Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-04 / 284. szám
1990. december 4. Nyersért félkész Szorul a cipőfűző Válságban a magyar cipőipar. Több gyárat szanáltak, mások profilváltásra kényszerültek. E folyamat oka többek között a szovjet piac visszaesése, az államok közötti, korábban kötött megállapodások idejétmúlt feltételrendszere. Éppen ezért örvendetes, ami mind gyakrabban megesik: a magyar gyárak, vállalatok, üzemek nem az államközi megegyezések alapján, hanem közvetlen kapcsolatok útján értékesítik termékeiket. Erre példát megyénkben is találhatunk. Nemrég Zagyi Sándor, a Szabolcs Cipőgyár igazgatója járt Moszkvában, hogy gyárának termékeit mind gazdaságosabban. minél szélesebb piacokon adhassa el. Mint elmondta, az együttműködési lehetőségek, valamint az új elszámolási rendszer várható következményeit tárgyalták meg az Orosz -Föderatív Köztársaság könnyűipari miniszterével. Megállapodtak abban is. hogy úgynevezett barterúz- let keretében az orosz partner nyersbőrt szállít a szabolcsi gyárnak, amiért az cipőfelsőrészeket küld partnerének. Ez az üzleti kapcsolat mindössze ez év végéig tart, január 1-jétől ugyanis a dollárelszámolás bevezetésével új alapokra helyezik az üzleti kapcsolatokat. Ennek legfőbb lényege, hogy olyan, úgynevezett közvetlen termelési együttműködésre kötnek szerződést .amely megteremti a lehetőségét annak, hogy az orosz köztársaság egyes vállalatai ne az illetékes minisztériummal, hanem konkrétan a cipőgyárral szerződhessen. Tervük az, hogy az ideszállított nyersbőrökért cserébe félkész cipőket küldenek, ahol azokat készre gyártják, s egyrészü- ket a szovjet, másrészüket pedig magyar piacon értékesítik. Megállapodás született vegyes vállalati forma létesítésére is. E téren újdonságnak számít, hogy a későbbiekben o záhonyi DERBI KFT. telAlig zajlott le az idei vezetőváltás hulláma, a jelek szerint következhet a második. Ősszel az újjáválasztott vállalati tanácsok döntöttek az igazgatók megerősítéséről, illetve pályázat kiírásáról. A korábbi vezetőellenesség nemigen érződött megyénkben, hiszen mindösz- sze egy igazgatónak nem adtak bizalmat. Most a szakminisztériumok kezdik meg a hozzájuk tartozó vállalatoknál megnézni, mennyire felel meg az igazgató a követelményeknek. A Földművelésügyi Minisztérium illetékese alig egy hete mentette fel a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatóját arra hivatkozva, hogy a cég idén 20 millió veszteséget könyvelt el. Azt már nem lehetett megtudni, hogy a korábban nyereséges cég hogyan jutott ide és ennek milyen okai voltak. Ha a minisztériumot a számok érdeklik, akkor a nyereséges cégek nyugodtak lehetnek, igazgatójuk marad a posztján. Hogy ezen kívül Budapestről milyen szempontok alapján minősítenek, nem lehet tudni. Azt viszont elárulták, hogy a húsipar után a gabonaipar is sorra kerül. Majd következnek sorban a többi minisztériumok, a Közlekedési és Hírközlési, a Környezetvédelmi stb. Az egész „fejcserés” támadásban az a legnagyobb gond, hogy sok a súgó, aki akarva, akaratlanul inkább félinformációkat ad az adott igazgatóról. A fővárosba pedig folyamatosan érkeznek az adatok, de szerintem ebből a kuszaságból nem lehet reális képet alkotni. Mivel a minisztérium továbbra is magának kívánja fenntartani a jogot az igazgató kiválasztására, gyorsan kijelöli a posztra a számára legalkalmasabbat. A helyiekben pedig továbbra is megmarad a felülről irányítás gyakorlata. Pályázat kiírásával, helyi bizottság elbírálásával, a kollektíva egyetértésével és a legvégén a minisztérium illetékesének bólintásával sokkal reálisabb volna a választás. Persze mindezt egyszerűen el lehet kerülni: folyamatosan nyereségesnek kell lenni az adott cégnek. Máthé Csaba Hámoz a gőz A termelés hatékonyabbá tétele érdekében egy olasz gőzhámozó berendezés kezdte meg üzemelését a Nyírség Konzervipari Vállalat tyu- kodi gyárában. Az új géppel magas nyomáson, gőz alatt kezelik a terményeket, majd a nyomást hirtelen csökkentik aminek következtében a sárgarépa, zeller, cékla, alma vagy burgonya felpuhult külső része szinte lerobban a növényről. (Kijártunkkor zellersava- nyuság gyártása folyt a német MANZ cégnek. (B. A.) jes értékben az orosz partner tulajdonába kerül. Az erről szóló megállapodást a konkrét üzleti ajánlatokat december 15-ig szerkesztik meg a partnerek. Előbbre jutottak a késztermékek értékesítésében is. Mivel az ottani Raznoexport Kereskedelmi Vállalat megfelelő mennyiségű szabad devizával rendelkezik, s ezért a devizáért a Szabolcs Cipőgyár termékeit kívánja megvásárolni, a gyár illetékesei úgy döntöttek, hogy a cipők hosszadalmas utaztatása helyett fotókat és árlistát küldenek az orosz megrendelőknek, hogy lehetőség szerint már a jövő év első napjaiban megköthessék a konkrét üzletet. Kovács Éva Az öt éve alakult, több veszélyes munkát maga mögött tudó nyíregyházi SALEWA hegymászó technikával szolgáltató GMK legújabb vállalkozásának befejezéséhez közeleg. Az 1965-ben épült Magyar Műsorszóró Vállalat tokaji adótornyának két hónapig tartó homlokzati felújítása a torony megépülése óta az első rekonstrukció. (Balázs Attila felvétele) Vaj- és tejporhegyek Vihar a sajtárban Az Agrárkamara termelők feldolgozók számára rendezett tanácskozásáról írtunk, hogy megmarad a tejágazat 4,6 milliárdos árkiegészítése. Az ülésen elhangzott önkorlátozó intézkedésekről, a várható fogyasztói árról az érdek- egyeztetésen részt vett dr. Rudolf Jánost, a megyei tejipari vállalat igazgatóját kérdeztük. — Mivel a költségvetési csomagtervben benne van a tejágazat árkiegészítése a fogyasztói ár amelkedik, de nem olyan mértékben mint, ahogy korábban elképzeltük. Levágják a teheneket Ugyanakkor a tej felvásárlási ára is nőni fog. A konkrét számok még nem ismeretesek. Átvételkor viszont arra kell törekednünk, hogy a tejtermelők minőségi tejet szállítsanak. — Az árnövekedés mellett az önkorlátozás azt jelenti, hogy a gazdaságok, téeszek, vállalkozók ne állítsanak be több tehenet tej termelésre, illetve csökkentsék a tejtermelést. Jelenleg az országban kb. 600 millió liter felesleges tej van, jövőre ez a szám akár 800 millió is lehet. Várhatóan az állatállományt kell drasztikusan csökkenteni, ami azt jelenti, hogy 50— 60 ezer szarvasmarhát kellene levágni. Ezzel 300 millió literrel csökkenne az évi tejtermelés. Hogy ezeknek az állatoknak a kiválasztása, a tartása, a beállítása, a gondozása mennyibe került? Rengetegbe, és amit az Agrárkamara kiszámolt a következő: jelenlegi árfolyamon, ha elkezdik a szarvas- marhákat tömegesen levágni 30 milliárd forint lenne szükséges a jelenlegi állatállomány visszaállításához. Minden litert átvesznek Valamennyi érdekelt minisztérium képviselője részt vett a tanácskozáson, de várhatóan a földművelésügynek kell a végső döntést meghozni. — Az ülésen részt vevő vállalkozók ostorozták legjobban a teljes tejes bizonytalanságot. Vaj- és tejporhegyek vannak már Magyarországon is, de az exportot egyrészt akadályozza, hogy hasonló a helyzet a Közös Piaci országokban, valamint a lengyelek, csehek, a világpiaci árnál lényegesen olcsóbban kínálják tejipari termékeiket. Romániában, Szovjetunióban, Szlovákiában próbálunk eladatlan készleteinken túladni, a fogadókészség megvan, de az ellentételezés hiányzik. Január elsejéig ez nem is fog megváltozni. Szavatossági gondok — A megyében minden liter tejet átveszünk és ki is fizetünk. Ez még mindig biztos kereseti lehetőség, hiszen hó végén fizetünk. A tejtermelés a megyében foglalkoztatáspolitikai gondokkal is összefügg, hiszen 8 ezer vállalkozó szállít nekünk tejet. A vállalatnak viszont szavatossági, raktározási gondjai vannak az óriási tejmennyiség miatt. Emiatt nemcsak a fogyasztók, hanem az érdekelt vállalatok is sürgős megoldást várnak. Piacdilemma Végre rendeződni látszik a nagy vihart kavart nyíregyházi Market-Press Kft. sorsa, melyet a Piac és Vásár- gazdálkodási Iroda, s annak két munkatársa (mint magánszemély) hozott létre az év első felében. Az idő azt bizonyította, hogy bár az akkor érvényes jogszabályok szerint alapította még a piaciroda vezetője a kft.-t, etikailag kifogásolható volt lépése. Ráadásul gazdaságilag sem jöttek be az elképzelések, így a fedezetlen beruházások a hitelezők rév.én nehéz helyzetbe hozták a Market-Press Kft.-t, a felszámolás veszélye is fenyegette. Végül az önkormányzati képviselőtestület úgy döntött, hogy 2,3 millió forinttal belép a kft.-be, s további 1,5 milliós hitelt is nyújt, hogy megteremtse, a pénzügyi Stabilitást. A gazdaságos tevékenység megvalósítása érdekében tervezik a tevékenységi kör bővítését, ezáltal munkalehetőséget is biztosítanak több ember számáRendeződik a kft. és a piaciroda közötti viszony is, utóbbi nagyobb részesedést kap a bevételből. Az új felállású Market-Press ügyvezetői posztjára pályázatot írnak ki, addig a jelenlegi látja el a tisztséget. Az önkormányzati testület érdekeit Török Sándor képviseli. K. D. Egyik távolsági járat kocsija műszaki hiba miatt ottragad a nagy sárban a falu közepén. Utasai kénytelen-kelletlenül lépdelnek lefelé a lépcsőkön 20—25 kilométerrel utazásuk végcélja előtt. Nyomban elkezdődik a nagy versengés: kinek sikeredik a többit megelőzve stop-utasként továbbutazni. Alig telt félórába, s az 50 —60 főnyi „utazóközönség” magára hagyta a lerobbant autóbuszt. Hosszú távon a különbségek ugye kiegyenlítődnek? ADÓ Olvasom az újságból, hogy azt tervezik: „... egy átlagos nagyságú ingatlan tulajdonosa ... akár évi nyolcvanezer forint adó megfizetésére is kötelezhető.” Így jutunk a csillagokig? Netán: ez a sarc lesz a végső? PLAKÁT Utunk irányát Európa felé vettük. Akik már jártak arra „háztűznéző- ben”, meggyőződtek róla, hogy akár népszavazás, általános vagy helyhatósági választásokról van szó, a racionális plakátháború ott természetes küzdőforma. Ám választások után ismét a rend, a tisztaság válik követelménnyé. Nálunk? Hónapok múltán is félbe tépett arcképek, foltos, rojtos kerítések és falak jellemzők. Ha már megyünk, vonulunk, rohanunk, nem kellene a küllemre is adnunk valamit? HIRDETÉS Eladásra kínálnak márkás autót „első kézből, 6 liter fogyasztású, családi okok végett.” Ami titok: mennyi lehet a fogyasztás használat végett? KÖZTISZTASÁG Kisvárosi piac. Az elárusító pavilonok sorában az egyik párt nevével megjelölt építmény húzódik. Friss húst kínálnak két naponta, a bolti áraknál meglehetősen olcsóbban. A vásárlók körében méltán lett közkedvelt. Ám a helyiség és környéke is meglehetősen „árleszállított” állapotban van. Patikatisztaságúnak mindenesetre nem nevezhető. Belül a higiénia hiánya, kívül a sár-víz kiált segítségért. Minden megtörténhet áron alul is? A JÁRŐR Késői, jóval ajtózárás utáni látogatók hívatlanul láttak „munkához” egyik városszéli oktatási intézményünben. A szolgálatos fűtő azonban megzavarta nyugodt ténykedésüket olyannyira, hogy a sötét utcán is folytatódott a „zavargás”. A lélekszakajtó futástól lihegve kérte az éppen arra járőröző autós rendőrök segítségét. — Nekünk nem jelentette az esetet senki, így nem áll módunkban intézkedni — hangzott a kimért válasz. Szegény ember, arra gondolt, hogy a rend őreivel találkozott. M. E. VJ-? i ik'z'jSr'*'; Kclet-Magyanniég Jl Sok a súgó Emberek és esetek AUTÓBUSZ