Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
1991. január 5. HÉTVÉGI MELLÉKLETE E ltelt egy év és a mezőgazdasági termelést soha nem tapasztalat megrázkódtatások érték. A több tíz milliárd forintos aszálykárhoz — a nagyságrendet illetően megoszlanak a vélemények — párosult az ipari eredetű anyagok árának mérhetetlen növekedése, az állami támogatások mérséklése (megvonása), a hitelek drágulása—és még sorolhatnánk. A legnagyobb gond és baj, hogy nincs kiút. Mert sem a föld-, sem a termelőszövetkezeti törvény nem született meg 1990-ben, az ehhez kapcsolódó feszültség nem oldódott. A magyar parasztság sötétben tapogatózik, nincs információ, támpont a mezőgazdasági termelők jövőjét illetően. Mi lesz a földdel, a mezőgazdasági termeléssel? Mi lesz a mezőgazdasági nagyüzemekkel és mi lesz a háztáji gazdaságokkal? Egyáltalán merre tart, vagy tarthat a mezőgazdaság? E kérdéseket feltéve beszélgettünk és vitatkoztunk a nagycserkeszi Kossuth termelőszövetkezetben az 1990-es év utolsó előtti munkanapján. Vitapartnerek voltak Tomasovszki János a termelőszövetkezet elnöke, Nagy János földügyes, háztáji termelő, Tamás András brigádvezető, Garai László tsz-tag, tehéntartó gazda, Magyar Tibor gépszerelő, Karácsony József zöldség- és gyümölcstermelő tsz-tag, Zomborsz- ki István I. termelési főmérnök és Zomborszki István II. a háztáji bizottság elnöke. A Kelet-Magyarországot Seres Ernő főmunkatárs képviselte. Váltásra kényszerít a piac — A nagycserkeszi Kossuth termelőszövetkezet — mondta el elöljáróban Tomasovszki János — 3700 hektáron gazdálkodik, a föld közel egyharmadát háztájiként, illetve vállalkozásban művelik. A termelőszövetkezetnek 870 tagja van, ebből 400 az aktív dolgozó. A közösben müveit terület túlnyomó részén kenyérgabonát és kukoricát termesztünk, jellemző még a cukorrépa, a dohány és a gyümölcs. A háztáji gazdálkodás a nagyüzemétől eltérően szerteágazóbb, sokrétűbb. Főbb termelési ágak, a zöldség, a gyümölcs, a dohány, a cukorrépa, az állattartás. A háztáji termelést a termelőszövetkezet koordinálja. Erre fokozott gondot fordítunk, hiszen köztudott, hogy a közösből származó jövedelem — nemcsak nálunk, másutt is — alacsony szintű — ezért a háztáji jövedelem nemcsak keresetkiegészítés, több attól. ■ Közbevetett kérdés: A háztáji koordinálása mennyiben volt sikeres és voltak-e, vannak-e a szövetkezetnek ezzel kapcsolatos gondjai? Tények A nagycserkeszi Kossuth termelőszövetkezet területén a háztáji és kisárutermelés mint kiegészítő jövedelem sokrétű. Viszonylag nagy területen foglalkoznak zöldség- és gyümölcstermesztéssel. A paradicsomtermés 27 hektáron 1112 tonna volt, több mint 5 millió forint értékben. A legnagyobb bruttó bevételt az 53 hektáron termesztett 1325 tonna görögdinnye adta, 15 millió 900 ezer forintot. A háztáji összes bruttó árbevétele növény- és gyümölcstermesztésnél 65 millió 164 ezer forint volt. Sajnos az árbevétel nagy részét elvitte a termelési költség, főként az ipari eredetű anyagok árának növekedése miatt. A költségekhez viszonyítva alacsony volt a felvásárlási átlagár, almánál például a kilogrammonkénti 6 forint 50 fillér, paradicsomnál 4 forint 50 fillér. A termelők véleménye, hogy az értékesítési lehetőségek beszűkülése és az alacsony felvásárlási árak miatt nőtt a termelés kockázata. Hovatovább nem lesz érdemes zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozni. — Leginkább csak gondokról lehet beszélni. A legnagyobb baj, hogy a gazdák által megtermelt árunak ma nincs stabil piaca. A termeltetésnek, az áruértékesítésnek — itt belső piacra és az exportra gondolok — nincs koordinátora. A régebbi időkig visszavezethetően a piacon, főleg a zöldségnél, a maffia dolgozik. Az utóbbi időkben egyre-másra alakultak a különböző kft.-k, de ezek többségében is nagyot csalódtunk. Ahol nagy hasznot remélnek, ott bekapcsolódnak a termeltetésbe és értékesítésbe, ahol szerényebbek a kilátásaik, onnan gyorsan távoznak. Jöttek ide is csábító ajánlatokkal, hitegetéssel, aztán amikor gondokkal és problémákkal is találkoztak, gyorsan elálltak az üzlettől. — Más jellegű gond, hogy a termeltető partnerek nem mindig tartották meg — különböző okokra, előre nem látható körülményekre hivatkozva — szerződéses kötelezettségüket. Sok termék tönkrement! Ára volt annak is, hogy a termelő, ha már az áruja megtermett, kénytelen-kelletlen saját maga keresett piacot. De ha a termelő piacot keres, mikor fog termelni? Van egy politikai párt, amely azt mondja, adjuk vissza a földet az eredeti tulajdonosoknak és megoldódik minden gondunk. Ha ez ennyire egyszerű lenne? Ha a kisüzem, a farmergazdaság le tudná váltani a nagyüzemet! De szerintem nem tudja. A kettő együtt jól meg tud lenni egymás mellett. A kézi-munkaigényes növényeket megtermeljük a háztájiban, az eszközigényes növényeket a nagyüzemben. ■ Mikor jön el annak az ideje, hogy az említett pártnak a földdel kapcsolatos óhaja teljesülhet? Karácsony József így fogalmazott: — Talán valamikor tíz év múlva. Előbb meg kellene oldani a piaci gondokat, meg kell teremteni a fetételeket, a kisgépekre a jelenlegi termelési szintet nem lehet alapozni. — Igazad van — szólt közbe Nagy János —, előbb a feltételeket és aztán a földet! Csak a hitellehetőségeket említem. Kinek van itt most annyi pénze, hogy millió forintokért traktort vásároljon? Ha viszont hitelt vesz fel gépesítésre, az árutermelés jelenlegi jövedelmezősége mellett még a kamatra való sem térül meg. Szerintem olyan hitellehetőségeket kellene teremteni 5—10 százalékos kamattal, amellyel már megérné vállalkozni, kockáztatni. Viszont ha nincs kinek eladni az árut, akkor mire vállalkozzunk, minek kockáztassunk? — Én azzal értek egyet: szükség lenne egy olyan koordináló szervezetre, vagy valamire, amely az áruértékesítés gondjait megoldja. Kőkorszaki módszerekkel dolgozunk, mi termeljük, mi adjuk el az árut. Megoldás lenne, ha a nagyobb gazdaságon belül kialakulnának a megfelelő szervezetek, kibontakozna a szabad vállalkozási lehetőség, megfelelő volna az értékesítők érdekeltsége. ■ Magyar Tibor okfejtésével a jelenlévők csak részben értettek egyet. Leginkább azt vitatták, milyen szervezetek kialakítására lenne szükség és mit oldana meg a vállalkozás. Zomborszki István I. véleménye szerint: — Az nem lenne egyértelmű megoldás az országos gondokra, hogy sok a vállalkozó. Vállalkozókban már ma nincs hiány, de számtalan a bizonytalansági tényező, és ez nem csak kedvét szegi az embereknek, de kárt is okoz... ■ Most is hallani olyan híreket, hogy jövőre nem lesz piaca a paradicsomnak. — Dehát ki az, aki most bármire, ami mezőgazdasági termék, biztos piacot tud felmutatni? Az értékesítési biztonság csak illúzió. Termelünk, mert termelni kell még akkor is, ha az értékesítés bizonytalan. Megkötjük például a szerződést a konzervgyárral paradicsomra, megállapodunk a mennyiségben és a minőségben, és akkor év közben jön a konzervgyár és a megállapodást bontogatja lefelé. ■ E résznél a vita kezdeményezője arra lett kíváncsi, hogy van-e már biztos kötése, érvényes termeltetői szerződése 1991-re a termelőszövetkezetnek. Kiderült: nincs. Dohánynál, cukorrépánál lehet számítani a biztos kötésre, de az egyéb termékek iránt az érdeklődésnek még nyoma sincs. A tejipar is csak olyan szerződést kíván kötni, hogy a szerződött tej 70 százalékát átveszi, kifizeti, a 30 százalékot, ha átveszi, bizományba viszi el, és utólagosan elszámol. Ha az ipar értékesíti az említett 30 százalékot, akkor kap pénzt a termelő, ha nem lesz vevő a tejtermékekre, úgy nem kap pénzt a termelő. — Mindenki azt hiszi, mi itt a mezőgazdaságban jól élünk — mondja a fentiekhez véleményét Tamás András — pedig valójában szegények vagyunk. Nincs annyi pénzünk, hogy feleslegesen kockáztassunk, meggondolatlanul vállalkozzunk. Az emberek egyébként is óvatosak. Ha van is egy kis pénzük, nem merik befektetni. Az a legnagyobb baj, hogy az emberek már egyáltalán nem látják a cső végét, a világosságot. (Valószínű, alagútra gondolt a brigádvezető.) — Ki-ki a maga gondját és baját látja, de hogy bizonytalanul és veszteségesen nem lehet termelni, abban azt hiszem egyetértünk. — Ez Garai László megfogalmazása. — Magam példájából indulok ki. Ma már nem érdemes húst termelni, hízókkal foglalkozni. A korábbi években még volt a hízón valami jövedelem, egy-egy sertésen 200—300 forint, most semmi. Az istállóm ott áll üresen, tűzifa van benne. — Nekem nincs gondom az értékesítéssel, de ezt ne írja le... — Miért ne írja! Mert a te eseted, az protekció. Csak írja. ■ Magyar Tibor bólint, megadja magát, csak írjon a vitavezető. — Én járom az országot. A Magrovet vetőgépével dolgozom, ahol kell, vetek. Összeálltunk mi is néhányan, brokkolit termeltünk. El tudtam adni az árut. Jövőre is el tudom adné.. — Ez nem általános, hanem kivételes eset. Az viszont jellemző, hogy ideszólnak, holnap bikaleadás, egy nappal később megint ideszólnak, hogy az átvétel elhalasztva. Ilyenkor mit tegyen az ember? Már költségbe verte magát, kifizetett egy ezrest a vérvételre, injekcióra. A jószág meg ott áll készen az istállóban, eszi a takarmányt és napról napra növekszik a veszteség. ■ Garai László, aki zöldségtermesztő, itt jegyzi meg, hogy „csak fel a fejjel, mert semmi remény”: — Én idén kifuttatom a nagy területű zöldségtermesztést és átállok a kisebb területet igénylő speciális igények kielégítésére. Zöldségkülönlegességeket fogok termelni és remélem, lesz rávevő. Váltásra kényszerít a piac, a körülmény, az, hogy a termeléshez tavasszal még 700 forint volt a vetőmag, most 2000 forint és januárban 3000 forint felett lesz, és nem vagyok biztos abban, hogy a vetőmag ára megtérül majd. Másrészt az a véleményem, hogy a sokat hangoztatott minőség sem számít, mert lehet, hogy a vásárló az áruban elismeri a minőséget, de mit ér vele, ha az árut nem tudja megvenni. ■ Megint egy vitára ösztönző gondolatsor. Árubőség, áruminőség és lanyhuló belföldi kereslet. Még nagyobbnak tűnik az ellentmondás, ha figyelembe vesszük, hogy a mezőgazdasági termelő amiatt panaszkodik: alacsony a megtermelt árujának a fel- vásárlási ára, a fogyasztó viszont amiatt zsörtölődik, hogy a bolti árak hovatovább megfizethetetlenek. Emiatt csökkent rohamosan és látványosan közel negyven százalékkal a húsfogyasztás, több mint 20 százalékkal a tej és tejtermékek fogyasztása, hogy a pékáruról és más alapvető élelmiszerekről ne is szóljunk. De egyelőre még van áru. Még nagy a raktári tartalék. Mi lesz később? — Az nem a mi feladatunk, hogy eldöntsük miként alakuljon a piac, a hazai ellátás. Mi csak azt tudjuk, hogy a mezőgazdasági termékek ára ma olyan, hogy abból nem tudunk megélni. De hogy a munkás, a tisztviselő sem tud megélni a maga jövedelméből, az nem ránk tartozik. ■ Zomborszki István II. többszörösen összetett kérdésekkel folytatja a megkezdett mondatot: — Ki jár jól? Valakinek jól kell járni azzal, hogy olcsó áron vásárol fel és drágán adja tovább az árut? A kereskedő, vagy az állam fölözi le a hasznot? En híve vagyok annak, hogy legyen olcsóbb a boltokban az élelmiszer, de valamiből a parasztságnak is meg kell élnie. Ráfizetésből éljünk? Erre csak a viccben lehet példa... * A magyar mezőgazdaság helyzetére — és benne a kistermelésre — vonatkozó vitát viszonylag könnyen el lehetett indítani, de úgy tűnik, lehetetlen befejezni. Vélemény véleményt követ, példák halmozódnak, de minduntalan csak odáig érünk, hogy csapdába esünk. Nincs kiút, hiányzik a jövőt mutató példa, a hasznosítható információ. Az egyik vitapartner megjegyzi. „Ez a 22-es csapdája”. A vállalkozói, termelői készség adott, viszont sorvad a gazdaság, nincs támpont és kapaszkodó. A mezőgazdaság 1990-ben még képes volt arra, hogy dolgozóit úgy-ahogy eltartsa, de vajon képes lesz-e az ismétlésre 1991-ben is? A vitapartnerek ebben nem hittek. Főként azért nem, mert most lenne igazán nagy bravúr telitalálattal megjátszani a mezőgazdasági lottót. Ez a lottó: 90 növényből eltalálni azt az ötöt, amelynek idén belföldi és exportpiaca lesz. Itt a legszerencsésebb is csak kettőt találhat... így működik a maffia A zöldségpiacon erőtelje- autókkal, teherautókkal úgy sen működik a maffia. Nagy- elbarikádozták a standját, hogy cserkesziek mondtak arra pél- a vevők nem tudtak hozzájut- dát, hogy a Bosnyák téren ni. miként vallott kudarcot az Más példa a lánckereske- őstermelö. A nagycserkeszi delem. A nagycserkesziek, gazda Budapesten akarta jó hogy a karalábén jó áron ad- áron eladni az almáját. Meg- janak túl, Miskolcra szállítot- tudva a piaci napi árat, úgy fák az árut. A karalábé kilogondolta, könnyen és gyor- grammjáért 6 forintot kaptak, san ad túl az áruján. Az átlag- A kereskedő, aki az árut ártól kettő forintal kínálta megvette, Pestre vitte és 12 olcsóbban az almát. Hosszú forintért adott túl rajta. A ti- sor alakult ki előtte. A sorál- zenkét forintos karalábé a zöldiás azonban egyik percről a ségesboltban már 24 forintot másikra megszűnt. A Bosnyák ért. Jogos a kérdés: kinek van téri kereskedők nem bántot- abból haszna, ha a paraszt ták, nem fenyegették, csak zöldséget termel? Óvatos farmerjelöltek Kevés azoknak a száma — mindössze5fő—, akikaterme- lőszövetkezettől eddig visszaigényelték földjeiket. Nincs nagy hajlandóság a magán-, vagy farmergazdálkodásra. Ellenérv, hogy a gépesítés milliókba kerülne. A kereskedelem csodálatos traktorokat, munkaeszközöket kínál 3—5 millió forintért, és akinek nincs ennyi pénze, az hitelt is vehet fel. A hitel azonban nagyon drága. Nincs ma a mezőgazdaságnak olyan termelési ága, amelynek művelésével kigazdálkodható a hiteltörlesztés, a kamatfizetés és még marad is jövedelem. A termelőszövetkezeti tagok többsége úgy gondolkodik, ha szerény is, de biztos a tsz-fize- tés, a kiegészítést viszont adja a háztáji. Ez utóbbival is sokasodnak azonban a gondok, a hazai piac is beszűkül. Húsból, tejből egyre kevesebbet igényel az ipar. A konzervgyárak és a hűtőipar termeltetői szándéka viszont ismeretlen. II KeletA Magyarország 5
