból kiállítást rendeznek március 27-én 15 órától Nagyvarsányban az Általá­nos Művelődési Központban. Ekkor kerül sor a Faluház állandó kiállításának a meg­nyitására és az ÁMK-napok zárórendezvényére is. Halálos balesetek Március 25-én 20 óra körül Tamás István teherfuvarozó, miskolci lakos Skoda 100- as típusú személygépko­csival Tiszavasvári felől Ti- szalök irányába közlekedett. Ittassága és figyelmetlensége miatt későn vette észre a vele azonos irányba kivilágítatlan kerékpárral haladó 46 éves Ondó Géza tiszavasvári lakost, akit elütött. A biciklis a hely­színen meghalt. Március 26-án reggel 7 óra körül egy Dacia Nyíregyháza felől Nagykálló irányába ha­ladt. Nagyszállásnál a személy­autó vezetője járművével bal­ra szándékozott kanyarodni, miközben összeütközött az őt balról előző, szolgálatban lé­vő, forgalomirányító sorkatona által vezetett motorkerékpárral. A baleset következtében a motorkerékpár felborult, s az azt vezető katona a helyszí­nen meghalt, míg utasa — szintén katona —■ súlyosan megsérült. A rendőrség mind­két eset részletes körülményeit szakértők bevonásával vizsgál­ja. Szurkálás az otthonban Molnár Mihályitól, a megyei rendőr- f őkapitá n yság ügy elet v e- zefcőjétől több véres bűncselek­ményről kaptunk hírt. Március 25^én 18 órakor a ho- dászi szociális otthonban az 54 éves Szalai Péter szociális gon­dozott ittasan a szobatársát, a 68 éves Tánczos Mihályt (előzetes szóváltás után) zsebkéssel mell­kason szúrta, melynek következ­tében Tánczos Mihály 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérü­lést szenvedett. Március 25-én 21,30 órakor a 23 éves Orosz Sándor foglalkozás méliküLi vásárosnaményi lakos haragos viszony miatt Vásáros- naményban a Széchenyi utcán a 30 éves Rózsa János foglalkozás nélküli helyi laíkost bántalmazta. Orosz a verekedésbe avatkozó 29 éves Lakatos Sándort késsel o-rritájékon szúrta. Ezután Orosz Sándor a Lakásába szaladt, ahol egy nagy méretű kést magához vett, s azzal az utcán tartózkodó Lakatost többször mellkason- és hason szúrta. A Lakatos segítsé­gére siető 42 éves Jónás Gizel­lát Orosz a karján és a kézfején sebesítette meg. A bűncselekmény következté­ben Lakatos Sándor 8 napon túl gyógyuló életveszélyes, míg Jó­nás Gizella könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség Orosz Sándort őrizetbe vette. Betörtek a rakamazi SheLl-kút- nái lévő Snack bárba, a tisza- eszlári Kossuth Tsz alkatrész­raktárába, az ibrányi művelődé­si házba, a gy őr teleki italboltba, a nyírcsaholyi Tsz telepére, és az eperjeskei ABC-'be. Ismeretlen tettes Nagycserke­szen egy magánportáról 67 bá­rányt ellopott, a kár 300 ezer fo­rint. Több üzlet kirakatüvegét betörték. A Nyírbátori Rendőrkapitány­ság eljárást indított egy nyírbél- teki férfi ellen, aki március 24- én hajnalban nyírbélteken egy férfit gyomron ütött, majd őt megfenyegette, arra kényszerí­tette, hogy személygépkocsijával Nyírbátorba vigye. Ott az autó vezetőjét a volán mellől kirán­gatta, ismét megütötte, majd a sértett járművébe ült, mellyel elhajtott. Az autót a benzinkút­nál ha'gyta. Szemüvegbolt Vásárosnaményban Mégiscsak lesz szemü- vegszaküzlet a korábban megszűnt optikai bolt he­lyett a Bereg fővárosában. A helyi Városi önkormány­zat Kórháza és a MOM Mechanikai és Optikai Rt. közös összefogásaként ha­marosan megnyílik az új szalküzlet, amely lehetővé teszi a beregiek számára, hogy ne kelljen Mátészalká­ra utazni a szakrendelésen felírt szemüveg megcsinál­ta fásáért. Az új üzlet még ki sem nyitott, de naményi szer­vezők már a jövőt tervezge­tik. Szeretnének kompute­res szemvizsgálatot és szemüvegrendelést is telepí­teni a szakboltba, amely az egyszerű eseteket gyors szolgáltatáshoz juttatná. ÁRKEDVEZMÉNYES fér- fi-női-gyermek kötött hol­mik árusítására kerül sor a vásárosnaményi Családsegítő Központban március 28-án, csütörtökön 10—16 óráig. Virágzik az aranyeső. Hatoslottó nyeremények A 6. HÉTEN hattalálatos szelvény nem volt. A nyere­mények, 5+1-esek: 1 206 295, 5-ösök: 35 135, a 4-esek: 925, a 3-asok: 71 forintot érnek. A közölt adatok nem véglege­sek. A SZÍVKLUB március 27- re tervezett foglalkozása el­marad. Az előadást április 10-én tartja meg dr. Szilágyi Attila a Városmajori Műve­lődési Házban. Lassan há­rom hónapja működik Nyír­egyháza bel­városában a Fővárosi Fotó Vállalat FO- TOLUX mini­laborja. Befe­jeződött a próbaüzem, s a tegnapi ün­nepélyes meg­nyitó után most már „tel­jes gőzzel” működhet- . nek a modern berendezések. FOGADÓÓRÁT tart hivatali helyiségében Bornemissza Lajos rendőr őrnagy, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője március 28-án 14—16 óráig. INDUL A FIDESZ-AKA- DÉMIA. Az eszmetörténeti előadássorozatot azzal a cél­lal szervezték a nyíregyházi fiatal demokraták, hogy hoz­zájáruljanak a középiskolás korosztály ismereteinek bő­vítéséhez. Az első alkalom­mal, március 27-én, szerdán délután öttől Arisztotelész politikájáról hallhatnak az érdeklődők. Az előadást a TIT-ben tartják (Nyíregyhá­za, Országzászló tér 10.). ALMATERMESZTÖK szá­mára rendeznek ma 10 órá­tól a nyíregyházi Váci Mi­hály művelődési Központban konferenciát. A rendevény- nek, melyet a megyei MAE Növényvédelmi Szakosztá­lya és az FMC Budapesti Irodája szervezett, díszven­dége is lesz, Neszmélyi Ká­roly az FM helyettes állam­titkárának személyében, aki a mezőgazdaság időszerű gazdaságpolitikai kérdéseiről tart előadást. GÉPKOCSINYEREMÉNY- BETÉTKÖNYV-sorsoláson az alábbi, Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében váltott, ennek megfelelően 14-es sorozatú betétkönyvekkel nyertek a szerencsés tulajdonosok au­tót. A 10 000 ezer forintos-be­tétkönyvek közül PF—126- ost nyert a 0082299, a 0087 103, és a 0106228 számú. Wartburg standardot pedig a 0100966 és a 0112865 számú. Az 5000 forintos betétköny­vek közül PF—-126-ost a 0712 565, 0901387, 0904551, 0913898, 0927259, 0930786 számú, Wartburg Standardot a 0771068, 0792239, 0870595, 09 08038, 0922594 számú, Yugo 101 skála személygépkocsit a 0856881 és a 0902107 számú és Skoda Favoritot a 0857328 számú nyert. A következő húzásra májusban kerül sor. Átképző tanfolyam cigányoknak FOGADÓÓRÁN VÁRJA dr. Szilágyi Dénes Mátészalka pol­gármestere hivatali helyiségében a szálkái lakosokat március 28- án, délelőtt 8—10 óráig. Március 25-én Nyíregyházán a SZABOLCSHÖ Vállalatnál, legújabb pártoló üzeménél tartotta tanácskozását az MCKSZ Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei elnöksége, amelynek munkájában részt vett dr. Zilahi József, a Sza- bolos-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés aleinöke és Juhász Gábor, a megyei munkaügyi központ igazgatója. A testület megtárgyalta és elfogadta, az 1991-es évi 12 pontból álló feladattervét. Elhatározták, hogy a megyei munkaügyi központ segítsé­gével és támogatásával a ci­gány munkanélküliek részére különböző szakmákban át­képző tanfolyamokat szer­veznek. Az MCKSZ megyei elnökségének javaslatára, az Autonómia Alapítvány támo­gatást nyújtott a Szatmárcse- kén megalakult szakcsoport­nak mezőgazdasági munkák végzéséhez, felkarolta a nagykállói kezdeményezést, ahol vályogvetésre szövetkez­tek a cigányok. A fehérgyar­matiak is benyújtották pá­lyázatukat munkahelyet te­remtő üzem létrehozására. Szabó Lőrincről nevezték el a héten tartott ünnepségen Fehérgyarmat legrégibb — Széchenyi utcai német nyelv- tagozatos — általános iskoláját. Képünkön a névadóünnep­ség egy pillanata. Mátészalkaiaké a pálma Első helyezést ért el a má­tészalkai Baross László Me­zőgazdasági Szakközépiskola gépész tanuló csapata az or­szágos „Szabó Gusztáv” me­zőgazdasági gépész szakmai vetélkedőn. A Kiskunhalason, a helyi II. Rákóczi Ferenc Mezőgaz­dasági Szakközépiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gé­pészmérnöki Kara által szer­vezett vetélkedőn háromfős csapattal indultak a szakai­ak. A három harmadik évfo­lyamos tanuló, név szerint Papp Sándor, Sebők Attila és Sárosi István az ország több mezőgazdasági szakikö­zépiskoláját megelőzve érte el a kimagasló eredményt. Házi mágus O erékfájós régi isme­rősömmel jutottam össze a minap. Fel­tűnően egyenes volt a tar­tása és könnyed mozdulat­tal vetette magát a fotelbe. — Mi van veled? — kér­deztem őszinte csodálkozás­sal — csak nem jársz te is valami csodatévő doktor­hoz, netán csontkovácshoz? — Ráhibáztál — vála­szolta sejtelmes mosollyal — házi természetgyógyá­szom van. __ ? — Igen — folytatta a ba­rátom — néhány napja egy szombat reggel, miközben hason fekve lustálkodtam még egy keveset az ágyon, berobogott a szobába a ki­sebbik neveletlen gyerme­kem és pusztán csibészség- bői a derekamra ugrott és ugrálni kezdett rajtam. Már éppen le akartam teremte­ni, amikor abbahagyta. Ezután, csodák-csodája, évek óta nem tapasztalt könnyedséggel sikerült ki­pattanni az ágyból. A dere­kam egyszerűen megjavult. Azóta minden este „kezeli” a házi mágusom. —gb— BODÖ KAROLY FESTŐ­MŰVÉSZ, a nyíregyházi ta­nárképző főiskola rajz tan­székének oktatója szuggesz- tív erejű, erős színhatásaival megragadó képeit jól ismeri • megyeszékhelyünk tárlatláto­gató közönsége. Ezekből a képekből nyílik kiállítás a Képcsarnok Benczúr-termé­ben március 28-án délután 2 órakor. A több mint harminc alkotást a jövő hét végéig tekinthetik meg az érdeklő­dők. Nyíregyházáról Iserlohnban Rövid időn belül több­ször is szerepelt az Iser­lohner Kreisanzeiger und Zeitung című német na­pilap márciusi szántaiban Nyíregyháza. Mint közis­mert, a testvérvárosi kap­csolatok jegyében tavaly iserlöhni »apókat rendez­tek Nyíregyházán, s a ven­dégek akkor filmet készí­tettek a megyeszékhelyről. Ezt a filmet mutatták be a német városban — a cikk szerint nagy érdeklődés mellett. Egy másik írás azt hang­súlyozta, hogy a testvérvá­rosi kapcsolatok nem csu­pán „politikai-turizmusra” korlátozódnak. Ennek bi­zonyítására sorolja fel a lap azokat a kulturális eseményeket, amelyek ré­vén a két nép közelebb került egymáshoz. Nyíregyháza, Tünde u. 13. Telefon: 15-342 Nyitva: 7—Í7 óráig szombat: 7—13 óráig ÉPÍTŐANYAG TELEPÜNK KÍNÁL: Cement, oltottmész, falazóanyagokat, fürdőszoba garnitúra, burkoló anyagokat, belső ajtókat, bútorlapokat. AUTÓSBOLTUNK KÍNÁL: LADA, TRABANT, WARTBURG, IFA ALKATRÉSZEKET. (1269) /-i—«ÁlfA—r-\ JtADÉPKER KFT Holnapi számunkban: K forroInIM M 1 27., szerda A Nap kél 5 óra 35 perc­kor, nyugszik 18 óra 05 perckor, a Hold kél 15 óra 06 perckor, nyugszik 4 óra 03 perckor. HAJNALKA NAPJA A mai kedves Hajnalka nevünk Vörösmarty Mihály alkotása, aki a Zalán futá­sa c. költeménye hősnőjét „Hajná”-nak nevezte. Eb­ből fejlődött ki aztán a Hajnal és a Hajnalka. Kül­földi névmagyarázók vi­szont a latin ,,Aurea”, azaz „aurora”: „hajnal” jelenté­sű női nevet vélik alapjául, de nyelvünkben az Aurea nevet az Aranka helyettesí­ti, így eredeti magyar név­nek kell tekintenünk a Hajnalkát. Várható időjárás ma es­tig: változóan, néhol erősen felhős lesz az ég, elszórtan esővel, záporral. A keleti szél megélénkül. Erősödő hidegfront hatására kell számítani. A hőmérséklet 1—4, kora délután 6—9 fok körül alakul. A TISZA Tiszabecsnél —116 cm, árad, 12%, 9,8 °C, Vásárosnaménynél —54 cm, árad, 15%, 10,0 °C, Zá­honynál —134 cm, árad, 16%, 10,8 CC, Dombrádnál 77 cm, árad, 26%, —, a SZAMOS Csengéméi —25 cm, árad, 7%, 12,4 °C, a TŰR Garbóiénál —84 cm, apad, 8%, 9,8 °C, a KRASZ- NA Agerdőnél 100 cm, apad, 19%, 9,4 °C. Megér egy mosolyt Ül két úriember a London—Párizs légijá­raton. Mindkettő ölé­ben egy-egy diplomata- táska és ketyeg. — Uram — kérdi az ír nemzetiségű az ara­bot — megmondaná a pontos időt? Az arab felnyitja a táska fedelét és közli: — öt perc múlva rob­ban. Mai lapunkat PÁLL GÉZA szerkesztette Tervezőszerkesztő: CSONKA ZSOLT Esti szerkesztő: MARIK SÁNDOR Hírügyeletes: GALAMBOS BÉLA Telefon: 17 órától 15-121

Next

/
Oldalképek
Tartalom