Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-24 / 20. szám
XLV1II. évfolyam, 2#. szám ÁRA: 8,10 FORINT 1991. január 24., csütörtök ■ EREDMÉNYEK IRAK ELLEN Maradnak a magyar orvosok Védelmet nyújt a Patriot-rakéta A szövetséges légitámadások eddig már megsemmisítették az iraki olajfinomító-kapacitás 50 százalékát — közölték szerdán a brit védelmi minisztérium déli tájékoztatóján. Először fordult elő, hogy szövetséges forrásból számszerű adatot közöltek a harc menetéről. A brit katonai vezetés hangsúlyozta, hogy „fokozatosan és rendszeresen lemorzsolódik” az iraki hadsereget támogató és a lakosság morálját fenntartó. gazdasági háttér, az iraki hadvezetés parancsnoki rendszere, távközlési és kommunikációs szisztémája, a nukleáris, vegyi és biológiai fegyvergyártó kapacitás. Az iraki légierőt továbbra sem sikerült harcra kényszeríteni. de „folyamatosan zaklatják”. „állandó vándorlásra” késztetik — hangzott a tájékoztatás. Azt mondták, hogy újabb sikereket értek el a mozgatható kilövőállású iraki Scud-raikéták felderítésében és megsemmisítésében. ♦ * * A CNN amerikai hírtelevízió értesülése szerint a magyar egészségügyi orvos- csoport a szaúd-arábiai Dhahranban teljesít szolgálatot. Eszerint ä magyarok valóban 350 kilométer távol- Ságban vannak a várható szárazföldi hadműveletektől. Január 1-től már érvényes Változnak i nyundijfeltételek Napjainkban igen gyakran hallani a nyugdíjszabályok változtatásáról. Nemrég a parlament előtt is szerepelt a téma, ahol a honatyák lényeges változtatásról határoztak. Bár a köznyelvben csak 24 százalékos emelésnek titulált rendelkezés hivatalosan még nem látott napvilágot, a nyugdíjasok, rászorulók zsebét érintő új jogszabályokról már beszámolhatunk. Amint azt Ólmán Zoltán- nétól, a megyei Társadalom- biztosítási Igazgatóság nyűg- díjosztályának vezetőjétől megtudtuk, számos rendelkezés már január elsején életbe lépett. Közöttük is a leglényegesebb, hogy azt a bizonyos öt évet meghaladó megszakítást, amely miatt korábban sokan elveszítették nyugdíj- jogosultságukat, s ezzel nyugdíjukat is, január elsejétől hatályon kívül helyezték az illetékesek. Döntésük értelmében ezentúl jogosult a nyugdíjra az is, aki munkaviszonyának folyamatosságát öt évnél tovább szüneteltette, felfüggesztette. Fontos változás az is, hogy ez év első napjától férfiak és nők az özvegyi nyugdíj odaÉletünk őszén (11. oldal) ítélésekor azonos elbírálás alá esnek. Azok, akik korábban özvegyi nyugdíjra nem voltak jogosultak, most igényüket újra beterjeszthetik, s ha minden feltételnek megfelelnek, kaphatják az özvegyi nyugdíjat. Ez a járandóság azokat a férfiakat illetik meg, akik a hatvanadik életévüket betöltötték. Állandó özvegyi nyugdíj jár annak is, aki ezt az életkor még nem érte el, de rokkant; s megkapják azok a férjek is, akik két árvaellátásra jogosult gyermekről gondoskodnak. Állandó özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a haláltól számított 15 éven belül bekövetkezik: az özvegyi nyugdíjra jogosult ez idő alatt betölti a hatvanat, vagy rokkant lesz. Jogosultságot szerez az az élettárs Is, aki a fenti feltételekkel rendelkezik, ugyanakkor tíz évi megszakítás nélküli együttélést, vagy egy évi együttélést, valamint az ebből származó gyermek létét tudj» igazolni. Fontos változás, hogy január elsejétől az ösztönző nyu; jpótlékra jogosító szolt, ati időt nem veszi figyelembe a Társadalombiztosítási Igazgatóság. A korábban megszerzett éveket elismerik ugyan, de január elsejével e szempontot már figyelmen kívül hagyják. A nyugdíjkorhatár betöltése után ledolgozott idő szolgálati időnek számít, a nyugdíj összegét növelő pluszpénzt ez azonban senkinek nem jelent. de éppen az amerikai légibázis szomszédságában, az iraki rakéták egyik célpontjának közelében. Az MTI kérdésére a hirt Keleti György ezredes, a HM szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg. Elmondta viszont, hogy eddig két. eredménytelennek bizonyult rakétatámadás érte azt a várost, ahol a magyar csoport dolgozik, s egy alkalommal mindössze 4 kilométerre a magyaroktól csapódott be iraki rakéta. A szóvivő hangsúlyozta: az orvoscsoport jelenlegi tartózkodási helye azért megnyugtató, mert a térségben lévő amerikai Patriot-rakéták a leg- k»rszerűbb légvédelmi eszköznek számítanak. Csúcsforgalom az OTP-ben. ben a lakáshitelek kamatának megemelése miatt. Aki teheti, igyekszik; visszafizetni a tartozást. így felét elengedik, mások pedig azért várnak sorukra, hogy nyilatkozzanak: tizenöt százalék kamattal törlesztik adósságukat, vagy a tartozás felének elengedése után a napi — ma 32 százalékos — kamat szerint fizetnek. Képünk a Damjanich utcai OTP-ben készült. HAKASZTOSI PÁL FELVÉTELE Hadtörténeti múzeum Vaján Várhatóan hamarosan új feladatot kap a reprezentatív környezetben lévő vajai múzeum: hazánk történelmének viharos sorsfordulóira emlékeznek falai között. A tervek szerint a Rákóczi-szabadság- harc, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc — elsősorban katonai jellegű — emlékeit. dokumentumait helyezik el benne. Intenzív előkészületek zajlanak, márciusban már szeretnék is megnyitni kapuit a nagyközönség előtt. Felavatására Göncz Árpád köztársasági elnököt — mint a Magyar Honvédség főparancsnokát — kérték fel. Södcz Árpid az Eayesalt államokban Göncz Árpád köztársasági elnök kedden magánlátogatásra az Egyesült Államokba érkezett. Az elnök, írói minőségében, Georgia állam egyetemének vendége: jelenlétében mutatták be kedden este Magyar Médeia című drámáját, majd a következő napokban Göncz Árpád Per- sephoné című drámáját közvetíti közönség előtt az országos közművelődési rádióhálózat helyi állomása Mindkét művet Göncz Árpád alkotásainak amerikai fordítói, Katharina Wilson, a Georgia egyetem tanára és férje, Christopher Wilson fordították. A szerző válogatott műveinek kötete egyébként tavaly jelent meg. az Egyesült Államokban. Göncz Árpád egyébként a jövő héten Washingtonban résztvesz az amerikai törvényhozás évenként rendezett „imareggelijén” — vezető amerikai és külföldi személyiségek nemhivatalos találkozóján —, amelyen jelen lesz George Bush elnök is. Államiból magánboltok Verseny tárgyaláson dől el Hamarosan megkezdődik a privatizáció megyénk kereskedelmében is. Az intézke- dések többnyire versenytárgyalássai, kikiáltási árral és sajnos, elbocsátásokkal járnak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat a vagyonügynökséggel már meg is egyezett a privatizáció ütemében E szerint három ütemben adják magánkézbe a vállalat Megtartották a X. Országos Természetbarát és Turista fotópályázat nyilvános zsűrizését a Megyei és Városi Művelődési Központban. A beérkezett 91 pályázó munkáiból február 8. és 28. között rendeznek kiállítást a Páll Gyula-teremben. (Fotó: Trifonov Éva) 36 boltját, illetve egységét. Az első ütem április 3-án kezdődik, a harmadik október elején ér véget. Valamennyi bolt megvételére versenytárgyalási Írnak ki. Ám a kikiáltási árakat nem a vállalat, hanem a vagyonügynökség megbízottjai állapítják meg. (Az elfogulatlan szakemberek közreműködésével elérhető, hogy a boltok a valós árúkon cseréljenek gazdát.) A privatizáció miatt kb. kilencven dolgozójától válik meg a vállalat. Nem kerülnek valamennyien utcára, közülük többet átvehet majd az új tulajdonos. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat már tavaly megszabadult a veszteséges boltjaitól. Idén és jövőre a terv szerint hetvenhárom boltot privatizálnak a vállalatnál. Megmarad a vállalat tulajdonában 14 nagyobb bolt, illetve ABC-áiuház. Ezek a kereskedelmi egységek tíznél több dolgozót foglalkoztatnak. Az élelmiszer- kiskörnél várhatóan ötven dolgozót kell elbocsátani a „karcsúsítás” miatt. Hazánk Centrum Áruházai két lépcsőben hajtják végre a privatizációt. Az első lépcsőben a kisebb egységek mellet egy központi kereskedőházat hoznak létre. A folyamat második szakaszában korlátolt felelősségű társaságokat alakítanak. A nyíregyházi Centrum Áruház '/árha- tóan már idén kfí.-vé alakul. Az átalakulás azonban itt nem jár majd nagyobb és szervezett létszámleépítéssel. (a. 1.) Ki lesz a főkapitány? Öt pályázó verseng megyénkben Sokak szerint akkor fejeződik be Magyarországon a rendszerváltás, ha új vezetőket választanak, neveznek ki a hivatalok. intézmények, vállalatok élére. Néhány tár- ca eszerint is cselekedett, például az egészségügyi miniszter minden vezetői helyre pályázatot íratott ki. s mostanra a legtöbb helyen már a pályázat nyertese irányítja az intézményt. Hasonlóképp járt el a Belügyminisztérium is. amikor a rendőrfőkapitányi állás betöltésére pályázatot hirdetett. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében öten pályázták meg a főkapitányi állást, elbírálásuk folyamatban van. A belügyminiszter összeállított egy ötös bizottságot, először ők bírálják el a pályázatokat. A szóbeli meghallgatás megtörtént. a kinevezés pedig az országos rendőrfőkapitány dolga lesz. Az ötös bizottság egy tagját a Belügyminisztérium. egyet az Országos Rendőr-főkapitányság, egyet a megyei rendőri állomány, egyet a megyei önkormányzat delegált és egy független jogász volt az ötödik bizottsági tag. Munkájuk befejeztével várhatóan még januárban eldől: ki lesz Szabolcs- Szatmár-Bereg új rendőrfőkapitánya. Az Igazságügyi Minisztérium és a legfőbb ügyész is pályázat útján tölti be a megyei bírósági elnöki, illetve megyei főügyészi állást. Ezt a pályázatot azonban még nem hirdették meg, most készülnek az egyeztetett feltételek a pályázatok kiírására. Közös vagy saját otthon ? (2. oldal)