Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

10 II Kelet Magyarország 1991. március 2. HÉTVÉGI MELLÉKLETE A közgazdász igazgató Dr. Gidai Er­zsébet neve a közgazdasággal foglalkozók előtt nem cseng isme­retlenül. Közgaz­dász, a Gazdasá­gi és Társadalmi Kutatóintézet igazgatója. Be­szélgetésünk azért jöhetett lét­re, mert február 19-én Nyíregyhá­zán tartott elő­adást. Hogyan ju­tott el a kutatóin­tézet igazgatói posztjáig? Erről így vallott: — A közgazda- sági egyetemen szereztem diplo­mát, de a böl­csészkaron a pszichológia sza­kot is elvégez­tem, s foglalkoz­tam gazdasági matematikával is. Két éve kap­tam meg az akadémiai doktori címet. Egyetemi tanárként — a kutatóintézeti munkám mellett — oktatok az orvosi egyetemen. Korábban a Társadalomtudomá­nyi Intézet osztályvezetőjeként dolgoztam, 1989 áprilisában ne­veztek ki a Gazdasági és Társa­dalmi Kutatóintézet igazgatójává. Azzal a reménnyel és céllal vál­laltam el ezt a beosztást, hogy a változások időszakában segíteni tudunk majd munkánkkal. Bátran mondhatom, profi kutató intézet a miénk, tehetséges szakember- gárdával. Sajnos, eddigi tapasz­talataim azt mutatják, az illúzió több a terveinkben, mint a való­ság, nem eléggé használják ki munkánk eredményét, jobban kellene hasznosítani tapasztala­tainkat! Az Akadémia Jövőkuta­tási Bizottságának, s a Jövőkuta­tási Világszövetség Európai Szervezetének elnökeként bíz­vást állíthatom: a döntéshozók­nak támaszkodnia kellene (még nagyobb mértékben) kutatásaink eredményeire. Azt hiszem, az igazgatónőnek igaza lehet. Hiszen az emberek elszegényedése, életszínvonalá­nak romlása, az ország egyre súlyosbodó gazdasági helyzete mind számos kérdést vet fel mindannyiunkban. S a kutatóin­tézet munkatársai által vizsgált területeken (életszínvonal, meg­élhetési lehetőségek, a munka- nélküliség várható alakulása, a szociálpolitika, az infláció elem­zése stb.) számos olyan tapasz­talat összegződik, melyet megis­merve, sőt felhasználva a parla­menti képviselők, az illetékes mi­nisztériumok, sót a kormány a valóságtól kevésbé elrugaszko­dó, arra jobban támaszkodó dön­tést hozhatna... Erre kiváló példa az a mintegy hatezer háztartásban végzett vizsgálat, mely a családok meg­élhetési viszonyait térképezte fel. Az eredmény megdöbbentő... — Három év leforgása során nagy mértékű változás történt a családi költségvetést vizsgálva — összegezte dr. Gidai Erzsé­bet. — Míg 1989-ben egy négy­tagú átlagcsalád jövedelmének 45 százalékát költötte rezsiki­adásokra és élelmiszerre — ezek a legfontosabb területek —, addig 1991 -ben várhatóan ez az arány 85 százalék lesz... Mi ma­rad akkor az egyéb, gyermekne­veléssel összefüggő kiadásokra, a szabadidő eltöltésére, és a kul­túrára? Tulajdonképpen a lét- fenntartás kerül veszélybe, mely —- a korszerűtlen táplálkozás kö­vetkeztében —- az egészségre is hat. S hiába próbálnak a szülők újabb jövedelemforráshoz jutni, erre egyre kevesebb lehetősé­gük van. A munkanélküliség vi­szont növekszik. A felmérés azt is kimutatta, hogy egyre több azoknak a háztartásoknak a szá­ma, melyek önellátásra rendez­kednek be. Ez a folyamat Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében különösen jellemző. Számítá­saink szerint egy négytagú csa­ládnak 10-14 ezer forintos több­letkiadással kell számolni az ár­emelkedések, a növekvő terhek következtében! A jelek szerint a meglévő tartalékok lassan el­fogynak, s a közeljövőben válnak majd nyomasztóvá ezek a hatá­sok, változások. — A vizsgálatok tapasztalatai is azt mutatják, egyre romlik az életszínvonal, mind többen sze­gényednek el. Nemcsak arra a 3- 4 millió emberre kell vonatkoztat­nunk ezt, akik a létminimumon, vagy az alatt élnek (a lakosság 40 százaléka!!!), hanem megfi­gyelhető az úgynevezett közép­réteghez tartozók esetében is. A gazdagnak nevezhető 4-600 ezer főhöz képest, akik gyakorla­tilag nem érzékelik az árváltozá­sokat, óriási számok ezek. S ha ez a folyamat folytatódik tovább a gazdasági életben, kilátástalan elszegényedés lesz milliók sor­sa. — Van-e kiút? Mit lehet tenni egyáltalán? — e kérdések na­gyon sok honfitársunk fejében megfogalmazódtak az utóbbi időszakban. Hogyan vélekedik a közgazdász? — Az alapokat kell rendezni, mert bizonyos törvényi szabályo­zások is csak a tüneti kezelést eredményezhetik: ez viszont már nem elég. A kormányok mérték­telenül vették fel a hiteleket, most is különféle kölcsönökből tartjuk fenn fizetőképességünket, ez egy ördögi kör, melyből kiutat kell találni. S ha mindent csak az adósságok törlesztésének ren­delünk alá, annak a lakosság issza meg a levét. Már a jelenle­gi kormánynak hatalomra kerülé­sekor kellett volna tárgyalni az adósságok egy részének leírá­sáról, mindez azonban a belső harcok miatt nem valósult meg. Partneri kapcsolatokat kellene kialakítani a nyugat-európai or­szágokkal, nem pedig „tarhálni”. Hiszen nekik is pénzügyi érde­kük, hogy ne menjen teljesen tönkre Magyarország. A jelenlegi gazdaságpolitika nagy veszélye­ket rejt magában, nem hiszem, hogy kiutat eredményez. Úgy gondolom, a nemzeti utas politi­ka jelenthet megoldást. Partneri és nem vazallusi kapcsolatokat kiépítve a tőkés országokkal; a magyar termelők érdekeit szem előtt tartó szabályzókkal; ked­vezményekkel lehet előrelépni, s meg kell szüntetni a ma is meg­lévő pazarlásokat állami szinten, enyhíteni kell a kriminális adóter­heken. Meggyőződésem: Ma­gyarországnak kitűnő szellemi bázisa van, csak ki kell használ­ni értékeit. Az ország, s a válla­latok javát előtérbe helyezve le­het csak elősegíteni a külföldi tőke beáramlását is, mert saj­nos, kevés a korrekt, hosszú távra tervező partner, s gyakori a tisztességtelen szándékkal törté­nő tőkebeáramlás, mely jelentős valutakivitelt eredményez — a magyar gazdaság kárára. Saj­nos, jelenleg szabad préda ha­zánk, ezt nem lenne szabad megengedni. — A kilábaláshoz, előrelépés­hez viszont arra is szükség van — ami sajnos, nem igazán jel­lemző —, hogy a döntéshozók intenzíven támaszkodjanak a szakemberekre, a kutatási mű­helyek eredményeire, s nemcsak azokéra, akik az ő érdekeiknek megfelelő tapasztalatokat tesz­nek közzé. Hiszen az ellentmon­dóknak is lehet igazuk... Kováts Dénes NYUGTALANÍTÓ, hogy társa­dalmi viszonyaink átrendeződé­se idején alig látni szilárd ponto­kat, s a kultúra zsibvására is nyilvánvalóan a zavarok forrása, holott boldogabb időkben a mű­vészi produktum iránytű a tájé­kozódás szolgálatában. A filmek piacán teljes a zűrzavar, a ke­véske érték — mert azért ilyesmi is akad — egyszerűen elsikkad a bóvlik özönében. Valamiféle sza­bályozásra mielőbb szükség len­ne, mert egyébként folmérhetet- len károk keletkeznek. A lélek sérül meg, s ezeket a sebeket egy erre felkészületlen társada­lom képtelen gyógyítani. Meg kellene előzni a nagyobb bajt, mert a kisebb bajok, máris a nya­kunkba zúdultak. Itt van például Joel Schuma­cher filmje, az Egyenesen át. Nyugtalanító alkotás, rátelepszik a lélekre, észrevétlenül és fon­dorlatosán szövi át tudatunk min­den szögletét. Nem minősíteném eleve kártékony műnek, de nor­málisan működő szabályozó- rendszer esetében a nem felnőt­teknek (a 18 éven aluliaknak) csak akkor engedném megnézni, ha utána alkalmuk nyílik meg­beszélni a film számukra nem érthető összefüggéseit, mert az értelmi birtokbavétel híján olyan érzelmi hatásokkal kell megbir­kózniuk, amelyekkel szemben védtelenek. Az Egyenesen át egyetlen do­logban egységes:' képi világé­EGYENESEN ÁT A moziban látható Március elején kerül a mozik műsorára a Végtelen történet II. című amerikai film ban. Minden további eleme ellen­tétek végletei között mozog, és nehéz magyarázatot találni erre a fiimi vegyeskereskedésre. A tudományosan visszaigazolható megfigyelések összekötődnek az áltudomány sarlatánságával (amit nem ment az sem, hogy műfajilag sok sci-fi megoldást tartalmaz), világnézeti alapállása saját ellentétébe fordul, tipiku­san amerikai dramaturgiája pe­dig lehetetlenné teszi a film már- már tisztességessé váló gondo­latiságának következetes végig- vitelét, így erkölcsisége is meg­kérdőjelezhető. A TÖRTÉNET ARRÓL SZÓL, hogy öt orvostanhallgató titokban kísérleteket folytat a klinikai halál állapotának tanulmányozására. (Innen a film címe: az életműkö­dést jelző hullámvonal mozdulat­lan egyenessé változik a műszer képernyőjén, amikor a páciens átlép a senki földjére.) A kísérlet alanyai ők maguk. Kézenfekvő a film etikai alapkérdése (ha tudo­mányosan nem megalapozott formában vetődik is fel): mekko­ra kockázatot vállalhat az egyén a tudományos eredmények megszerzése érdekében, illetve hogy joga van-e az életét koc­káztatni egy olyan kísérlet során, ahol semmiféle garancia nem lé­tezik a túlélésre. (Azaz csak a filmdramaturgia garanciája, amely pusztán arra jó, hogy fel­lazítsa a néző realitásérzékét.) A film legizgalmasabb vonula­ta a képekben megmutatott tu­datállapot a klinikai halál állapo­tában. Hely híján ezt a látványt úgy lehet jellemezni tartalmi ol­dalról, hogy a Moody (az Élet az élet után című könyve az egyhá­zi kiadó bestsellere) és Freud között zajló „mérkőzés” az utób­bi döntő fölényével végződik. Ami a formai oldalt illeti, abban Schumacher a kliptechnikát ré­szesíti előnyben, eléggé meg­győző módon. A filmet — minden egyenetlen­sége ellenére — értéket hordozó műnek tekinthetnénk, ha befeje­ződne azon a ponton, amikor az egyik főszereplő azt mondja: hí­vom a rendőrséget! Ekkor ugyanis a felelősség filmjévé vál­na, de az ostoba happy end (es­küszöm, ennél ostobábbat még nem láttam!) a tudományos-fan­tasztikusból átlendíti a cselek­ményt a mese vagy a csodák vi­lágába, hülyére véve a nézőt. AZ AMERIKAI FILMEK ÖZÖ­NE lehetővé teszi észrevennünk azt, ami a gyérebb korábbi ta­pasztalatok birtokában nem tu­datosult: hogyan lehet a képi vi­lág manipulálásával úgy nyugta­lanítani a nézőt, hogy a hatás maradandó legyen. A kamera normális körülmények között a néző helyett lát, s követi az em­ber természetes mozgása köz­beni tekintetelmozdulás lehető­ségeit és formáit. E filmben vi­szont a kamera olyan őrült moz­gásba kezd, amely eltávolítja a látványt a nézőtől, és idegenné teszi számára, önálló életet él, szubjektivizálódik, és hirtelen se­besség- és irányváltásai elbi­zonytalanítják a néző reflexeit. Annyi nyugtalanító impulzus ér bennünket mindennapjaink során a valóságos világból, hogy talán a fiimi ráadás nem hiányzana. Schumacher azonban összeke­veri idegszálainkat a citera húr­jaival. Aztán ha szakadnak, meg­nézhetjük magunkat! Hamar Péter Egyre gyakrabban ismerked­hetünk meg kiemelkedő politiku­sok nevének becézett alakjaival, pontosabban vezeték- vagy ke­resztnevük csonkult formájához kapcsolt, -i becéző képzős válto­zatával. Róni, azaz Ronald Reagan már eltűnt a politika színpadáról, azt viszont nem tudni, hogy Bushnak vajon sokáig kell-e vár­nia a Georgi alakváltozatra. föld mint élőlény „...uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon" (I. Mózes 1.28.) „Nemrég még úgy tűnt, hogy az emberiség a boly­gó rákos daganata” (Love­lock 183. o.) Göncöl Kiadó könyv- sorozatának indító kötetéül a Gaiát vá­lasztotta. A legjobb pillanatban jelent meg: Az eredeti, tizenkét éve kiadott angol változat nálunk is megmozgatta az ökológus és zöld agyakat és szíveket; szám­talanszor hivatkoztak rá, az ér­deklődők egyre tágabb köre ta­lálkozott legalább a névvel és a címmel. És most itt van a sokat emlegetett gondolat alapszövege fordításban. Most a magyar olva­só is megítélheti, vajon mi tett egy tudományos művet bestsel­lerré? Hogyan sikerült kitörnie a szaktudományok kereteiből, mi­nek köszönheti a több millió ol­vasót jelentő érdeklődést? A gondolat ,,forradalmian régi”: Gaia, a görög Földanyáról elnevezett élő természet a szer­ző szemében egyetlen élőlény. A légkör az ő légzéséről tanúsko­dik, a jégkorszakok és fölmele­gedések az ő hideglelései, lázai. Ahogyan Platón írja: „...megszü­letett ez a világrend, mint látható élőlény, ...érzékelhető isten, a ...legtökéletesebb, egyetlen egyszülött világunk”. (Timaiosz, 92. c.) Az ember helye, célja e régi-új rendszerben egészen szokatlan: „...fajként valamilyen gaiai ideg- rendszert és agyat alkotunk...” (Lovelock 194. o.) Új gondolat ez kultúránkban. Különbözik a bib­liai hagyomány képétől az ember „természet feletti uralmáról”, amely szerint a legjobb indulattal is csak a jó gazda gondosságát tudjuk kínálni az élő természet­nek, egyenrangú együttműkö­dést, részvoltunk belátását nem. De különbözik a lovelocki gondo­lat azoktól a vízióktól is, amelyek — a bibliai hagygmánynak a büntetésre és az Édenből való kiűzetésre vonatkozó részeit, mint a teremtés általunk való megromlásának jelképét tovább- víve — az egész emberiséget kipusztítandó korcsnak, a ter­mészet tévedésének tartják. „Értelmes betegségnek”, aho­gyan a bolygótestvérek nevezik a Földet megrontó embert Karin­thy regényében. (Utazás Faremi- dóba.) Ez a szemlélet békés, harmóniára törekvő. Lovelock szemlátomást szívesen látná az emberiséget mint a Föld főker­tészét, anélkül, hogy a fajt kivé­telesnek tartaná: „Valószínűleg nem az első faj vagyunk, mely­nek ilyen szerepet kell betölteni és nem is az utolsó". (196. o.) A szerző elkötelezettje Gaia egészségének, de kritikus a zöl­dekkel szemben is: „A környe­zetvédelmi politika friss, új tere­pe a demagógoknak”. (192. o.) Mélyen az európai kultúrában gyökerező, régi kérdések meg­válaszolását kísérelte meg a szerző a mai ember tudomá­nyokban gondolkodó esze járása szerint. Figyelemre méltó elren­dezési kísérlete ez annak, amit az embernek a természetben el­foglalt helyéről összegondolunk, — beszélünk. an magyar gondolko­dó is, akinek hasonló ösvényen jár az esze, talán az ember­nek a szerepéből adódó konkrét feladatait hangsú­lyozza inkább, mint a világmo- dellt. Agócs Józsefről, a Soproni Erdészeti Egyetem tanáráról van szó. Az ő testes kézirata 1985- ben született. Ha tartjuk Love­lock 12 éves hazai átfutását, a megszületendő könyv éppen fél­idős. Ha tartjuk... Mester Béla Gaia: A földi élet egy új néző­pontból (J. E. Lovelock, Bp.: Göncöl. —129 forint-1 Bár az év embere lett Helmut Kohl, azonban mégsem kapott még becenevet, csak a „fekete óriás” elnevezést. A szovjet vezetők közül nap­jainkban szinte népszerűbb a külügyminiszteri tárcáról lemon­dott Sevardnadze, becenevén Sevi, mint Gorbacsov, Gorbi. „Maggie szendvicsasszony lesz?” Az egyik napilapunkban feltett kérdés megértéséhez ma­gyarázatként a következőket kell hozzáfűzni: Maggie az nem más, mint Margaret Thatcher, s hogy szendvicsasszony lesz-e, az at­tól függ, hogy vállalja-e ABC-áru- házak reklámozását, megnyitá­sát óránkénti 7500-10000 font­ért. (Nyilván az túlzás, hogy ezt egy szendvicsemberhez hason­lóan — elöl- hátul magán reklám­táblát hordozva — kellene meg­tennie.) Ezek a becézett alakok első­sorban kedveskedő hangulatú származékok, azonban ugyan­akkor bizalmaskodó hangvéte- lűek is. Feltehetően ezt a bizal­maskodást nem veszik rossz néven a felsorolt külföldi politiku­sok, inkább a kedveltséget, népszerűséget érzik ki belőle. S vajon mit szólnának ahhoz a honi politikusok, vezetők, ha egyszer az egyik felsorolásban a következőképpen olvashatnánk a kormány névsort: Anti, Jeszi, Suri... stb. Sőt, ha a polgármes­terek is megkapnák e — kitünte­tő — képzőt? A fővárosi polgár- mester lenne Demi, a nyíregyhá­zi pedig... nos, az ő nevén már nem is kell változtatni, hisz ő eleve Mádi. Minya Károly fíí**1 Becézett vezére^^

Next

/
Oldalképek
Tartalom