Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 21. szám

1991. január 25. Kelet-Magyarország 3 A JELSZÓ Zöld város Gyepesítés, fásítás, parkosí­tás, parképítés, a zöldterületen és járdán parkoló autók bünteté­se, a már kialakított szép zöldte­rületek védelme a vandáloktól. Ilyen és ehhez hasonló témák kerültek megtárgyalásra az ön- kormányzat Környezetvédelmi, Közlekedési és Közterület-keze­lői Bizottságában az elmúlt na­pokban. Ha az olvasó újabb bi­zottságokról hall, méltán kapja föl a fejét: mi az, már megint egy újabb?! Igen, egy újabb, de remélhető­leg az egyik legnépszerűbb lesz, no persze nem a már előbb emlí­tett parkrongáló autósok és van­dálok körében. Ez a testület nem vet ki adókat, sőt inkább arra tö­rekszik, hogy végre az állampol­gár is érdekelt legyen — anyagi­lag is —, hogy előkertje, utcája, tere esztétikus és tiszta legyen. A fák, cserjék, a növényzet szépsé­ge mellett környezetvédelmi „berendezés” is, mely szűri a port. Tisztítja a levegőt. Tavasz- szal társadalmi akció indítását tervezik „Zöld város” jelszóval. Az akciót a természetvédelmi egyesület, a polgármesteri hiva­tal, és más szervek pénzzel is tudják támogatni, versenyt hir­detnek, jutalmat osztanak, fákat adnak és még sok más módon kívánják segíteni a környezetü­ket szebbé tenni akaró embere­ket. A bizottság nagy energiával dolgozik városunk gépjárművek által okozott légszennyezésének csökkentésén is. Szeretnék, ha nemcsak a tiltás és büntetés eszközével élhetné­nek, hanem az anyagi érdekeltsé­gével is. Hogy mindehhez meny­nyi pénz áll majd rendelkezé­sükre, az a költségvetés jóváha­gyása után derül ki. Reméljük, — és az mindany- nyiunk érdeke —, hogy ezúttal a környezetvédelem nem abból fog gazdálkodni, amit a többi te­rület meghagy számára. Petriila Attila KAMARAI VELEMENYEK Lassan mozdul a szekér Megyénk vendége volt a napokban Kovács Katalin a Magyar Gazdasági Kamara főtitkárhelyettese. Az itteni re­gionális kamara szervezésében a megye három városában találkozott a megye gazdálkodó egységeinek vezető szak­embereivel. A MOM Mátészalkai Rt. gyá­rában, a nyíregyházi Mezőgép Vállalatnál, majd a kétnapos lá­togatás második napján Kisvár­dán a Hunniacoopnál folytatott eszmecserét a piacgazdaság ki­alakításával járó gondokról, megoldásra váró problémákról. Az országosan várakozáson felül sikerült előző gazdasági év ellenére, az idén nem sok biztató jelet látnak eddig a vállalatok — egyezett meg a beszélgetéseken a megyei kamarai tagok vélemé­nye az MGK főtitkárhelyettesé­vel —, amelyek az alábbi problé­mákat látják: — A privatizáció igen lassan halad, meglehetősen bürokrati­kus. A gazdaság fölött sötét fel­hőként terjeng és egyre több résztvevőjét bénítja a likviditási válság. A munkanélküliség réme, ami országosan akár 300 ezernél is több embert érinthet ez év végére, már előre vetíti a szo­morú jövőt itt, Kelet-Magyaror- szágon is. Nyíregyházán pilla­natnyilag is mintegy hétezer munkanélkülit tartanak nyilván a megyéből, de egyes becslések szerint ennek kétszeresével lehet számolni valójában. A megelőző intézkedések, az intézmény- rendszerek még Csak most van­nak alakulóban. — A liberalizációs folyama­tokból a bérliberalizáció kima­radt. Ez pedig'az-egyébként is nehéz helyzetben lévő vállalato­kat — amilyenek a megyében is többségben vannak — még in­kább sújtja azzal, hogy a szak­képzett dolgozókat nem képesek megtartani az alacsony béreik­kel. — A bér nálunk — jelentette ki Kovács Katalin — ellentétben a nyugattal, különleges költség, mivel különlegesen adóztatjuk. Az is furcsa helyzet, hogy Ma­gyarországon a béremelés nem­csak a munkavállalók, hanem a munkaadók érdeke is. Akadá­lyozza a piacgazdaságra való át­térést még több fontos törvény hiánya is (föld-, koncessziós verseny trv. stb.) Ez bizonytalan­ná teszi a külföldi tőkét, a ma­gyarországi befektetéseket ille­tően. — A nyíregyházi eszmecserén megoldásra váró gondként vető­dött fel, hogy a hazai bankok egymás közötti kapcsolatrend­szere nem kielégítő, szolgáltatá­si színvonalban igen messze jár­nak a Hegyeshalmon túl működő pénzintézetekétől. A bankokat bírálva többen kifogásolták, hogy azok sokáig ülnek a pén­zen, s a már átutalt összegek igen lassan jutnak el a gazdálko­dókhoz. Figyelemre méltó javaslat hangzott el a nyíregyházi Elek- terfém vezetőjétől, aki felhívta a vendég figyelmét egy lehetőség­re. Eszerint a kamara kezdemé­nyezhetne egy olyan vizsgálatot, amely a volt NDK-cégek meg­szűnése, átalakulása folytán a je­lenlegi német piacon hiánycik­ként jelentkező termékek körét derítené föl. Ezekbe a résekbe volna lehetősége és reménye a magyar gépipari cégeknek befér­kőznie, mely még akkor is meg­érné, ha csak néhány esztendőre jelentene áthidaló megoldást. G. B. Kinyújtott kezek M ég hiányzik öt és fél millió forint. A munkahelyem faliújságján kifüggesztett plakátból legalább is erről értesülök. Egy egyetemi hallgató tájékoztat bennünket, hogy súlyos betegségének gyógyítása összesen hétmilliót emésztene fel, s ebből az összegből még alig jött össze valami. Egyre gyakoribb ez manapság. Hetente hallani a hírt, hogy valaki az ország népéhez fordul, hogy súlyos betegsé­gének gyógyításában minden együttérző ember segítsen. Szerintem nem kellene ennek így lennie. A magyar ál­lampolgár gyógyításának, orvosi kezelésének anyagi terhei ugyanis nem a lakosságot, hanem a magyar államot, a magyar egészségügyet „illetik”. Már csak azért is, mert a munkavállalók milliói hosszú évtizedekig fizetik a társada­lombiztosítási hozzájárulást, ami a világon szinte nálunk a legmagasabb, pontosan 54 százalék. Miért van az, hogy egy-egy súlyos orvosi beavatkozás esetén magának a betegnek kell könyörögnie, kuncsorog­nia, gyűjtögetnie, olykor jnegalázó szituációkat is elvisel­nie, élnie a tudattal, hogy gyógyulása számára teljesen ide­gen emberek jószándékán múlik? Lehet, sokan hördülnek fel a fenti mondatokon. Mégis úgy érzem, nem biztos, hogy az egészségügynek csak így lehet léteznie. A tervezési, ha úgy tetszik, türelmi idő las­sacskán lejár, ideje lenne a tetteknek következnie... K. É. Nyíregyháziak a Vigadóban A kórus a február 2-i fran­cia—magyar napon lép fel, ahol XX. századi szerzők műveiből összeállított műsorát mutatja be. A hangverseny rangját emeli, hogy mindhárom nap rendezvé­nyeiről a Magyar Rádió hangfel­vételt készít. A Magyar Zeneművészeti Társaság háromnapos nemzetkö­zi „mini” fesztivált rendez a bu­dapesti Vigadó hangversenyter­mében február 1-től. A találko­zóra a nyíregyházi Cantemus gyermekkórusából és a Pro Mu- sica leánykarból alakult egyesí­tett kórust is meghívták. Lépegető önkormányzat Ófehértón A TALPONMARADAS ELETKERDES Az ófehértói tanácsháza — vagy ahogyan mostaná­ban már mondani illik, a polgármesteri hivatal — még a harmincas években épült. S hogy tornya miért van? Azért, mert tetejéről az egész falut belátni. E tény pedig a régvolt aratá­sok idején jelentett sokat. Kaszás aratások már nincse­nek, éberségre azonban azóta is szükség van a 2784 lelket szám­láló faluban, legfeljebb mostan­ság nem a tűzre kell vigyázni. Üres H kassza Házadó, telekadó... megannyi veszély a szép házak gazdáinak... — Tennivaló éppen jócskán lenne most is, csak az a kérdés, lesz-e rá pénz — fogad szerény berendezésű irodájában Balogh József, aki 1971. óta a falu ta­nácselnöke, a szabad választások óta pedig polgármestere. — Akkor itt nem volt nagy a n, Adós Edgár, tör­vénytisztelő hivatal­nok, ezennel őszin­tén bevallom a Hatóságnak, hogy közepes szinten keresek, így az SZJA (személyi jövede­lemadó) 32 százalékos sávjáig sikerült felküzdenem magamat 25 évi becsületes szolgálat után. A fenti százalékot minden hónapban le is vonják tőlem, csakúgy, mint a nyugdíjjárulé­kot (az ember gondoljon a bol­dog öregkorára!), ami ugye 10 százalék. Akárhogyan számo­lom, így már nem is látom a ke­resetem 42 százalékát, (miként a 43 százalékos TB-hozzájáru- lást, amivel még sohasem volt szerencsém találkozni). Öntudatos dolgozóként tagja vagyok a szakszervezetnek, ami újabb egy százalékot vesz el, ez már 43. Van egy tízéves (hasz­náltan vásárolt) Wartburgom, ami nekem megfelel, de keve­rék nélkül az istennek sem haj­landó menni. Kiadásom erre a tételre nettó havi 1500 forint, ami a béremnek tizedrésze. Va­lamivel kevesebb (ezer forint) a garázsbérleti díj, s így a kettő együtt már a jövedelem mini­mum 16 százalékát adja (43+16=59). A lakástörleszté­sem (OTP) eddig viszonylag el­fogadhatóan 1150 forint volt, amit most megfejeltek havi 1500-zal, az annyi mint 2650 forint, százalékban kifejezve fe­lül a tizenheten (59+17=76). Fűtés, villany, víz, szemét, lift­díj stb'.,stb., szerényen számít­va is kb. 1800 forint (úgy 14 százalék), s máris oda a jöve­delmem kilenctized része. A maradék 10 százalék per­sze kevés volna családom étke­zésére, tisztálkodására, a tv-re meg az újságra, a gyerekeknek tankönyvre (a cigaretta már egy éve törölve). Ezt a felesé­gem nettó 7500 forintjából fe­deztük eddig, merthogy else jé­Bevallás tői munkanélküli lesz. Mind­eközben sem esünk kétségbe, hiszen annyi megoldás kínálko­zik! Például a 25-ös égő helyett gyertyafénynél kanalazzuk he­tente kétszer a hamisgulyást, a sima paprikáskrumplit, a kivá­lóan laktató slambucot, s desszertként olykor a sült tök is felkerül az asztalra. Korsze­rűen étkezünk, a boltban rá sem pillantunk a téliszalámira, az egészségtelen tőkehúsra, s bennünket nem csábít a ki tud­ja honnan származó banán. Mégis jó érzés, hogy a bol­tok csak úgy rogyadoznak az árutól, így tehát nincs okunk panaszra, az ember, ugye, ösz- szébbhúzza magát, csak háború ne legyen. Ezek után arra szeretnék vá­laszt kapni, hogy a jövőben mi­ből tudom majd fedezni a vár­ható házadót, a csatornadíjai, a drágább fútést, meg a vil­lanyáramot, a szolidaritási alapot, a kötelező biztosítást. Mert tessenek elhinni, mint tör­vénytisztelő polgár, én sem akarok engedetlen lenni, hiszen hová jutna akkor szép, szabad hazánk! Már gondoltam arra, ha némi mellékmunkával mégis sikerül egyensúlyban tartani családi költségvetésünket, s így hitelképessé válnék, én is meg­keresem a Valuta Alapot és fel­veszek némi kölcsönt, mert ha a kormány — akinek a fentieket mind odaadtam — megteheti, akkor szerintem én is kedvező elbírálásban részesülhetnék. Ezért, ha lehetne, tisztelettel kérem, hogy utánvéttel szíves­kedjenek egy IMF-hitelkérő lapot eljuttatni a címemre, amit előre is köszönök. ~ olna még egy sze­rény kérdésem: ugye csak kacsahír, hogy a közeljövőben az adót is meg fogják adóztatni? Mert ha ez igaz lesz, akkor már nekem csak a jó Isten marad, akiben bízhatok. Demokratikus üdvözlettel: Adós Edgár sk. (lemásolta: a. s.) rendszerváltás — idézem a má­sutt is gyakran felhangzó igét. — így is lehet mondani, de szerintem a rendszerváltás nem akkor történik, amikor szemé­lyeket váltunk le, hanem akkor, ha a szemlélet változik. Ennek valóban lehet gátja egy-egy rég­ről ittmaradt figura, ez azonban csak menet közben válik el. Mert azért nem szabad elfelejteni, hogy a közigazgatás szakma, ahol az évek alatt megszerzett ismereteknek egy új helyzetben is hasznát veszi az ember. Rosz- szat meg többnyire akkor mon­danak egy vezetőről, ha nem mennek a dolgok. Ófehértón pedig ilyesfajta idők jönnek, s Balogh Józsefet, no meg a falu polgárait az sem vigasztalja, hogy nemcsak az ő falujukban, hanem az egész or­szágban így van ez mostanában. — Megalakult a kilenctagú önkormányzat, s mondhatom, nagyon jó és lelkes a csapat. Benne a körzeti orvostól a téesz- tagig minden réteg megtalálható, s tenni, változtatni akarnak. A kérdés már csak az, vajon tudnak-e majd miből? A falu kasszája ugyanis majd­hogynem üres. Segélyből adózni? Balogh József: Van tettrekész önkormányzatunk, vannak szép terveink, csak éppen pén­zünk nincs annyi, amennyi kel­lene. — Az idei költségvetés részle­teit hivatalosan még nem ismer­jük, csak azt tudjuk, hogy leérté­kelték a forintot, az élelmisze­reknek, az energiának ki tudja mennyivel több az ára, drágább a szállítás, hiszen drágább az üzemanyag is — sorolja a pol­gármester a számokat. Nem ne­héz kiszámolni, hogy a kapott pénz így nem több, hanem jóval kevesebb lesz, s közel sem fedezi a kiadásokat. Márpedig nekünk Geszten Péter: Azt ígérték, csak három hónapig leszek munkanélküli nemcsak az intézményeket, az egészségügyet kell fenntarta­nunk, hanem száz óvodásnak, 270 iskolásnak, húsz szociális gondozottnak rendszeresen főz­ni. — E költségek ellensúlyozá­sára hozta a parlament a helyi adókról szóló döntést... — Az mind szép, csakhogy meg kell gondolni ezt is. Ugyan hogyan vessünk ki helyi adót például azokra a házakra, ame­lyekben idős emberek élnek, kö­zülük nem kevesen épp tölünk kémek szociális segélyt, hogy meg tudjanak élni. Ma odaadom a segélyt, hogy holnap bekérjem, mint adót? Tavaly kétmillió fo­rintot fizettünk ki segélyre, s azóta csak szegényedtek az em­berek. Úgy gondoljuk, anyagi helyzete miatt csakis egyféle adót fizethet a falu népe. — Ferit azt mondják, nincs pénze a kormánynak. Miből gon­dolják, hogy a falunak van? — dühöng Balogh József. — Nem csoda, ha olykor türelmetlenek az emberek, s totojázgatással vádolják az általuk választott képviselőket. Mint ahogyan Geszten Péter teszi, aki épp az állomásra siet. — Most mondtak fel nekem is a tsz-ben, ahol kőműves vagyok. Igaz, azt ígérték, ez csak három hónapra szól, de mondja már meg nekem, tudja itt valaki, mi lesz három hónap múlva? Szerintem itt a faluban nem sok minden változott a választás óta. Jobbat vártunk, s inkább rosszabb lett. Egyre több a ma­gamfajta munkanélküli, szegé­nyednek az emberek. Munka nélkül — A munkanélküliség bizony valós és igen súlyos gondunk — erősíti meg a polgármester Gesz­ten Péter szavait. — Jelenleg 150-en vannak, de a nagy leépí­tések még ezután következnek. Pedig jól kereső állampolgá­rokra, gazdag adózókra nem csak Ofehértónak, az egész or­szágnak szükség lenne. A hely­zet rossz, a falu azonban nem adta fel terveit, s megvalósításu­kat sem kizárólag odafentről vár­ja. Az iskola, az óvoda nem zár­hat be, a falunak működnie kell. Ha törik, ha szakad, fizetni kell a korábban felvett hiteleket, s ter­vezik a telefonhálózat korszerű­sítését is. — Milyen a hangulat? — mondja búcsúzóban a polgármester. — Olyan mint az országban. — Én azonban opti­mista vagyok. Úgy remélem, ha a kormány létrehozta az önkor­mányzatokat, biztonságos mű­ködtetésekre is megteremti a le­hetőségeket. Ha nem úgy lesz, akkor az egész magyar társada­lom nagy veszélybe kerül. Kovács Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom