Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-21 / 67. szám

12 Kelet-Magyarország — Sport 1991. március 21. Kevés a gombóc Eső után késő a köpönyeg Hogyan lehet pár gombócot elosztani sok ember között úgy. hogy senki ne maradjon éhes? Szinte lehetetlen. Sőt, ha a gombócosíazékon ott a fedő, még azt sem tudni, mi­lyen ízesítésű étek lapul az edény mélyén, — akkor még bonyolultabb az osztás. Kép­letesen ez történt tegnap dél­után a nyíregyházi városhá­zán. ahol az önkormányzat kulturális és sportbizottsága az idei esztendő sportkoncep­ciójához, és az anyagiak el­osztásához kérte volna az ér­deklődők véleményét. Bár az anyag elkészült, az érintettek, a város sportéleté­nek szakemberei, a sportve­zetők, edzők és testnevelő ta­nárok nem kaptak ebbe be­pillantást, így tulajdonkép­pen nem tudták, hogy mihez szóljanak hozzá. így aztán a majd három órás összejöve­telen a meghirdetett témában alig történhetett konkrét hoz­zászólás. És ez a bizottság lel­kén szárad, hiszen a város több mint harminc szakosztá­lyának szakemberei, ha nem is az egész félkilós anyagot (ennyit nyomott a tervezet súlya), legalább kivonatát megkaphatták volna, akár pár nappal az összejövetel előtt is. akkor valóban lehe­tett volna érdemi döntések­hez segítséget nyújtó vélemé­nyeket hallani. így ez elma­radt. Persze voltak pozitívumai is az összejövetelnek, hiszen a kulturális és sportbizottság jelenlévő három tagja talál­kozhatott a város sportjának meghatározó személyiségeivel (nem mindenkivel) és az időnként szenvedélyes hangú hozzászólások, vélemények remélhetőleg segítséget nyúj­tanak az elkövetkezendő idő­szak, a jövő esztendő sport- koncepciójának kialakításá­ban. Amelyhez egy szakem­berekből álló bizottság segí­ti majd az önkormányzat bi­zottságának munkáját. Sze­rencsésebb let volna, ha erre a mostani koncepció elkészí­tése előtt sor kerül. Ami az idei esztendőt il­leti, a város 17 millióval tud­ja támogatni a megyeszék­hely sportját. Ezt kell majd megpróbálni elosztani a sportágak, a szakosztályok között. Hálátlan feladat, és valószínűleg lehetetlen úgy megcsinálni, hogy mindenki elégedett tegyen Ez persze alapjában nem az elosztók hibája lesz — mán — Vállalatok—vállalkozók figyelmébe! Központi telepünkön lévő irodánkból 5 helyiségből álló 120 m irodát kedvező feltételek mellett BÉRBE ADUNK telefon használattal. Továbbá bérbe adunk, 400 m2 alapterületű, fűt­hető raktárhelyiséget, hozzátartozó 3000 m2 zárt udvarral. Festő és Lakáskarbantartó Ipari Kft. Nyíregyháza, Jég u. 2. sz. (931) Az idős mester visszapillant „A labda, amely bearanyozta a zöld gyepet...” Kiesett a Honvéd és a Veszprém Szerdán újabb hét találkozót játszottak le az 51. labdarúgó Magyar Kupában. Ismert, hogy kedden már a legjobb nyolc kö­zé jutott a Volán FC. A szerdai szenzációk: a Bp. Honvéd és a Veszprém, tehát két NB I-es csapai nem tudott élni a hazai pálya előnyével, egyik élvonal­beli gárda sem rúgott gólt, így az idegenbeli vereségeik után búcsúzni kényszerültek. Eredmé­nyek: Bp. Honvéd—Diósgyőri VTK 0:0. Továbbjutó: DVTK3:2. Veszprém—Dorog 0:0. Tj.- Dorog 1:0. Vác—Videoton-Waltham 1:0 (0:0). Tj.: Vác 3:1. BMTE-Törley —Kazincbarcika 1:4 (0:4). Tj.: Kazincbarcika 7:1. Tatabánya— MTK-VM 1 :i (1:0). Tj.: Tatabá­nya 2*1. Ferencváros—Pécsi MSC 2:0. Tj.: FTC 5:0. Várnagy László edző, valamint két tehetséges tanítványa, Berettyán Gábor és Szabó István. Küzdelmekkel teli életében siker és balsiker gyakran vál­takozott. Ma már, mint mondja, „csak a szépre em­lékezik”, s ez a derűs élet- szemlélet meghatározza Vár­nagy László nyírbátori sza­bómester életét. Az ő hétköz­napjaiban a sport mindig el­ső helyen szerepelt, ma is él­tető eleme a labdarúgás. Ami­óta a futball varázskörébe került, a fiatalok oktatását végzi fáradhatatlanul, igaz szeretettel. Diákkorában, amikor a bá- tori leventecsapatban rúgta a labdát, maga sem gondol­ta, hogy ily hosszú ideig ma­rad a futball mellett. Kezdet­től fogva mindig jó utánpót­lást szervezett, olykor csak az ő vállára nehezedett a fele­lősség. Amikor „kiöregedett’ egy-egy évfolyam, csapat, ba­ráti öleléssel búcsúzott tőlük. Jöttek egymás után, akár a forgószínpad. . . A hatvanas években nagyon jó ificsapat jött össze Nyírbátorban, olyan játékosok alkották, mint: Vajner, Vágó, Munká­csi, Mező, Bodnár... Várnagy László, a mester igen büszke volt rájuk. — Nem engedtem, hogy elvesszenek a tehetségek — magyarázta —, már ekkor heti négy-öt edzést tartot­tunk. Tudtuk, hogy az akkor még divatos heti egy-két foglalkozás csak a járási baj­nokságban lehet elegendő. Természetesen sokat túlóráz­tunk a pályán, csapatunkat „jegyezték” az ellenfelek. Ezekben az években nem­egyszer kitűnően szerepelt a bátori csapat. A bajnokság­ban nemcsak a felnőttek, de az utánpótlás is megállta a helyét. Saját bajnokságot is szerveztek, hogy több lehető­séget biztosítsanak az ifis- táknak, a serdülőknek. Szá­mos tehetség bontogatta szár­nyait, közülük Magyar Ba­lázs NB I-es csapathoz ke­rült. Bátorban tudta minden­ki: az idős szabómester nem­csak a ruhák szabásához ér­tett. . . — A nyolcvanas évek ele­jén Szabó Béla ügyvezető el­nök kérésére újabb nagysza­bású szervezeti kampányba kezdtünk. A munka meghoz­ta gyümölcsét. A serdülők 165 rúgott góllal bajnokságot nyertek! Ha az ember egyszer a lab­da varázslatos" bűvkörébe ke­rül, nehezen szabadul onnan. Mert szereti. . . Az idős em­ber mintegy fél évszázada építi a bátori futball alapja­it. Sem előtte, sem pedig az­óta nem volt olyan lelkes sportbarát Nyírbátorban — mint ő. Szerette a fiatalokat, harcolt értük. Most, amikor visszapillant, felidézi pályafutását, a fut- bal-labdát, amely számára mindig bearanyozta a zöld gyepet, amely mindig ünnepi hangulatot teremtett. Minden mérkőzést természetesen nem tud felidézni. Az utolsót igen, amikor ott ült az ificsapat kispadján. Tanítványai ek­képp búcsúztak: „Köszönjük, Laci bácsi!” Most könnyebb megbízatást végez. Járja a környékbeli grundokat, iskolákat, kutatja a tehetséges focipalántákat a bátori utánpótlás számára. Kovács György Győzelem Tollaslabda OB I-ES CSAPATBAJ­NOKSÁG: Honvéd Budai SE—NYVSC 0:8. Fehér— Gephard 0:2 (5:15, 6:15), Ró­zsahegyi—Petrikovits 0:2 (10: 15, 11:15), Török—Harsági 0: 2 (2:11, 3:11), Istenes—Gönczi 0:2 (1:11, 0:11), Fehér, Ró­Mai műsor Labdarúgás. Nemzetközi mérkőzés: Tisza vasvári— Sahtyor Pavlovgrád (szovjet) Tiszavasvári, sporttelep, 15,30 12. HÉT 1. Rába ETO—Bp. Honved x 2. Újpest—Tatabánya 1 3. Videoton—MTK-VM x 2 4. Kecskeméti SC—Baja 1 5. Szolnok—Diósgyőr 2 6. Bochum—Dortmund 1 7. K’lautern—B. München x 2 8. Karlsruhe—Nürnberg l x 9. Atalanta—Lazio x 10. Internazionale—Milan l 2 11. Roma—Juventus 1 2 12. Torino—Genoa 1 13. Udinese—Ascoli x 14. Cremonese—Verona 2 idegenben zsahegyi—Pintér, Kiss 0:2 (5:15, 11:15), Istenes, Török —Gönczi, Vargáné 0:2 (4:15, 3:15), Fehér Cserniné— Petrovitá) Vargáné 0:2 (3:15, 5:15). Figyelemre méltó győ­zelem idegenben, hiszen a vendéglátók még szettet sem tudtak nyerni. A Molnár, Tokaji férfipáros játék nél­kül szerezte meg a győzel­met. 1991. március 21., csütörtök NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00 Hírek — Közéleti kalei­doszkóp. Szerk.: Nagy Miklós TV 1 7,53 Műsorismertetés — 7,55 Tévétorna nyugdíjasoknak — 8,00 Menedzser Magazin — 9,00 Képújság — 9,05 Walt Disney bemutatja (ism.) — 10.50 Szia, Mami! — 11,20 Mozgató — 11,30 Képújság — 15.45 Képújság — 15,53 Műsorismertetés — 15,55 Pannon krónika. Dél-dunántúli j hírek, információk, események — 16,05 Vijesti. Hírek szeibhor- vát nyelven — 16.10 A nevünk: Zengő együttes — 16,15 Műsor­ajánlat — 16,20 Hónapsoroló. Vándorúton — Sárközben — 16,55 A TTT jelenti — 17,05 Harmas ,.csatorna’*. Hí 3. rész: Az opera — 17,50 Bíró Lucián szlovákiai magyar bencés szer­► zetes tanár. Portréfilm — 18,45 Reklám — 18,50 „Engedjétek hozzám . . . !” A hitről — gye­rekeknek — 18,55 Esti mese — 19.05 Műsorajánlat — 19.10 Cim- bória. Telefonos játék gyere­keknek — 19,20 Reklám — 19,25 Közlemények, músorajánlat — 1.4,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20.05 Szomszédok. Teleregény — 102 fejezet — 20,35 Reklám — 20.40 Magyarország Európa gyarmata? Vitaműsor — 21,39 A néí műtárgya — 21,35 Gogol: J úkosok. Tévéjáték — 22,45 jteVadó 3. — 23,09 BBC híradó TV 2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00 Képújság — 17.15 TV 2, benne: riportok, időjárás, zene — 17,40 Sípercek — 17.45 Kér­dezz! Felelek. Egri János mű­sora — 18,00 Telesport — 18,25 Gyerekeknek! Egyszer volt, hol nem volt... az Élet. Francia rajzfilmsorozat XXVI11. rész: A szem — 18,51 TV 2. benne: hírek, músorajánlat — 19,00 Szupercsoport. Amerikai bűn­ügyi tévéfilmsorozat. A Himalá­ja oroszlánja. (Bajan-du or­szágban a királlyá koronázást külünüs szertartás előzi meg, a trónörökösnek rejtvényt kell megoldania — 19,48 TV 2 — 20,10 Mit hoz a tegnap . . . ? (összeállítás a hatvanas-hetve­nes évek fordulóján bemuta­tott tévéműsorokból.) — 21,00 Híradó 2. — 21,20 TV 2. benne: Nézze meg az ember! — 21,25 Tavaszi Fesztivál ’91 — 21,30 Napzárta — Kb. 22,00 Optical Amoulance. (Magyar szakem­berek utaztak kárpátaljai tele­pülésekre, hogy 20—25 perc alatt szemüveget kaphassanak azok, akik évek, évtizedek óta nem jutottak szemorvoshoz. A maga módján a forgatócsoport is új szemüveggel lát . . .) — Kb. 22,55 Körösi János — Éle­tem a zongora (ism.) — Kb. 23,20 TV 2 SKY-EUROSPORT 6,00 Nemzetközi üzleti híradó — 6,30 Európai üzleti hírek — 7.00 DJ Kát shotv — 8,30 Euro- bik — 9,00 Autósport — 9,30 Célbadobás — 10,30 Tenisz — 11.30 Eurobik — 12,00 Röplabda — 12,00 Lovas rodeo — 14.00 Golf — 16,00 Fedettpályás atlé­tika — 17,00 Hójelentés — 18.00 Az autó- és motorsport hírei — 18.30 Lovaglás — 19.30 Euro- sport hírek — 20,00 Motorsport — 21,00 Műkorcsoiyázás — 22,30 Labdarúgás — 24,00 Sífutó Vi­lág Kupa — 1,00 Eurosport hí­rek SUPER CHANNEL 6,30 Győzelem Morris Cerul- lóval — 7,00 Napkezdet — 8,30 Financial Times — 9,00 Hírek — 9,10 Egyveleg — 13,00 Japán üzleti hírek — 13,30 Egyveleg — 16,00 Forró drót — 17.00 Hul­lámhosszon — 18,30 Kék éj — 19.30 Hírek — 19,45 Időlánc — 20.00 Észak csillaga. Amerikai film — 22,00 Hírek — 22,15 Alig tiszteletreméltó. Amerikai film — 0,10 Hírek — 0.30 Kék éj — 1.30 Időlánc — 1,45 Egyveleg TV5 16.05 Hírek — 16,15 Jelenidö — 17,15 Női szemmel — 17.45 Főzőlecke — 18,00 Csillagképek — 18.20 Teleturisztika — 18,50 Francia nyelvű dalok — 19,00 Hírek — 19.15 Pillantás — 19,30 J Az FR3 tévéhíradója — 20,00 A törvény nevében — 21,00 Hír­adó — 21,35 Egészségére! —23,00 Hírek — 23,15 Kulturális maga­zin — 24,00 Könyvek kozott! SAT1 6,00 Jó reggelt! — 8,30 Hírek — 8,35 Szomszédok — 9,00 Hí­rek — 9,05 Közkórház — 9.50 Tévébolt — 10,05 Hírek — 10,10 Bingo — 10,35 Tenisz — 12,20 Szerencsekerék — 13,00 Tévé­tőzsde — 14,00 Szomszédok. A keresztelő napja — 15,10 A va­lódi szellemirtók. Robo Buster — 15,35 Tévébolt — 15,50 Füs­tölgő coltok. Naplopók farmja — 16,45 Rendőrnő. Boldog ka­rácsonyt, Waldo! — 17.40 Hírek — 17,50 Mr. Belvedere. Hallo­ween ünnepe — 18,15 Bingo — 18.45 Jó estét, Németország! .Híradó — 19,15 Szerencsekerék — 20,00 Valóságos csodák — 20,55 Hírek — 21,00 Híd a Kwai folyón. Amerikai játékfilm — 23.45 A nap hírei, sport — 24,00 Tenisz 6,00 Halló. Európa! — 9,05 Rendőrségi jelentés. Eltévelye- dett megbízott — 9,30 A szenve­dély labirintusa. NSZK—olasz film — 11,00 Kockázatos! — 11,30 Vásárlók magazinja —12,35 Rendőrségi jelentés. A válság — 13,00 Dirty Dancing. A döntés órája — 13,20 Kaliforniai klán — 14,10 A springfieldi történet — 14 55 Vadrózsa — 15,35 Hírek — 15,38 Üzleti hírek — 15,50 Buck James. Agresszív tett — 16,40 Kockázatos! — 17,10 Já- tékshovv — 17,45 Csillagtallér — 17,55 Hírek — 13,00 A hatmillió dolláros férfi. Tiltott terület — 18,45 Híradó — 19,15 Jump Street 21. Bajtársi eskü —20,15 Fantomas. Amerikai—olasz bűn­ügyi film — 22,05 Hírek, időjá­rás — 22,15 Királykobra. Ame­rikai horrorfilm — 24,00 Veszé­lyesen közel. Amerikai akció­film — 1.30 Aerobik SZLOVÁK TV 1 8,10 Iskolásoknak — 8,30 Ki­csinyek magazinja — 9,00 Ese­mények, kommentárok (ism.) — 9,30 Hírek — 9,40 Vetélkedő (ism.) — 15,10 A vérünkről — 15,35 Hírek — 15,40 Reverenda (tévéjáték, bef. rész) — 17,00 Autósok, motorosok magazinja — 17,40 A nap percei — 17,5C Piac, kereskedelem, pénzügy — 18.50 Torna — 19.00 Esti mese — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévé­napló — 20,00 Fiatalok tévéest­je — 21,35 Labdarúgó-összefog- laió — 22,00 Események, kom­mentárok — 22,30 Időszerű kér- dések — 22,40 Dinamit (tévéjá­ték) — 24,00 Hírek ' SZLOVÁK TV 2 8.00 Piac, kereskedelem, pénz­ügy — 17,00 Kapcsolat stúdir (fiatalok műsora) — 18,00 Esti mese — 18,20 Francia nyelvtan- folyam — 18,50 Dók,-film — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénap­ló — 20.00 A siránkozás helye (amerikai film) — 21,30 Híradó — 21,53 Sport — 22,00 A pár­beszéd stúdiója SZOVJET TV 4,30 120 plusz 30 perc — 7.00 A Belügyminisztérium jelenti — 7.15 Angol nyelvlecke — 8.20 Labdarúgó BEK: Real Madrid —Szpartak Moszkva — 10,00 Hírszolgálat — 10,15 Labdarúgó KEK: Barcelona—Dinamo Ki­jev — 13,00 Hírszolgálat — 13.15 Autókedvelők — 13,30 Lomono­szov (film, 2. rész) — 14.40 Szükség van-e űrkutatásra? — 15.00 Havasi tigris (film) — 16,10 Tizenhaton innen és túl — 16,55 V. Zorin műsora — 17.15 Fehér varjak (film) — 19.00 Híradó — 19,45 A Belügy­minisztérium jelenti — 20,00 F. Zeffirelli operarendezései — 21,00 A „Pi” jelzés alatt (1. rész) — 22,45 Alekszandr Ver- tyinszkij — 0,15 Vásár után (film) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: OVIZSARU. Ea. 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: FÉL LÁBBAL A PARADICSOMBA. Ea. 16. 18 és 20 óra! Videoház: KICKBOXER. Egész nap vetítjük! Nyírbátor: KIS HABLEÁNY. GHOST. Nagykálló: KEDVES ELLEN­SÉGEM Fehérgyarmat: KERESZT­ANYA Kisvárda: KÖTÖZZ MEG ÉS ÖLELJ Mátészalka: VÉGTELEN TÖR­TÉNET II. REVANS Vásárosnamény: SAINT TRO- PEZ-I LEÁNYKERESKSDÖK 21, Csütörtök, 19,00 GYILKOS- TÁRSAK. Radnóti. 19,00 ÉBREN Almunk ERDEJÉBEN. Bér­letszünet. Krúdy Színpad Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafiók- szám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat i „ ... ,ítiS2akai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. i ! ,s vff,et0: JAGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten- XIII . Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 torint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint Meo nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. HALLGASSUNK CT UÜil NÉZZÜNK MEG u

Next

/
Oldalképek
Tartalom