Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

1991. január 2. Kelet-Magyarország 3 Vészharang helyett fantázia Hit tervez Nyíregyháza az idén? Még az ellenfelek is kénytelenek elismerni: si­kerlistával köszönt le a nyíregyházi tanácsi vezetés. A pénztelenség ellenére gyarapodott a megyeszék­hely. Az önkormányzati ve­zetés milyen Nyíregyházát képzel el 1991-ben? Látvá­nyosan fejlődőt vagy a hi­bákat toldozó-foldozót? Ezekről beszélgettünk dr. Endreffy Ildikó és Felber- mann Endre alpolgármes­terekkel. Mindketten aláhúzták: a korábbinál jobban kell tá­maszkodniuk a lakosság vé­leményére. már csak azon egyszerű etikai oknál, fogva, ha a pénzüket kérik egy fej­lesztéshez, legyen joguk a várospolitikai részvételre. Állástalan népművelők Kongatják a vészharangot időnként a közművelődési intézmények feje felett: jut-e pénz fűtésre, világításra, lesz-e munkájuk a népmű­velőknek? — Ha a vészharang még nem is kondult meg. sürgő­sen át kell tekinteni: milyen profilt alakítsanak ki az egyébként veszteséget terme­lő intézmények — ez End­reffy Ildikó véleménye. •— Amennyiben a közművelődési intézmények képesek meg­újulni, számtalan funkciót tölthetnek be. Egykori mű­velődési házak, iskolák ro­mos, netán életveszélyes ál­lapotban hevernek. Nyírsző­lősön a nagyterem életveszé­lyes, de a klub elégnek bizo­nyul a közművelődési fel­adatok ellátására. A sóstó­hegyi kultűrház most raktár. Hiába jó a borbányai intéz­mény, ha a helyi iskola ellát­ja a közművelődési teendő­ket. Szintén raktárként mű­ködik a Manda-bokori, a Butyka-telepi, a Simái úti intézmény, ahol évente egy­két rendezvényt tartanak. Bár a közgyűlés — a műve­lődési bizottság véleményé­nek figyelembevételével — dönt hamarosan, szerintem, a legcélszerűbb lenne eladni ezeket az épületeket, hogy az így kapott pénzt valóban ér­tékteremtő kulturális célok­ra fordítsuk. Űj idők új szelét jelenti az is, hogy a tanárképző főis­kolán végző, ám elhelyez­kedni alig tudó népművelés- szakos hallgatók átképzésben részesülnének, például a szociális gondozói hálózatban tevékenykednének. Forró víz a lábunk alatt — Az már jó ideje egyér­telmű — folytatta Endreffy Ildikó —. hogy a gyermekek­ről, a betegekről, az idősek­ről az eddig kialakult intéz­ményhálózat képtelen gon­doskodni. Keressük az együttműködés új formáit, például a görög katolikus egyház nem kéri vissza a Nyíregyháza, Sóstói út 4. szám alatti egykori palotáját, hanem ott ők irányítanák a gyermekvédelmet. Számos nyitott kérdést kell még megoldanunk, de a szándék nemes, a törekvés becsülen­dő. — Bizonyára sokan tudják, hogy nemcsak Nyíregyháza, de az egész ország területe alatt felbecsülhetetlen hőfor­rások rejtőznek. A városfej­lesztésnek ezt a fantaszti­kus lehetőséget hiba lenne figyelmen kívül hagyni — ezt már Felbermann Endré­től hallottuk. — Ha például a Jósavárosban fúrnának egy termálkutat, a feltörő 53—57 fokos vízzel fűteni lehetne a lakásokat a környéken és nem kellene a távfűtést igénybe venni. így hatalmas összegeket takaríthatna meg a város. Ez már nem csupán vágy­álom, hanem egy izlandi bank, a Nordic Investmen Bank 7 millió dollárt folyó­sítani hazánknak a geotermi­kus energia kiaknázására. Már készült egy tanulmány- terv és minden bizonnyal az egyik legfontosabb döntést éppen ebben az ügyben hoz­za meg a nyíregyházi köz­gyűlés január 14-én. Most milliókat nyerhetünk, vagy veszíthetünk . . . Az állampolgár közérzete — Ha nem is saját, akarom mondani, az önkormányzat zsebéből finanszírozzuk a beruházásokat, azért megta­láljuk a módját: miként fej­leszthetjük a várost. Közis­mert: a Shell-kút környékén a német Asco cég épít szu­permarketet, bútoráruházát, éttermet. Már most haladnak a terület előkészítésével. A külföldi érdeklődőket szíve­sen fogadjuk, noha már ki­derült: kalandorok is fel­bukkannak. Természetesen 1991-ben is alakítanak ki építési telkeket (ezúttal a Kertvárosban és a Kemecsei úton), üzembe helyeznek ezer-ezer vonalas konténer-telefonközpontot a Kertvárosban és a Sarkantyú utcán, épül a zeneiskola a Kürt utcán, a mostani zene­iskolában pedig átképző köz­pontot szerveznek a már szakmával rendelkező, de a munkahelyüket elveszített dolgozóknak. Dióhéjban ennyi az idei terv, ám amit mindkét al­polgármester kiemelt: vál­toztatni akarnak a hivatal bü­rokratikus stílusán, hogy a belépő állampolgár ne a ki­szolgáltatottságot, hanem a kiszolgálást érezze. T. K. Ki mit fújt meg? A magyar nép tetemes része év végén megfújta a trombitát. Ezreléknyi tömegek mást fújtak meg az esztendő folyamán: a pénztárcánkat a villamoson, a videókat a lakásunkból. Az infláció megfújta a fizetésünk javát, Szaddám Husszein megfújta benzinünk felét. A pártok sem maradtak tétlenek. Fújtak ők is derekasan, s nemcsak egymásra. Az MDF megfújta a nemzeti centrumot. A populisták megfújták a lakitelki szellemet, a konzervatív-jobboldaliak megfújták a múlt harsonáit. A parlamentben valaki megfújta Ráday Mihály képvi­selői fizetését. A szocialisták megfújták az elmúlt negyven évünket, és a megrágott hitünket. A szociáldemokraták megfújták az európai baloldal értékeit. A kisgazdák megfújták a saját 47-es földprogramjukat. Az SZDSZ megfújta saját magát. A Fidesz is kezdi fújni hamvasságát, ártatlanságát. Fúj, bíró! Mi fújoljuk a bírót, a kormányt és a villany­számlást. A blokadisták fújolták a tüntetőket, a tüntetők a taxisokat. Fújd, ki tudja meddig fújhatod? Ügy tűnik, még sokáig. Fújj, fújj, zöld ág, zöld levelecske! Nyitva van az arany- kapu, csak fújjatok rajta. Rajtunk nem fog múlni. Befúj­juk magunkat Európába. (majláth — mikes) m/lök. Ninos különösebb MJ dolgom, ami mégis akad, az nem lelke­sít. Jobb kezemnél egy ócska hokedlin az írógép, befűzött tiszta papírral. A mási'k kezemnél egy sárga tengericsövekkel teli ko­sár. Morzsolni illene, olyan monoton módon, ahogy a napjaim telnek. Szem a szem után. Arany­sárgák. Hallgat a gép. El- puhult buta tenyeremen hólyagot tör a morasolás. A napokat is így mor- zsolgatom. Tizenhetedikén majd jön a postás. Hozza a nyugdíjat, harminc, har­mincöt év árát. Persze írni lenne jó, ahogyan évtize­dekig kenyér volt a betű, munka a szó, a megélés le­hetősége, könyörtelensége és gyönyörűsége az írás. Sárga kukoricaszemek hullnak a kosárba. Mö­göttem ott van vagy húsz éhes élet. Több lehetne, de karácsonykor nem volt pénzünk húsra, így hát fogytak a tyúkok körül- löttünk. Jó napot 1991! Tudom, mert ismerem, fülembe duruzsolják okos politikusok, akik ebből a felesleges okosságból él­nek, nem is, rosszul, hogy nehéz évek mögé nézünk, és ezzel azt is, hogy amit harminc, harmincöt, negy­ven év alatt a fizetésünk­ből nyugdíjjárulékként ki­fizettünk, az esetleg felét évtized legszegényebb ka­rácsonya. Vagy másfél milliónyian nem készítet­tek ajándékot, nem is kap­tak. Nem vigasztalás, hogy ugyanakkor autók ezrei indultak Nyugat felé, hogy kint vásárolt ajándékokkal éri majd, mint tavaly, de a harmadánál többet se­hogy sem. Jó napot 1991! Nem vagyok, nem vol­tam, és mert a tisztessé­gem tiltja, nem is leszek politikus. A pillanatnyi helyzettől átfogalmazható igazságok már régen nem évelő virágok. Belehalnak a szaladó időkbe, formá­juk, színük gyorsan vál­tozik. Az idő sodrában, de nem szolgálva a még min­dig szolgálható jövőnek. Jó napot 1991! Mögöttünk az elmúlt érkezhessenek vissza. Ka­rácsonyi hangulathoz il­letlen igazság, hogy sze­gények azért vannak, mert sokan akarnak és tudhat­tak gazdagok lenni. Kará­csonyfán a dió az egyik­nek megfizethetetlen, a másiknak szegényes sem­mi. Addig szajkóztunk a egyenlőségről, amíg egyen­lő lett az, aki tegnap lo­pott, mert lophatott, az­zal, aki ma lop, mert lophat. Egyikükben sincs szégyen, legfeljebb vala­mennyi egymásra való irigység, de ez nem is szá­Modern műszerek készenlétben Felismerni a rizikót A modern műszerek egy része. „Nagy port vert fel a nyáron, hogy Nyíregyházán Szívalapítványt hoztak lét­re.” — kezdődik az a levél, amelyet egyik nyíregyházi olvasónk küldött a szer­kesztőségbe. Feladója az iránt érdeklődik, hol van, s mikor kezd munkába az a nagy értékű szívvizsgáló be­rendezés, amelyet az ala­pítvány kapott. Olvasónk soraival dr. Zsonda Lászlót, a Magyar Szívalapítvány alelnökét ke­restük meg. Épület nem volt A nyíregyházi központú Magyar Szívalapítvány rend­kívül sok támogatást, segítsé­get kap. Elsősorban Ameri­kából érkeznek azok a mű­szerek, orvosi berendezések, amelyek ma már az orvostu­dományban nélkülözhetetle­nek. Az olvasó reklamációja jogos. A műszereket azért küldik nekünk, hogy azok­nak segítségével másoknak segítsünk. Az említett szív­vizsgáló gépből kettő jelen­leg Veszprémben található, ott már jó ideje működik. S hogy miért éppen ott, egy­szerű a válasz: mert a vesz­prémi rendelőintézet egy va­donatúj épületet ajánlott fel. Nemcsak színvonalas rende­lőt, hanem egy magasan kép­zett orvosi team-et is rendel­kezésre bocsátott. — Ennek bizonyára na­gyon örülnek a veszprémi emberek, de miért nem Nyír­egyházán segít a rászorulók­nak ez a komoly műszer? — Azért, mert nem volt olyan épület a megyeszékhe­lyen, ahol a berendezést meg­felelően működtethettük vol­na. A Bethlen Gábor utca 12. szám alatti régi épületet meg­kapta ugyan a Szívalapít­vány, de az teljes átépítésre szorult. 800 ezer forintot for­dítottunk a felújításra, s ma már úgy áll, hogy bármikor kezdheti a munkát. Rövide­sén három ultrahangos, négy computerizált nagy EKG- egységet, valamint a hozzá­juk tartozó, közel 5 millió forint értékű műszert várunk Amerikából. Ha mindezek itt lesznek, a nyíregyházi bete­gek szűrése, gondozása is megkezdődik. Szűrőállomás nyílik — Lesz elegendő pénzük arra is, hogy a költségeket finanszírozzák? — Ez az, ami ma még tisztázatlan. Mi természe­tesen azt szeretnénk, hogy mind a vizsgálat, mind pe­dig a gondozás ingyenes le­gyen. E célból folytatunk tárgyalásokat jó ideje a Tár­sadalombiztosítási Igazgató­sággal. Nem rajtunk mú­lik, hogy mindeddig nem jutottunk eredményre. A szűrőállomásoknak, a hatal­mas értékű műszereknek mindenképpen működniük kell, ezért is keresünk szponzorokat, akik állják majd a költségeket. Minden kiadást természetesen így nem tudunk fizetni. Nagy fájdalmunk, hogy a társa­dalombiztosítás támogatása nélkül a tervezettnél keve­sebb beteget tudunk majd fogadni. — A rövidesen megnyíló nyíregyházi szűrőállomás növelheti az alapítvány hírnevét. Mire lesz képes egyáltalán? — Olyan laborvizsgálatok elkészítésére, amely vala­mennyi rizikófaktort mérni tudja. Túlzás nélkül mond­hatom, egy modern kórház színvonalán működik majd. Tervezünk 24 órás compute­res szívritmusvizsgálatot is. —Kik jöhetnek a szűrőál­lomásra? — Mindazok, akiket a társadalombiztosítás átvál­lal, s természetesen azok­nak a vállalatoknak dolgo­zói is, akik adóalap-csök­kentésként az alapítványt anyagilag is támogatják. Azok a magánvállalatok és vállalkozók, akik szintén segítik az alapítványt. Foga­dunk majd természetesen magánszemélyeket, sőt akár külföldieket is, ha fizetik a költségeket. Nem árt tudni, hogy mivel a szívalapít­vány adóalap-csökkentő, va­lamennyi költség fele a teljes árnak. Lépjen a társadalom­biztosítás! — Menyibe kerül ott egy alapos „átvilágítás”? — Jelenleg háromezer fo­rint. — Mi történik, ha nem­csak keresnek, de találnak is bajt? — Akkor az állami egész­ségügyhöz, azaz a körzeti orvoshoz küldjük a bete­get, természetesen vala­mennyi leletével együtt, hogy ő a gyógykezelést meg­kezdhesse. E témában azon­ban még bőven van tisztáz­nivalónk. Végérvényes vá­laszt pedig a társadalom- biztosítás lépéseinek isme­retében adhatunk. Célunk az, hogy a Magyar Szív- alapítvány álapelveinek megfelelően időben felis­merjük, s ezáltal eredmé­nyesen gyógyítsuk a szívbe­tegségeket, a „szapora” ha­lált. Kovács Éva mit, ha a nem örülök ellen kell összefogniok. Jó napot 1991. Jó napot világ! Boldog Űj Évet! Kinek így, kinek úgy, másoknak sehogy. A hiva­tásos politikus további nehéz éveket ígér. Persze egészen más ötvenezer, esetleg százezer forintos jövedelemből, mint havi ötezerből. Más egy sta- nicli tepertőt venni, mint beosztani a vadászaton el­ejtett vaddisznót. Más megállókat gyalogolni a villamos mellett, mint te­lefonon szólni a hivatalból járó ingyen kocsiért. Boldogabb Űj Évet! O lyant, amelyben nem egy elszegényedő or­szág lesz a marako­dó politikáért, hanem a politika lesz a hazáért. Türelmet az elviseléshez és legalább az akkor élők­nek hitet a majd követ­kező ezredfordulóhoz. Nem feltétlen gazdagságot, de legalább bizalmat az em­berek között. Bartha Gábor SZERKESZTŐI oooooooo A véletlen hozta, hogy az egymást követő harmadik új év nap­ján dolgozik szer­kesztőségünkben ugyanaz az ügyeletes stáb. Jó is ez, meg rossz is. Jó, mert mindenki tudja a dolgát: ki nézi „hi­vatalból” is a tévét, ki hall­gatja a rádiót, kik néznek szét éjszaka a megyeszékhe­lyen, a szórakozók és a dolgozók között, melyik tu­dósító telefonál a távolabbi városokból — és így tovább. A hátrány: ha túl olajozott a gépezet, valaki megcsúsz­hat mellette, azaz lemara­dunk érdekes eseményről, szakmai vakságba kerülünk. Az utolsó munkanapon most is arról beszélgettünk, vigyázni kell, nehogy gépies legyen a szilveszteri munka és aztán megkapjuk: úgy hasonlít egymásra a két új­évi szám, mint két tojás. Az élet azonban — köz­hely — nagy rendező. Ki gondolta volna például, hogy vasárnap este tíz tájban a Parlamentben olyan „rém­hír” is felröppenhet, hogy a honatyák még szilveszter napján is a költségvetést fogják vitatni, ha 30-án nem jutnak dűlőre. Aztán tizen­egy körül mégiscsak befe­jezték a vitát, kész költség- vetéssel kezdhetjük az évet, s a kormány sem bukott meg — hála a 61 százalékos „igen”-nek. Mindenesetre a parlamenti „nagyhéten” nagy munkát végeztek a képviselők, s ami külön el­ismerésre méltó, 330-nál is többen végig kitartottak a padsorokban. A parlamenti igenekről jutnak eszembe a nyíregy­házi „igen”-ek. 30-án a 1012- ik esküvőnél húzott egy vastag vonalat a polgármes­teri hivatal anyakönyvébe Jeszenki Istvánné — ez volt Nyíregyházán az utolsó ’90- es házasságkötés, egyben az anyakönyvvezető utolsó munkanapja a régi munka­helyen. Bizonyára jó néhány ifjú pár őrzi emlékezetében a kedves, szimpatikus asz- szonyt, aki a „nagybetűs” Életbe — hivatásánál fogva — sokukat elindította. Éva asszonyt a gyünyörű szép házasságkötő terem sem en­gedte könnyen, még a gipsz­figurák is lehullottak a frissea tatarozott homlok­zatról. Betörték a Sebestyén Sándor szobrászművész által készített szép díszbejáratot is. Persze inkább az a való­színű, hogy hányaveti mun­kát végeztek, akik nemré­giben felújították a város egyik ékességének számító épületét. Kíváncsi vagyok: „ejnye-ejnye”! legalább lesz-e az ilyen munkáért? E „háztáji” rovat első soraiban azt írtam: ugyanaz az ügyeletes stáb dolgozott, mint tavaly, illetve tavalyelőtt. Sajnos, ez csak részben igaz: mint lapunk negyedik oldalán olvashatják, egy fiatal munkatársnőnktől végleg búcsúzunk, Marika már nem ajánlhatja fel töb­bé munkáját a mi ügyeletes stábunknak sem, amelynek évek óta stabil tagja volt... Marik Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom