Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-07 / 5. szám
1991. január 7. Kelet-Magyarország E gy boltvezetőtől érdeklődött az ünnep utáni első nap a Déli Krónika riportere, hogy milyen termékeknek az ára emelkedett. Azt a nagyon egyszerű választ kapta, hogy mindené, kivéve azokét, amelyeké csak január 7-től emelkedik. Aztán illusztrálásképpen még azt is hozzátette: úgyse tudnám felsorolni, itt van a kezemben a lista, ez körülbelül negyven oldalt tesz ki. Hát itt tartunk 1991 januárjában, az évezred utolsó évtizedének első hetén, s az embernek ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy már nem is annyira várjuk a Szilvesztert, mert hiába énekeljük el áhítattal a Himnuszt, hiába kívánunk csókkal egymásnak boldog új évet, ha az első munkanapon reggel azért nem nyit időben a bolt, mert ami a pultokon van, azt át kell árazni. Ha vegyész lennék, biztosan ki tudnám mutatni például, mitől lesz minden második nap drágább az összes mosószer, amióta nem hamuból készült lúgból és zsiradékból főzik, azon pedig már csak mosolyogni tudok, amikor például a vasutasok az áremelések bejelentésével egyidejűleg a szolgáltatás színvonalának javítását is emlegetik, mert aki utazik vonaton, -az a tanú rá, hogy az első lóvasút beindítása óta ez a színvonal csak romlik. Tudom én persze, hogy ma is bicskával vágják az üléshuzatot a vandálok, hogy csak a rongálás kedvéért verik szét a mosdót, de ez csak arra szolgáltat mentséget, ha csorba a WC-ülőke, ha azért nem folyik a vezetékből a víz, mert leszaggatták, de a mindennap keletkező koszra, az épen hagyott vezetékekből sem folyó vízhiányra aligha. Tudom azt is, hogy valóban sok, talán a legtöbb termék árában megjelenik az energiaárak — különösen a benzin árának — emelése, ám ez is csak akkor volna elfogadható egy átlagember számára, ha egyenlőséget látna a termékek között. A kenyér árának emelését az ember el is fogadná, ha a búzáé is olyan gyakran emelkedne. De míg egy gömb fagylaltért többet kérhetnek, r űzoltómunkát végzek. Ég a gyomrom. Gyomorégéskor mindent beveszek. Főként szódabikarbónát. És mert szeretem az alaposságot, híve vagyok a szertartás- szerű ceremóniának, kirakom a szódabikarbónás zacskót az asztalra, mellé teszem a kávéskanalat, mindezek mellé odahelyezem a pohár vizet, aztán leülök. Miután ülök, fogom a kanalat, belemártom a szódabikarbónás zacskóba. Eközben latolgatom, mekkora legyen az adag. Púpozott, vagy csapott kanállal. — Ez a kérdés válasz- szatok? Választok. A púpozott kanál mellett döntök. Nagyon ég a gyomrom. A mozdonyvezetők sztrájkolnak, az élelmiszerárakat az égig emelik, nekem a gyomrom ég. Szóval, mindenkinek megvan a maga keresztje... A púpozott kiskanál szódabikarbónát a nyelvemre helyeztem. Jut eszembe, hogy ezek a masiniszták a kétórás ácsorgással milliós károkat okoztak a MÁV-nak. És ha már kigondoltam, ki is mondom: mint egy kiló búzáért a parasztnak fizetnek, addig ez elfogadhatatlan. És ez az igazságtalanság nem egyedülálló. A napokban egy faliszőnyeget vettem kb. 2200 forintért. Tulajdonképpen nem is sokalltam az árát, mert ízlésem szerint jól nézett ki. Ám, amikor az árcédulán megláttam a termelői árat is, s megtudtam, hogy azok a rokkant emberek, akik ezt szőtték, pénzemnek csak fillérekkel több mint a felét kapták meg, akkor már soknak és igazságtalannak tartottam a néhány perecel korábban még elfogadhatónak vélt árat. Néhány éve, amikor még az árak többsége szabott, egy kisebb része maximált, a legkisebb része pedig szabadár volt, arra vágytunk, hogy tegyék szabaddá a kötött és maximált árakat is, csak így térhetünk át a piacgazdaságra, csak így tudják meg a vállalatok is, hogy termékük mennyit ér, hisz a fogyasztó csak annyit ad érte. Most megtudtuk. Csak abban bízhatunk, hogy ez nem a végállomás, hogy eljutunk egyszer és nem is sokára oda is, hogy ha valamiből több van, akkor nem emelkednek, hanem csökkennek az árak. Ma sajnos ez sem igaz. Ma nem tudnak mit kezdeni a tejipari vállalatok a felvásárolt tejjel, ma az eredeti árnál 10 Ft-tal olcsóbban sem veszik át a sertést a háztájiból és a nagyüzemekből, ám ahelyett, hogy csökkentenék a fogyasztói árat, most is emelni fogják, s mint a nagy gazdasági válság idejében Brazíliában a tengerbe öntötték a kávét, itt is találnak majd valami pocsolyát, csak a boltban ne legyen olcsóbb. T ’udom természetesen azt is, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet, közgazdászok serege dolgozik válságban lévő gazdaságunk talpra állításán, a száguldó infláció megfékezésén, az átlagember azonban a bolti árakon és a zsebén mér. És ez a zseb egyre laposabb, a benne lévő pénztárca egyre üresebb, s ha hideg fejjel tudomásul is venné az ember, hogy most néhány évig így kell berendezni életünket, éhes gyomorral ezt aligha lehet megértetni. Balogh József — A balgák — mármint a MÁV vezérei. — Ha kifizetik azt a néhány százalék bérkövetelést, milliókat nyernek a bolton. Dühös vagyok. Nem a MÁV-ra, nem a mozdony- vezetőkre. Magamra. Nyelvemen volt a szódabikarbóna és én beszéltem. A por kiszóródott és most tetőtől talpig szódabikarbónás vagyok. Kezdhetem újra. Zacskóba a kanalat, nyelvemre a port. Iszom rá néhány korty vizet és várom a büfögést. Stoha- nek jön. — Mit csinál? — kérdezi. — Ég a gyomrom. — Mert már megint teleette magát. Zsírosat, zaftosat, fűszereset. Res- tellje magát. Arra nem gondolt, hogy miközben maga zabáit, mások már éheztek. Persze ivott is? — Szilveszter volt. Ráadásul a köztársasági elnök is beszélt és nem A v+rsenyről a versenyhivatal elnöke Drágítás helyett csábítás Interjú Vissi Ferenccel (Budapesti különtudósítónktól) A nem szakemberek számára rendkívül nehéz megállapítani azt, hogy az egyes termékek a magyar piacon ver- senyeznek-e egymással, vagy sem — vallja Vissi Ferenc, a január elsején megalakult Gazdasági Versenyhivatal elnöke. A várható áremelések ürügyén kerestük fel a neves szakembert, aki a gazdasági verseny legfőbb tényezőiről beszélt, s arról, hogy mi módon válhatnak — ha nem is elviselhetőbbé, de — érthetőbbé számunkra a körülöttünk zajló gazdasági jelenségek. B termelő érdekeltsége — Én azt állítom, hogy a magyar gazdaság jelentős része máris verseny helyzetben van. Sajnos, a legtöbb emberben illúziók élnek ezzel kapcsolatban, aminek az az oka, hogy hosszú évtizedekig senki sem tájékoztatta a fogyasztókat a gazdaígért semmi jót. Puszta elkeseredésből ettem. Különben is, mit sérteget? Én eszem és nem zabátok. — Ragozza. — Mit ragozzak?! — Én eszem, te eszel, ő eszik. Mi eszünk, ti esztek, ők esznek. Hogy van ez múltidőben? — Én ettem, te ettél, ő evett... Mi a frászt akar ezzel?! Stohanek int, hogy hallgassak. A rádióban éppen arról csevegnek, hogy az élelmiszerárakat 3Ó-—10 százalékkal növelik. Míg hallgatunk, hat a szódabikarbóna. Enyhít a gyomromon néhány böfögés ... — Egészségére — mondja Stohanek — de van jövő idő is. — Ne mondja. Hogy hangzik? — Én nem eszem, te nem eszel és ő sem eszik. Magának ez a jó, legalább nem fog égni a gyomra. Gyomorégés közben rájövök, utálom a vészmadarakat. Viszont elgondolkodtató; Akkor most mennyibe is kerül majd a kenyér, a hús, a fűszerekről nem is beszélve. Sores Ernő sági versenyről, annak mibenlétéről. A leggyakoribb képzet az, hogy akkor van verseny, ha az árak csökkennek. A modern piacgazdasággal rendelkező országokban azonban már régen nem az árak csökkenésében nyilvánul meg a verseny, hanem abban, hogy a korszerű termékekhez milyen szolgáltatások társulnak — azaz, mennyire csábítóak a fogyasztók számára. — Melyek tehát a gazdasági verseny legfőbb tényezői? — Alapvető kérdés, hogy van-e érdekeltsége a termelőnek, a forgalmazónak abban, hogy megszerezze a fogyasztók pénzét. Ez a verseny alapja, s minden egyebet ennek a hátterében kell vizsgálnunk. Ha egy gazdasági rendszerben csak abból a pénzből lehet megélni, amit a fogyasztó a termékekért, a szolgáltatásokért fizet, akkor már beszélhetünk versenyről. A fejlett országokban általában három funkcióját említik a versenynek. A leheti legolcsóbban Az első, hogy a termelők a fogyasztók igényeit kielégítő javak előállítására fordítják a pénzüket. A második az, hogy a termelők a lehető legolcsóbb előállításra törekedjenek. A harmadik pedig a választás lehetőségének a biztosítása. S persze nem elég maga a lehetőség — a vásárlónak tudnia kell választani. — .4 legtöbb embert mégis az izgatja, hogy egyre nehezebben jön ki a pénzéből .. . — Tegyük fel, hogy ebben az inflációs világban öt százalékkal csökkennek a reálbérek. Felmerül a kérdés, hogy ennek az ötszázalékos reálbércsökkenésnek miért úgy kell megvalósulnia, hogy az infláció harmincöt, a bérek, mondjuk, huszonnyolc százalékkal nőnek, s miért nem tíz- és ötszázalékos növekedéssel. Ez a kérdésfeltevés mindig racionális. Szerintem nagyon sokan vannak ebben az országban, akik tudnának olyan megoldásokat javasolni, amelyben alacsonyabb szinten valósulna meg a reálbércsökkenés, de senki sem tudja megmondani, hegy ezekben az esetekben az egész , gazdasági rendszernek melyik más eleme hibásodna meg. Átfog* koncepció kellene Éppen ezért van szükség átfogó, minden részletre kiterjedő gazdasági koncepcióra, amelynek vitathatatlanul egyik eleme a nemzetközi viszonyokhoz igazodó, a világpiaci változásokat is követni képes árrendszer. Ennek kialakítása viszont az ország jelenlegi helyzetében rendkívüli problémákat okoz. (sinka) Akik a fehérgyarmati ítésznek adták el az almájukat, minden leadott 1 tonna után sorsjegyet kaptak. A 103 termelő közül Szabó Zoltán tiszakóródi. Nagy Sándor szat- márcsekei 1—1 Orkán 30 permetezőt nyert, a Rabi 50 kerti kisgép nyertese Harkal László sonkád i lakos lett a nemrég megtartott sorsoláson. — —azajött Moszkvából M külgazdasági mi- mm niszterünk a hírrel, miszerint most már egészen biztosan tudhatjuk: vége a KGST-nek. Aki megvárta a halotti anyakönyvi kivonatot — azaz a mostani moszkvai tanácskozás dokumentumát, és nem hitt korábban tulajdon szemének, az bizony meglehetősen rosz- szul járt. Ahelyett, hogy példákat hoznék a. közelebbi és távolabbi környezetemből a halogatott tudomásulvételre, egy ösz- szefoglaló megállapítást teszek. Egy egész ország késett el. Kis hazánk nem kevesebb, mint másfél milliárd dollárt hitelez majd be nem hajtott követelései nyomán ennek a hatalmas országnak. Ennél is nagyobb kár, hogy a további kereskedelem mikéntjére sincsenek egyelőre használható receptek. A hadiipar ösz- szeomlott, élelmiszerre nincs pénzük, az urán már nem kell... Úgy másfél esztendeje körül írtam egy jegyzetet e hasábokon, Alma és urán címmel, félve, hogy azonos sorsra jut a két árucikk. Bár ne volna igazam — tettem hozzá akkor félelmeimhez. Nem halogatható tovább a kérdés alaposabb megvizsgálása: mi lesz az almával? A hatalomváltás egyúttal gondoskodási űrt is jelent-e? Az országos és megyei szervek „nagyban gondolkodva” tervezték, meg egy-egy esztendőre az őszi szállítási szezont, ha másért nem, hogy legyen mitől eltérni. Ma a szovjet—magyar kereskedelemben minden jövőkép nélkül, teljesen ötletszerű a forgalom. A régi ismerősök áttértek a bártérré, ami a semminél még jobb ugyan, de mégiscsak kőkorszaki módszer. Ha már dollár, legyen dollár. Az almában is. Igen ám, de a botcsinálta barátság végeztével nem tudom, mi veheti rá a továbbiakban a szovjet felet — ha egyáltalán a Szovjetunió lesz még a drótkerítés túlsó oldalán szeptemberben — arra, hogy éppen a mi almánkat vegye meg. A világpiaci minőséggel csak addig vagyunk versenyképesek, amíg le nem szedjük a gyümölcsöt a fáról. Más szállítók, egészen Dél- Amerikáig, már felnőttek ahhoz, hogy tudják: a minőséget a csomagolással és a szállítással nem szabad hanyatlani hagyni. C sak egy példa, de lehetne sorolni hosz- szan, minek néz elébe a szabolcs-szatmár- beregi almatermelés és -forgalmazás. Miközben gombamódra szaporodnak a kereskedésre létrejött szervezetek egyáltalán nincs garancia arra, hogy valaki vagy valakik stratéga módjára végiggondolják a patinás ágazat sorsát. Félő, hogy akként csúszik ki az almatermelők lába alól a talaj, amiként a mecseki uránbányászoké alól, akik az utolsó pillanatig nem hitték el, hogy a daliás bányász is koldusbotra juthat. Esik Sándor Szemben az árral « _____________3 SZERKESZTŐI oooooooo A tiszavasvári Zöld Mező Tsz szállítótelepéről naponta 100 tonna kukorica kerül elszállításra á megrendelők igénye szerint. Képünkön a KSP—5 típusú gép, amely öt perc alatt 50 mázsa kukorica átrakására alkalmas. (H. P. (elv.)
