Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-22 / 45. szám

1991. február 22. Kelet-Magyarország JEGYZETEK MESTEREK ÉS ÍGÉRETEK E levenen él még emlé­kezetünkben, hogy a taxisblokád alkalmá­val az utolsó pillanatban, a tű­réshatár peremén már-már túl, egyszer csak megszületett a megegyezés. Legutóbb a tejde­monstráció előtti napon, a ter­melők türelmének huszonötö­dik órájában döntés született a baj tűzoltásszerű részleges or­voslására. A tüntetés reggelén egy riporter megkérdezte a minisztert, hogy miért csak most, amikorra az akció már leállíthatatlanná vált. A mi­niszter valami olyasmit vála­szolt, hogy „idő kell”, már­mint arra, hogy jóvátegyenek valamit abból, ami elhibázott, átgondolatlan döntés következ­ménye. Mihez képest kell idő, és mennyi? — kérdeztem ma­gamban, és akkor eszembe ju­tott... ...a szabómester, aki egy kisváros még kisebb utcácská­jában lakott, ahol a sár, a por és a fagyott göröngy sűrűn válto­gatták egymást, függően az időjárás alakulásától. A kis házacska lakás és mű­hely is volt egyben, így aztán a kelmék, szövetek, a varrógép, a vasalóasztal és a próbababa kényszerű kelletlenségben él­tek együtt ággyal, kályhával és a fényevesztett televíziókészü­lékkel. A ház falára kiakasztott cégér betűit, amelyek arról ta­núskodnak, hogy a lakó férfi­szabó is egyben, már alaposan kikezdte az idő. Sebaj! A mesternek aranykeze volt. Nadrág, zakó, de kiváltképp öl­töny műfajban verhetetlennek bizonyult szerte a környéken. Jártak is hozzá ifjak, vének, vőlegények és ballagni készü­lők, hogy javítson, igazítson vagy — és ez volt az igazi — készítsen olyan öltönyt, ami­nek nem találni párját, legfel­jebb ha azt is maga a mester készítette. Volt is kuncsaft és megrendelés bőven. Az öltö­nyök zakói egyre-másra váltot­ták egymást kiférceit hegyesen a baba üresen büszke mellka­sán. Az ügyfelek jöttek, rendel­tek, próbáltak, és a mű az egyezményes határidőre elké­szült. Aztán, ahogy teltek-múltak az évek, a szabó munkakedve — meg talán az energiája is —- csökkenni kezdett. Ezért egyre ritkábban készült el a munka az előre jelzett határidőre. Ahogy halmozódott a szövet, úgy hal­mozódtak az ígéretek, úgy to­lultak egymásba az időpontok. Aztán a mester, mivel már nem is emlékezett, vagy nem is akart emlékezni az eredetileg adott szavára, ahhoz az egyet­len megoldáshoz folyamodott, — vagy a várakozók kénysze­rítették ki belőle — ,hogy aki éppen jött, aki éppen megzör­gette rozoga ajtajának üvegtáb­láját, annak a munkáját hirtelen elővette, és sűrű hivatkozások közepette, hogy ennyi dolga van, meg annyi, kapkodásos keservesen megcsinálta. Nagy sietve, nehogy újra megfeled­kezzen róla. A hogy ez a gyakorlat elhatalmasodott a kis műhely falai kö­zött, úgy kezdtek elfogyni a megrendelők. A végekbe csa­vart szövetek jó ideig ott poro­sodtak még halomban a sza­bászasztalon, a javításra váró darabok egymásra rakva feküd­tek az ágyterítőn, aztán szép lassan fogyatkozni kezdtek. Talán még ma is az az utolsó öltöny zakója peckeskedik a baba mellén, negyedkész álla­potban, amit hónapokkal ez­előtt láttam nála. Ha csak azóta a gazdája el nem vitte úgy, adta fércesen. A tanulság: előbb vagy utóbb elpártolnak a hívek on­nan, ahol csak annak a problé­mája kerül sorra, aki már épp az ablakot verni kényszerül. Réti János TOROKÖBIJTÖ VAGY SEGELY S okan, s joggal teszik fel a kérdést: miért adják oda a családi pótlékot és a szociális segélyt azoknak a szülők­nek, akikről kiderül, nem a gyerekre, hanem italra köl­tik a pénzt. Még javaslatokat is kaptunk: ilyen esetekben az állam vagy az önkormányzat közvetlenül a gyermeknek juttassa az ösz- szeget, étkeztetésére, felruházására fordítva a pénzt. Az ötlet jónak tűnik, de — sajnos — jogi akadályai vannak — tudtuk meg a nyíregyházi polgármesteri hivatal szociális csoport­jának munkatársaitól. Igaz, ők sem értenek egyet a törvénnyel, de a családi pótlék alanyi jogon jár, így a szülő kapja kézhez. A segélyek terén is hasonló a helyzet, amíg ilyen rendeletek vannak, a család szociális helyzetére való tekintettel kénytelenek kiutalni az összeget, nem utasíthatják el a kérelmet. Még akkor sem, ha sejtik vagy tudják, hogy annak nagyobb része a szülő(k) torkán folyik le. Hiába tudják ezt, bizonyítani nem könnyű, s létszámuk sincs rá. Tény, gyakran tapasztalják, hogy a szülők a segélyekből és a családi pótlékból tartják fenn — úgy-ahogy — családjukat, ők maguk semmit vagy nem sokat tesznek azért, hogy anyagi helyze­tükön javítsanak. M i tehát a teendő? — kérdezhetjük jogosan. Véleményem szerint az élethez igazodva kellene módosítani a jogsza­bályokat — a gyermekek érdekében, védelmében. Hi­szen mégis csak ők a fontosabbak, nem a „toroköblítő”... K. D. CNC a képzésben Korszerű számító­gép-vezérlésű esz­tergagép haszná­latát is megisme­rik a 142. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai. A képernyőn a prog­ram részeit is szemlélheti a jö­vendő forgácsoló szakember. Az 1991—92-es okta­tási évben is vár­nak jelentkezőket e szakmára. Hitelét veszti vagy bizalmat nyer? Álomból ébred a szakszervezet Valahányszor a hónap elején megkapjuk a fizetéssel együtt a jövedelemigazolást, bosszankodva nézzük a levo­násokat: a nyugdíjjárulékot, a jövedelemadót, a szakszer­vezeti tagsági díjat. Bár az utóbbinak az összege a legkeve­sebb, mégis eltűnődünk azon, érdemes-e szakszervezeti tagnak maradnunk, hiszen egyre kevesebb az üdülési lehe­tőség, s megszűnt az egyszeri utazási kedvezmény is. A történelemkönyvekből meg­ismert múlt század végi, illetve e század eleji, gyakran vérre menő szakszervezeti mozgalmakat a pártállam idején egy békésebb, nyugodtabb szakszervezet vál­totta fel, amelynek a feladata kimerült a segélyek osztogatásá­ban, egy-két ünnepség megszer­vezésében és az üdültetésben. Csakhogy ismét megváltoztak a gazdasági-politikai feltételek, így új fejezet kezdődik a szak- szervezeti mozgalom történel­mében. Felkészülni a bérvitára — Eddig a tagság azt nézte, hogy mit ad a szakszervezet, most pedig arra kell hangsúlyt fektetni, hogyan képviseljük, védjük a tagot — magyarázza Gégény István, a Vasas Szak- szervezet Megyei Szövetségének titkára. — Erre a kérdésre kell megfelelő választ adni a mozga­lomnak. A tagság és a tisztségvi­selők gondolkodásmódját is meg kell változtatni. Nem a hagyo­mányos munkára van szükség, hanem a markánsabb, hatéko­nyabb érdekvédelmet kell vállal­ni. Természetesen a legnagyobb ütközés a munkahelyeken jelent­kezik. A mi feladatunk az, hogy szakértői támogatást nyújtsunk az üzemekben felvetődött kérdé­sek megoldásához. Segítséget adunk ahhoz, hogyan készülje­nek fel a bérvitára, a kollektív szerződés megvitatásakor mire legyenek tekintettel. Tóth Miklós, a szakszerveze­tek megyei képviselője folytatja: — Nem szabad elfelejteni, hogy a fejlett piacgazdasággal rendelkező országok nem lehet­Rakama/.on, a Ti- szatej feldolgozó­üzemben naponta 10-12 ezer poharas tejföl hagyja el a töltőgépet, (harasz- tosi) nek meg erős szakszervezet nél­kül. Közismert, hogy a gazdasá­gi kényszer szülte az érdekkép­viseletet. Erős érdekvédelem — A munkás a bőrén érzi az elbocsátásokat, a megélhetési gondokat. így valóban az üzemi szinteken van szükség az erős érdekvédelemre. Ugyanakkor a döntő részben társadalmi mun­kában megbízott tisztségviselő­nek úgy kell hatékonyan fellép­nie, hogy közben anyagilag és egzisztenciálisan függ a munkál­tatótól. A munkavállalói érdekek szerkezete megváltozott, mivel megjelentek autonóm felfogású szakszervezetek. Az átalakulási folyamat révén átmenetileg be­szélhetünk gyengülésről. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében tömeges kilépés nincs, a szak- szervezeti szervezettség 85-90 százalékos. Ha a tagság elfordul a szakszervezettől, önmagától vonja meg a megfelelő érdekvé­delem lehetőségét. Kóros a bezárkózás Megyénk egyik legnagyobb gazdasági egysége a Nyírség Konzervipari Vállalat. Közel 2300 főnek ad munkát, 81 száza­lékuk szakszervezeti tag. — Nálunk nem csökkent a taglétszám. Vannak ugyan kilé­pők, azonban mások a felvételü­ket kérik —■ tájékoztat Hegyes János műszerész művezető, aki társadalmi munkában a vállalat szakszervezeti titkára. — A kilé­pők jelentős része a megélhetésre, a vasúti kedvez­mény megvonására, a juttatások csökkentésére hivatkozik, a belé­pők pedig már átélték a munka- nélküliséget, ők tudják, nem a juttatás a fontos, hanem az ér­dekvédelem életképessége. Vál­lalatunknál még nem volt példa elbocsátásra, csak belső átszer­vezésre. A szakszervezet véle­ményt mondhat az átszervezés­ről, de attól még a döntés a gaz­dasági vezetés kezében marad. A szakszervezetnek mindenáron a munkahelyek megtartására, a megfelelő jövedelem és munka- körülmények megteremtésére kell törekednie. — Szerintem az üzemi szak- szervezeti tanácsok megválasztá­sakor lehetőséget kell adni arra, hogy ne csak szakszervezeti ta­gok legyenek benne. Sajnos, eb­ben az elképzelésben sokan a szakszervezet szétverését látják, holott azt kell észrevenni, az ér­dekvédelmi szervezet a bezárkó­zással a hitelét veszti el. Vallom, kell lennie olyan szervezetnek, amely a munkavállalók érdekeit védi. S azért kell tagnak lenni, hogy a szakszervezet meg tudja teremteni működésének feltéte­leit a minimális tagdíjjal, vala­mint hogy létrejöjjön a munka- vállalók érdekeiért történő ér­dekérvényesítő eszközének, a sztrájknak az alapja. M. Magyar László Agnus Dei Csak kapkodta a fe­jét. Nem értett semmit. És egyre kevésbé értette a világot s benne önmagát. Napról nap­ra döbbentebben hallgatta a híreket. Néhány hétig igyeke­zett minden napilapot elol­vasni. Este riadtan meredt a tévékészülékre, éjjelente a BBC, hajnalonta a CNN ké­peit vizslatta. Lapozgatta a Koránt, Nostradamust, Freudot, a Bibliát. Meg akarta fejteni, amiben élt. Tehetetlenül szemlélte az eseményeket. Mi zajlik itt tu­lajdonképpen ? Apokalipszis ? Közel van Armageddon? Mikor gondolataiban idáig jutott, felpattant a székről, föltette a lemezját­szóra Mozart Requiemjét. Dies irae. Az nem lehet, hogy ez a zene is... Laerimosa. .. A test elenyészik, jeltelenül porlad el... Sanctus ... Fölkapta a kabátját, s a temető felé sietett. Bokáig gázolt a latyakban. Csizmá­jára a hó alaktalan jeleket rajzolt. Az utca végén szem­bejött vele egy fiatalasszony, két kisgyermeket vezetett. Mintha már látta volna őket valahol. De hol? Benedic- tus... Később ott állt a sírnál. A hant behavazottan várta. Két kézzel és egyre elkeseredet­tebben próbálta kiszabadíta­ni a fejfát a fehér gyolcs fog­ságából. Aztán csak vacogott a lehetetlen tisztaságban, a dermesztő enyészetben, a céltalan dermedtségben, a néma didergésben. Agnus Dei.... Aznap este nem kapcsolta be a rádiót, nem nézte a tele­víziót. Vele volt Mozart. (karádi) A tavasz üzenete T avaszt találtam a hóbuckák alatt. Kis­kutyám, a kis drót- szőrű foxi, néhány hete egy ha­lott varjúval, minap pedig egy halott feketerigóval a szájában jött elő a kertben tett bóklászá- sából. A kemény tél áldozatait a kályhában hamvasztásra ítéltem, az itt kóborló macskákat és ku­tyákat megfosztva a fagyos hús élvezetétől, s egyben megvédve magam a szétszórt tollcsomók összetakarításától. Elmúlt vízkereszt, a kis Jézus imádása, amit az időjárásunk melegfronttal köszöntött. Ezt a melegebb időt a szorgalmasabb gazdák a gyümölcsfák metszésé­re használták, mert a jó gazda mindig bízik a saját munkájában, .bízik a kedvező időjárásban, és bízik terményeinek kedvező el­adásában. Pál fordulása, január 25. után a tél fagyosan csillogó, éles kar­mait végighúzta a földeken. Sze­rencsére hamarosan betakarta hóval a vetést, így a fagykár mi­nimálisnak tűnik. A falusi embe­rektől nem is hallottam, hogy szidják a hóesést, amikor jár­dáik és kapubejáróik letakarítá- sára lapátot és vesszőseprűt kel­lett ragadniuk. Inkább örültek a hótakaró vastagodása láttán. Dorottya még keményen szorítot­ta, de Júlia napközben lágyab- ban tartotta markában a tájat és annak élőlényeit. Pál fordulása után a szemmel láthatóan egyre hosszabbodó, és egyre tisztább világosság itt-ott az emberek ke­délyére is jótékonyan hatott. Hamvazószerda, a bűnbánat napja után sem láttam ugyan senkit, aki hamut szórt volna a fejére, még azok között sem, akiktől többen ezt elvárnák, de hát végül is a saját lelkiismereté­vel mindenki önmagának köteles elszámolni, ha megtisztultan akar tovább élni. A januári enyhe időben ker­tünkben mindenütt kinyílott a hóvirág. Az utána következő zi­mankónál biztos voltam, hogy a virágok elfagytak. Szerencsére tévedtem, mert most a hókupacok alatt kinyílt, hófehér szirmokkal találtam őket. Zöld kontyos fe­jecskéjüket dacosan az égnek emelve álltak. Lám, a télnek már nincs hatalma a tavaszon. jL m ég tehet, és biztosan tesz *s visszarende­li, ződési kísérleteket pusztító, fagyos hatalmának új­bóli megszerzésére, de ezek a hóvirágok bizonyítják, hogy a barkaszentelőt, és az azt hét nap­ra követő húsvétot, a feltámadást már nem tudja legyőzni. Mert a tavaszé a jövő, így a télnek nincs, nem lehet esélye. Cserbakőy Levente

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom