Kelet-Magyarország, 1990. szeptember (50. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-03 / 206. szám

4 Kelet-Magyaromig 1990. szeptember 3. A megy ebált a KPVD8Z ténoasal nyitották me«. Az est fénypontja a látványos, nfnpompás Mbdjtttt Némi bonyodalom után — a komputer most is megma­kacsolta magát — kisorsol­ták a stardionban begördülő főnyereményt, a Dacia gép­kocsit. A boldog tulajdonos Veres Sándorné ment egy kört a műsor szóvivőjével. Déri Jánossal, aki remekül átfogta az időnként akadozó programot és jó hangulatot teremtett a karneválon. Délután illetve este to­vább folytatódott a program- sorozat. A Kossuth téren a Maharadzsa című művet lát­hatták az érdeklődők, 20 óra­kor pedig felrepültek az oly nak vizsgabemutatkozását láthatták a vendégek, majd a KPVDSZ Művelődési Ház tánccsoportja által előadott nyitótáncnak tapsolhattak. A keringő után hamarosan szinte minden talpalatnyi he­lyet elfoglaltak a táncparket­ten a táncos lábú bálozók, a A szóvivő ... úgy gondoskodott a nézők folyamatos szóra­koztatásától, mint egy há­ziasszony a vendégeiről. Pe­dig a stadion közepén egy asztalnál ülni és időnként csütörtököt mondó mikro­fonba kánikulában jópofa dolgokat mondani, bizony nem Irigylésre méltó. De Déri megoldott már ettől ne­hezebb feladatokat is. Bizo- nyára elcsodálkozott, ami­kor falkában vették körül a gyerekek és autogrammért nyüstölték. Némi írásfelada­tot kaptam — jegyezte meg szerényen és a másodperc­nyi szünetekben a mikrofon helyett a tollat forgatta. A búcsúzásnál meghívta a né­zőket, ha van kedvűk és erejűk, tartsanak vele a Virrasztó Kaszinóba. Neki meg se kottyant oda-visz- sza utazgatni, ^s sok ezer ember előtt műsorokat ve­zetni órákon át . . . A Nyírségi ősz rendez­vényeiről M. Magyar László és Tóth Kornélia tudósított, a képeket Elek Emil készítette. csikáztatni avagy bekötött szemmel gólt rúgni. Ha ki­csivel is, de a színészek lekö­rözték az újságírókat. Utána kissé vontatottan haladt a pálya berendezése, ugyanis a nyírségi erős vetélkedőhöz számtalan kelléket, téglával vagy almával töltött ládákat, búzászsákokat, tejeskanná­kat kellett előkészíteni. A pénteki elődöntő 16 résztve­vője közül a hat legjobb mér­kőzött a nézők előtt és Ke­rekes László (201 centiméter magas, 116 kiló és 26 éves) vitte el a pálmát, nem talált legyőzőre egyetlen számban sem. S főhetett a feje, hogy a pontosan testsúlyával meg­egyező mennyiségű füstölt húst miként vigye haza. Nagy izgalommal várták az ellenzék és a koalíciós pártok futballmérkőzését, amelyen Kállay Kristóf füg­getlen képviselő fújta a sí­pot. A döcögve induló meccs akár a bajnokságon is ját­szódhatott volna, a végered­mény: a kormánypárti csa­pat 2:0-ra győzött. A szü­netben gazdára találtak a tombolanyeremények. Kihir­dették a kompozíciók vetél­kedésének eredményét. Első lett a kálmánházi tsz, megis­mételve a tavalyi sikert. A Nyírkert „nyakába akasztot­ták az ezüstérmet, míg az ib- rányi tsz a harmadik helyen végzett. Nagy sikert arattak a miskolci mazsorettek. Ezúttal zsúfolásig megtelt a stadion lelátója. gató) lett, a Centrum Áruhoz ajándékaként 15 ezer forin­tos aranyláncot akaszthatott a nyakába. Második lett Daj­ka Anita (16 éves, kereske­delmi tanuló), az ő jutalma egy 12 ezer forintos karkötő volt, a harmadik helyet pe­dig Fedor Anita (16 éves, kö­zépiskolai tanuló) szerezte meg, aki 10 ezer forint érté­kű fülbevalót kapott a Cent­rum Áruháztól. Nemcsak a zsűri, a közönség is szavazott A közönségdíjat Vass Erika (18 éves) nyerte meg, így ő utazhat majd Kajaaniba, Nyíregyháza finn testvérvá­rosába. A NYlRDISZ is fel­ajánlott egy díjat a legfiata­labb versenyzőnek, ezt Lu­kács Éva 14 éves tanuló ve­hette át. A szépségválasztás után is­mét a zene és a tánc került a középpontba, majd a tom­bolahúzás következett. Végül hajnalig tartó nosztalgiadisz­kóval fejeződött be az 1990. évi megyebál. nagyon várt tűzijáték első ra­kétái a Bujtosi Szabadidő Csarnok környékén. A színek látványos kavalkádja megte­remtette az ünnepi hangula­tot a megyebálhoz, amely ezt követőn kezdődött a csarnok­ban. Először az East Mode X. manökenstúdió hallgatói­kellemes zenéről, a jó han­gulatról a Bergendy szalon- zenekar gondoskodott. Közben a Nyírség Szépe verseny 12 résztvevője is be­mutatkozott. A csinos lányok először fürdőruhában, majd estélyi ruhában vonultak ki a színpadra a zsűri, illetve a közönség elé. A zsűri döntése alapján a Nyírség Szépe Ács Zsuzsa (20 éves, egyetemi hall­{Folytatás az 1. oldalról) kompozíciók bevonulása kö­zött népitáncosok szórakoz­tatták a mind nagyobb szá­mú közönséget. Először a nyíregyházi Ságvári Terme­lőszövetkezet mutatkozott be, azt ábrázolták, hogy a porba hullt szögesdrót és a sarló­kalapács után juthatunk be az Európa-házba. Ezután a szovjetunióbeli Zapszony táncosainak tapsolhattunk, majd a Nyírkert társulás Sü­sü sárkánya aratott osztatlan sikert, főként az ifjabb né­zők körében. A romániai Jobbágytelke népitánccso- portja ropta a táncot, s ez­után közös kompozíció gör­dült be a stadionba: a hodá- szi Béke Tsz, az iparcikk- és az élelmiszer-kisker. vállala­tok a privatizációt szajkózó papagájt és a sorsára váró boltot mutatták be. Két északi táncegyüttes ka­pott vastapsot, a finn test­vérvárosból, Kajaaniból ér­kezett csoport, valamint egy svéd együttes adott ízelítőt ugyancsak forró ritmusú műsorából, őket az újonc­ként induló levelek] Dózsa Tsz kompozíciója követte, amely egy vekkerórát állított a mezőgazdaságnak, őket kö­vette a kálmánházi Rákóczi Tsz Manőver című alkotásá­val. Közönség elé lépett a Nyírség, az Igrice. a Szabolcs, a Kabalás táncegyüttes. Fortuna kegyeltje Az apa nem tarthatott a családdal. Veres Sándor buszvezetőt beosztották szombatra Is, így a család- ja nélküle ment el a gyü­mölcskarneválra. Remekül szórakoztak, majd vettek egy tombolajegyet is. S ami­kor a komputer az 6 számu­kat dobta ki, nagy volt az asszony öröme. Bár bizto­san eszébe jutott, hogy vi­szi haza az égből pottyant ajándékot, ugyanis még csak most fog vizsgázni KRESZ-ből. Így aztán Déri János gálánsán felajánlotta szolgálatait, a szerencsés asszony beült a fizetőhelyre és sok ezer szempár kísérte kissé sóvárogva a rekortán pályán egy tiszteletkört leíró párt. Hiába utalt egy-két esetleges hiányosságra a szóvivő, azért sok család tudott volna helyet szoríta­ni otthon egy Daciának. Közben a nézők szenved­tek a hőségtől, de ők jobban tűrték a forróságot. mint a toporgó lovasfogatok. Így megnézhettük a délutáni lo­vasversenyen szereplőket, s akit a lóerők jobban érde­keltek: felpillantott az égre és a légibemutatóban gyö­nyörködhetett, vagy egyene­sen sétarepülésre indult. Pontban déli 12-kor kifu­tott a pályára a színészek és az újságírók csapata és ez­úttal sajátos produkciót nyúj­tottak: hogy tudnak gólyalá­bon járni, társukat időre ko­A színes/—Újságíró vetélkedő egyik ügyességi számában a* újságírók (a képen balra), a szinészcsapat férfitagjai, Mád! Kát A. kompozíciói Nagy kalló. GávavencseilA, Vaja, ^álMPiy Zoltán, Gádós Béla és Horváth István hokiszerelésben. kfíösen készítette. Szmnomnas nvitanv a Nvirscffi Őszön ■. kJMJMMMJfvffl MMMiJ MM f M»(«U f W f VMM KJMJ UTMM 1 lJ J J

Next

/
Oldalképek
Tartalom