Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-28 / 303. szám
4 Kelet-Magyarorsiág 1990. december 28. Moszkva két miltiárdot kér Moszkva kétmilliárd német márkát próbál kölcsön kérni Bonntól, hogy fizetni tudja tartozását a német vállalatoknak — közölte a Handelsblatt a keleti országokkal foglalkozó német gazdasági hivatal tájékoztatására hivatkozva. A Szovjetunió a nyáron már kapott ötmilliárd márkát a bonni kormány által is garantált bankhitelként. Az összeget lejárt hiteleinek törlesztésére fordította. Források szerint az újabb kölcsönt fontolgató bankok újból ragaszkodnak a kormány garanciájához. Megyegyűlés január 4-én (Folytatás az 1. oldalról) mester, tagja dr. Vadász Mária kislétai gyermekotthonigazgató és Szűcs Ilona var- sánygyürei polgármester lett. Eskütételük után a jelölőbizottság elnöke, Miklós Elemér ismertette, hogy a közvélemény-kutatás után kiket jelölnek a megyei közgyűlés elnöki posztjára: László András, a megyei tanács korábbi általános elnökhelyettese. Megyesi József. a megyei tanács köz- gazdasági főosztályvezetője és dr. Zilahi József, a műszaki főosztály vezetője volt a három jelölt, mert Sulyok József tiszavasvári és dr. Oláh Albert kisvárdai polgármester nem vállalta a jelölést. Voltak még néhányan, akik neve szóba került, de olyan kevesen javasolták őket, hogy a jelölőbizottság nem foglalkozott velük. A közgyűlésen egyetlen javaslat sem hangzott el. nyílt szavazással mind a hárman felkerültek a szavazólapra, ám az első forduló nem hozta meg az eredményt. mert egyetlen jelölt sem kapta meg a kétharmados többséget. Választhatott a közgyűlés: elhalasztják az elnökválasztást, vagy berekesztik és néhány perc szünet után újból megnyitják, s kezdik elölről a választást. 11,40-kor elkezdődött az újra összehívott közgyűlés, s ekkor egy újabb név. Fodor János nagykállói polgármester neve is felkerült a szavazólapra. A titkos szavazás ismét nem hozott eredményt, illetve annyit, hogy dr. Zilahi József visz- szalépett s így a harmadik menetre újból három név maradt. A titkos szavazás eredménytelenül zárult, s noha Fodor János a három jelölt közül a 2. helyen végzett. Visszalépett a negyedik forduló elől. Ekkor Megyesi József 28, László András 20 szavazatot kapott. A négy eredménytelen forduló, 6 és fél órás tanácskozás után úgy döntöttek a megyei közgyűlés tagjai, hogy újból megbízzák a jelölőbizottságot munkája továbbfolytatására és január 4-re újból összehívták a megyei közgyűlést. (b. j.) Felmentések és kinevezés Két államtitkár-helyettest felmentettek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban, illetve kinevezték a környezetvédelmi és tájvédelmi államtitkár- helyettest. Keresztes K. Sándor miniszter dr. Baráth Etele világkiállítási kormánybiztost — saját kérésére — 1991. január 1-jei hatállyal felmentette területfejlesztési helyettes államtitkári beosztásából. Ugyancsak 1991. január 1-jei hatállyal felmentette beosztásából dr. Illés Zoltán környezetvédelmi helyettes államtitkárt. Dr. Tardy Jánost 1990. december 15-i hatállyal az Országos Természetvédelmi Hivatal vezetőjévé, valamint a természetvédelmi és tájvédelmi helyettes államtitkárrá nevezte ki. Peking—Bagdad Öbölválság: tárgyalások Dzsabir El-Ahmed Esz- Szabah kuvaiti emír. aki háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Pekingben, december 27-én találkozott Li Peng kínai miniszterelnökkel (képünkön). Közben Bagdadban az iraki elnök kijelentette: Irak kész komoly, építő, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egyesült Államokkal. Országa számos nagykövetével folytatott szerdai megbeszélésén Szaddám Húszéin egyidejűleg azzal vádolta Washingtont, hogy arrogáns és rá akarja kényszeríteni akaratát Irakra. Az iraki elnök szerint országa „hazafias” humanitárius harcot vív az amerikaiak vezette gonosz, agresszív erők ellen”. Ez a harc — mondta — minden áldozatot megérdemel és az arabok, valamint az összes muzulmán támogatását élvezve az iraki nép meghozza ezeket az áldozatokat. Változások szele — Albániában is Az Albán Munkapárt kezdeményezni fogja, hogy a februári választások után töröljék az ország alkotmányából a párt vezető szerepére vonatkozó cikkelyt. Ezt RaA tiranai ülésteremben. miz Alia, a párt vezetője szerdán jelentette be a tiranai rendkívüli pártkonferencián. A téma: Magyarország Minisztercsere, libamáj B Parlamentben történt (Folytatás az 1. oldalról) Király Zoltán (független) képviselő azt javasolta, hogy a kormány jövő április 30-ig számoljon be a Parlamentnek a költségvetés teljesítéséről, s ha szükséges, tegyen javaslatokat az előirányzatok módosítására. A jelen előterjesztést pedig a plenum csak formálisan fogadja el azzal az igénnyel, hogy néhány hónap múlva egy alaposabban megtárgyalt, a gazdasági következményeket is feltáró anyag kerüljön a képviselők asztalára. Kisebb vihart keltett a vita során Borz Miklós (kisgazdapárti) képviselő felszólalása, mivel Magyarország fenyegetettségére hivatkozva érvelt amellett, hogy ne faragjanak le a honvédelmi tárca költségvetéséből. Borz Miklós hazánkat például Izraelhez hasonlította, mondván: Magyarország is ellenséges államokkal van körülvéve. A felszólalásra elsőként Orbán Viktor reflektált, s a Fidasz-frakció nevében elfogadhatatlannak ítélte a kisgazdapárti képviselő külpolitikai helyzetértékelését. Ezt követően Jeszenszky Géza külügyminiszter, majd a Független kisgazdapárt frakciója nevében — a távollévő Torgyán József frakcióvezetőt helyettesítő — Oláh Sándor is elhatárolta magát Borz Miklós felszólalásától. Ezután a hozzászólások visszatértek a normális kerékvágásba. A képviselők többsége kapcsolódott egy- egy előző véleményhez, új elemiként csupán azt vetették fel, hogy a köLtségvetési terv meglehetősen mostohán bánik az aprófalvaikkal, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségekkel. Erről több nemzetiségi képviselő külön sajtó- tájékoztatón fejtette ki álláspontját. Az elnöklő Dörnbach Alajos délután 5 órakor a költségvetés részletes vitáját elnapolta, az pénteken folytatódik. A düsseldorfi Handelsblatt szerdai számában — részben Hárshegyi Frigyessel,. a Magyar Nemzeti Bank alelnöké- vél folytatott beszélgetés alapján —< a kedvező idei magyar külkereskedelmi mutatókról és az adósségtörieisz- tés stratégiájáról: közölt cikket. A pénzügyi tárca élén bekövetkezett személycseréről szólva a lap megjegyzi: „nemzetközi pénzügyi körökben különösen nem keltett jó benyomást, hogy Magyarország háború utáni első demokratikus kormánya ilyen gyorsan lecseréli pénztárosát". A lap egy másik tudó- J sí tátiban hírt adott a Banque Nationale de Paris, a Dresdner Bank, valamint az Országos Kereskedelmi és Hitel Bank közös vállalkozásáról Í3. „A francia állattenyésztők nehezen emésztik meg a magyar libamájat” címmel a Libération szombati gazdasági mellékletében arról írt, hogy a kelet-európai országokból, főként Magyarországról érkező szárnyasmáj- import alapjaiban rázta meg a francia tenyésztőik egzisztenciális érdekeit. Az egykori vasfüggöny mögötti országokból az idén 650 tonna szárnyasmáj érkezett, amelyet lényegesen olcsóbban árusítanak, mint a hazai májat. Londoni levelünk A has felmetsző felesége mMegcsalta-e a Hasfelmetsző Jack felesége a Hasfel- nn metsző Jacket, míg a hasfelmetsző éppen életfogytiglani börtönbüntetését tölti, vagy nem csalta meg? Hiába a készülődés az öböl-háborúra, hiába az infláció és a kamatláb, vagy Sevardnadze lemondása — ennél jobban semmi más nem foglalkoztatta a napokban a brit sajtót. Végül is történt-e házasságtörés, az bizonyára soha ki nem derül, egy azonban bizonyos: Sonia Sutcliffe, a hasfelmetsző felesége pénteken elveszítette a londoni felsőbíróságon azt a pert, amelyet a News of the World című vasárnapi lap ellen indított, mert a lap két évvel ezelőtt azt írta, hogy megcsalta. Az ügy tulajdonképpen 1981-ben kezdődött, amikor Peter Sutcliffe mögött nagy dördüléssel örökre becsapódott a broadmoori börtönkapu. Ö az e századi Hasfelmetsző Jack, a Yorkshire Ripper, vagyis a Yorkshire-i hasfelmetsző. Néhai elődje mintájára 13 nőt ölt meg, hogy bosszút álljon a női jellem ingatagságáért. Felesége, Sonia Sutcliffe akkor tíz évig tartó klastromi hűséget esküdött a hasfelmetszőnek. Ám, közeledvén a lejárat, a News of the World 1988. decemberben nagy hírt kürtőit világgá: Sonia megcsalta a hasfelmetszőt, méghozzá egy Georgiosz Papucisz nevű görög utazásiiroda-tulajdonos- sal. Sonia Sutcliffe rágalmazásért beperelte a lapot. Nem először tett ilyet: az egykori tanítónő tíz éve abból él, hogy a róla és igazi, vagy feltételezett kalandjairól író lapokat följelenti. Eddig 334 ezer fontot gyűjtött össze a megsértett becsülete után megítélt kártérítésekből. Most azonban úgy tűnik, hogy a Hasfelmetsző Jack feleségét elérte az újságírók bosszúja. 1988 nyarán összebarátkozott vele egy Barbara Jones nevű újságirónö, és együtt utaztak nyaralni a görög szigetekre. Ott már várt rájuk Papucisz, még a szállodaszámlájukat is fizette. A hazatérés után Jones kisasszony adta el Sonia és Papucisz állítólagos románcának történetét az újságnak Sonia Sutcliffe ügyvédei szerint az ügy teljesen világos. Papucisz megtévesztésig hasonlít a Hasfelmetsző Jackre. Ezért brit turistákra alapozott idegenforgalmi üzlete fokozatosan tönkrement: senki sem akarja olyan turistairodára bízni magát, amelyet egy hasfelmetsző külsejű alak vezet. Barbara Jones összejátszott hát Papucisszal és vígan megosztoztak az újságtól a sztoriért kapott pénzen. Ezt azonban ezúttal nem sikerült bizonyítani. Jones kisasszony arra alapozta védekezését, hogy Sonia hűségfogadalma amúgy sem ér semmit, hiszen a börtönben ülő hasfelmetsző már nem szereti őt. Tény, hogy a hasfelmetsző Jack legalább tíz merész hölggyel áll levelezésben, egyikük még tulajdon bikinis fényképét is elküldte neki a zárkába. Sonia Sutcliffe azonban azt állítja, hogy szerelmük és az ő tulajdon hűsége ennek ellenére szilárd. mjmire alapozza eltökéltségét? Ezt csak találgatni le- iWM hét. Talán arra, hogy házasságukat semmiképp sem fenyegethetik a nők. hiszen a hasfelmetsző Jack rács mögött van, s ha történetesen valami csoda folytán kiszabadulna, Soniának akkor sem kellene mozdítania a kisujját sem: végtére is nem viccből hívják a férjét Hasfelmetszőnek ... E pillanatban azonban a hasfelmetsző felesége 300 ezer fonttal tartozik a News of the World-nek, a perköltségek fejében. Eddigi keresménye csaknem odavész. Ám mivel a börtönben tartózkodó Yorkshire-i hasfelmetsző iránt nem csökken a közvéleméy és a lapok érdeklődése, váló— színű, hogy Sonia még behozza mostani veszteséget, »oíjtó London. 1990. december. JfthzánJi QjfUryip Rianás a Nyírfában (Folytatás az 1. oldalról) Az e szinten dolgdzók, akik azt hitték, hogy csak egy állvány dőlt el, ódasereglenék. Aztán irány a lépcső. Rémület a szemekben, mi lehet vajon ez, földrengés? Vagy épp össze akar dőlni alattuk az egész épület? Király József, az áruház igazgatója a SZÁÉV vezetőjével, Seres Antallal, aki épp vásárolt, érkezik AzonDétári lesz Haradona utódja Nápolyban? „Bologna csak ugródeszka számomra — nyilatkozta az Express című kölni lapnak Détári Lajos, a legelőkelőbben jegyzett magyar labdarúgó, aki térdmű- téte miatt »kénytelen két-bárom hónapot pihenni. — A Napoli ellen azonban márciusban már pályán leszek. Ez életem legnagyobb esélye. A nápolyi kívánságlistán ugyanis egészen elöl állok” — fűzte hozzá Détári. Minden bizonnyal Détári lesz Diego utóda — ezzel a címmel csütörtöki bolognai tudósításában az Express azt írja, hogy Détári tavasz- szal eldöntheti a jövőjét: a Bologna az olasz kupában a Napoli ellen lép pályára. Négy hónap elegendő volt. hogy Bolognában Détári- ból futballkirály váljon. „Az újságírók azt állítják rólam, hogy világ- klasszis vagyok” — mondta Détári az Express szerint. A Napoli Diego Maradona utódát keresi, miután a szeszélyes argentin bejelentette, hogy » szezon végén távozik a klubtól. A hírek szerint Détári és a nápolyiak között már sor került a kapcsolatfelvételre. de a 27 éves magyar labdarúgó nem iszik előre a medve bőrére. „Egyszer már megégette magát”. szögezi le az Express. „Két évvel ezelőtt Frankfurtból álmainak egyesületébe a torinói juven- tusba akart átigazolni. Tizenhét millió márka lelépési ösz- szegért végül is Görögországba, az Olympiakos Pireus- hoz tTtoeatt”. nal kiüríttetik az épületet, az ajtóra az Üzemzavar miatt zárva tábla kerül. Egy gyors telefon és Sholtz Béla statikus hozzákezdhet a vizsgálatokhoz. Feltépik a megrepedt márvány lapokat, megbontják az álmennyezetet. A tartó betonpillérek épek, sehol árulkodó repedés, vészes meghajlás. Röpgyűlés az első szinten, néhány perccel tíz után. — A felpuffadások oka valószínűleg hirtelen hőmérséklet-változás. 8—10 fok különbség esetén ez a* jó hővezető márvány tágulni kezd. De erre itt helye nem volt, ezért kezdett puffadozni, s ezért robbant szét. Az igazgató a munka folytatására kéri a félőn vonakodó dolgozóit. Vajon kinek van kedve visszamenni pda, ahol a talpa alatt vagy épp feje fölött mozog a padló? A második szintet természetesen lezárják, s az újra betóduló tömeg kétkedőn olvassa a lépcsőfordulót elzáró, kötélen lebegő tábla feliratát: Leltár miatt zárva! Egymástól kérdezgetik, vajon ml történhetett? Végleges választ a napokban nyilvánosságra kerülő szakvizsgálatok adhatnak. (tapolcai) Rizrtw jutottra Gorbacsov új helyettese A szovjet küldöttkongresz- szus csütörtökön a Szovjetunió alelnökévé választotta Gennagyij Janajevet. Az 53 esztendős politikus a délelőtti szavazáson ugyan megbukott, de Mihail Gorbacsov ráerőszakolta akaratát a kongresszusra, s újra jelöltette Janajevet. A délutáni szavazáson a KB-titkár már meg is kapta a szükséges szavazatokat, s így személyével még inkább erősödött a párt befolyása a legfelsőbb állami vezetésben. Nyikolaj Rizskov állapota „súlyos, de nem rosszabbodott tovább” — jelentette be csütörtökön a szovjet küldöttkongresszuson Mihail Gorbacsov államfő. A szovjet tömegtájékoztatás keveset ír a kormányfő állapotáról, mert — mint az Izvesztyija meg is jegyzi — a kórházban, a miniszterelnöki titkárságon, az illetékes sajtófőosztályokon megtagadták a tájékoztatást, arra hivatkozva, hogy ezek az információk „n«m a nyilvános sajtóba valók”.