Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-24 / 249. szám
XLVII. évfolyam, 249. szám ÄRA: 4,30 FORINT 1990. október 24., szerda Tisztelgés a hősök emlékének a megyeháza díszterme ben .. . Koszorúzás az Északi temetőben a két nyíregyházi mártír sírjánál. (H. P. felv.) Népünk, példát adott Kelet-Európának Hegyei emlékünnepség — Koszorúzás a forradalom és szabadságharc évfordulóján A Parlamentben október 23-ikán ünnepi ülést tartott az Országgyűlés, az 195fi-os forradalom és szabadságharc, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. A Kormányszóvivői Iroda közli: A kormány hétfői, rendkívüli ülésén néhány, az október 18-i ülésen már előkészített téma is szerepelt. A kabinet elfogadta a büntetőeljárási törvény módosító javaslatát. Amennyiben az Országgyűlés is így dönt, akkor — összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményének szellemével — az előzetes letartóztatás időtartama hazánkban sem haladhatja meg a 72 órát. Ugyancsak a múlt hét csütörtökön készítették elő a volt Munkásőrség egyes ingatlanainak hasznosítására vonatkozó döntést. Ennek értelmében 18 ilyen ingatlant értékesítenek a közeljövőben nyílt pályázat, illetve versenytárgyalás útján. A Magyar Nemzeti Bank javaslata alapján a kormány megbízta a pénzügyminisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Szovjetunióból fedezet nélkül érkező forintátutalási megbízások pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében. A kormány egyetértett azzal, hogy az MNB leállította ezeket a kifizetéseket. Az intézkedés a Szovjetunióból hazánkba áttelepülőket érinti hátrányosan; azokat, akik itteni egzisztenciájukat a Szovjetunióban szerzett és felszámolt vagyonuk transzferálásával kívánják megalapozni. Ezért sürgős a probléma rendezése. A kormány a Honvédelmi Minisztérium előterjesztése alapján megvitatta a magyar fegyveres erők esetleges részvételének feltételeit az iraki—kuvaiti konfliktus megoldásában. Úgy foglalt állást, hogy egy katonai egészségügyi csoport kiküldését javasolja az Országgyűlésnek a Perzsa-öböl térségében lévő nemzetközi erők támogatására. Kormányhatórorat q büntetőeljárásról Ünnepelünk és gyászolunk, ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc vívmányait és gyászoljuk azokat a bátor honfitársainkat, akik életüket áldozták a magyar nép függetlenségéért és szabadságáért — e gondolatok jegyében rendeztek ünnepi emlékezést október 22-én Nyíregyházán, a megyeháza dísztermében. A két nyíregyházi mártír, Szilágyi László és Toma- sovszki András hozzátartozóinak, a Történelmi Igazság- tétel Bizottság tagjai, az egykori harcostársak, a pártok, a parlamenti képviselők, az egyházak, a honvédség, a rendőrség és az érdeklődők részvételével megrendezett díszünnepségen a Himnusz hangjai után Szűcs András, a Történelmi Igazságtétel Bizottságának megyei titkára köszöntötte a megjelenteket, majd a Móricz Zsigmond Színház művésze, Horváth István adta elő Havel de Pinto: Dal azokról, akiket a jövő megkoszorúz című költeményei. — Gyászoljuk a barikád mindkét oldalán elesetteket — ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi emlékezését Erdész Gyula, a TIB megyei elnöke. — Mi magyarok, elsőként mertünk a rabigában tartott népek közül felkelni. Hruscsov nem nyugodott bele Magyarország elvesztésébe és megtalálta a kollaboránsokat, akik kiszolgálták az idegen hatalom érdekeit. Egyperces néma felállással adóztak a kivégzettek emlékének az ünnepi gyűlés résztvevői, majd a szónok a két nyíregyházi mártírról, Szilágyi Lászlóról és Torna sovszki Andrásról elmondta: azon fáradoztak, hogy a forradalom után is rend és nyugalom legyen az országban és a megyében. Ám koholt vádak alapján 1958. május 6-án kivégezték őket. Nyíregyházi középiskolások 21 pontban összefoglalt kívánságaikat írták meg levélben Nagy Imrének és Kádár Jánosnak. Lapunk elődje is közölte, hogy a kossuthos, a zrínyis és a tanítóképzős fi(Folytatás a 4. oldalon) I Méltó emlékezés 1956-ra ___ ünnepi ülést tartat! a parlament Hazánk népe a nagy történelmi eseményhez méltóan emlékezett meg 1956. október 23-ról, a forradalom és szabadságharc 34. évfordulójáról. A fővárosban már vasárnap szabadságharcosok első világtalálkozójával kezdetét vette az ünnepségsorozat. A hazánkban élő és a külföldi emigrációba kényszerült egykori harcosok első ízben emlékeztek együtt az 1956-os forradalomra. A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének meghívására a világ sok országából érkeztek a hajdani bajtársak, Nyu- gat-Európából csakúgy, mint tengerentúlról. Többségük most térhetett haza először 34 évi távoliét után. A találkozón részt vettek a szomszédos országbeli küldöttségek is, köztük a litván delegáció és a román politikai foglyok szervezetének képviselői. Vasárnap délután a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában, Nagy Imre és mártírtársainak sírjánál ökumenikus istentiszteletet tartottak. Hétfőn a résztvevők felkeresték a harcok színtereit, megkoszorúzták a Cor- vin-közben, a Kilián laktanyánál lévő emléktáblát, a Szénatér kopjafáit. Ugyancsak — még vasárnap — emléktáblát avattak a II. kerületi Orsó utca 43. sz. ház falánál. Ebben az épületben élt és dolgozott Nagy Imre miniszterelnök. Október 23-án a Budapest Sportcsarnokban tartott nagygyűlésen tízezrek emlékeztek a mártírokra. Ezután a Parlament előtt, a Kossuth téren folytatódott a fáklyás megemlékezés. A keddi ünnepségsorozat egyik kiemelkedő mozzanata volt a Parlamentben tartott ünnepi -ülés, ahol Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök mondott beszédet. 1956 hősei a forradalom és szabadságharc emléke előtt, s a köztársaság kikiáltásának első évfordulóján ünnepi üléssel tisztelgett kedden a Magyar Országgyűlés. A képviselők mellett, az ülésterem páholyaiban helyet foglaltak 1956 mártírjainak hozzátartozói, a forradalom hősei, akik fegyverrel, szóval, vagy tollal harcoltak. Ott voltak a diplomáciai testület tagjai, s megtisztelte részvételével az ünnepi rendezvényt Peter Sager, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke és Vytautas Lands- bergis, a Litván Legfelsőbb Tanács elnöke is. Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke köszöntötte az 1956. október 23-án kitört forradalomra és szabadság- harcra emlékezőket — akiknek öltözékén ott díszelegtek a lyukas piros-fehér- zöld lobogót jelképező, ’56 szimbólumává emelkedett jelvények, s a jelenlévők felállva együtt énekelték el a Himnuszt. A házelnök röviden méltatta a harmincnégy évvel ezelőtti eseményeket. Ezt követően Göncz Árpád, a köztársaság elnöke lépett a szónoki emelvényre. Ma forradalmunk kitörésének 34., köztársaságunk kikiáltásának első évfordulóját ünnepeljük. Az előző évforduló épp nemzedéknyi: mind kevesebben élnek közülünk, akik a történteket felnőtt fejjel élték volna át. A forradalom pátosza ott él mindannyiunkban — emlékét fölidézniük könnyű, megfogalmazniuk, újraélniük nehéz. Már 56-ban is csak az eltaposott első polgári forradalom és szabadságharc 1848 eleven emléke és szavai voltak alkalmasak rá: Petőfit, Kossuthot és Vörösmartyt kellett segítségül hívnunk, az ő szavaikat kellett kölcsönkérnünk, hogy a színevesz- tett kor hátterén oly lángoló indulatainkat kifejezzük. Egy nemzedéknyi idő elég ahhoz, hogy a legízzóbb pátosz is hevét veszítse és a szemérmes — vagy épp hivalkodó — emlékezet tétován keresi a pillanatnyilag épp érthetőnek ítélt szavakat, amivel a kor — a forradalom — vélt valóságát híven idézheti fel. Reménytelen igyekezet. ötvenhat annyiféle volt, ahányan átéltük. Akkor azt hittük, s mert ezen a címen ítéltek halálra, szabadság- vesztésre, száműzetésre bennünket, még jó darabig őriztük magunkban a hitet, hogy a forradalmat mi csináltuk. Sokáig tartott, s nehezünkre esett, hogy elfogadjuk a valóságot: nem mi csináltuk, hanem a forradalom csinált mibennünket. Ahányan részesei voltunk — s a részesei számát csak milliókban lehet mérni —, mind máshonnan jöttünk, más emlékeket hordoztunk magunkban, más család, más környezet, más élményvilág alakított azzá, ami akkor voltunk, amikor a forradalom áradata magával sodort. A közös, elviselhetet- lenség elleni tiltakozás — ötvenhat — erősebb volt mint mi, erősebb, mint a résztvevői — a maga képére formált, s azt hittük — elhittük, hogy egyszersmindenkorra meghatározza az énünket is. Évtizedbe telt, amíg először fedeztük fel, amíg mi a forradalom legyőzött győztesei, legyőzőink hadifoglyai rádöbbentünk, hogy már csíkosban sem voltunk egyformák, hogy bár a forradalom sodra egyirányú volt, a máshonnan jöttékét mind egyfelé sodorta, megmaradtunk önmagunknak, hurcoljuk nemcsak a forradalom utáni, hanem előtti önmagunk maradványait is. S még azután is kétségbeesetten védelmeztük az egység emlékét — az „egyek vagyunk” közös indulatát —, ami több volt, mint a forradalom idején együtt (Folytatás a 4. oldalon) Harmincnégy évvel ezelőtt Kézfogás Belgiummal (S. oldal)
