Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-23 / 69. szám
8 HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1991. március 23. Igazi ló, valódi korcsma Élet az eltűnt idők falujában Százéves Hányatott Nyíregyháza történetének kiváló kutatója, Margócsy József, a Kelet-Magyaror- szág 1989. június 24-i számában érdekes cikket közölt a város közismert épületéről, a Babicz-házról. A Fel- szabadulás út 3. sz. (korábban Luther út, Iskola utca, Nagydebreceni utca) egyemeletes arányos épületét Karlovszky Jolán építtette 1891-ben. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa létrehozta a Gyógyszertárakat Államosító Bizottságot. A Népjóléti Minisztérium az erre a célra kiszemelt, zömében kívülálló kádereket, teljes titoktartás mellett hívta össze Budapesten. Itt nevezték ki a brigádokat, és jelölték ki számukra azt a megyét, ahol az államosítást végre kellett hajtaniuk. 1950. július 27-én a csoportok elutaztak a részükre kijelölt megye székhelyére, és másnap, 28-án rajtaütésszerűen, az egész ország területén megkezdték a közforgalmú magántulajdont képező patikák államosítását. A gyógyszertárak állami kezelésbe vételével a bizottság megalakította a Szabolcs-Szatmár Megyei Gyógyszertárak Nemzeti Vállalatát, kinevezte a vezetőséget, az államosított patikák felelős vezetőit, majd ezt követően visszautaztak kiindulási helyükre, Budapestre, és feloszlottak. Az újonnan megalakult vállalat vezetősége elfoglalta a gyógyszertárakkal egy időben állami kezelésbe vett a főtér szomszédságában lévő egy emeletes romos házat, melyet dr. Babicz Béla orvostól sajátítottak ki. Az üzlethelyiségekből és magánlakásokból átalakított irodaház kezdetben megfelelt céljainak. A megye 66 állami kezelésbe vett gyógyszertárának összefogására, irányítására létrehozott központ vezetősége bőven elfért benne. Szabadidejükben tevékenyen részt vettek a romok eltakarításában, az épület lakhatóvá tételében. A Szabolcs-Szatmár Megyei Gyógyszertárak Nemzeti Vállalatának első igazgatója: Hernádvölgyi András asztalosmester. Igen nagy gondot jelentett a szakelőadói megbízatás betöltése. A kor politikai és ideológiai bizalmatlanságának légkörében senkit nem tartottak alkalmasnak arra, hogy ezt a rendkívül fontos feladatot rábízzák. Ám a gyógyszerészek, vagy volt gyógyszertár-tulajdonosok sem tolakodtak érte. így került sor arra a szakmában példátlan esetre (ez egyben jellemző a korra), hogy a nyári egyetemi gyakorlatát töltő Földes József gyógyszerészhallgatót kérte fel az államosítási bizottság az újonnan alakult vállalat szakmai vezetésére, irányítására. A nyírbogdányi születésű és ott gyógyszertár-tulajdonos Földes Sándor fia, édesapja elhalálozása és az ezzel járó anyagi gondjai miatt elfogadta — ideiglenes megbízatással — a bizottság felkérését, félbehagyva egyetemi tanulmányait. Szakelőadói beosztás körébe tartozott az összes gyógyszerészet- tel kapcsolatos szakmai ügyintézés, gyógyszerellátás biztosítása, valamint az ezzel járó ellenőrzések, patikaleltárak intézése stb. Személyén kívül más ún. szakember az új kinevezett és fent felsorolt megyei vállalat vezetőségében nem volt. Elképzelhető mindezek után, hogy milyen teher nehezedett vállára, amikor minden modell és tapasztalat hiányában, félbeszakított egyetemi tanulmányokkal egy vállalat kereteit, szakmai irányítását kellett megszerveznie. (Kiváló tehetségével 1988. június 5-én bekövetkezett haláláig mint a gyógyszergazdálkodási osztály vezetője ennek a fontos feladatnak maradéktalanul eleget is tett.) A társadalombiztosítás mind szélesebb rétegekre történő ki- terjesztése ugrásszerűen megnőtt gyógyszerigényt vont maga után. Ez egyre nagyobb raktár- készlet felhalmozásával járt. A Babicz-ház emeletén kiképzett raktárhelyiségek fokozatosan szorították ki az irodákat az épületből az udvaron régebben kamráknak, műhelyeknek használt sufnikba. Amikor az egyre nőKifaragom az életem Hosszú téli álmából ébred a sóstói múzeumfalu. Mintha egy igazi település lenne, amelynek lakói tavasszal csinosítják házaikat. A jánkmajtisi porta szárazkapuját bizony alaposan megrongálta a tél, javítják. Mellette sövény kerítést fonnak, egy másik tetőn a szalmát kell igazítani, télen beázott az épület, máshol pedig fát fűrészelnek. A központi hivatali épületben is gondos munka folyik. Tavaly év végén ugyanis kiköltöztették ide a Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteményét, mintegy 12 ezer darabos anyagot, szebbnél szebb szőtteseket, textíliákat, szilkéket, köcsögöket, fafaragásokat. Áttekinteni sem könnyű, mi mindent. A múzeum felkészült munkatársai rakosgatják már hetek óta, szeretnék ha áttekinthető lenne, és az idő vasfoga sem tudná károsítani. Persze a szoros tavaszi munkálatoknak más oka is van, hisz alig több mint egy hét múlva, április 3-án ismét megnyitja kapuit Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hajdani népi építkezését őrző és bemutató múzeumfalu. Mint Páll István múzeumigazgató elmondta, szeretnék élettel megtölteni a megye leglátványosabb múzeumát, hogy ne afféle holt tárgyak gyűjteménye legyen, hanem a látogató betekintést nyerhessen egy kicsit az eltűnt idő lakói, nagyapáink, dédapáink életébe is. Tulajdonképpen ennek a célnak a szolgálatába állították és állítják majd egy kicsit a közelmúltban átadott és most készülő épületeket is. Már a múlt évben is sokan tértek be a szatócsboltba, ahol korhű környezetben a hajdanvolt pultok, reklámok és berendezési tárgyak között többnyire csak hírből ismert régi portékákat lehet vásárolni, süvegcukrot, fakanalat, rongyszőnyeget, szakajtót és még ki tudja mit. A szatócsbolt mellett álló régi kocsma ismét megtelik, ha nem is hangoskodással, de vendégekkel. Hisz büfé nyílik itt, a A fáradt látogató akár le is ülhet egy kis harapnivaló, vagy üdítő elfogyasztására. Új vállalkozásként az egyik istállót bérbe adják egy kft-nek, így igazi lovak fogadják majd a látogatókat, akik közül a vállal- kozóbbak akár lovagolhatnak is, vagy körsétát tehetnek az indulásra kész fogaton. A múzeumfalu közepe táján egy hosszúkás épületben a kis mesterségek műhelye készül, a tervek szerint — ha az anyagiak is megengedik — augusztus 20-án adják át. Cipész, kalapos, szíjgyártó, mé- zeskalácsos és még néhány más szakma régi szerszámai és készítményei emlékeztetnek majd a régi mesterekre és mesterségekre. Alkalmanként ezeknek a fogásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők: erről a népművészeti stúdió és a képző- művészeti szakközépiskola gondoskodik majd. Természetesen az idén is több vendégcsalogató rendezvény lesz a skanzenben. A hagyományos, nagy sikerű május 1-jei májusfaállítást, amelyen az Igri- ce tánccsoport régi táncokat és népszokásokat elevenített fel, az idén megismétlik. A gyermeknapi rendezvényre is több ezer gyermeket várnak, és remélik, hogy elkészül a szabadtéri színpad, ahol akár színházi bemutatót is rendezhetnek majd. Két új kiállításra is készülnek, április közepétől a barabási iskolában régi feliratos textíliákban gyönyörködhetnek majd a betérők, később — a pápalátogatás idején — pedig a népi vallásosság tárgyi emlékeit teszik majd közszemlére. Tavaly 35 ezer látogatója volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványos múzeumának. Bizonyára az idén is sokan keresik majd fel, hogy az eltűnt idők falujában sétáljanak egyet. Közhelynek számít, de igaz, hogy a népi kultúra nem csak a népdalokban, a népköltészeti alkotásokban nyilvánította meg magát. Az ember a legegyszerűbb tárgyakkal is elmondta a véleményét a világról. Közvetlen használati eszközei azonban inkább praktikusak voltak, nem a szépség volt az igazán fontos. Talán ez is magyarázza, hogy a 19. században alig beszélhetünk népi szobrászatról. Parányi szobrocskák kerültek a bot „boldogabbik végére”, a csa- nakok fogantyújára, a fűszertartó fedőlapjára, az ember alakú kerámiákra. A huszadik században háttérbe került a használatitárgy-ké- szítés. Ezzel ellentétesen gyarapodott a pusztán esztétikai célból készült faragás. így jelentek meg egyre nagyobb számban a népi szobrászok is. Ez a népművészethez is, de a naív művészethez is sorolható. Lehet az értékeiről vitatkozni, de fanyalogni nem illő magatartás. A népi szobrászat első országos kiállítására 1974-ben került sor Debrecenben. A most megnyílt bemutatón, a kecskeméti Magyar Naív Művészek Múzeumában, csupán egy résztvevő van, aki akkor is jelentkezett. Teljesen kicserélődtek a pályázók, de emelkedett a válogatást végző zsűrik mércéje is. A 374 pályaműből 110 szobor látható. Papp Endre: Utolsó hajdú Külön öröm, hogy a kiállítók János. Második díjat kapott között több megyénkbeli alkotó Papp Endre, míg a zsűri különdí- is található: Baráth Sándor, Diósi ját Tordai János kapta. József, Papp Endre, Tordai (N. I. A.) M ost tehátlan írok néktek és köszönnek, drága testvéreim, hogy megfürösszem szívemet bennetek. Üldöztetvé vagyunk, és üldözni fognak bennünket talán a világ végezetéig. Nem bírja el a népek primitív sokasága, hogy kiválasztottak vagyunk. Hogy egyetlen istent találtunk a pusztában, és nem százat, ezret, növényt, sóskát, oroszlánt vagy aranyborjút. Várjatok, leikeim, valami zajt hallok. Valaki jár künn a homályban, a törött tornácon sikkant a saruja. Hah! Megölnek? Fülelek — fekete csönd a válasz. De most ismét! Mintha a kőfalat súrolná a kéz! Vagy a reteszt babrálja? Jaj. Feneketlen csönd. Talán csak egy gally ért össze a másikkal a szélben, és az hegedült. Krisztus, most volna jó. Mint egy csodaszert, mint egy gyógyító olajbogyót! Használni! Nem félek. Túl vagyok minden hányattatáson. Jól tudjátok. Kiálltam hetven botütést, vízben aludtam a hajófenéken éjszakákon át, évekre börtönbe vetettek, a sötét kamrákba, országokon át üldöztek-űztek, hogy rókalyukakba fúródva aludtam, ne találjanak rám, volt, hogy tíz napig nem ettem. Nem sajnáltam az életemet, tiérettetek ajánlottam oda, és a magam föltámadásáért. De ez a zaj... Ha egyvalaki, egyetlen ember rám tör, puszta késsel akár... Mormolom imáimat: Uram, adj erőt a messzeha- Iadónak... Mindegy. Most nem rólam van szó, hanem rólatok. A ti legnagyobb bajotok, hogy zsidók vagytok. Krisztus után nem lehet zsidónak lenni. Akárkinek is van igaza. Mint mondtam, már első kiválasztottságunkat — az izraelit — sem bocsátják meg nekünk a népek, nemhogy a másodikat. A krisztusit. Mert — Krisztus mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Tudjátok, hogy rátörtem Krisztusra. Karddal rontottam rá. Le akartam kaszabolni. Kiforgatni a belsejét, pengémre fűzni a zsige- reit, átdöfni vastag szívét, ha páncél takarja is! Miért? Mert zsidó vagyok. És ő, mint főzsidó, a saját vallomásomtól és fajomtól akart megfosztani! Hát hogyan lehetséges ez? Mit csinál ez az embernek álcázott Isten? Zsidótla- nítani akar? Hogy ne egy néphez, hanem Istenhez tartozzunk? Még ma is beleőrülök, ha belegondolok! Mit akar még velem ez a Krisztus — és rárontottam, tudjátok, csak a fény epilepsziája és hőkölt arcú angyala tartott vissza. Krisztus — mindent elvett tőlem. Mindent! És én mindent nekiadtam? Krisztus nem engedte nekem az én természetes életemet. Nem én rontottam reá karddal, hanem ő énreám! Kiherélt, földarabolta az érzelmeimet, mint a spárgát, szememet a tarkómba lökte, hogy csak az ő világosságát lássam! Beledöfött a tüdőm közepébe, hogy ne érezzem a természetes levegőt sem! A gondolataim elveszítették a zsidó kacskaringókat, a rabbinus logikai alagutakat, a héber kaba- iisztikát! Fény-gondolataim lettek, fölnyilazok a Napba, Isten szívébe célzok! Más ember lettem, zsidóki Könyörgöm, ezt értsétek meg, mert ti is a véremből valók vagytok, és életben kell maradnotok! Tudom, jó várni a Messiást. Talán jobb várni, mint meglelni. Gyurkovics Tibor: Szent Pál
