Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-29 / 24. szám

1991. január 29. Kelet-Magyarország 7 Az erőmű Az ablak „kezelőszervei” Az oldalt összeállította: s Esik Sándor Agresszív gyötrés Az Emberre gondolva ( Úthoz ^ l ragasztva ) Mit tennék, ha járművezető lennék? ♦ Soha nem innék vezetés előtt, mert csak karácsonykor, a sze­retet ünnepén hét családhoz köl­tözött be a gyász néhány üveg sör vagy két féldeci miatt. ♦ Soha nem lépném túl a meg­engedett sebességet, mert csak a helyszínen adtunk oda egymil­lió forintot a traffipaxkezelők- nek, és csekken még ki tudja mennyivel segítettük a kormány gazdaságpol i tikáját. ♦ Mindig bekapcsolnám a biz­tonsági övét, mert ebbe még nem halt bele senki, de viszony­lag egyszerű ütközés esetén is nagyon megüthetik magukat azok, akik kiesnek az ülésből. ♦ Rájönnék arra, hogy nyugati jáművet csak nyugati kultúrával szabad vezetni, mert vagy ösz- szetöröm vagy előbb-utóbb megbüntetnek. ♦ Mielőtt áthágnám a szabályo­kat, gondolnék arra is, hogy te­lik-e büntetésre és nem utána siránkoznék, hátha elenged­nek belőle valamennyit. ♦ Figyelembe venném, hogy néha mások is szeretnének közlekedni, és nem hagynám a kocsimat az út közepén, au­tóbuszmegállóban vagy egyéb, nem arra való helyen. ♦ Elgondolkodnék azon. hogy a közlekedési szabályo­kat vajon azért találták-e ki, hogy állandóan bosszant­sanak vele, legyen mit lépten- nyomon áthágni, megszegé­sükkel veszélyesebbnél ve­szélyesebb szituációkat létre­hozni, vagy talán nem az volt-e a cél, hogy ezek a sza­bályok nyugodt, biztonságos közlekedést biztosítanak min­denki számára. Asztalos Miklós rendőr főhadnagy, közlekedési alosztályvezető A Nyíregyházi Rendőrkapitányság az alábbi lopott személygép­kocsikat keresi: AL 03-60 Lada, EA 57-96 Dacia, ZK 58-03 Lada, ZL 74-27 Wartburg, TP 03-90 Skoda 105 S, SN 72-86 1ZS furgon, PM 71-15 P. Fiat 126., KY 92-76 Lada 1500, BG 7-90.OC szovjet Lada 1500, KV 37-34 Dacia, PM 96-05 Moszkvics 1500, AKG-172 Lada 1200. 1991. január 03-án a kora reggeli órákban gépkocsifeltörőktől gáz­palackot, gépkocsiemelőt, elakadást jelző háromszöget, pótkerekeket foglalt le a rendőrség. A tettesek a fenti tárgyakat a Nyíregyháza, Tompa M. út és a Vécsey út környékén Lada vagy Dacia típusú sze­mélygépkocsiból tulajdonították el. Kérjük, hogy a tárgyak tulajdo­nosai jelentkezzenek a Nyíregyházi Rendőrkapitányság I. emelet 146. számú irodájában. Csiszár András, rendőr főhadnagy Mielőtt elindulnánk... >■ Télen csapadékmentes idő­járás esetén is veszélyesek a haj­nali órák, a hirtelen megfagyó páralecsapódás mostanában is sok balesetet okozott. Különösen a hidak környéke csúszós. Ve­szélyes, mert nem látszik! >- Sietős autósok figyelmébe: Nyíregyházán a jelzőlámpás cso­mópontokban a periódusidők 1,5—2 perc között váltakoznak. Tehát a legrosszabb esetben sem kell ettől többet várni. Nem éri meg a jogosítványt vagy életet kockáztatni. >- A megyeszékhely nagykörúti jelzőlámpás csomópontjai (az egymáshoz közeliek) összehan­goltak. Az összehangolási sebes­ség 45—50 km/h. Nem érdemes ettől gyorsabban hajtani, mert csak felesleges megállás a vége. >- Aki a dombrádi és tiszadobi pontonhidakon akar átmenni, jól teszi, ha indulás előtt érdeklődik a 11-365 telefonszámon a közúti igazgatóságnál. Hegedűs Csaba üzemeltetési főmérnök, Nyíregyházi Közúti Igazgatóság Nyereségvarázslás el és vissza Novemberben még egy Trabant­ra is felkerült az állami rendszám, jelezve, a márkás gépkocsit valame­lyik cég vagy vállalat vezetőjének rendszeresítették. Persze sokan tud­ták, a tulajdonos eladta egy lízinge­léssel foglalkozó cégnek, amelyik visszaszámlázta az illető tulajdonos kft.-jének. így megmaradt a gép­kocsija és még forintban az értékét is megkapta. Mindezt egyszerű pa­pírmunkával és lízingeléssel lehetett megoldani. A lízingelésnek, gépek és be­rendezések bérbeadásának egyik érdekessége, hogy a mai napig sincs számvitelileg leszabályoz­va. A 3611985-ös PM. rendelet szabályozza a lízingelést, de a lízingszorzóban, a lízingidőben és a maradványértékben a felek szabadon állapodhatnak meg, semmi korlátozás nincs. Elméle­tileg, sőt sokszor gyakorlatilag is lehetőség van egynapos lízingre, bár az APEH szerint mindez azonnali adásvételnek minősül és a lízingnek éppen az a funk­ciója, hogy a vevő az árat hosz- szabb időn keresztül fizeti ki. Nézzük, miért éri meg a gép­kocsilízing a bérbeadónak és a vevőnek: A lízingbe vevő forrás hiányában hitelhez jut, a beruhá­zás értékér®tobb hónap alatt egyenlíti ki, és mindezt költség­ként számolja el. Ha beruházás­ként vásárolná meg, akkor adó­zott pénzből kellene a személy- gépkocsit kifizetni. A lízing ugyan drágább, mintha hitelből vásárolnának, de kénytelenek, mert nincs forrás, ugyanakkor az összeggel adóalapjukat csök­kentik. Lakatos Tibor, a Fotopex Rt. pénzügyi igazgatója szerint az amortizáció mértékének el­számolása, illetve az adókedvez­mények figyelembevételével kell meghatározni az adott cégnek, hogy beruházásként vagy lízing­ként vásárolja a gépkocsit. Ko­rábban az áfát a lízingbe vevő visszaigényelhette — egészítette ki a lízingelés szabályait a gaz­dasági szakember. 1990-től nem vonható le a személygépkocsi kölcsönző szolgáltatás igénybe­vételénél az előzetesen felszámí­tott áfa. A lízing így 25 százalék­kal drágult. Lakatos úr azt is elárulta, hogy a lízingnek a következő előnyei vannak: nyereséget tud kimutat­ni, el tud rejteni nyereséget, és néhány esetben pénzhez is lehet a lízingkor jutni. A lízing zá­róaktusa pedig a futamidő lejárta után a tulajdonjog átruházása. (m. cs.) Vevőriogató Szokatlan kép tárult vasárnap reggel a nyíregyházi autó­piacra látogatók elé. A máskor derűs, pergő ritmusú, alku­dozásoktól hangos vásártéren csupán néhányan fagyoskod- tak, dacolva a csípős januárral. Kínálatból pedig nem volt hiány, hiszen közel 100-120 autó — zömében keleti gyárt­mányú személygépkocsi — gyűlt össze vásárlókra várva. A bágyasztó, ködös, havat szi­táló idő ellenére sokan rándultak ki eladási szándékkal a Tokaji úti piacra a hétvégén, és vidékről is érkeztek jó néhányan. Többsé­gük azonban üres zsebbel volt kénytelen visszaülni a volán mögé, mert a komoly vevő ritka vendég volt errefelé, akárcsak a fehér holló. A magyarázatot, azt hiszem, valamennyien sejtik, hi­szen a január közepén ismertetett új autóárak alaposan megtépáz­ták a fizetőképes keresletet. Böngészve a Merkur által for­galmazott személygépkocsik ja­nuár 15-én közzétett árlistáját, helyénvaló az a megállapítás, hogy az árak ilyen mértékű eme­lése már rég nem tükrözi a valós értéket, a minőséget. Ez nem vi­tatható, hiszen a vásárló ugyan­azt az árut kapja, mint korábban, feltéve ha tud fizetni. Emlékeztetőül: a Ladák típus­tól függően 389—399, a Sama­rák 455—518, a Daciák 367— 380, a Trabantok 332—340, míg a Wartburgok 428—448 ezer fo­rintért vehetők át a Merkur tele­pein. A felsorolás ezzel még ko­rántsem teljes, hiszen a legtöb­ben a kis Polski 326 és a Skoda Favorit 564 ezer forintos ára miatt kapták fel a fejüket. Irreálisak ezek az árak, olyannyira, hogy az autósok többsége még nemigen barátko­zott meg velük. Ennek hatása érezhető a piacon is, hiszen az eladók többsége zavarba jön, ha az irányárról kérdezik. Van, aki 40—50 ezer forintot rákér a Merkur-árakra, de nagyon sokan ugyanennyit hajlandóak el is en­gedni az üzlet megkötésekor. A szemlélők többsége mérege­ti a piacot, feltérképezik, hogy mit és mennyiért lehet majd eladni. A valóságtól messze elru­gaszkodó árak láttán sokan csak elmosolyodnak, és angolosan odébbállnak. Az autópiaci körsé­ta tapasztalataiból okulva el­mondható, hogy még téli álmát „alussza” a piac, az ébredésre, az üzlet beindulására még né­hány hónapot várni kell. Jellemző kínálati árak (alku élőt:; Polski Fiat 126-os, hatéves 143 ezer forint, Wartburg 1,3-as, egy hónapos 420 ezer forint, Lada 1300 S, ötéves 280 ezer fo­rint, Polski Fiat 126-os, kilenc­éves 93 ezer forint, Lada Sama­ra, 3 ajtós, kétéves 410 ezer fo­rint, Dacia 1310 TLX, kétéves négy hónapos 265 ezer forint, Trabant 1,1-es, egy hónapos 265 ezer forint, Skoda 120-as, hét­éves 140 ezer forint, Trabant 601-es, hatéves 70 ezer forint, Skoda Favorit, 3 hónapos 510 ezer forint, Skoda Favorit, egy­hetes 635 ezer forint, P. Fiat 1500-as, korrodált, lerobbant műszaki állapotú 70 ezer forint, Skoda 120-as, hároméves 240 ezer forint. Üzletkötést mindösz- sze egyet láttunk, egy hétéves Trabant 601-es személy gépkócSi cserélt gazdát 56 ezer forintért. Elvétve néhány nyugati gép­kocsi is feltűnt a piacon az ér­deklődők, kíváncsiskodók gyű­rűjében. Ezek ára az utóbbi he­tekben stabilnak mondható, lé­nyegesen nem emelkedett. Ez a tendencia várhatóan módosul, hiszen az elmúlt hét közepén je­lentették be a vámtételek növelé­sét. Jelenleg még a 10 százalékos vámfizetési kötelezettség van érvényben a magánforgalomban külföldről behozott személygép­kocsikra. Az új szabályok életbe­lépését követően ez 18 százalék­ra emelkedik, kedvezményt csu­pán a katalizátoros autók élvez­nek, ezek vámtétele 13 százalék­ra változik. Ízelítőül néhány kí­nálati ár: Mitsubishi Lancer 1,8 D, másfél éves 980 ezer fo­rint, Citroen BX, négyéves 660 ezer forint, Ford Escort 1,4 CL, ötéves 680 ezer forint, Opel Ka­dett 1,6 D, kétéves 760 ezer fo- r'nt- Csonka Zsolt — Budapestről hoztunk le né­hány autót — emlékezik vissza a néhány napja történtekre Baga- méry Menyhért ügyvezető igaz­gató. — Esett a hó, csúszott az út, negyven-ötvennel cammog­tak az autók, mi az autópályán gond nélkül hajthattunk 120- szal. Hó nemigen volt, de a Busza- csa előtti kör alakú „pálya” la­tyakja alkalmasnak bizonyult egy agresszív gyötrésre. Annyi­ra, hogy egy hátsó meghajtású Ladát egy helyben lehetett volna faroltatni. Nem úgy a Lancer 4 WD-t. 97 lovas motorját maxi­mumon pörgetve is csak arra ment, amerre kezem irányította. A városban, és a negyvenkettes út egyenes szakaszain is hiába nyúlott a nyálka, egyszerűen 100 százalékos az úttartása a négyke- rékhajtásúnak. Maga a Mitsubishi kisebb és nagyobb márkatársaival, és né­hány Mercedessel áll együtt a Buszacsa előtti „karámban”, kézenfekvő tehát az összehason­lítás. Bagaméry úr nemes egyszerűséggel japán Merőinek nevezte a háromgyémántos jár­gányt. Hozzátette, hogy fürgébb, Mondani sem kell, hogy szín­ben a szivárvány minden árnya­lata előfordulhat, a rozsda ellen pedig nyolc év a garancia, és há­rom év, vagy 100 000 km a mo­torra, valamint a futóműre. Végezetül térjünk vissza a négykerékmeghajtással kapcso­latos néhány műszaki dologra. A masina „úthoz ragasztása” nem kevés teljesítménytöbbletet kí­ván a motortól. Ezért szerelik ezt a gépet a 71 kilowattos, azaz 97 lóerős motorral, amely 1800 köbcentis, és 5500-as fordulaton adja le az említett teljesítményt. Ennek megfelelően városban 11,9; kilencvennél 7,2 és száz­húsznál 9,3 liter fogyasztást ad meg a gyár, ami kissé soknak tűnik ugyanezen autó kétkerék- meghajtású változatának 1500-as motorral szerelt változatához képest, mert az említett körül­mények között a megfelelő ada­tok: 8,5; 5,5 és 7,6 liter száz ki­lométerenként. A mi útjainkon és éghajlatunkon azonban a négykerékmeghajtás előnyei arányba állíthatók ezzel a fo­gyasztási többlettel. Teszt: Ésik Sándor Fotók: Elek Emil Engedd szabadjára a képze­letedet — bíztat a Sky Channel reklámfilmje, amint beúszik a képbe a három piros gyémánt­tal ékesített orrú autó. Nem adja alá a szimbólum, és más sem a klipben. Tesztünkben ennek ellenére a földön igye­keztünk maradni. A KTF Kft. Centrál autókereskedés tele­pén, Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidőcsarnok melletti pia­con vettünk szemügyre a csúcs- modellből egy példányt a cég szívességéből. A 4 Wheel Drive magyarul négykerékmeghajtást jelent, és aki ült már terepjáró UAZ-ban, Nivában, annak lehet fogalma mibenlétéről. A kettőnek azon­ban műszakilag nem sok köze van egymáshoz. A differenciál­mű még csak-csak... A viszko kuplung azonban lehetővé teszi, hogy folyamatosan meghajtás alatt legyen mind a négy kerék. Ennélfogva aztán... A vezetési kényelem — külö­nösen a szolgálatkész kezelő­szervekkel — már majdnem túl­zás. Annak persze, aki nem Wartburgból ül át, vélhetően majdnem természetes. Központi zár, elektromos ablakemelő, be­lülről nyíló tanksapka, központi zár, előre-hátra, le- és felállítha­tó első ülés, ugyancsak testhez állítható biztonsági öv, hosszú volna felsorolni a rafinált ele­ganciával elhelyezett eszközök sorát. Az ugyancsak állítható magasságú és távolságú kor­több benne a komfort, mindent elektronika mozgat stb... A szép és főleg hozzánk közelebb álló nevű autóra e hasábokon még ki­térünk, álljon itt egyelőre a tesz­telő összehasonlítása: a Merce­des vonalain nagyobb barátság­gal fut végig a szem. Anélkül, hogy esztétikai fejtegetésekbe bocsátkoznék, okául azt hozhat­nám fel, hogy az európai forma- tervezés egyik modelltől a másikra haladva többet őrzött meg az elődökből, és ezzel gaz­mány mögött jól áttekinthető műszerfal néz vissza ránk — ter­mészetesen tükrözésmentesen. A tervezők mindenképpen az Em­berre gondolva vezették ceruzá­jukat, mert a Lancer 4 WD-ben pontosan egy emberre való hely van. Ezt azért nem árt hangsú­lyozni, mert — elnézést az ösz- szehasonlításért —, de egy Wartburgban több a hely. De mi­nek... Összefoglalva az érzékszer­vekkel felfogható tulajdonságo­kat, nem nagyon lehet hiányérze­tünk. Leszámítva talán a blokko­lásgátlót, mert a biztos menettu­lajdonságok miatt olyan sebessé­gekhez szokhatunk, éppen csú­szós utakon, amelyeknél élet­mentő lehetne. Felárért persze nyilván beszerelik, mint még sok minden mást is. dagabb. Tudva, hogy a napkeleti gyárak kétszer olyan gyorsan, azaz fél évtizedenként jönnek ki új modellsorral, vélhetőleg gondban lehetnek a formaterve­zők, amikor valahonnan meríte­niük kell az új formaötletekhez. A rendőrség megtalálta A rendőrség keresi Autópiaci körséta

Next

/
Oldalképek
Tartalom