Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám

1991. január 3. Kelet-Magyarország 11 Lássuk a medvét! A Fővárosi Nagycirkuszban közvetlenül ka­rácsony előtt mutatták be — szovjet artisták közreműködésével — a „Lássuk a medvét” cí­mű új műsort. íme néhány látványos kép: A Rudenko csoport guroló golyóval. Kravcsenko majom száma. Podcsarnyikova medveszáma. A főszerkesztő postájából • A főszerkesztő Ne vádaskodjunk! Otletkincstár teljék a nyugdíjasokat, ebben bízom és nem kételkedem, de ne keserítsék a fiatalokat sem, vi- gasztaljuk egymást. Félárván nevelkedett többgyermekes csa­ládból származó anya kéri, aki­től a gyermekeit sajnos egy perc­re sem vállalhatta a nagymama. Becsületre erőn felül teszünk meg mindent, hogy a nyugdíjasokat segíteni tudják majd gyermeke­ink. Nem kaptam az élettől én sem semmit, a munka nevelt és azért a mi időnkben csurrant- cseppent, de a nehéz munkán­kért. a családért és a jövőért vál- •teltuk. Havi átlagjövedelmem 4000,— forint egy főre. Most meg munka sem lesz,- ha így megy. Akkor mi is a gyermekeinkkel menjünk ölre majd ezért? Gon­dolkodjunk! Elnézésüket kérem, reszket a kezem, ha így megy, az utcán folytatódik ez. (Bocsáson meg a T. Szerkesztőség, hogy a pisz- kozatomat küldöm, de a sírás fojtogat.) Kérem teljes nevem, címem ne közöljék a fentiekért. Félek. Tisztelettel: B. Lászlóné Nyíregyháza Hozzuk létre együtt az ötlet- kincstár elnevezésű szellemi adat­központot, amely eljuttatja az ön piacképes ötletét a megvalósulá- sig. Anyagi és erkölcsi sikerek­hez juthat nyitott szemmel való járás — és egyetlen levelezőlap segítségével, ha gondolataival csatlakozik értékteremtő moz­galmunkhoz. Kérem válaszoljon önmagának a következő kérdé­sekre: — Minden eszközt, gépet, játékot, szolgáltatást felfedeztek már? Meglévő tárgyainkat és környezetünket nem lehetne-e jobbá, használhatóbbá tenni? Sosem fogalmazott meg bosszú­ságában. vagy lelkesedésében egy-egy új igényt vagy szükség­letet? És minden eddigi elképze­lését megvalósította már valaki? Higgye el, egy szükséglet meg­fogalmazása gyakran nagyobb eredmény, mint megvalósítása, — de fontos az is, hogy egy el­képzelés eljusson az arra fogé­kony hasznosítóhoz. Jó elképze­lések tömege került már eddig is a meg nem értés, a közöny zsákutcájába — a most induló öt- lefckincstár mozgalom nyilvános­ságot biztosít minden értékes gondolatnak, és számítógép után A ,,Nem bírunk több terhet” újságcikk hozzászólásai, már szinte ,,ölremenő”. A vádaskodá­sok hátborzongatóak, a nyugdíja­sok és a kismamák között. Miért „szapulják” egymást, ,,bezzeg a mi időnkben”, és mi ez az irigykedés a nyugdíjas hozzászó­lók részéről. Az a szegény kis­mama nem vádolt, csak annyit kérdezett ,,miért csak a nyugdí­jasokat védik”? Ennyi bűne volt?! — de nem a nyugdíjasok­nak szegezte — gondolom, ez egyértelmű. Kedves H. Józsefné és a vele egyetértő hozzászólók. Miért háborúznak, hisz egyfor­mán nehéz mindkét generáció­nak. De ne vádoljanak! — a szörnyű, kényszerű törvényeket nem mi hozzuk. De szíven ta­lált, amit H. Józsefné a fiatalok­ra rárakott. Én 45 éves vagyok, 3 gyermekem van. 1967-ben lé­pett életbe a gyes, amit igénybe vettem. De ismertem én is ré­gen, kisgyerekként szinte a csép­lőgép melletti töreklyukat, a tarlóra vízhordást. kévehordást, kötést, vetést. Előttem az önnel egyidős nővérem markot szedett. Drága Asszonyom! Annyira szá- molni én is tudok, ha ön így, mint más nyugdíjas is bír dol­gozni, akkor ön vígan szülhetett volna még gyermeket, mint a nővérem is tette, és élvezhette volna minden szépségét és örö­mét a gyes-nek. De kellett a pénz, ugye, a meglevő család­nak. Akik meg, sajnos, úgy dol­goztak régen, hogy nem gon­doltak akkor a magzatjukra, ne csodálkozzanak, ha vannak olya­nok, akik a család melege és szeretete nélkül nevelkedve gyen­ge idegzetűekre sikeredtek. Az alapokat, a talajt akkor is a muszáj húzta ki a lábuk alól a szülőknek, de a pénz fontosabb volt. A középrétegnek és a két­kezieknek soha nem volt köny- nyű. A törvényeket hozzák, az emberek meg egymást vádolják, rágják. Ilyen nagyban is a há­ború! De mi lesz, ha nem vál­lalnak ezek a — sajnos csak kö­zéprétegek — gyermekeket és le­hetőleg egészségeseket, hogy tud­janak gondolkodni, ezért van a gyes-gyed lehetőség még? Hogy mi aztán lehetünk-e nyugdíjasok egyáltalán, ki tudja?! Ki fogja az öregeket eltartani majd? A fiatalok meg csak szeretnének dolgozni, munkához jutni, hogy ne nyomorúságos nyugdíjjal kelljen tengődni a szívemhez kö­zelálló minden szegény nyug­díjasnak. Ne öljük már egymást, ne vádaskodjunk, a szívünket a szeretet járja át. Ismétlem: nem a mi hibánkból születtek a tör­vények. Fiatalok segítsék, tisz­Tisztelt Szerkesztőség! Szinte már napról napra rosz- szabnál rosszabb, mit olvasunk az újságban. Már hónapról-hó­napra törjük a fejünket, hogy ml lesz velünk, miből élünk meg és lesz-e miből kifizetni az OTP-t. Nem tudjuk a gyerekein­ket eltartani, szinte semmi jól nem tudunk nekik adni. Kevés a fizetés, magasak az árak és a kamat is. A férjem 6000 forintot keres egy hónapban, mire levon­ják az adót. nyugdíj járulékot, biztosítást csak 4—5 ezret kap a kezébe, én gyeden, vagyok. 4500 forintot kapok, összesen 5700 forint az OTP-nk és bizony mire mindent kifizetünk, nem marad több, mint 2000 forint él­ni és sajnos ebből megélni ilyen árak mellett szinte képtelenség. Van két kisfiúnk. Sajnos a na­gyobbik fiunk állandóan beteg, a 12 hónap alatt szinte 10 hónapot beteg. A kisebbik gyerek kora­szülött, 14 hónapos koráig min­den két-három héten a nyíregy­házi 'koraszülött-gondozóba hordtuk. Tudom, hogy Magyar- ország nagyon rosszul áll, de próbáljanak gondolni a gyere­kekre is, ha így fog tovább men­ni, olyan helyzetbe hozzák a sok családot, hogy a betevő fa­latunk nem lesz meg, így sem sok híja már. Ne csak a nyug­díjasokat segítsék, hanem a gye­rekeket is. Tisztelt Szerkesztőség! A parlamentben meddig akar­ják a tulajdonukat igénylő kis­gazdák idegeit feszíteni, hogy a földtörvényt nem tűzik napi­rendre, melyet több száz ezer ember nehezen vár. Én magam is igényeltem a földtulajdono­mat, melyet aratás után rész­ben megkaptam. A Ságvári Tsz. csak így hajlandó kiadni, vagy akarja az igénylők kiadását ter­helni, mert ahány darabban mé­rik, annyi négyezer forintot kér­nek, így tudják elriasztani az igénylőket. Emiatt módomban állt az új földnyilvántartásba beletekinteni, melyben a való­ságnak nem megfelelőek a be­jegyzések. mely hibát az 1964- es földmérés során követtek el. Ennek következtében igaza lesz a Kisgazdapártnak, hogy az 1947- -es kataszteri bejegyzés alapján lehet rendezni a földet igénylők tulajdonát. Az eredeti tulajdonos­nak a földet úgy adják vissza, ahogy azt elvették. Mi tudjuk, hogy hol a mezsgye, létre kell hozni egy földrendező bizottsá­got, ennek jogában áll a földet igénylőknek földjüket birtokba adni. A nyugdíjasok is nehezen tud­ják azt a kis pénzt beosztani, de ha egy Hétre csak egy fél ke­nyér jut és tejet nem tudnak venni, jobban elviselik, mint a gyerekek. De ha egy gyereknek azt az ételt, ami kell nekik, nem tudjuk biztosítani, szinte rossz rá gondolni, mi történne velük. Szinte majdnem mindig azt halljuk, hogy kevés a gye­rek. Igen, mért nem tudjuk el­tartani őket. Azért hozzuk a vi­lágra őket és azért neveljük, mert a világon nincs nagyobb öröm, mint egy gyerek és mert nagyon szeretjük őket. De mi­re neveljük őket, mi vár rájuk a jövőben? Könnyebb azoknak az embe­reknek dönteni felettünk, akinek 4—5-,szőröse a fizetése, mint ne­künk és ha egyszer összehason­líthatnánk ezt a két különböző fizetést!? A pártok is ígérték a népnek a jobblétet, amikor meg­választották őket, megfeledkez­tek azokról a szavakról, ígérni mindent lehet, de elfelejteni na­gyon könnyű. így várjuk, hogy a szerencse majd csak ránk tekint, várjuk a 13+1 találatot, az ötöst a lottón és a bongó nyerését, ha fog jut­ni egyáltalán egy tízes a szel­vényre. Mivel segítséget senkitől nem várhatunk, így maradunk Tisztelettel: Névtelen szülők Eddig azt tapasztaltuk, hogy az új parlament se váltotta be a hozzá fűzött reményt. A kéo- viselőválasztás idején egyes sze­mélyek által tett ígéret sem va­lósult meg. Addig az országban nincs változás, míg a parasz­tok és kisiparosok, — akiknek saját tulajdonuk volt — vissza nem kapják. Barta Mihály kisgazda Nyíregyháza. Kordován bokor A tettest senki sem keresi... Tisztelt Szerkesztőség! Ama híres nevezetes Turist- vá'ndiban áll egy szerény emlék a hősi halottaknak, melyet 1926- ban emelt a kegyelet az eleset­teknek. Az 1939—44-es háború után erre kerültek fel az újabb áldozatok nevei is. Az ötvenes évek legelején egy kommunista szónok által felbőszített tömeg a tetején lévő turulmadarat és címert leverte, majd a tanácshá­za udvarán a trágyába dobta. Onnan nyoma veszett. Ezzel kez­detét vette az emlékmű pusztu­lása. 1985-re annyira leromlott, hogy kép és cikk jelent meg ró- ra a KM-ban, eLrettentő példa­ként. Ennek nyomán fogtunk hozzá néhányan a felújításhoz. Segítségünkre volt Dobos Zoltán egykori népművelési felügyelő. Budapesten fémlemezre nyo­matta különleges eljárással mindkét háború halottainak ne­vét. Király Albert pedig többré­tegű vastag üveget küldött, szép ünnepség keretében megtörtént a felavatása is. Ügy látszott szebb napok fognak rá következ­ni. Nem így történt, mert a negyven éven át szocialista haza­szeretetre nevelt ifjúság most van­dál módon megrongálta. A vas­tag- üveglapot parittyával szét­zúzta. A tettest senki nem keresi, pedig az oszlop az iskola és a tanácsháza előtt áll. Az illetéke­sek, akik tehetnének valamit, napirendre térnek a történtek után. Felőlük akár újra elkez­dődhet a hősi emlék kálváriája. Tisztelettel: Fehérváry József Turistvándi közvetlen kapcsolatot hoz létre ön, mint ötletadó és annak le­hetséges vevője között. Tegye tehát hozzáférhetővé nemzeti kincsünk egy darabká­ját, az ön ötletét — ha megíté­lése szerint, az piacképes és gazdaságosan gyártható, illetve megvalósítható. Munkahelyek ezreit mentheti meg együttgon­dolkodásunk, s alkalmat ad ön­nek új vállalkozások révén, új megélhetési lehetőségek terem­téséhez. Higgyünk együtt abban, hogy jelenlegi helyzetünkben csak a tettrekész lelemény és alkotó aka­rat, az emberi gondolat valós ér­tékké formálása és ennek hasz­nosítása mentheti meg gazdasá­gunkat. Az ötletkezelés három módját kínáljuk önnek: díjmentesen nyilvántartjuk és folyamatosan ajánljuk, ellenérték nélkül fel­ajánlott ötletét, mely így köz­kinccsé válik, ötletét védettként kezeljük — méltányos díjazásért nyilvántartjuk, megvalósítására partnert keresünk önnek. A partnerkeresésen túl az ötletadó vagy hasznosító igénye esetén közreműködünk a megvalósu­lásban. Várok tehát minden el­képzelést, újítást, szabadalmat az ötletkincstárba. Veres Sándor vállalkozó 4130 Derecske, Pf.: 30 (Telefon: 52 74-184) „Hűséges olvasójuk maradok...” Tisztelt Szerkesztőség! Szinte minden cikkét, írását, híradását átolvastam kedvenc La­pom, a Kelet-Magyarország de­cember 30-i, vasárnapi számánaik és indíttatva éreztem magam ar­ra, hogy két cikkhez íüzzek egy ikis megjegyzést! Jóleső érzéssel töltött el, hogy a mai, — eléggé szétzilált — országos és világi események so­rán, melyek ugyancsak igénybe veszik az emberek idegeit, meg­állapítottam, hogy a két cikk fel­vetései és tárgyilagos tartalma azt sugallta ; amíg vannak olyan dol­gok. amelyek e felbolydult vi­lágban egy kis megnyugvást, egy ikis egyetértést nyújtanak, érde­mes élni, dolgozni, küzdeni. A® egyik cikk Angyal Sándor főszerkesztő „Üjságuok új éve”, a másik pedig Esik Sándor „Ahol élünk”, a világba kitekin­tő írása ragadta meg különösen a figyelmemet. Megnyugvással olvastam laípunk e számában megjelent cikkeket, s elgondol­koztam azon, hogy ebben a 78. életévemben, annyi megpróbál­tatás és meghurcoltatás után. mégis érdemes élni s felfigyelni arra, ami jó az embereknek, s elítélni, ami rossz Az a két cikk, amire utaltam, igaz örömömre szolgált, meri mind a ketten azt írták meg, amit mindig is lelkiismeretűkben éreztek hivatásuk gyakorlása közben, de nem mindig hozhat­ták nyilvánosságra! Én a magam részéről mindenkor hűséges ol­vasójuk maradok, még ha más­ról is le kell mondanom! A Szerkesztőség minden tag­jának, dolgozójának eredmé­nyekben, sikerekben gazdag na­gyon boldog új esztendőt kívá­nok azzal a megjegyzéssel, hogy legyenek a jövőben is olyan lel­kes és öntudatos munkatársak, akiket megismertünk és megsze­rettünk ! Tisztelő olvasójuk: Farga Ferenc nyíregyházi nyugdíjas Ha övék a felelősség Gondoljanak a gyermekekre Megjegyzések Kiss Gábor hoz­zászólásához Mint egykori tanítvány, nagy érdeklődéssel olvastam Kiss Gá­bor tanár úr . . hogy ne ítél­tessél!” c. hozzászólását a Kelet- Magyarország december 19-i szá­mában. Eszmefuttatásának egyetlen részletéhez szeretnék megjegyzéseket fűzni. Tanár úr arra figyelmeztet, hogy ,,senki se feledje: részese volt a múlt­nak maga is. Ezért senki ne is osszon másoknak igazságot és helyet bal és jobb keze fe­lől . ..”. Emlékeztetni szeretném tanár urat, hogy a múltat nem egyformán éltük meg, a hatalom birtokosait a rendszer törvényei védelmezték, míg a másként gondolkodás és cselekvés szigo­rú megtorlást vont maga után. Tanár úr toleráns volt: a nagy tárgyi tudással és kitűnő peda­gógiai-módszertani felkészültség­gel vezetett marxista szeminári­umain az önálló gondolkodás, a véleménynyilvánítás vagy a két­kedés nem számított bűnnek, de a falusi iskolaigazgató és párt­titkár már nem így gondolko­dott: erkölcsi-politikai másként- gondolkodásom miatt a kated­ráról távoznom kellett. így let­tem történészdiplomával keres­kedő, és a politikától eltávolodó, értelmiségi életformámat feladó ember. önérzetből nem kérem rehabilitálásomat a régi — szerep­körében megerősített — iskola- igazgatómtól, és egy magánvál­lalkozás élére került, de az ön­kormányzatban még mindig hangadó pártitkártól. Elegem volt a pedagógus-megalázatott- ságból és -kiszolgáltatottságból. Tanár úr az 1970-es években — mai szóhasználattal — már reformkommunista volt, igen sok kérdésben pályatársainál tisztábban látott* és mindenkit felülmúló bátorsággal1 tanított. Tisztánlátása, elméleti tudása mellett a valóság közvetlen is­merete (az átélt vagy ,,közel­ről” megfigyelt tapasztalat) azonban még megyei párttitkár korában is csak igen hiányos volt. Egy más szférában élt, így azt az etikai gondolkodást, igaz­ságosságra való törekvést és hu­manitást feltételezte a tágabb környezetben is, amely egész ta­né ri-pár.ttitkári mentalitását át­hatotta és jellemezte. Egy tanítvány Tisztelt Szerkesztőség! Aki elolvassa lapjuk 1990 egyik számában a „Nagyüzemi garázdálkodás” című írást, csak azt mondhatom, sajnos nem egyedi eset, ami Gégényben tör­tént. Országos szinten bizonyos, hogy több százra tehető az ilyen tsz. És ez csak a mezőgazda­ság. A felháborító és szomorú helyzet mellett egy dolog min­denképpen érthetetlen. Az ugyanis, hogy a tsz-ek tönkre­tevői most szép lassan félre­húzódnak, elmennek máshova dodgozni, vagyis magyarul mondva, lelépnek és senki sincs, aki őket anyagilag, er- kölcsüeg és jogilag elszámol­tatná, felelősségre vonná. Ezek az emberek azért vették fel a nagy fizetéseket, prémiumokat, vagyis azzal az ürüggyel, hogy az övék a felelősség. Nos, ebből most semmi nem látszik. Amelyik tsz a csőd szélére ke­rül, vagy teljesen csődbe megy, ott a vezetők általában azt te­szik, mint a gégényi tsz veze­tői és nekik van igazuk, mert ha ezt az illetékes szervek megengedik, miért ne tegyék!? Hol van a sokat hangoztatott felelősség? Csak addig tartott, amíg a hatalmas összegeket fel­vették? Hogy legyen hivatkozá­si alap? Amint a cikkből kide­rülj a föld nagy része most is parlagon van. Ez sem egyedi eset. Nem az ország kirablása ez? Hiszen itt kieső milliárdok- ról beszélhetünk. A kormány minél kisebb összegben szeremé realizálni az 1991-es költségve­tési hiányt. ezért most többek között emelni akarja a Lakás­hitel kamatait — ami teljesen jogtalan — az energia árát, a tv előfizetési díját stb. Ami a lakosságinak szinte lehetetlen helyzetet teremt. Ott viszont, ahol valóban oda kellene nyúl­ni és milliárdokkal emelked­hetne a bevétel, azt még vélet­lenül sem akarja megmozdíta­ni. Miért? Fél a tsz és a válla­latok vezetőitől? A néptől nem fél? Hiába vesszük fel a köl­csönöket, ha itthol meg mindent elherdálhat egy szűk réteg. Csupán kölcsönből az ország soha nem fog talpra állni. A végtelenségig kizsigerelt mun­kás és paraszt pedig most gon­dolkodhat, hogy holnap miből fog megélni. So'k tsz-nek több milliós adóssága van, de egy fillérje sincs. Mi lesz ezekkel? Legrosszabb esetben az állam jóváírja, vagyis törli az adóssá­got, akik pedig lerombolták, tönkretették a tsz-eket, *tele zsebbel félreállnak . .. Tisztelettel: Darvas István Csaroda, Rákóczi u. l. Meddig feszítik? Aki másként gondolkodott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom