Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
1991. január 5. 7 7 Másképpen lesz Ördögi kör A kávé kimaradt. Nem tudni milyen rejtélyes okból, de kimaradt. Nem mintha valakinek is hiányozna árának emelése, de azért furcsa, hogy amikor mindennek áthúzták az árát, és újat írtak föléje, akkor épp legfontosabb élvezeti cikkünket méltánytalanul mellőzték. Egymással versengve emelget ma minden magyar napi nyolc órában, tizenhatban pedig lázadozik, méltatlankodik. Azért tizenhat, mert legtöbbünknek már álmában is az önátírós árcédulák kísértenek. Vajon ahhoz a határhoz érkeztünk el, amelytől az eddigi poroszkálás után vágtába csap át az infláció? A fejlett országokban két mércéje van a gazdaság egészségi állapotának. Az egyik az infláció, a másik a munkanélküliség. Mi, kevésbé fejlett állapotunkban ugyancsak a kettőn méretünk meg, ám olyan rosszul megy a dolgunk, hogy bennünket képes a kettő egyszerre sújtani. Nyugaton ugyanis az egyik növelése a másik csökkenését vonja maga után. A százezres „tartaléksereg’' ugyan ma még nem ijesztget, de törvényszerű volna, hogy mára mostani szint is mérsékelje az áremelkedések ütemét. Ha mégsem, az arra utal, hogy még mindig sok embert tartanak alkalmazásban olyan helyen, ahol csak bérfizetés történik, jövedelemtermelés alig. Újabb elbocsátásokat sürgetek tehát? Nem! Arról van szó, hogy az embereknek legalább a fizetésüket meg kellene termelni, de sok helyen ez sem történik meg. Ördögi kör, mert a fizetésüket mégis megkapják a veszteséges munkahelyeken. A vállalatok — a ráfizetésesen működők — adóssága folyamatosan növekszik, ezt pedig a költségvetés abból apénzből fedezi, amelyből jövedelmező vállalkozásokhoz adhatna — no nem támogatást — legalább hitelt. Az a baj, hogy élő emberként és nem statisztikai adatként megtapasztalni a „leépítést” nem örömünnep, hanem sok esetben egyenesen tragédia. De humánus-e ezen a címen tovább halogatni a gyökeres változásokat, közben egészen mélyre süllyedni, és eljutni egy dél-amerikai típusú országcsődhöz, fiaink tragédiájához? Gazdasági szakírók szerint inkább magasabb munkanélküliséget, de szilárd pénzt. Mert ezzel szilárdul meg a gazdaság, és terem valóban értéket előállító munkahely. Arról azonban ők se szólnak, hogy a káoszban terem-e hozzá tömeges türelem. Főzzünk tehát egy — egyelőre — változatlan árú kávét és vegyen rajtunk erőt valamicske nyugalom. Kezdje már el végre a magyar kormány a gazdaság rendbetételét, és a hatékonyság növelése ne a Pénzjegynyomda esetében legyen a legfontosabb szempont. A csőd szélén A mezőgazdasági ártámogatások leépítése nemcsak nálunk okoz társadalmi konfliktust. A közelmúltban az Európai Gazdasági Közösség, és az Egyesült Államok képviselői hosszadalmas ci- vódással tárgyalta meg a kérdést, és amint a híradásokból kiderült, nem nagyon jutottak előbbre. Még az USA csak-csak hajlott volna a jelentősebb csökkentésre, ám Nyugat Európa immel-ámmal lelkesedett az ügyért. A széthúzás oka nem gazdasági, hanem társadalmi gyökerű. Éppúgy mint nálunk. A kérdés csak látszólag az, hogy ennyibe vagy annyiba kerüljön egy kiló hús, egy liter tej, egy zsák búza. Sokkal inkább egy másik vetület a döntő, amiről azonban ritkán esik szó a brüsszeli csúcson, Budapesten, de még „lent” Nyíregyházán is. Megmaradjon-e egy életforma, vagy váltsa fel egy másik. A mezőgazdasági termelés nagy részét el lehetne helyezni a kedvezőbb éghajlatú, olcsóbb munkaerejű világrészekre. Európa nagy részén — ha csak hideg logikával szemlélnénk — egyszerően jövedelmezőbb golfpályát létesíteni, mint búzát vetni. Eme szempontot azonban nem hagyják érvényre jutni az ottani politikusok. Nem gazdasági megfontolásokból, hanem azért, mert nem mondhatnak le a parasztok szavazatairól. Hazai tájainkon igen hosszú időn keresztül senki sem kérdezte meg a mezőgazdasági népességet, hogy akar-e a saját földjéről kiszorulni, és a dűlőútról nézni felismerhetétlenné meliörált határában az ezer hektárokra méretezett gépek munkáját. Életformájának kulturális elemei nagyrészt elenyésztek, a polgárosodása viszont elmaradt. Ma a jó szakemberek által vezetett jó gazdaságok is csak vegetálnak támogatás nélkül, a többiek a csőd szélén tántorognak. A kisgazdára pedig ráfogják, hogy nem mer vállalkozni, pedig csak a józan ítélőképessége nem hagyta cserben, és látja: nem nagyon van jövedelmező tevékenység eszköz és hitel híján. Magyarország nem léphet a következő évezredbe mezőgazda- sági országként, mondta egyszer egy azóta levitézlett politikus. Nem ezért tűnt el a porondról, ebben igazat lehet neki adni. Tíz év alatt a magyar parasztság nem fog „átmenni” megelégedett polgárba, a szavazataival együtt gazda marad. Kérdés azonban, hogy miből fogja megkapni a normális élethez szükséges árat portékájáért. Az ugyancsak szegénysorsú millióktól nemigen, A nyugati vitázóknak könnyű, mert gazdaságuk többi ágazata bőven teremt alapokat a támogatás kasszájába. Mi pedig gondolkodhatunk: a kölcsönöket az egyéb ágazatok „felhozására” fordítsuk-e, hogy azoktól később elvonhassunk a mezőgazdaság részére a társadalmi béke érdekében, vagy máris a mezőkre irányítsuk a pénzeket, mert ott jövedelmezőbb a befektetés, mint a mai iparban. S közben megmaradunk mezőgazdasági országnak ipar nélkül, és nem lesz honnan támogatni. A világpiacon ugyanis egyelőre nem versenyképes a magyar mezőgazdaság, csak itthon. Esik Sándor II Kelet A Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE AII. világháború nyíregyházi áldozatainak emlékére Kardból kereszt Nyíregyháza megyei város gyönyörű szoborral gazdagodik 1991. május 26-án. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus mellett működő bíráló bizottság 1990. december 5-én 10 órakor ülést tartott Gyurcsek Ferenc budapesti szobrászművész műtermében városunk. II. világháborús áldozatai emlékműve 1:1 léptékű modelljének megítélése végett.Természetesen a Nyíregyházi II. Világ- háborús Emlékmű Alapítvány kuratóriuma is meghívást kapott erre az alkalomra, s az egyik vállalat által szívességből rendelkezésre bocsátott mikrobusszal öten Budapestre utaztunk, nagy várakozások közepette. A modellt a művész mutatta be: a szobor váza hungarocellből és a két hatalmas dombormű pedig gipszből készült. Az emlékmű ún. befoglaló formája: törött pengéjű kard. Analógiaként elmondta Gyurcsek Ferenc, hogy annak idején a keresztes lovagok földbe szúrt kardjuk mellett imádkoztak. Ez a törött kard is hasonlít a keresztre. A penge két oldalán, középen robbanásból szakad ki a két dombormű: a Piéta és A menekülőasszony (Nyíri Madonna). A Piéta főnézetben látható. Eredetileg ez a keresztről levett Krisztust ölében tartó és őt sirató Mária képzőművészeti ábrázolásátjelentette. Átvitt értelemben azonban ma már a szánalom, a legnagyobb gyász kifejezése. A fejkendős Anya itt fiatal (kb. 40 éves) és ösztönszerűen, erejét meghaladva gyámolítja elaA hatalmas szobor egy részletét: a Piétát mutatja be Gyurcsek Ferenc szobrászművész A szobor hátsó (Nyíri Madonna) éves). Szándékosan kerülte a művész katonaruha alkalmazását, s helyette drapériát látunk. Gondolhatunk tehát e kompozíció láttán egyaránt a légi terrorbombázások polgári áldozataira, a deportált zsidóságra, a szovjetek által a „felszabadult” Nyíregyházáról elhurcolt 2000 civil férfira, de akár a katonai hősi halottakra is. Ez változik a személyes avagy családi adottságoknak megfelelően. Tengelye körül akár egy ujjal könnyedén elfordítható a modell, s az ellentétes oldalon ugyancsak robbanásból kiszakadt Nyírségi Madonnát látunk, aki eszelősen magához szorítja bepólyázott gyermekét és fut valahová. Ez A menekülő Asszony már a túlélés, a megmaradás reményét, a jövőt is felcsillantja lelkűnkben. A női alakon nem konkrét népviselet van, csupán egy nagy kendő, s a megformálás kubista vonásai csak fokozzák a Madonna elszántságának érzékeltetését. A szobor alsó részén, magában az anyagban két felirat olvasható. A főnézet felől a következő három sor: „ A város 12 000II. világháborús áldozata emlékére emelte Nyíregyháza közönsége 1991" A túlsó oldalon pedig a II. világégés kezdeti és befejező évszáma látható: „1939 — 1945". A szobor süttői fehér mésznézete: A menekülő Asszony kőbői készül, négy hatalmas kőtömbből áll, amelyek a helyszínen kerülnek összeillesztésre. A méretek: 5 m magas, 2.1 m széles és mélysége (azaz a 2 dombormű közötti legnagyobb távolság) 1 m. Jövő évben május 26-án, a Hősök napján bensőséges ünnepség keretében kerül leleplezésre, illetve a város tulajdonába. A szakértők: JeneiLajos építész, ifj. Szabó István szobrászművész és Várady Sándor szobrászművész, Érdemes művész két órán keresztül elemezték a részleteket. Egybehangzóan , .példaszerű alkotásinak ítélték! Meggyőződésem a láttattak és hallottak alapján, hogy Gyurcsek Ferenc kitűnő alkotása maradandó és méltó emléket állít az Országzászló téren Nyíregyháza város II. világháborús áldozatainak. Dr. Fazekas Árpád, a kuratórium elnöke Lehullott a szirom...* V ittünk virágot, meg pezsgőt is. De mindketten tudtuk: Marikától már távol áll a virág múlhatat- lanságot megőrző gyönyörűsége, távol az új esztendőt köszöntők mámoros felszínessége. Tudtuk mind a ketten: Marika megadta magát a betegségnek, nem figyel már se kifelé, se befelé. Mert lehet-e még értéke bárminek is ott, a létezés határmezsgyéjén? Görcsbe szorult a torkom. Befelé sírtam. Nellivel váltott pár mondatot. Kopogtak a létigazoló szavak, aligha értek igazán partot. Menekültünk. Álltunk önmagunk szobrába merevülten. A győzelem jelét mutattam Marikának. Látható erőlködéssel ő is felemelte a jobb kezét, de a V-betűre már nem nyíltak szét az ujjai. Ezen kívül van más újság? — kérdezte. Nincs, Marika. Tudtuk, hogy nemlátjuk többé. Még ránk pillantott, aztán eleresztett bennünket a tekintete. Kizárta magából a külvilágot. Milyen hosszú volt az a három lépés az ágyától a kórterem ajtajáig! Szégyelltem magam, hogy élek. *** Marika! Ezt a fájdalmas érzést a nevünkben is öntötte szavakba a költő, egyik közvetlen munkatársad, Nagy István Attila. Most, a végső búcsú pillanataiban mégis vigasztalást ad valamennyiünknek, hogy derékba tört sorsod nyolcadát együtt élhettük meg Veled újságíróként, egy nappal mindig a történelem előtt járva. Ez a sóhajtás- nyi idő is elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön bennünket róla: törékeny termeted nagy erővel sugározta az igaz szó tiszteletét. Ezt szolgálta példaértékű valóságismereted, szerénységed, s kivételes felkészültséged. Tőled mindig idegen volt a felszínesség, a felelőtlen magamutogatás, a hatásvadászó játék a szavakkal. Te az újságírást nem a pillanat múló művészetének tekintetted; mindig arra törekedtél, hogy maradandó igazsággal közelítsünk az olvasóhoz. Tetted mindezt hivalkodás nélkül, természetes, nemes egyszerűséggel, mely mögött mindenkor ott éreztük a gondolataidat — s az egész lényedet irányító — meghatározó szigorú rendet. így viselted már évek óta — különösen az utóbbi hónapokban — a reményt apasztó testi terhet is. Nem panaszkodtál, inkább az éltető munkát kerested, s abban találtál — ha olykor néhány órára csupán — megnyugvást. S miközben a gyógyíthatatlan betegség hatalma egyre összébb szorította körülötted a légteret, szobádban sohasem hervadtak el a virágok... Most mégis lehullott az utolsó szirom, vége immár a kétségbeesett biztatásnak. Elszállt reményünk helyébe emléked költözik, ,s úgy őrizzük magunkban, mint aki rövid földi útján is rálelt az élet értelmére. Az újságírók, az Olvasók, a rádióhallgatók nevében Ady szavaival mondunk istenhozzádot: „S megölellek még egyszer, Élet Utolsót lendül a karom S úgy fonódik be görcsösen Küllőibe a szent keréknek. ” Nyugodj békében! (Angyal Sándor főszerkesztő búcsúztatója Gönczi Mária temetésén)
