Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-20 / 298. szám
1990. december 20. Kelet-Magyarország 3 Tétova tökevárók Interjú Leslie Somlyai kanadai üzletemberrel, aki Kisvárdáról indult Gondolja meg százszor Aki farmer akar lenni Az utóbbi egy-két évben, ha falun jártam úton- útfélen találkoztam a következő kijelentésekkel: „Egyéni gazda leszek.” „Vállalkozó leszek.” „Farmer leszek.” A három közül az egyéni gazda a legismertebb, valamikor gyakorolt gazdálkodási forma volt hazánkban, a hatvan éven felüliek erre még jól emlékeznek. A magyar mezőgazdaságban vállalkozó is volt, igaz kisebb számban. A farmer az új fogalom, nyugati, főként az USA mezőgazdaságából származik. Az elmúlt hetekben a Népszabadság és a Világ- gazdaság basábjairól az egész ország megismerhette Leslie Somlyai kanadai adószakértő nevét a szombathelyi illetőségű Radius Hun- garicus Rt. tevékenységével kapcsolatban. Leslie Somlyai, azaz Somlyai László nemrégiben Kisvárdán járt rokonlátogatáson, ott készült az alábbi beszélgetés. Az üzletember Kisvárdáii született és 1957-ben került Kanadába, ahol közgazdasági egyetemet végzett. — Kanadában dolgozom pénzügyi és adótanácsosként. Az irodámban a szintén Magyarországon született, bizonyos Kovács úr keresett meg, hogy segítsek neki üzleti dolgaiban Magyarországon. O Ennek az üzleti vállalkozásnak melyek az első konkrét lépései? — Mivel az 6 pénze kevés volt a tervezett áruházlánc létrehozásához, összehoztam egy nagy angol befektető vállalattal. Azok, hajlandók 15 millió dollárral beszállni, ha olyan vállalatot hozunk össze, amelyik vagy bent van már a tőzsdén, vagy bevihető oda, nemcsak Budapesten, hanem Frankfurtban és Londonban is. Találtunk is egy ilyen vállalatot, a Radius Ilungaricust, amelynek négyezer részvényese volt, és hozzákezd- tünk a dologhoz. Hamarosan magyar áruházak is jelentkeztek, kettővel már szerződést is kötöttünk. O Mint a sajtóból kiderült, vannak nehézségeik ... — Itt van egy vállalat — a Radius —, amelyik gazdaságilag jól működik, és akkor jogilag, nevetséges okokból el akarják söpörni. Azt sem méltányolják, hogy ezek négyezer ember vagyonát, befektetését is kockára teszik. Módosítanunk kell terveinket, vállalkozásainkat nem tudjuk megcsinálni úgy, ahogy terveztük. Ezzé' elhúzódik a tőzsdére való bejutás is. Úgy néz ki, hogy a kétéves ütemtervünkből lesz 3—4 év is. A dolog még most is megvalósítható, csak hosszabb idő és több munka szükségeltetik hozzá. O Milyen nehézségeket lát a magyar gazdaság talpraállítá- sában, a nyugati tőke bevonásában? — A nyugati tőke bevonása nem olyan könnyű dolog, ahogy azt a magyar gazdasági életben elképzelik. Nem létezik még olyan tudomány Magyarországon, hogy miként kell vagyonokat, ingatlanokat felbecsülni. Nincsenek megfelelő szakemberek egy vállalat „könyvvizsgálására”. A magyar könyvelés jóval eltér a nemzetközileg elfogadottól. A magyar törvények nem ismerik a tőzsdék által kiszabott törvényeket és szabályokat. Nincsenek olyan vállalati szakemberek, akik azonnal be tudnának illeszkedni a nemzetközi életbe. hiányoznak a kapcsolatok a nyugati gyárosokkal, nagy- kereskedőkkel. Nem ismerik eléggé a nyugati eladási szisztémákat, fizetési követelményeket. Hogy terveinkhez visszakanyarodjak, nincs olj^n marketing és reklámszisfctéma, amivel az árut el lehet juttatni a vásárlókhoz, nem tudják hogyan kell becsalni a vevőt az áruházba, hogy vásároljon is. O Tehát az öaök elképzelése egy ilyen jellegű áruházlánc kiépítése? — Igen. Ehhez nemcsak veszünk áruházakat, hanem építünk is, ahol erre szükség van. Központi vásárló és áruelosztó rendszert akarunk kiépíteni. Az elosztóközpont max. 100 kilométerre lehet csak az áruházaktól, ahová az áru másfél órán belül eljuthat. így az áruház jelentősen megnövelheti ezáltal az eladóterét. Áruink 20—25 százalékát nyugatról hozzuk be, olyan árakon, amelyeket a magyar zsebhez mérünk. Azzal, hogy nagy mennyiségben, hosszú lejáratra hozunk be termékeket, az árak stabilitását is biztosítani tudjuk. Ha az áruházlánc létrejön, akkor szerződéseket kötünk komoly húsipari, élelmiszeripari, gabonafeldolgozó vállalatokkal, termelőszövetkezetekkel, áfé- szekkel, konzervgyárakkal. O Ha ezt elolvassák a Kelet- Magyarország olvasói, akkor azt mondják, ez mind szép, de ez a Dunántúlon valósul meg. Várható-e az áruházlánc olyan jellegű bővítése, amiből ennek a vidéknek is lehet előnye? — Magyarországi utunk során a dunántúli vállalatok voltak az elsők, akik hajlandók egy ilyen dologba belépni. A Dunántúl után a dél-alföldi rész az, ahol szeretnénk egy ilyen áruházláncot. A harmadik központ az északi, északkeleti rész. Hatvantól, Sátoraljaújhelyig. Itt rendkívül nagy az érdeklődés és komoly emberekkel találtuk magunkat szembe. Sajnos, nem találtunk megfelelő érdeklődést Debrecenben, Nyíregyházán, Mátészalkán, Kisvárdán. Az időnk kevés és szerintünk sokat ér, ezért csak olyan emberekkel akarunk tárgyalni, akik komolyan veszik ezeket a dolgokat. O Eszerint pont a szülőföldjén nem sikerült célt érnie? — Igen, eddig úgy néz ki, hogy a saját szülőföldemen nem sikerül a dolog, bár hozzá kell tennem, hogy a tárgyalások utolsó szakaszában találkoztam a Kisvárdai ÁFÉSZ elnökével. Az ő segítségével talán itt is meg tudjuk teremteni azt, amit a többi helyen. O Mindebből az is következik, hogy a jövőben gyakrabban megfordul majd szülőföldjén, Szabolcsban? — A vállalat központja Szombathely és Budapest. Az biztos, hogy az ország sok pontján meg fogok fordulni a következő 2—3 évben, és nehéz volna kihagyni Kisvárdát a, rokonság miatt. Ám az is természetes, hogy az ember figyelemmel akarja kísérni az itteni fejleményeket. Meglehet, hogy felgyorsulnak itt a dolgok, és az sem kizárt, megkérnek bennünket arra, komolyabban gondolkodjunk Kis- várda és környékének fejlesztésében. A három forma nem válik úgy el egymástól, mint például bányász különbözik a kereskedőtől. Átfedés, mind a három mezőgazdasági terméket állít elő és a vállalkozás valamilyen fokon megtalálható mindegyikben. Az egyéni és a farmergazdálkodáshoz földre, leginkább saját tulajdonú földre van szükség. Nézzük részletesebben. R konjunktúra szerint Kezdjük a vállalkozással. Általában bérelt földön vagy épületben végez vállalkozási tevékenységet. Ez a forma ismert volt a harmincas években is. Kicsiben résztvevői voltak a parasztok, mint részes művelők, vagy földbérlők, de az igazi vállalkozók a bankok, a részvény- társaságok, ipari és kereskedelmi tőkések voltak. Az utóbbiak két csoportra oszthatók: egyik, amely hosszabb idejű (több éves) szerződést kötött. Például egy uradalmat több ezer holdjával, tanyáival bérbe vett, és egy vegyes, illetve teljes körű gazdálkodást folytatott. A szántóföldi gazdálkodás mellett állatokat tartott, sőt szeszgyárat, malmot is működtetett. A vállalkozók másik csoportja rövid időre szerződött földre vagy épületre és ott a konjuktúra szerint egyetlen növényt (cukorrépa, dohány, szeszburgonya) termelt, másrészt egy-egy állatfajjal foglalkozott. A farmer az saját vagy bérelt földön monokultúrában nagy mennyiségű árut állít elő. Tevékenységében szinte minden növény és állatfaj megtalálható, de másmás gazdaságban. A mostani — nyugati — vélemények szerint 80—100 hektár az a legkisebb szántóföldi gazdaság, amit érdemes speciális gépekkel felszerelni. Egy ilyen nagyságú gazdaságot két-három munkára fogható családtaggal még működtetni lehet. Természetesen felsőhatár nincs, az USA-ban 10 000 hektáros mogyorót vagy búzát termelő farmerek is találhatók. A jövőt kutatók szerint a század végére az USA-ban kétezer hektáros átlagnagyságú gazdaságok alakulnak ki. Európában a száz hektárt látják alsó határnak. Az egyéni gazdálkodásról a fiatalabbaknak néhány szót. Saját földön családi műveléssel munkájuk után megéltek. Kivétel az 1—2 holdas törpebirtokok. A föld mennyiségével, minőségével, a hozzáértés, a szorgalom fokával, a szerencsével (család és állatállomány egészsége, jég-, víz-, tűzkár), a kocsmaajtó nyitogatásával összefüggően alakult élet- színvonaluk. Természetesen ezt befolyásolta a közgazda- sági környezet is. Például a 30-as világválság idején tízezreket árverezett el a bank, az adóhatóság. lőhet a végrehajtó •A- mezőgazdasági és az ipari arányokkal, az adóval a parasztság soha nem volt elégedett. Emlékszem arra a parasztpárti választási plakátra, amelyen egy mázsa búzáért pár csizmát követeltek. Pedig abban az időben még nem volt ilyen kegyetlenül nyitott az agrárolló. Ma például egy közepes árú csizmáért 10—15 mázsa búzát kellene adni. A két háború között a villany, a gáz, de még a szén ára sem igen érdekelte a parasztságot. A jobb helyeken fával, máshol izükkel, morzsolt kukoricacsutkával tüzeltek. go, két karácsony között kideríthetetlen helyre eldugott díszek, a mennyezetig érő fenyőfa. Ami délután még sehol sincs, este viszont már valami úton-módon ott áll a nagyszobában feldíszítve, az alja mindenféle izgalmas ajándékkal megpakolva. Soha nem tűnt fel, hogy édesanyám karácsony délutánján nem jött velünk az ilyenkor már szertartásszámba menő nagymama-látogatásra, s amikor egyszer megláttam, hogy ő díszíti a fát — mert édesapám szórakozottan engem, a kisebbik gyereket küldött vissza elindulás után otthon felejtett szemüvegéért —, nem omlott össze bennem a csoda, elsiklottam a túlságosan hétköznapi magyarázat fölött. Sokáig nem izgatott, hogy mi van azokban a rejtélyes csomagokban, amelyek ünnep előtt a lakás leglehetetlenebb zugaiban jelentek Pertóleum, só, cukor, gyufa szerepelt első helyein a kiadásokban. A fehérnemű nagy része házilag készült. Ilyen egyszerű, alacsony igényű életmóddal lehetett megélni a földből. Nagyfokú takarékossággal, szerencsével tudtak a tehetősebbek valamit megtakarítani, amin esetleg újabb földet vettek. Nem akarok senkit sem rá-, sem lebeszélni, hogy a privatizáció során a három forma közül melyiket válasz- 6za, mindegyikhez sok pénz Malit. Nyílik az agrárolli Ha az állam a jelenlegi agrárpolitikán nem változtat, nem fizeti meg az ipari és szolgáltatási árakhoz mérten a mezőgazdasági termékeket, nehéz lesz elindulni. Akinek a családjában nem lesz más foglalkozású, csak földművelésből él, a negyven százalékos kamat, a milliós értékű gépárak és a majdani adó mellett nem tudja magát úgy forgatni, hogy jövedelméből a mai igényeknek megfelelő három-négy szobás lakást építsen, gépkocsival, videóval lássa el gyermekét. Csikós Balázs nem mertünk gyertyákat gyújtani; a színes kis égőknek pedig se illatuk, se lángjuk — s csínján bántunk a csillagszórókkal is. Az ajándékvásárlás tortúrájának részesei lettünk, mi, gyerekek, s nem titok többé, hogy a csomagok hogy kerülnek a fa alá, hiszen mindenki maga teszi oda a saját meglepetéseit. Közösen díszítjük fel a fenyőt, ami évről-évre kisebb, jelképesebb — egyszer majdnem anélkül ünnepeltünk, gyertyagyújtás napjának délelőttjén ugyanis még nem volt fánk, végül egy kertésztől vettünk a testvéremmel hatalmas összegért miniatűr töves fenyőt, hisz azért a karácsony mégiscsak elképzelhetetlen enélkül. Mindezek ellenére legszebb ünnepünk a karácsony maradt, bizonyos szertartások még ma is élnek: a csomagoOkleveles irataik A Magyar Növényvédő Állomás segítségével a Fehér- gyarmat és Vidéke ÁFÉSZ „Feltételes forgalmazású növényvédő szerek vásárlására jogosító tanfolyamot” szervezett Fehérgyarmaton. A kihelyezett tanfolyam résztvevői szövetkezeti dolgozók, az ÁFÉSZ-szakcsopor- tok vezetői, a községi intéző - bizottságok elnökei és tagjai. Mivel a szövetkezet a jövőben is kiemelten kíván foglalkozni a kistermelés szervezésével, minőségi termelvé- nyek előállításával, így a tanfolyami díj döntő hányadát magára vállalta a Fehérgyarmat és Vidéke ÁFÉSZ. A tanfolyam 80 órás, s a kora esti órákban tartják, így munkaidő-kieséssel nem kell számolni. Az előadók többsége a Növényvédő Állomás szakemberei közül került ki, de két alkalommal növényvédelmi cégek vezetői is bekapcsolódtak a tanfolyami munkába. Az ÁFÉSZ mezőgazdasági szakboltjából az ominózus növényvédő szerek nagy részét a helyszínen bemutatták a tanfolyami résztvevőknek. A rendszeres foglalkozások, a szakszerű előadások, a jó felkészülés eredménye ugyan a december 21-i vizsgán elemezhető; valójában azonban majd a tavaszi, nyári permetezéseknél, a szabályok betartásánál és betartatásánál látszik majd igazán. M. K. Idén ismét mennyezetig érő fenyőfánk lesz. Hetek óta karácsonyfadíszeket vásárolok, gondosan kiválogatva a legszebbeket, s fittyet hányva minden tűzbiztonsági előírásnak, megvettem újra a viaszgyertyákat és a legkülönfélébb csillagszórókat. Ügy izgulok, mint vagy húsz éve sohasem — pedig józan fejjel végiggondolva tudom, ráérek még néhány évvel később drukkolni a karácsony sikeréért —, s vissza-visszatérö témánk a családban, hogy vajon mit fog szólni a színes díszekhez, a sötétben pislákoló gyertyafényhez, az illatozó fenyőfához? Mármint ő, a lányom, aki karácsonykor még nem egészen nyolc hónapos, s akinek szeretném, ha sokáig varázslatos lenne az év legszebb ünnepe... Bartha Andrea A. I. Nyugati exportra a szUret óta folyamatosan válogatják, csomagolják a szabolcsi almát a Zöldért nyíregyházi hűtőházában. Képünkön: folyik a válogatás. (Harasztosi Pál felvétele) r itokzatosságából, ragyogásából soha nem veszítő, évente megismétlődő, hószagú nagy varázslatként élt bennem gyermekfejjel a karácsony ünnepe. Tudtam, hogy mint minden bűvészmutatványnak, ennek is megvannak az elengedhetetlen kellékei: a csöpögő viaszú gyertyák, a csillomeg — s amikorra már felkeltették a kíváncsiságomat, sőt, tudatosan kutatni kezdtem utánuk, a karácsony aranya bizony sárgarézzé fakult. A szönyegpadlós panellakásban ugyanis már kát egyenként, egymás előtt kell felbontani, hogy mindenki megcsodálhassa. tartalmukat, majd az ajándékozás után az un,-' népi vacsora következik, alkalomhoz illő háttérzenével.
