Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

1991. február 20. Kelet- Magyarország 3 Abból a székből... D rága az egészség! Sóhajtoznak sokan, amikor az élel­miszerboltokban a zöldségek, saláták, sovány húsok, no és a tejtermékek árait böngészik. Külön tetézi a gyó­gyulásra kiadott pénzt a mind többe kerülő patikasze­rek ára. Pedig az emberek — az időnként szárnyra kapó hí­resztelésekkel ellentétben — igenis szeretnek vagy leg­alábbis szeremének egészségesek lenni. Elég, ha arra gondolunk, hogy a Béres-csepp mellett most hódít a Svéd csepp, serfia nem látott érdeklődés mutatkozik meg a gyógynövények iránt. Sokan kilométereket utaz­nak, hogy természetgyógyász véleményét kérjék beteg­ségük alakulásáról. Újból felfedezték a csontkovácsot. A talpmasszázs már olyan közismert a széles rétegek előtt, hogy nem is bír az újdonság erejével. Mind nagyobb közönség nézi a tévé Nulladik típusú találkozások című műsorát, amelyben a hipnózistól a soha nem látott, halott orvosi módszerekig titkok sorát tárják az érdeklődők elé. Hajszolt életmódunk közepette gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy napi feladataink­nak csak tökéletes testi-lelki állapotban tudunk megfe­lelni. Úgy véljük, elég altató, nyugtató, serkentő tablet­tákat bevennünk, és minden megy a megszokott úton. Pár éve még különcnek tartották a lakótelepen a hajnali kocogót. Az erdei tomapályán az. elhajított sörös­üvegek nem éppen a tornaszerek használatáról árulkod­nak. Szerencsére egyre nagyobb azoknak a tábora, akik esküsznek rá: az egészség megőrzése nem jelent egy fillér pluszkiadást sem. Jó volt látni például vasárnap délelőtt a kabalási dombon szánkózókat, s korántsem csak gyerekek töltötték a hétvégét a szabadban. Magán közvélemény-kutatásom alapján mondhatom: talán többen tornásznak esténként, mint amikor a tévé akar­ta: abból a székből álljunk fel. S manapság már meg­szokott a melegítés kocogok látványa is. T alán eljutunk egyszer addig a felismerésig: egészsé­günk megőrzése elsősorban nem pénz, hanem elhatáro­zás dolga. S ne forintban legyen drága a testi-lelki jó közérzet, hanem mint értéket, úgy becsüljük. Tóth Kornélia Automata gépekkel végzik az orsózást az Újfehértói Textilgyár­ban (Trifonov Éva felv). I I■ K/vl innfnrtpstpr Évekkel ezelőtt a MOM mátészalkai gyárában a keleti típusú „ J U * gépkocsikhoz gyártottak már motortestereket. Most a jelen­tős üzemanyagárak mellett nem mindegy, hogy egy-kettő vagy akár több literrel is többbet fogyaszt az autó az ideálisnál. Erre figyelmezteti a motortester az üzemeltetőt. A mátészalkai gyárban újból megkezdték a motortesterek sorozatgyártását, képünk a bemérésről készült. (Elek Emil felvétele) Zöld utat kap-e a zöldség? A PIACGAZDASÁG ARCA SOKAKNAK RÚT Itt van február vége, küszöbön a tavasz, már dolgozni kellene, előkészíteni a zöldség- és gyümölcstermesztést, de a termeltetők részéről mélységes a csend. Igényét senki sem jelzi. Sokakban — több ezer kisárutermelőben — ott a két­ség, egyáltalán lesz-e megrendelés téli almára, bogyós gyü­mölcsökre, burgonyára, paprikára, paradicsomra és ubor­kára. Miért nem jelentkeznek a kereskedelmi, a feldolgozó­vállalatok szerződéskötésre, miért nem közük igényeiket és feltételeiket? Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye egyik legnagyobb termelte­tő, értékesítő és feldolgozó ke­reskedelmi vállalata a Zöldért. Vezérigazgatóját, dr. Kovács Istvánt — a bevezetőben jelzett gondok miatt — azért kerestük meg, hogy ismertesse a vállalat 1991. évi termeltetési elképzelé­seit. Elöljáróban kijelentette, a termeltetésre vonatkozó szerző­déskötések előkészítése megkez­dődött, de mielőtt ezt ismertetné, szeretne néhány mondatban a múltra és a jelenlegi helyzetre utalni. Rutinszerűség A piacgazdaságra való át­térés — jelentette ki — nehéz helyzet elé állította a mező- gazdaságot, az élelmiszeripart, így a Zöldért Vállalatot is. Súlyos gond, hogy a mezőgaz­daság szerkezete sok területen — fontos termékeket illetően — csak kis mértékben talál­kozik a valós, fizetőképes ke­reslettel. — Az almára gondol? — A legnagyobb tétel valóban a téli alma, a 650 ezer tonnás terméssel, de kritikus termék a A lakótelepet kis keskeny liget övezi. Két szélén, mint valami várpalánk, sűrű, szúrós sö­vény, köztük meg nagyra nőtt nyárfák, f&z- ; fák, s nyírek. Mélyre taposott ösvény ka­nyarog alattuk, jobb időkben itt sétáltat­ják a kutyákat a jósavárosiak. Ám most üres az ösvény, hó borítja a ligetet. A sövényen túli járdán, műúton persze, most is bolond forgalom, de a fák | ialatt érintetlen a fehér lepel. Csak néhány madár gubbaszt az ága­kon. Őket nézem már napok óta. Furcsa, idegen, titokzatos madarak, sosem láttam 1 még őket itt a városban. Ha most nyár I lenne vagy ősz, seregélynek vélném őket. De mondom, tél van és arasznyi hó. Mit keresne hát itt a cseresznyefaló, szőlőtol­vaj népség, a kertészkedő gazdák réme...!? Több esze van annak annál, hogy ilyen komor időkben is nálunk bók­lásszon. Ha múlik az ősz, készül a tél, fog­ja magát, s odébbáll. Majd csak a tava­szon teszi újból tiszteletét nálunk. Miféle madarakat látok hát? Ablakomtól pár lépésnyire a bokrok, a madarak. Ülnek az ágakon szót lan, látszó­lag szomorúan, magukba roskadva. Pedig dehogyis kedvetlenek! Előbb csak az egyik mozdul, s löki el magát az ágról, majd 110 ezer tonna burgonya, a ká­posztafélék, a sárgarépa, és még sorolhatnám. Sajnálatos, hogy az elmúlt évtizedek alatt a kis- és nagyüzemek rutinszerűen ter­meltek, nem a valóságos piac diktálta a tempót. Igaz szerkezet- váltásra az utóbbi években tör­téntek intézkedések gyümölcsös­nél, komoly beruházások való­sultak meg, de ez kevés. Zöld­ségtermesztésnél könnyebb, ol­csóbb és gyorsabb a szerkezet- váltás, gondolok az uborkára, paprikára, karfiolra, de az igazi gond nem ez, hanem az, hogy marad a hagyományos termelési mód, és jelentkezik a feldolgo­zás, a csomagolás és az értékesí­tés problémája.- A gondok, a jelzések érthe­tőek, de miként kapcsolódik ez ah­hoz a problémához, hogy a terme­lők nem tudják, mihez kezdhetnek 1991-ben? Tudomásul vesszük a kiala­kult gazdasági helyzetet, a kül­piaci változásokat, és ennek megfelelően korlátozzuk tevé­kenységünket. Ebben az eset­ben le kellene állítani eszkö­zeink egy jelentős részét, kö­vetkezésképpen el kellene bo­csátani 1500 dolgozónkat. A vállalat vezetésének kollektív nyomban követi a többi. A bokor alján ci­vakodnak egy kicsit, aztán felülnek megint a gallyra. Tollászkodnak, pipiskédnek, s kezdődik minden elölről. Vagy két hete ládám meg először őket. Éjszaka jöhettek, az első nagy hóval. Az­Fenyőrigók tán, hogy elolvadt, eltűntek a madarak is, s hiába voltak azok a nagy, száraz, húszfo­kos hidegek, nyomukat sem lehetett látni. Ám mikor a hó újból pilinckázni kezdett, megjelentek ismét. Azóta sem mozdulnak. Nézek ki az ablakon, s hallgatom köz­ben a rádiót. Szakad országszerte, nálunk is szaporázza. Furcsa sejtéseim kezdenek támadni, ahogy bámulom őket. Mintha láttam volna már e szürke, pettyes hasú madarakat, farkuk tövén azzal a világosabb folttal. S mintha valami rigóféléknek mondták vol­na őket. Hajdanvolt királyi lakomák cse­megéjének. Veszem a vaskos könyvet, a madárhatá­rozót, s keresem a pettyes, szürke tollú jószágaimat. Lapozgatni sem kell sokat, hogy megbizonyosodhassak, fenyőrigókat látok. S olvasom: nagy tömegben, ősszel érkeznek hozzánk az északi költőhelyekről. Enyhébb teleken nálunk maradnak, ám ha zordabbra fordul az idő, a Földközi-ten­ger partvidékére húzódnak. Megnyugodva csuknám hát be a köny­vet, hisz ezek szerint nem kell már félnünk a téltől, mikor a belső borítóra esik a te­kintetem. „Géza barátomnak nevenapjára, a nyári halászatok és a '85-ös, rettenete­sen nagy tél emlékére, amikor pusztultak a halak, s szótlanul fordultak le a fákról a megfagyott fenyőrigók...” Bezárom a könyvet, s elgondolkodom. Kinek higgyek? A könyvnek, melyben az áll, megérzik a rigók, ha nagy tél ígérke­zik, s melegebb vidékekre mennek? Vagy a barátomnak, akinek tapasztalata szerint azért a madarak is tévednek olykor? T agy dilemma ez! Lányaimnak l\/ kilyukadt a csizmája, s dön- ’ tenem kell: most vegyek vagy ne vegyek nekik újat!? Megy tehát vagy még csak most jön igazán a tél...? Kedves fenyőrigók! Mondjatok már valamit...! Mondjátok, hogy most az egyszer nem kell hallgatnom a barátomra! Balogh Géza állásfoglalása: ezt az utat nem szabad választani. A második alternatíva kétségtelenül óriási kockázattal jár, de véleményem szerint nem irreális a vállalko­zás. Eszközeinket teljes kapa­citással üzemeltetjük. Ehhez nagyon okos, célratörő, gazda­ságos eszközhasznosítására van szükség... Garantálták — A vállalat helyzetét tehát így kívánják megoldani. De mi lesz a termelőkkel? Mi lesz a sok ezer szabolcsi, szatmári kisgazdasággal, ahol a (mellékesen) termelt zöldség és gyümölcs értéke a megélhetés­ben nem mellékes. — A vállalati döntés egyértel­mű. Vállalkozunk, vállaljuk a kockázatot, a korábbi partne­reinkkel 1991-re megkötjük a szerződéseket. Ez nemcsak a téli almára, minden kertészeti ter­mékre vonatkozik. Téli almából 200 ezer tonna mennyiségre, egyéb kertészeti termékekre 100 ezer tonna árura szerződünk. — Ez jó hír, de miután éveken keresztül a szerződéskötések egyik eléggé vitatott része volt az ár és egyéb szolgáltatás, most mire lehet számítani? — Az árképzés új vonása, hogy fix vagy garantált árak úgy nem képezhetők előre, mint más ágazatban. A piac ítél, minél több a piacképes exportáru ará­nya, annál kedvezőbb a termelő és a mi helyzetünk. Sajnos a mi területünkön nemcsak a piac sza­bályoz, de jelentős befolyásoló tényezők az időjárás és más ter­mészeti jelenségek. — Ezek szerint a szerződések­ben nem lesz semmilyen ár feltün­tetve? — Szóba jöhet egy biztonsági, nyomott, garantált ár, ami szá­mol egy minimális kereslettel, de ha csak ez érvényesülne, az sokkolná a termelőket. Mi a piacgazdaság hatásait építjük be a szerződésbe. Ennek alapján az ár kialakul, azzal a megkötéssel, hogy az nem lehet alacsonyabb a területi átlagártól. Nagyobb kockázat Hivatkozva a kialakult pénz­ügyi helyzetre, az értékesítési bi­zonytalanságra, a raktározási költségekre, a szerződések új elemeként említette Kovács Ist­ván, hogy almánál, egyéb gyü­mölcsnél, zöldségféléknél a tényleges vételárnak csak 70 százalékát fizetik, a fennmaradó 30 százalékot pedig a termék ér­tékesítését követően. Ez minden valószínűséggel nemtetszést, mi több konfliktu­sokat fog előidézni. A vezérigaz­gató utalt arra, hogy ebben az esetben is a vállalaté a nagyobb kockázat. Seres Ernő Huszonegy a nyerő A szakképzés rejtel­meiben nem vagyok különösebben jára­tos, de bizonyos ismereteim azért vannak arról, hogy mi­lyen gondokkal küzd már rég­óta az oktatásnak ez a — sze­rintem — nagyon fontos terü­lete. Bizonyos szakmákhoz, ha nem is a specifikus tartal­mak dolgában, magam is konyítok, s ha a sors úgy hoz­ná, talán még — némi „át­képzéssel” — botcsinálta szakács, felszolgáló, esetleg ABC-bolti eladó is lehetne belőlem! Apropó! ABC, kereskedői szokások (ill. nem szokások), a bolti etikett és zavartalan munkavégzés alapszabályai! Megrögzött bevásárló lévén, már tözshelyeim is kialakul­tak a városban; tudom, hol nem csapják a mócsingot, a zsírcafatokat a negyven deká­nyi — horribilis mennyiségű! — húscsomagomhoz, tudom, hol lehet még kora este is rozscipót kapni. Ezért is borúsított el a mi­nap egy jelentéktelennek tűnő eset. Már az sem tetszett kü­lönösebben, hogy kedvenc boltom rám erőlteti a zenei ízlésemtől igen távol álló diszkózenét (nem is akármi­lyen hangerővel!), de efölött még átsiklottam. A szakma becsületével (helyesebben: annak lejáratásával) kapcso­latos indulataim altkor hor- gadtak fel, amikor a tini pénztárosleányzó hasonló korú, feltételezhetően szak­mai gyakorlaton lévő — ácsorgó — „kolléganő­jével” csevegve ütögette be vásárolt tételeim számom­ra már követhetetlenül válto­zó árait. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben mostaná­ban a pénztárosnők. Tudom, hogy számtalanszor kérdez­getik egymástól: „Te! Meny­nyi is ez a lekvár... borotva­krém...?” Éppen emiatt lettem dühös! Hogy tud így, beszélgetve figyelni a munká­jára? Azt pedig már nem tud­tam megállni szó nélkül, ami­kor az álldogáló lány egy he­tilapból kezdett felolvasni va­lami érdekeset, mit sem tö­rődve azzal, hogy mukatársa közben miket „ad össze”. A rászólásért, láthatóan megharagudtak. Én pedig azon töprengtem: vajon nem kellene ezekre a jelenségekre jobban figyelniük azoknak, akik oktatják, pályára készítik a gyerekeket? Vajon nem kel- lene-e, uram bocsá’, alapo­sabban tájékozódni a felvéte­lik időszakában a választott szakma iránti vonzalomról? Még akkor, amikor szinte mindenki kereskedő, és csak az! akar lenni! F egyelmezésemnek nem várt eredmé­nye lett: a pénztá­roslány most megszámolta (máskor nem szokta!) tejpo­raimat. Úgy emlékeztem, s mondtam is, hogy húsz dara­bot tettem a kosaramba. Hu­szonegy volt! O nyert!? (ká-já) Széchenyi­vetélkedő Országos középiskolai Szé- chenyi-vetélkedőt rendeznek megyénkben. A március 2-án kezdődő helyi elődöntőkön első­sorban a megye diákjai vesznek részt, de jönnek tanulók Sátoral­jaújhelyről, Hajdúböszörmény­ből, Túrkevéről, sőt Kárpátaljá­ról is. Az eseményhez több ren­dezvény kapcsolódik: április 7- én autóbuszos kirándulás a tisza- dobi emlékműhöz, június 25-én Széchenyi-emléktúra a Bécs— Nagycenk útvonalon, július 25—30-án kerékpártúra Romá­niába, a kőszegremetei Széche- nyi-emlékoszlophoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom