Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-01 / 282. szám

1990. december 1. A HÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 || Kelet Magyarország Francia rajzok a 17—19. században A Szépművészeti Múzeum világviszonylatban is elsőran­gú, százezres rajz- és grafikai gyűjteménye bőven ad rá lehe­tőséget, hogy különböző kor­szakok, stílusok, keletkezésük földrajzi helyszíne, vagy a mű­vészek nemzetisége szerinti csoportosításban kiállításokat rendezzenek belőle. Németal­földi, olasz mesterek rajzai után most a 17-19. századi franciák művei közül válogattak. Százötven toll-, kréta-, ceru­zarajz, akvarell látható az év végéig a múzeum grafikai tár­lóiban a Francia rajzok című kiállításon. Köztük ismert, sokszor reprodukált rajzok, pél­dául Delacrois-nak a Villámlás­tól megrettent ló, Daumier-nek a Cirkuszi kikiáltók, Frago- nard-nak a Villa d’Este kertje, Picassónak az Anya című rajza, Toulouse-Lautrec-nek a kiállí­tás plakátján is látható Moulin Rouge-beli jelenete. Noha a rajzok önálló művek­ként reprezentálják a korszak francia művészetét, egyúttal felidézik a francia festészet nagyszerű alkotásait is. Úgy is, mint a világ nagy múzeumai­ban őrzött festmények vázlatai, tanulmányai: egyebek közt Watteau-tól, La Hyre-től, Le Seuer-tól, Comeille-től. Itt van Le Brun Keresztre feszített Krisztusa, amely a moszkvai Puskin Múzeum hasonló című festményéhez készült tanul­mány, Poussin-tól a Mózes megtalálása, amely vázlat egy Louvre-beli képéhez, Sisley- nek a bostoni, Monet-nak a wa­shingtoni múzeumban látható festményéhez készített paszfell- ja. Renoir-nak a Zongorázó lá­nyok című képét az omahai Joslyn Art Museum, az Argen- teuil-i híd című festményét a New York-i Gallery Harriman gyűjtemény őrzi, vázlatait pe­dig a Szépművészeti Múzeum. Ch.-J. Natoire bibliai témájú kompozícióvázlatai a St. Ger- main-des Prés templom oltárké­pén, illetve színes kárpitjain teljesedtek ki. Itt vannak Le Prince-nek, az akvatinta techni­ka feltalálójának a rajzai is, amelyek saját rézkarcainak elő­készítő vázlatai. A francia művészet, így a rajzművészet is erős itáliai — római, velencei, nápolyi — ha­tásokra teljesedett ki. Felismer­Corneille: Apolló és a múzsák te ezt Bellini, korának leghíre­sebb itáliai szobrásza, aki mi­dőn Franciaországba látogatott, azt javasolta Colbert miniszter­nek, létesítsenek egy római Francia Akadémiát, amely 1666-ban meg is alakult. Sokan követtek a franciák közül né­metalföldi, holland példákat is a századok során. Hogy aztán a 19. századra minden művésze­tek központja és példaképe Pá­rizs legyen. Ezt a szerepét a francia főváros a képzőművé­szetben mind a mai napig ele­venen megőrizte. (kádár) Azt nem lehet mondani, hogy hagyományos tárlattal jelentkezett Vásárosriamény közönsége előtt Hídvégi Ju­dit. Három éve kezdett foglal­kozni az általa virágképeknek nevezett kompozíciókkal. A természet iránti szeretete adta az ötletet, hogy olyan alkotá­sokat hozzon létre, amelynek elemei környezetünkben ta­lálhatók. Ezek a virágok, le­velek, növényi magvak, fa­részek, háncsok és még szá­mos elhalt növényi rész, amely munkája nyomán ké­pekben újból éled. (Elek Emil felvételei.) halott látnok-fi- lozófus-író, a „bihari remete”, Bessenyei György bakonszegi (puszta- illetve nagykovácsi) ott­honát. Elszorult a szívem, ami­kor a pitvarba lépve betekintet­tem a jobbról-balra nyíló szerény két kis szobába. Mit érezhetett vajon a még fiatal, bécsi fény­hez, ragyogáshqz, a császári ud­var pompájához szokott volt testőrtiszt, amikor átlépte utolsó, végleges otthonának a küszöbét? Mégis, a legmostohább körülmé­nyek között, a legnyomasztóbb magányban is képes volt remek­műveket alkotni, mert hitt mű­veinek, eszméinek igazában, hal­hatatlanságában. Kereken egy századdal köl­tőnk irodalmi fellépése után Tol- dy Ferenc támasztja fel tetszha­lálából az elfeledett írót. Megje­lenik 1872-ben A magyar nem­zeti irodalom története rövid előadásban c. műve, melynek első kötetében állít emléket Bes­senyei Györgynek. Az Akadémia ünnepségen emlékezik meg Sza­bolcs nagy fiáról. Mindez arra ;: • -fMjPBai"gSMÉÍ Csendespihenö Mi lesz a jelenünk holnap? Csupán a tegnapok összekevert Maradék moslékja kiöntve Körötte fájdalmak örömök csaholnak Miközben az ember fáradtan hever Egg hét létfenntartási harca után Elmereng konyákig nyúl a lébe Kapaszkodik a moslékoskondér peremébe Hogy véletlenül ö is bele ne essen Korai még — véli emléknek lenni Valaki másnak történelmi jegyzeteiben Elnyomja a csikket oldalrafordul és pihen Hamary Dénes: Felhő (Laborcz Flóra). A Sóstói Nemzetközi Éremművészeti Alkotótábor anyagából. B I 0 K É P E K V 1 R A G K É P E K A BESSENYEI-DOMBORMŰ AVATÁSA APROPÓJÁN készteti szűkebb hazáját, hogy felrázza az eltompult közvéle­ményt;; s' elindítsa a Bessenyei- kultuszt. Egy lelkes férfiú, Vass Jenő, Berettyóújfalu irodalomra­jongó gyógyszerésze szorgal­mazza lapjában, a Sárrétben a Bessenyei-sír feltárását és em­lékmű állítását. Több mint száz éve pihen sír­jában az irodalomkedvelő pati­kus, akinek sokkal vagyunk adó­sai. Ennek ellenére nevével mindössze egy ízben találkoztam a nyíregyházi sajtóban: 1924- ben, Téger Béla tanár-újságíró cikksorozatában. Bessenyei hamvainak első exhumálásáról pedig Méreiné Juhász Margit: A bihari remete hazatért címen írt költői ihletettségű, ám hiteles tu­dósítást az író pusztakovácsi sír­jának 1940-ben történt második felhantolásáról. Szemtanúja volt, sőt — írásából kiderül —, fény- képfelvételeket is készített az eseményről. Tudósításában megszólaltatja a 78 éves Székely Imrét, aki részt vett már az első exhumáláson is, s látta még a sírban a testőr „páncér” kardját, selyem prémsapkáját. A megszó­laltatott másik öregember tanúk­ra hivatkozva bizonygatta, hogy Bessenyeinek a „...szép fehér lovát is idetemették vele a sír­ba.” Vass Jenő nevét nem em­líti. Vass Jenő, a Sárrét szerkesz­tője, lapjának 1883-as számaiban tájékoztatja olvasóit arról, hogy kegyeleti oka is van az 1883-as exhumálásnak: a sír az úgyneve­zett Csicsári-dűlőben volt, bel­jebb kellett vinni az útról. A Sár­rét tudósít a síremlékavató ün­nepségről is. 1883. június 10-én reggel 8-kor gyülekeztek Berety- tyóújfaluban, a városháza nagy­termében a vendégek. Ország­szerte ismert, neves közéleti sze­mélyiségek jelentek meg az ün­nepségen. Az MTA részéről Szász Károly, Römer Flóris ré­gész, a Kisfaludy Társaság képviseletében Gyulai Pál író­kritikus és Endrődy Sándor köl­tő jelent meg. A debreceni főis­kolát Géresi Kálmán igazgató és Elek Lajos tanár képviselte. A nagyváradi jogi Akadémiáról dr. Bozóky Alajos igazgató, s egy meg nem nevezett tanár érkezett. Bihar megye s a város tisztikara szinte teljes létszámban jelen van, sok a vidéki értelmiség so­raiból jött vendég. Annál fájdal­masabban érintett, hogy nyíregy­házi, szabolcsi résztvevőt egyál­talán nem említ a cikk. A szülő­föld képviselői hiányoztak az ünnepségről. Még ebben az évben meghal Vass Jenő. Halála után ismét hamarosan elhanyagolják a sírt, alig tudja valaki, egyáltalán hol kell keresni. 40 évvel a szerkesz­tő halála után Liptay Jenő föld- birtokos hívja fel a figyelmet az elszomorító tényre. A Nyírvidék (1924. június 24.) cikkében hírül adja, hogy Liptay Jenő rendkívül értékes Bessenyei-relikviákat ajándékozott a köznek. Ezekhez Vass Jenő özvegyének jóvoltából jutott. Téger Béla (1924. június 24-28.) a lapban cikksorozatot ír, az ereklyékkel, sorsukkal foglal­kozik benne. A következőket tudjuk meg: Az első ereklye egy szög. Az 1883-as exhumáláskor széthul­lott eredeti koporsóból való. A második a Sárrét c. lap 2 példá­nya 1883-ból. A sírfelhantolás- ról, az emlékműavatásról olvas­hatunk bennük. Közük a már idézett táviratszöveget, s a Vass Jenő halálakor megjelent nekro­lógot. A harmadik egy XVIII. századi francia nyelvű könyv, amelyet 1764-ben Amszterdam­ban adtak ki. Bejegyzés is talál­ható benne: „Bessenyei-capitain, 1791.” A könyv címe magyarul: A bölcsész uralkodóknak, Mar­cus Auralius, Julianus, Stanis­laus, Frigyes fejedelmeknek szelleme. Téger sürgeti a Bessenyei- könyvtár felkutatását. Feltétele­zi, hogy nem egyetlen kötet ke­rült a falu lakosainak a birtoká­ba. Nem találtam adalékot sem a kutatás, sem az említett relikviák további sorsát illetően a Nyírvi­dék későbbi számaiban. Téger (Nyírvidék, szept. 14.) visszatér a Bessenyei-témához. Felveti egy irodalmi tábor gondolatát, javaslatot tesz az író kiadatlan müveinek gondozására is. Kívá­natosnak tartja a Bessenyeiről szóló írások begyűjtését, a berce- li és paszabi szép református templomok oromfalán látható Bessenyei-címer lefényképezé­sét. Szemléletes leírása így szól: A pajzsmezőben egy izmos kart látunk. amelyetrnyílvesSző.szúrt át. Csurog a vér a sebből, a-má- rok mégis acélos erővel tartja a kardot. A magyar szellemiség jelképét látja benne. Téger megnézte a templom udvarán a Bessenyei család sír­boltját. Felirata: „A nagybesse- nyői Bessenyei család sírboltja. Nyugodjanak áldott poraik az Úrban. Áldott emlékezetű szülei­nek állította Bessenyei László.” Kései leszármazott ő, kinek arc­képe — Hrabovszky Sámuel pasztellje — a paróchia tanács­termében látható. Egy 1926. ja­nuár 20-i Nyírvidék-cikkből azt is megtudjuk, hogy a református egyház viseli gondját Bessenyei Sándor sírjának, amely az egy­kori Kolonics nevű kert helyén elterülő szántóföldön található. A református lelkészen kívül Tury Sándor református tanító és Hrabovszky Sámuel felügyelő gondoskodik a sír ápolásáról. Nem tudom, 6 évtized múltán mi a helyzet. De vajon a másik köl­tő-testőr nem kaphatna-e helyet öccse mellett a nyíregyházi te­metőben? Különös, jelképes sors jutott halála után is osztályrészül a két Bessenyeinek. Ahogyan gondolataik elpusztíthatatlanul beépültek a magyar irodalmi tu­datba, közgondolkodásba, ham­vaik elvegyültek a magyar hu­musszal. Eszméik a szellemet, testük a földet termékenyítette meg. Áldott legyen ezért emlé­kük. Bessenyei jövendölésnek is beillő szavai most válnak valóra: „Mély álmomban a csendességek alatt érezve és gondolkozva... most fordulok ki ismét a világra arccal.” Méltó, hogy megidéz­zük azokat, akik ezt lehetővé tet­ték, akik 100, 65, 40 évvel ez­előtt oly sokat tettek azért, hogy Bessenyei szelleme kitörhessen a közöny, a feledés koporsójából, hogy gondolatai valóra válhassa­nak a késő utókorban, érzelmei megfoganhassanak szívünkben. Úgy érzem, elmondhatjuk Mé- reinével együtt: „...mi nem a holt Bessenyeit hoztuk haza. Az élő testőr, az élő magyar szól hozzánk sírja éjszakájából.” Szitha Mária Szabolcs Tariménese, Bihar remetéje

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom