Kelet-Magyarország, 1991. március (51. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-02 / 52. szám

A jó bornak is kell a cégér Vaskó Józsefné, a Nyíregyházi S-modell üzlet vezetője: — Ke­reskedelem reklám nél­kül nem létezik. A kettő elválaszthatatlan egy­mástól. A mi hálóza­tunk országos reklámja jó és hatásos, de én mégis inkább hiszek a heiyi propaganda ere­jében. Az itt megjelenő újság, az ebben a tér­ségben hallható rádió és a városi tévé lehetőséget teremt árra, hogy közvetlen kapcsolatban le­hessünk a saját vevőkörünkkel. Két nézet áll egymással szö­ges ellentétben arról, hogy szük­ség van-e reklámra. Az egyik: A jó bornak nem kell cégér — ál­láspont, aminek a lényege, hogy minket ismernek, megvan a sta­bil vevőkörünk. Csak az szorul reklámra — különösen vidéki, kisvárosi vállalkozók hangoztat­Feltehetőleg gyanúba keveredem az olvasók előtt a következő sorokért. Lehet, hogy egyesek szemében az isten se mossa le rólam, hogy csúsztatott-bújtatott előnyökért reklámozom a rek­lámot, szólaltatok meg írásomban olyanokat, akik hisznek a jó szándékú propaganda erejében. Holott egyszerűen arról van szó, hogy szeretem a figyelemfelkeltésnek ezt az állandóan megújuló, átalakuló, ötletgazdag, színes kavalkádját. Hiszek ab­ban, hogy a reklám történelem. A*ok jelenlétét hirdeti, akik bíz­nak, mernek és tesznek, akik ott akarnak lenni, ott akarnak ma­radni az általunk íródó mindennapi krónika lapjain. nak ilyesmit — akinek nem megy az üzlet. Gulácsi Barnabás, a Transfer Kft. ügyvezetője: — Annak jó a híre, arról alakul ki jó kép a köz­véleményben, aki szinte állan­dóan hirdet Az mindig a felszí­nen van, hiszen a reklám bizal­mat ébreszt a cég iránt. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne hirdessünk. Mert még azt találják hinni a vevők, vagy a konkurencia, hogy nálunk valami nem megy jól. Hogy példával él­jek: egy igényes nő mindennap kifesti magát, nehogy azt higy- gyék róla, hogy valami probléma van körülötte. A másik álláspont, hogy ennek a cégér dolognak épp a fordítottja igaz: csak az mer — átvitt értelemben — hangoskodni, akinek a portékája, szolgál­tatása állja a meg­mérettetést, az ösz- szehasonlítást a konkurenciával. Nagy Miklós, az MVMK megbízott igazgatója: — Elen­gedhetetlen, hogy ott legyünk az emberek minden­napjaiban. Sajnos, az intézmény mos­tani bizonytalan, át­meneti állapota nem olyan, hogy erre al­kalmunk vagy lehe­tőségünk volna. A működő tevékenységi formáink népszerűsítésében a helyi tö­megkommunikációs eszközök­nek többet kellene vállalniuk. Az épület adottságai, vagyis a ren­dezvények mint reklámhordozók más problémákat vetnek fel. Az üzemek, intézmények, vállalatok jobban kihasználhatnák az álta­félrevezető lejáratja még a jó terméket is, Az évszakok változá­sával változnak a rek­lámhordozók. Az év vége, az év eleje az üdvözletek, jókívánsá­gok, a felülnyomott ha­táridőnaplók kártya-, asztali-, és falinaptárak vándorlásának ideje. Tavasszal újra színe­sednek az autóbuszok oldalai, élénkebbek a plakátok, a megállító táblák. A nyár és a kora ősz a feliratos trikók, sáp­GMK 1 Magyar József Verssorok Kajaaniba A kis népek hegyről leszökő a szépek, patakok ők, nem a birodalmak, rezzenő bokrok idegrendszerei, az őrülten őrlő malmok, nyírfák a viharban, nem a szedett-vedettek, szarvasok puskacső előtt! az összeraboltak, a távolról gyilkoló atomtornyok. Ti, füvek, hajlékony, Nem Babilon apró török a szélben, és Róma lópaták, és nem is az Arany Horda. lánctalpak után megéledők, Mert hol vannak zöld seregetek eget tart, a hatalmas birodalmak, fénylő, legendás tetőt, a gőg alapjára épített népek? Kikezdte őket a szorgosan Ti vagytok a színek csepegő víz, a világ szövetében, a szívós gyökér, nem a nagyzás eszelősei, a szelíd szél, de a nyírek és fenyők az ének. szerelmesei. Ok az igék, Ti vagytok a nagyok, az ígéret, nem a beteg-buta szövődmények, ahogy költészettel a hatalmas daganatok, igákat ráznak le kart-karba öltve, Ti, izomfeszítők, mosollyal tüntetve, . ha még nem tanultatok, ünnepelve. most tanulhattok: Ó Tündérek! a kis népek Hongatar, a szépek: Melatar, a finnek, Ka táj a tar, a lappok, ti vagytok a szépek: a svédek, televényt tápláló a csibeként összebúvók, örök televények. a templom köré kuporodók, a dehogy csenevészek, Akár a törékeny nők, de az együtt nagyok, elbájolok, nagyra-törők, elbűvölök, az életért alkudni képesek, köddel eltűnők, a lélek nagyhatalmai, szirom-szárnyakon elrepülök, csöndes miíhelyek. lünk kínálható lehetőségeket, és ez egyben támogatást nyújtana fenntartásunkhoz, működésünk­höz. Itt, sajnos, még nem általá­nos az a szemlélet, hogy egy nagyobb rendezvény szponzorá­lása hatalmas reklámot, jó hírne­vet jelent a támogatónak. Amerikában végeztek egy kí­sérletet: soha nem látott plaká­tok képeit vágták be egy vetítés­re kerülő film kockái közé. A má­sodperc töredéke alatt felvillanó látványt az emberi szem nem érzékelheti, így nem érzékelhet­te a filmet néző kísérleti közön­ség sem. A vetítés végére a mozi csarnokának falára kiaggat­ták a vadonatúj plakátokat, köz­tük azokat is, amik felvillantak a képsorok között. A kísérleti ala­nyoknak azok a grafikák isme­rősnek tűntek, amiket úgy láttak, hogy nem is láttak. Érzék­szerveink reagálnak és igenis válogatnak a hatások között, sőt azonnal vagy később befolyásol­ják választásunkat, döntésünket tudat alatt, illetve akaratlanul is. Kalotai László, az IBUSZ nyír­egyházi irodájának igazgatója: — Nagy szükség van a reklám­ra, és egyre inkább nő a jelentő­sége. Mi sokat fordítunk arra, hogy a legkülönbözőbb formá­ban propagáljuk ajánlatainkat és magát a vállalatot. Az erre fordí­tandó összeget nem fogjuk csök­kenteni, inkább ha növekszik a nyereség, párhuzamosan fokoz­ni fogjuk a propagandamunkát is. Nem szabad sajnálni rá a pénzt, mert megtérül. Hallottam egy reklámról: vala­melyik nagy nyugati magazin egy számában az egyik oldal hó­fehér üresen maradt. Mindössze a lap alján volt olvasható, már alig látható parányi betűkkel nyomva, hogy ezen az oldalon hirdetett volna a Ford, de a Ford- nak nincs szüksége reklámra. Micsoda ötlet? Micsoda reklám? Németh Oszkár, a Szilumin Kft. marketing tanácsadója: — Reklám nélkül nincs komoly üzlet, hiszen ezen az úton ismer­tetjük meg áruféleségeinket a vásárlókkal. Viszont csak akkor ér valamit, ha a hirdetett tartalom mögött valós tények állnak. A jó reklám előreviszi az üzletet, a Mátészalka kák, szabadidőruhák és még ki tudja mik vidám, kavargó soka­ságának az évszaka. Hogy mennyire hatásosak? Ki tudja? De jelenlétük derűt, vidámságot, üde élénkséget jelent. Torma Sándor reklámtervező: — Az idén mintha többet fordíta­nának a vállalkozók a propagan­dára, a hírverésre, mint tavaly. Sokan olyanok, akik menet köz­ben váltanak profilt. Ez is gyakori jelenség lesz a jövőben. Nem megy .az egyik üzlet, belefognak egy másikba. Ezeket az átválto­zásokat gyorsan és viszonylag zökkenőmentesen csak nagy reklámmal kísérve lehet véghez­vinni. Az egyik kuncsaftom azt mondta, hogy neki a reklámra fordított összeget egy vagy két új ügyfél megjelenése már vissza­hozza. Olyanoké, akik a reklám­ból ismerték meg, és annak ha­tására keresték fel. Az újsághirdetés, az apróhir­detés, a tévé-, és rádióreklám — évszak ide, hónap oda — megin- gathatatlanok népszerűségük­ben. Az emberek várják, böngé­szik, hallgatják, nézik, dicsérik vagy kritizálják őket, közömbö­sen nem tudnak elmenni mellet­tük. A reklám információ. Egy kiáltásnyi jeladás egyre zajosab­bá váló világunk hangzavarába i, annak a létezéséről, aki verseny­ben áll. Feltűnni nem olcsó és nem könnyű, de érdemes. Azok­nak, akik valóban érdemesek rá. Réti János A káromkodás: A szitkozódás orvostörténeti vonatkozásai Az idők folyamán mind az állatokban, mind az embereknél kifejlődtek az agresszív viselkedés válto­zatos formái. Ilyenek: a nyeivöltés, köpködés, a pu­cér fenék avagy a nemi szer­vek mutogatása. A támadó magatartáshoz kapcsolódó pótcselekvés: a káromko­dás, a szitkozódás. Vannak agresszív és béké­sebb társadalmi rendszerek, de tény, hogy az egyén vagy egy csoport a társadalomtól tanulja el ezen viselkedési formát is. Érté­kes megyei adat, hogy Kelemen Didák (1683—1744) híres mino­rita atya 1736. március 20-án Nagykárolyban gróf Károlyi Fe- rencné felett elmondott gyász­beszédében részletesen foglal­kozott ,,a nyelv vétkei’’-ve I, azaz a káromkodással. Ide sorolta a hamis esküvést és az átkozó- dásokat. Az esküvés szerinte „oly közönséges a mai romlott nemzetünkben, hogy sokan enélkül szólni sem tudnak”. Pe­dig nemcsak a hamis esküvés számít bűnnek, hanem a felesle­ges, a „szükség nélküli" eskü­vés is. Majd így folytatta: „váro­son, falun, úton, mezőn, erdőn nem hallatik egyéb a károm­kodásnál. Alig tud szólni a gyer­mek, már az atyjátul megtanulta a káromkodást." Nyíregyháza város legrégibb (1471—1872) iratai között szerepel az 1754. évből a „Nyíregyházi bírák és közönség panasza a vármegye előtt a megyei főorvos által raj­tok elkövetett méltatlanság miatt, orvoslást kérnek... minap a vár­megyei orvos úr néhány adag széna miatt, amelyet abban az időben a lengyeleknek osztot­tak... minket a bírót jegyzőt és más esküdteket hunczutoknak, semmirevalóknak szidott!’’ Isme­retes, hogy ekkor dr. Kreysel János Zsigmond (1717, Bártfa — 1768, Késmárk) volt a megyei főorvos. Viszont azt is tudnunk kell, hogy abban az időben a huncut (Hund-zuft német szó: kutyafajzotta, kutyafajzat), az ördögadta, ördögteremtette (vagyis ördögfajzat, ördögfióka, nebuló) és az utóbbihoz hasonló semmirevaló, semmirekellő igen súlyos káromkodásnak számí­tottak! A vármegyék és városok ható­ságai a maguk módján üldözték és büntették a szitkozódókat; ekként: figyelmeztetés, pénzbír­ság, nyilvános megvesszőzte- tés, eklézsiamegkövetés, egyes helyeken megkövezés. Ez a magyarázata, hogy a XIX. szá­zadig az irodalomban e nyelvi formákból alig-alig maradt fenn valami. Ugyanis még a kéziratos szövegkönyvek szerzői illetve másolói vagy szövegalakítói sem merészkedtek el odáig, hogy leírják a szitkozódó formá­kat. Csak Petőfi Sándor emelte irodalmivá a káromkodást, pl.: „Ördög bújjék az uradba, Te pe­dig menj a pokolba!” A káromko­dás pedig megmaradt, tovább élt, jólllehet a Tízparancsolat Kelemen Didák-dombormü (bronz, 1985, Tóth Sándor) Makay Béla Cinegesors E eget is repesztő rettenetes hide­gek merevítették meg az erdő fáit, az alattuk görbülő bokrokat; s az iskola ablakai közé beszorult pára is megmere­vedett: csillogó jégvirágokká tün­déreden át ama reggelre, amikor madáretetésre készülődtünk ta­nítványaimmal. Most madzagok­ra felfűzött tepertők, szalonnada­rabkák meg almák fedték el a padok tetejét. A kabátok sem a fogason szunnyadtak. A tegnapi biztatást semmiképpen nem le­hetett visszavonni. El kellett hát indulnunk az erdőbe madárete­tésre. Hó még sehol, de az ágak­ra telepedett ujjnyi vastag zúz­marák kristályai, amik nyakunk­ba hullottak, teljessé tették han­gulatunkat. Hát még az élelmek felaggatásával járó bibelődés hogy megsokszorozta ezt a fe­hér csillaghullástIS hogy megje­lentek a cinkék, azon minutum- ban! így hát munkánk gyümölcse is beérett az ágakon. Megelégül- ten indultunk vissza, azzal, hogy holnap is kinézünk ide, mikor hozhatjuk a repetát. S másnap óriási örömmel nyugtáztuk, hogy minden eledel elfogyott. De! Hová lettek a jól odagömölt mad­zagok? Azokat is lenyelhette a cinege? Az a vékony torkú ma­dár? Tanítványaim valami nagy- nagy madárra gyanakodtak. Mondtak harkályt, hollót, én meg rókát, amely felugrálhatott az il­latos tepertőért, a paprikás sza­lonnáért. Azért elégedetten és újbóli sürgős etetést tervezve jöttünk visszafelé. Bennem más gyanú ébredezett. A szomszéd macskájára kezdtem haragudni, arra, amelyik a halat kirágta a szákomból a teraszon is. S a másodszori etetés után a ku­tyámmal jártam át az erdőt. Ek­korra friss, süppedő hó fedte be az erdőaljat. Megint sehol semmi az ágakon, csak nagy, görbe, ormótlan nyomok, emberé. De ki ez?... Miért?... Hová vitte az ele­deleket? Tovább, hogy ő gyö­nyörködjön a mohó madarak­ban? Harmadszorra jobban csinál­tuk! Egymást tolták fel a gyere­kek a fákra, magasabbra a ko­rábbinál, s végigraktuk teljesen a folyó menti erdőszakaszt. Más­nap ide is eljutottak a nyomok, és megint sehol semmi a fákon, még egy cinege sem. Nem ete­tünk tovább, míg meg nem fejt­jük a nagy madár titkát — mond-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom