Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-15 / 294. szám

4 Kelet-M&gjarorsxág 1990. december 15, II) miniszterek, államtitkárok EK-CSÚCS Egység a segélyekről Fenntartások Romániával (folytatás az 1. oldalról) államtitkárát, tisztségéből — erre vonatkozó kérésével egyetértésben — felmenteni javasolja. Auth Henriknek, az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um közigazgatási államtitká­rának felmentését követően megüresedett tisztségre László Jenőt, a Gépipari Fej­lesztő és Tervező Kft. ügyve­zető igazgatóját javasolja ki­nevezni ipari és kereskedel­mei minisztériumi közigazga­tási államtitkárnak. A kormányátalakítással egyidejűleg minden minisz­ter mellett megerősítik, il­letve megszervezik a tanács­adó testületként működő ka­bineteket, illetve szakmai kollégiumokat. A kormányon belüli továb­bi átalakításokat — beleért­ve újabb államtitkári fel­mentéseket, illetve kinevezé­seket, valamint a. köztársasá­gi megbízottak személyére vonatkozó javaslatokat — a miniszterelnök lehetőlek még a következő héten megteszi. A személycserék felsorolá­sa közben egy alkalommal szakította meg a felolvasást a, kormányfő. Horváth Balázs belügyminiszteri felmenté­sét ismertetve személyes hangvételű kitérőt tett; hangoztatván, hogy legköze­lebbi munkatársának tekinti a belügyi tárca éléről lekö­szönő minisztert, aki egyéb­ként továbbra is teljes bi­zalmát élvezi. Sőt, új, tárca nélküli miniszteri funkciója mellett Horváth Balázs igen fontos pártmegbízatás váro­mányosa is. Antall József ugyanis bejelentette: ameny- nyiben az MDF szombaton megnyíló országos gyűlése megerősíti elnöki tisztében, akkor Horváth Balázst java­solja a párt ügyvezető alel­nöki posztjára. A kabinetváltozásokat is­mertetve, s még további sze­mélycseréket kilátásba he­lyezve Antall Józsefet köve­tően a frissen bemutatott miniszterjelöltek kaptak szót. Az öbölbeli magyar jelen­lét az Irak ellen készülő szö­vetségesek oldalán „jelképes lesz”: mintegy 40 főnyi, ön­kéntesekből álló orvoscsoport kiküldésére lehet számítani — mondta az MTI-nek pén­teken Londonban Katona Tamás, a külügyminisztéri­um politikai államtitkára. Katona államtitkár az utóbbi két napban a magyar önkéntesek kiküldéséről, va­lamint nemzetközi és kétol­dalú kérdésekről tárgyalt Londonban a védelmi mi­nisztériumban és a külügy­minisztériumban, ahol Doug­las Hurd brit külügyminisz­ter is fogadta' őt. A brit üz­leti és kulturális élet képvi­selőivel is találkozott. Teljes egyetértés nyilvá­nult meg az állam- és kor­mányfők tanácskozásán ab­ban. hogy Gorbacsovot meg kell segíteniük a jelenlegi helyzetben. „Világos üzene­tet küldtünk” — hangoztatta a tanácskozás szóvivője an­nak kapcsán, hogy 1 mil­liárd dollárnyi élelmiszer- szállításokról döntöttek, fő­ként a két nagyvárosba. Moszkvába és Leningrádba. Helmut Kohl kancellár hangoztatta, hogy Gorbacsov politikai ellenfelei, kihasz­Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországot igen kellemetlenül érintette az Öböl-válság, hiszen Irak, ta­vaszi olajszállításával, épp az idén kezdte törleszteni a nyolcvanas években felgyü­lemlett 145 millió dolláros adósságát Magyarországnak. Ennek ellenére „erkölcsi kö­telességnek” érezzük az ENSZ-határozatokhoz való csatlakozást, Irak bojkottját, és az agresszióval szembe­szálló nemzetközi erők tá­mogatását — mondta Katona Tamás. Hozzátette: magyar részről is szeretnék, ha a magyar orvoscsoport az öbölbeli brit parancsnokság kötelékében tevékenykedne. nálva a nehézségeket, táma­dást indítottak ellene. „Ezt vissza kell verni” — jelen­tette ki határozottan Kohl. „Nincs politikai alternatíva Gorbacsovval szemben a Szovjetunióban, de a közös­ség számára sem lehet. Nem engedhetjük odáig romlani a helyzetet, hogy utána azt saj­náljuk. miért nem léptünk fel támogatólag előbb. Gor­bacsov bukása többe kerül­ne, mint a segítség most” — mondta Kohl. „Világos és támogató” mó­don nyilatkoztaik John Major brit kormányfő, Mitterrand francia elnök, valamint a Benelux-országok vezetői is. A kormányfők késznek mu­tatkoztak növelni az 1 mil- liárdon belül áz adományo­zott részt. Egyetértés nyilvá­nult meg abban is. hogy a vészhelyzet nem pusztán az élelmiszer-ellátást érinti, ha­nem a szállítást, elosztást, energiatovábbítást. Azt is el­határozták. hogy be kell von­ni a Világbankot és a Valuta Alapot is a Szovjetuniót érintő átfogó programba, aminek kidolgozását a brüsz- szeli főbizottságra bízták. A csúcson viszonylag ke­vesebb szó esett a közép-' kelet-európai országok megr- segítéséről, de „a kormány­fők erről sem feledkeztek meg” — közölte a nap folya­mán az elnökség szóvivője. Egyedül Romániával kapcso­latban hangoztattak egyesek fenntartásokat az ottani de­mokratizálódás viszonylagos­sága miatt. AZ ÖBÖLBE Magyar orvosönkéntesek Mihail Gorbacsov szovjet államfő december 14-én a Kremlben fogadta Ro Te Vn dél-koreai elnököt, aki há­romnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a szovjet fő­városban. TEMESVÁR: „Általános sztrájk” — hirdeti a tüntetők transzparense. A városi diákkonvenció a forradalom közel­gő első évfordulója alkalmából általános sztrájkra hívta fel az ország diákjait és munkásait, követelve Iliescu elnök azonnali lemondását. ryrra hallgassunk Ik Üli NÉZZÜNK MEG B 1990. december 15., szombat 1990. december 16., vasárnap nyíregyházi rádió . ; 8,00 Hírek, lapszemle, sport- összefoglaló, évfprdulónaptár — A 'jogász válaszol — 8,20 A Péteri történt . . . Visszapillantó T- 9,00—10,00 Riportok. inter­júk,' tüdósitások — Músorelő- zetes. Szerk.: Veszprémi Erzsé- bet MAGYAR TV 1 6,30 Falutévé — 7,00 Napra­forgó — 9,00 Képújság — S.05 Protestáns gyermek- és ifjúsá­gi műsor — 9,10 Tévétorna gyerekeknek — 9,15 Eduárd és barátai. Angol bábfilm (ism.) — 9,20 Panoráma (ism.) — 10,20 A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja — 10,50 Képújság, TS-Szombat — 10,55 Magyarország—Jugo­szlávia válogatott vízilabda­mérkőzés — 12,30 TS-kapcso- lás — 12,50 A korsó füle ... — 13.00 TS 90 — 13,55 Vegyesvál- tö — 14,45 TS-kapcsolás. Játék — 15,05 A korsó füle... — 15,15 Mundial 90 — 16,00 Grand Slam Cup. Nemzetközi tenisz- verseny — 18,00 Telesport — 19,35 Szomszédok (ism.) — 19,10 Svéd gyerekversek — 19,30 Híradó — 20,05 Segítség, fel­szarvaztak! Olasz film — 21,35 TS-Szombat — 21,40 visszaté­rünk — 22,35 A korsó tüle . . . — 22,45 Tánc Világ Kupa — 23.40 Híradó 3 2. MŰSOR 6,00—9,00 Reggeli magazin. — Pályázat. André Szőcs és a MAFILM Európa—MTV közős produkciója TV 2 Endrei Judittal és Dömsödi Gáborral 14.00 Képújság — 14,25 Nyelv­lecke. Alles Gute! Német nyelv kezdőknek — 14,40 Kölyökidő — 15,05 Keresztények — 15,37 TV 2 — 16,20 Módi 90 — 16,55 TV 2 — 17,00 Nyelvlecke. Se­same Street — 17,58 TV 2 — 18,25 Gyerekeknek — 18,49 TV 2 — 19,49 TV 2 — 20,20 RockStÚ- dió — 21,00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 21,25 Van egy törté­nete? — 21,35 Napzárta — 22,20 Kamaraerdei Jazz Fesztivál — 22,45 Egy hét svédasztal. A nyár 12 hónapja. Svéd tévéfilm — 0,55 TV 2 SKY—EUROSPORT 7.00 A nagy korallzátony — 7.30 A repülő klwi — 8,00 Móka­gyár — 10,00 Háromtusa — 10.30 Mobil—1. autó- és motor­sport híradó — 11,00 Eurosport szombat — 19,00 Kerékpár — 20.00 Jachtverseny. BOC világ­körüli verseny — 20,15 Pankrá- ciő — 21,45 Ökölvívás — 22,45 Sí Világkupa — 23,45 Tenisz — 0,45 Jégkoronghajító EB SUPER CHANNEL 7.00 Egyveleg — 15,00 Revizor — 17,00 Videódivat — 17,30 Co­ca-Cola slágerlista — 18,00 Ult­ra sport — 20,00 Erő kapitány — 20,30 Élve vagy holtan. Wes­tern — 21,00 Királyi esküvő — 22.40 Szürkületi zóna — 23,40 Burleszk lady — Kb. 1,25 Egy­veleg TVS 16,05 Hírek — 16,15 Az élet versenyé — 17,15 A jövendő gé­niuszai — 17,45 A világ ösvé­nyei. Ütifilm — 19,00 Hírek — 19,10 Kulturális magazin .— 19,30 Svájci tv-híradó — 20,00 Thalassa. Tengeri magazin — 21.00 Hírek — 21,35 Fúvósmes­terek. George Sand-sorozat — 23.15 Hírek — 23,25 Irodalmi magazin — 0,40 Karácsonyi templomi koncert SAT1 7,30 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30 High Chaparral — 9,25 Horoszkóp — 9,30 Gazdasági fórum — 10,05 Casimir és tár­sai — 10,30 A valódi szellemi r- tók — 11,00 Tenisz. Grand Slam Kupa — 12,50 A Flinstone csa­lád — 13,20 Szél ellen — 14,10 Szász-Svájc — 14,4*0 Főzőcske, Horoszkóp — 14,50 Hasznos tud­nivalók — 15,00 Music News — 15.25 Utazási magazin — 15.50 Tenisz — Kb. 18,45 Hírek — 19.05 Tenisz — Kb. 21,55 A nap hírei — Kb. 22,05 A bostoni fojtogató — Kb. 0,05 Nyomozás gyilkossági ügyben — Kb. 1,50 A nyomozó RTL 6,00 Bűnügyi riporterek — 6,45 A 7-es számú mentőautó — 7,10 Schőngruberek —, 7,35 Kedves Bili bácsi! — 7,55 Kon­fetti — 9,35 Zsupsz — 10,20 Gadget felügyelő — 10,45 Bar­kácsolók műsora — 11,00 Rajz­film — 11,15 Csodás univerzum — 12,35 He Man — 13,00 Az ős­hüllők országában — 13,23 C.O.P.S. Rajzfilm — 13,50 A hős teknősök — 14,15 Ragazzi — 15.05 Daktari — 16,00 Lassie — 16.25 Kats és Dog — 16,50 Sü- permatch Alpine ’90 — 17,45 Csodálatos évek — 18,10 Film­újdonságok — 18,45 Híradó — 19.00 Sípjel — 20,15 Könyvúj- donságok — 21,25 Gyilkosság a hobbija — 22,15 Talkshow — 23.15 Hadd viszkessen, haver! NSZK-szexkomédia — 0,55 A mindenét. . . Nahát! Brazil szexkomédia — 2,20 Ki tudja! Olasz western — 3.50 Bruce Lee a Sárkány Házában — 5,10 ön következik, A1 Mundy! — 5,55 Aerobik SZLOVÁK TV 1 8,30 Események, kommentá­rok — 9,00 Hírek — 9.05 Fel­nőtteknek és fiataloknak — 10.05 Irány az aranyfolvó — 10,30 August karácsonyi libája — 11,40 Animációs filmek — 12,35 Autósok, motorosok ma­gazinja — 13,15 A műit tanúi — 13,30 Rövidfilmek — 14,35 Zenés műsor — 15,15 Sport és politika — 15,50 Cseh film — 17,10 A nap percei — 17.20 Az én hét csodám — 17,50 Nonni és Manni — 18,45 Torna —19,00 Esti mese — 19.30 Tévénapló — 19,50 A hét eseménye — 20.05 A lehelet végén — 20,55 Zenés műsor — 22,10 Sportlür­adó — 22,30 „Bonok és nyuga­lom” (cseh film) — 24,00 Dzsesszpódium — 0,55 Hírek SZLOVÁK TV 2 10,00 Német nyelvtanfolyam — 10,15 Angol nyelvtanfolyam — 10,45 Francia nyelvtanfolyam — 11,15 Német nyelvtanfolyam gyerekeknek — 14,35 Felnőttek­nek és fiataloknak ■- 15,35 Szórakoztató vetélkedő — 16,00 Super Grand slam Cup (tenisz) — 22,00 Oj filmek a mo ikban — 22,20 Hótorlaszok (színház) — 23,30 Koncert SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,30 A mi kertünk — 7,00 Rajzfilmek — 7.30 Tévébörze — 8,00 Sz. Ali bekov festőművész — 8.35 Az állatok világa — 9,35 Hol van a milícia? — 10,25 Anna Pet­rovna (film) — 12,45 A XX. század — 14,05 I. Turgenyev: Mumu — 15,50 Nemzetközi pa­noráma — 16,35 Az orosz par­lament jelenti — 16,50 A mécs­esét bármilyen körülmények között megtartják — 19,00 Hír­adó — 19,40 Koncert — 20,00 Vetélkedő — 21,00 Hivatásos manökenverseny — 23,00 Hír- szolgálat — 23,15 Sakk-VB — 23.30 Ricco-fivérek (l. rész) — 0,35 A Jó Reggelt műsor jubi­leuma 16., vasárnap NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9.00 Hírek, évfordulónaptár, sportösszefoglaló — 9,20 Csa­ládi vasárnap — Rocktörténet — Műsorelőzetes. Szerk.: Veszprémi Erzsébet MAGYAR TV—1 8.00 A Biblia üzenete — 8,05 Kéménymesék — 8.30 Családi torna — 8,35 Cigánykerék — 9,05 Mofli, az utolsó koala — 9,25 Orrom krumpli. hajam kóc! (ism.) — 9,40 Tükörben — 10,00 örökölt szerelem (ism.) — 10,55 ASZ — 11,55 Izek mik­rohullámon — 12,10 Képújság — 13,20 Képújság — 13,30 Den­ver, az utolsó dinoszaurusz. Amerikai rajzfilm — 13,55 Du- rell a Szovjetunióban. Rövid­film — 14,20 Házi-barát — 14,35 Betüreklám — 14,40 Van benne valami — 15,30 Grand Slam Cup Nemzetközi Teniszverseny — 16.40 Arany János: Tamburás öregúr — 17,20 örömhír — 17,40 Szó^zene-kép — 18,15 Delta — 18,50 Svéd gyerekversek — 19.00 A HÉT — 20,00 Híradó — 20,15 Vers mindenkinek — 20,20 Ma­gányos vadász a szív. Ameri­kai film — 22,20 Egy hét svéd­asztal. A svéd kapcsolat. Ri­portfilm — 22.55 Telesport — 23.55 Képújság 9.00—12,00 Tévémagiszter TV2 Kudlik Júliával és Fodor Jánossal 14,00 Képújság — 14.15 TV2 — 14,35 Nyelvlecke. Follow Through. Angol nyelv (ism.) — 15,00 Szívrabló. Brazil tévé­film (ism.) — 15.53 TV2 — 16,25 Mi történt a jövő héten? — 16,40 Grand Slam Cup Nemzet­közi Teniszverseny — 18.20 TV2 — 18,35 Gyerekeknek! — 18.47 TV2 — 19,00 Néha, néha vissza­térek — 20,00 TV2 — 21,00 HET- próba — Pályázat. Heti poli­tikai magazin — 22,00 Benkó Dixieland Band — 22,45 TV2 — Napzárta SKY—EUROSPORT 7.00 Az erő órája. Vallási műsor — 8,00 Mókagyár — 10.00 A világ sportja — 11,00 Férfi kosárlabda Ek — 12,00 Eurosport vasárnap: Sí Világ­kupa Férfi óriás-műlesiklás; Nőt óriás-műlesiklás.; Tenisz; Jégkoronghajító EB; Sí Világ­kupa. Legszebb pillanatok — 19.00 Nemzetközi autó- és mo­torsport — 20,00 Labdarúgás — 22.00 Sí Világkupa — 23,00 Te­nisz — 1,00 Jégkoronghajító EB SUPER CHANNEL 7.00 Egyveleg — ll.oo Coca- cola 100-as európai slágerlista — 11,30 Egyveleg — 13,30 Halló, Ausztria, halló, Bécs! — 14,00 Egyveleg — 15,00 Írva va­gyon. . . Keresztény magazin — 15,30 Kvízjáték — 16,00 Tu­ristamagazin — 16,30 E. R. F. Keresztény magazin — 17,00 Egyveleg — 17,30 A világ hol­nap. Keresztény magazin — 18.00 Financial Times — 18,30 Oroszország 11. — 19,00 Nem­zetközi hírmagazin — 19.30 Vi­deódivat — 20.00 Sikerlemez­lista — 21,00 Fogd és vidd. Ausztrál film — Kb. 22,50 Egy­veleg TV5 16.05 Hírek — 16,16 Viva. Kulturális magazin — 17,15 Ra­jongók klubja. Varieté — 18,00 Nem kell álmodozni! Kalan­dos magazin — 19,00 Hírek — 19,15 Kulturális magazin — 19,30 Belga tv-híradó — 20,00 Hétről hétre — 21,00 Hírek, Idő­járás — 21,35 Ma este vagy »oha. Francia film — 23,20 Hí­rek — 23,30 Cinema. Mozi- magazin — 0,30 Carré Noir. Rövidfilm SATl 8,05 A Flintstone család — 8,30 Fantáziaszót. Filmsorozat — 9.20 Főzőcske. Horoszkóp — 9,30 Music News — 10.00 Uta­zási magazin — 10,25 Vallásos szemszögből — 10,30 Sport — 11,00 Tenisz — 12,45 A Flintstone család — 13,10 Nehéz lány. An­gol ifjúsági film — 14.00 Kará­csony előtt. Mit ajándékoz­zunk? — 14,10 Nevelési tippek — 14,20 Az állatok és ml — 14.45 Tenisz — Kb. 18,45 Híradó — 19,05 Tuckerék boszorkány­ságai. Krimi — 20,00 Egy csá­szárné gyermekével. Ósztrák játékfilm. — 21,50 A nap hírei — 22,00 Csevely a toronyban — 23,15 Szerelem menekülés köz­ben. Francia játékfilm — 0,45 Tuckerék boszorkányságai RTL 6.00 Gadget felügyelő — 6,20 Az őshüllők országában — 6,45 Szeressük a kutyákat! — 7,10 Yogi maci — 7,35 Scooby Doo — 8,00 Li-La-Launebär. Reggeli show — 9,35 Az elvarázsolt fi­vérek. NDK-gyerekfllm — 11,00 Geert Müller—Gerbes-talkshow — 12,00 Liv Ullmann-portré. Amerikai film — 13,00 Ifjúsá­gi műsorok: Apám földönkí­vüli: A Munter család — 13,45 Daktari. Allatfilm — 14,35 Rock and Roll-vb — 15,30 Karácso­nyi dallamok — 16,00 Unoka- öccs a távolból. NSZK-filmvíg- játék — 17,45 Művészet és kül­detés — 17,50 Német slágerek — 18,45 Híradó (Lehet, hogy 19,00-től műsorváltozás: a VFB Stuttgart—Eintracht Frankfurt Bundesliga mérkőzés.) — 19,10 Különleges nap. Utazási fejtö­rő — 20,15 Gyengéd, de szemte­len, mint Oskar. NSZK-film- vígjáték — 21,45 A Der Spiegel tv-magazlnja — 22,15 Prime Time — 22,35 Tutti-frutti — 23,35 Harc a maffia ellen — 0,25 Szörnyek vérfagyasztó éjsza­kája. Horrorfilmsorozat — 0,45 Szürkületi zóna. Sci-fi — 1.10 Alfred Hitchcock bemutatja: A viszontlátás — 1.35 Aerobik SZLOVÁK TV—1 8.00 Gyerekeknek — 9.10 Ki­csinyek magazinja — 10,00 Ob­jektív magazin — 10,40 Vivát Benyovszky (tévésorozat) — 11,50 Zenés összeállítás — 12,25 A mi vidékünk (ism.) — 13,05 A hét eseménye — 13,15 Mi történt a héten? — 14,10 Nor.nl és Manni (német—olasz tévéso­rozat) — 15,00 Super Grand Slam Cup (tenisz München­ből) — 18,25 A múlt tanúi — 18.45 Torna — 19,00 Esti mese — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévé­napló — 19,50 Randall és Hop- klrk (angol tévésorozat. FF) — 20.45 Találkozás Miroslav Hor- nlcekkel és vendégeivel — 21,35 Sporthíradó — 21,55 Koncert (Münchenből felvételről) — 23.20 Hírek SZLOVÁK TV—2 10.00 Asztalitenisz (Csehszlo­vákia bajnoksága) — 11,30 Sportmagazin — 12.00 Vízilab­da-mérkőzés — 14.50 Japán ter­mészetfilm — 15,20 Tévéjáték (ism.) — 16,20 Gáspár Schmeck nagy kalandja (német tévésorozat befejező része) — 17,20 Én. te, mi (az emberi problémákról) — 18,00 Esti me­se — 18,10 Tévékalidoszkóp — 18,40 Publicisztikai müspr — 19.00 Vallási műsor — 19,20 A szlovák kormány elnöke beszél — 19,30 Tévénapló — 19.50 A világ nagy építményei (fran­cia dók.-sorozat befejező része) — 20,45 Kulturális magazin — 21.00 Híradó — 21,20 Angelika és a király (francia film) SZOVJET TV 6,00 Mindenki sportja — 6.15 Aerobik — 6,45 Lottósorsolás — 7,00 Kora reggel — 8,00 Ha­zámat szolgálom — 9,00 Reggeli szórakoztató műsor — 9.30 Vi­lágjárók klubja — 10,30 zene­butik — 11.00 Az egészség — 11,45 Fotópályázat — 11.50 Gyermekfilm — 13,00 Rajzfil­mek — 13,20 Falusi óra — 14,35 Maraton—15 — 16,00 Munkában a Nobel-bizottság — 17,00 Va­sárnapi mozi — 19.00 Híradó — 19,40 Egyszerű és örök — 19,55 P. Csajkovszkij románcai — 20,15 Reklám — 20,20 Muppet- show — 21,10 Filmpanoráma — 22.55 Sakk-vb — 23,10 Ricco fi­vérek (2. rész) — 0,15 A do­hányon vett kapitány — 1,36 Zenés műsor MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 15—16-án MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED (!) Ea: 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: 15—16-án JÉZUS. Ea.: 16, 18 és 20 óra! Videoház: 15—16-án LAMBA­DA A TILTOTT TÁNC. Egész nap vetítjük! Csenger: 15—16-án GOODBYE EMANUELLE (18!) Fehérgyarmat: 15-én ROBOT­ZSARU II. (16!) 16-án NI­CSAK KI BESZÉL Kisvárda: 15—16-án FORD FA1RLANE Nagykálló: 15—16-án CINE­MA PARADISO Mátészalka: 15-én AMERI­KÁBA JÖTTEM. 16-án KIS HABLEÁNY Nyírbátor: 15—16-án GHOST Tiszavasvári: 15—16-án ME­GINT 48 ÓRA Vásárosnamény: 15—16-án LÖKÖTTEK 15. SZOMBAT, 19,00 ESKÜ­VŐ. Bemutató bérlet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom