Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-10 / 187. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. augusztus 10 Tőkés Lászlót megműtötték Hosszú gyógyulás várható Sikeres műtétet hajtottak végre Miskolcon Tőkés Lászlón. Mint ismeretes, a nagyváradi püspök Szerencsen autóbaleset következtében súlyosan megsérült, medencecsontja mindkét oldalon több helyen eltörött, ezenkívül könnyebb mellkasi és fejsérüléseket is szenvedett. Tőkés László és felesége közösen döntött arról, hogy a műtétet a Borsod Megyei Kórház traumatológiai osztályán végezzék el. Az orvosok a nagyszámú érdeklődő újságírónak délután elmondták, hogy a medence eredeti állapotát sikerült a négyórás műtéttel helyreállítani. A műtétet végző orvoscsoport vezetője, Francia rendőrik Nyíregyházán Az országos rendőrfőkapitányság munkakapcsolatot alakít ki a francia rendőrséggel, ezért három magas rangú francia rendőrtiszt ezekben a napokban hazánkban tapasztalatokat gyűjt. Szerdán a francia tisztek Nyíregyházára érkeztek, ahol dr. Almási Sándor megyei rendőrfőkapitány tájékoztatta őket megyénk rendőreinek a munkájáról. A főkapitány a gondokról, a krónikus létszámhiányról és a korszerűtlen technikai eszközökről is informálta a franciákat. A franciák a fővárosban és a megyékben szerzett tapasztalataik összegyűjtése után szaktanácsokat adnak a magyar rendőrség országos vezetőinek. Arra is számítani lehet, hogy a jövőben a francia rendőrség technikai eszközökkel segíti a magyar rendőrséget dr. Bárány István főorvos kijelentette: Tőkés László járóképességének visszaszerzésére minden lehetőség megvan, ám hosszú időbe telik, amíg a sérült medencét ismét terhelni lehet. A tapasztalatokat figyelembe véve a sérültnek két hónapig ágyban kell maradnia, ezt pedig rehabilitációs utókezelés, valószínűleg egy fürdőkúra követi majd. Felhívás víztakarékosságra Ülést tartott a kormány A • kormányszóvivői iroda közli: A kormány csütörtöki ülésén tájékoztatást kapott a Kuvait és Irak közötti konfliktusról. és felhatalmazta a külügyminisztert, hogy a kormány nevében állásfoglalást adjon ki. A kormány elfogadta a tulajdonreform elveit, s a részletes koncepció kidolgozásával a gazdasági kabinetet bízta meg. Pártok fölötti nemzeti összefogás Pozsgay Imre országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezetője az MDF tiszadobi szervezetének meghívására augusztus 8-án családjával Tiszadobra érkezett. A délután folyamán virágot helyezett el gróf Széchenyi István emlékművénél, majd a falu polgáraival beszélgetett aktuális politikai kérdésekről, az MDF klubjában. — Miért fogadta el egy falusi MDF-szervezet meghívását? — tette fel a kérdést Pozsgay Imrének, a Kelet-Magyarország tudósítója, (a községi lap, a Tubus szerkesztője). — A meghívásnál nem voltak politikai megfontolásaim, de volt benne politika. A meghívó barátaim részéről és a részemről is. Szerettem volna megmutatni azt, amit ma kevesen „mutogatnak”, hogy igenis az arra érdemesek — és elnézést, hogy eny- nyi kivagyiság bennem is van — nemzeti összefogása pártok fölötti lehet és ez fontosabb, mint a pártoso- dás. Az ország mai sorsa mellett ezt én példaértékűnek tartom. Nem elsősorban a magam cselekedetét, mert abban rám nézve kivételesen semmiféle kockázat nem volt. A tiszadobi barátaim cselekedetét, akik nyilván ezzel bizonyos értelemben saját magukat is külön meghatározták, ugyanakkor jól tudom: szükséges és elkötelezett tagjai az MDF-nek. Ezt egy pillanatig sem vontam kétségbe. — Ha mindkét oldalon megvan ehhez a szándék, akkor valahol, és éppen ilyen kitűnő helyen, mint Tiszadob kezdjük el ezt megmutatni. Ettől nem kell feladni egyikünknek sem párthovatartozását, ettől még jó barátok, és pártok fölötti kapcsolatok építői lehetünk. Farkas Béla Az országot hosszabb ideje sújtó aszály miatt a kormány foglalkozott hazánk vízellátási helyzetével. Miután a meteorológiai előrejelzések szerint változás nem várható, az ország egyes területein vízhiány léphet fel, ezért vízkorlátozás kerülhet bevezetésre. A kormány felhívja a lakosság figyelmét a víztakarékosságra. A társadalombiztosítással szembeni járuléktartozások összege 1990. június 30-án 16,7 milliárd forint volt. 6 miliiárddal több. mint 1989 végén. Mindez már veszélyeztette a társadalombiztosítás fizetőképességét, főként a nyugdíjak és az egészség- ügyi szolgáltatások anyagi fedezetét. Ezért a kormány módosította a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendeletet. A módosítás értelmében a társadalombiztosítási és a nyugdíjjárulék késedelmes megfizetése utáni pótlék — havonta — a jelenlegi 2 százalékról szeptember 1-iétől 4 százalékra nő. A kormány így kívánja megakadályozni a társadalombiztosítási és nyug- díjjárulék késedelmes megfizetését. a fizetési fegyelem romlását. Az ülésen elfogadták „A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról” és „Az árak megállapításáról” szóló törvényjavaslat végleges szövegét. E törvénytervezetek rögzítik a létrehozandó gazdasági versenyhivatal feladatkörét is. Blöff szöveggel csak helyben járhatunk A fejlett Európához csak értelmes, hasznos munkával és kulturált viselkedéssel közeledhetünk. Egymás nézeteinek elviselése, ha az nem sérti a közerkölcsöt, minden egyes emberre nézve kötelező. Az „Utálja az Ür. . című írás mondanivalója többszörösen kifogásolható. A SAT1 (NSZK) tv-program naponként sugározza az „IHR HOROSKOP” megnevezésű műsort. Ebben az esetben a hozzánk legközelebb álló nyugati államról van szó. Valószínűleg nem olyan céllal készül az adás, hogy a fejlett nyugati állampolgár születési adataiból felelősséggel megmondják, milyen sors vár a nézőre. A mai ember ezeket a közleményeket meghallgatja, de nem támaszt követelést a műsor vezetőjével szemben, ha sorsa nem a reggeli jóslat szerint alakul. „Utálja az Ür, aki ezeket műveli” mózesi mondásra való hivatkozás az emberek többségének nem sokat mond. Amennyiben az „Úr” megnevezés Istenre vonatkozik, akkor a kijelentés káromlásként is felfogható. A vallásos ember hite szerint az Isten — az idézettel ellentétben — gyűlöletet és utálatot nem hordozhat, mert ö a jóság, a türelmesség és igazságosság. Akarata ellenére semmi sem történhet. A lapban megjelent írás nem sérti Mózes első táblájának első parancsát, mert esetünkben szó sem volt a babonával való vétkezésről. Tudjuk jól. hogy a szavak jelentése a történelem folyamán változik. A vallásos témájú írások megjelentetése a különböző egyházi lapok feladata. Helytelen lenne, ha a Kelet-Magyarország egyetlen ideológia szolgálatát vállalná fel. Dr. Harangozó László mezőgazdasági gépészmérnök Költizik a hivatal A régi magyar film címe jut a fehérgyarmatiak eszébe, látván a tanácsiak költözködését. A helyi politikai pártok jegyzőkönyvben rögzített egyetértésével a városi tanács hivatala a Kiss Ernő u. 2. szám alá, a volt MSZMP-székházbá költözik augusztus 8—10 között. Az átköltözés terv szerint történik, s a költözés előtt valamennyi ügyintéző leltár szerint átveszi az új helyen a szobáját. Az átvitt és régi helyen maradt bútorzatról leltár készül. Az ügyintéző saját maga gondoskodik arról, hogy a hozzátartozó ügyiratok épségben, olyan állapotban kerüljenek az új helyre, ami biztosítja az azonnali ügyintézést. A kiselejtezett könyveket, elő- tejresztéseket, feljegyzéseket, felesleges közlönyöket, újságokat stb. külön erre a célra rendszeresített zsákba kell belerakni, bekötni; kívülről egy kis névkártyával ellátva a szobában hagyni. A tanácsi helyiségekből bútorzatot, szőnyeget és egyéb tárgyakat eladni, más intézménynek átadni, elvinni a MÉH-telepre nem lehet. A tanácsi vezetés az átköltözés időpontjáról az osztályokat, a munkatársakat időben értesítette, felhívta a figyelmet a körültekintő végrehajtásra, s afra, hogy a Kiss Ernő utcában augusztus 13-án, hétfőn az ügyintézés és az ügy- félfogadás a régi megszokott formában kell, hogy folytatódjon. Csendben, néma főhajtással Zarándokút a halálkanyarba Mosolygás férfiak, még civilben A Don-kanyar neve sohasem lesz egyszeri földrajzi elnevezés a magyarok számára. Még ma ist anyi év után, kiben és hányféle érzelmet, indulatot vált ki ennek a folyónak a neve? Miféle sorsok, tragédiák meg nem született gyermekek, észvesztőén fiatalon otthonmaradt férfiak, apák, testvérek, nagybácsik pokla volt ez a folyókanyar! Sokáig beszélni sem illett róla. 1945 előtt azért nem, mert csúfos kudarc volt, utána pedig azért nem, mert szégyellni illett. Fényeslitke. Húsz kilométer ide a szovjet határ. Az egyik porta házának tornácán sötétbarnára pácolt, hatalmas kopjafa. Ezt szeretnék Oszt- rogoszkban felállítani. Minden, úgymond, hátsó szándék nélkül, egyszerűen csak az elesett. emberek tiszteletére. Olyan, mint 0 Mártha Tibor tanár befelé tessékel. Első meglepetésem ő maga, mert én egy Don-ka- nyart megjárt, nyugdíjas pedagógusra gondoltam. Ehelyett egy 29 éves. éppen egy barátságos focimeccsről érkező, életerős, kisportolt termetű férfit találtam. — Nagybátyám 26 évesen maradt ott — kezdi a történetet. — Van róla fénykép, s mondták a családban, de elég volt a tükör elé állnom, hogy lássam: olyan, mint én vagyok. Szinte egy nap nem múlt el otthon, hogy szóba ne került volna. Hát ez adta nekem ezt az egész ötletet. . . Vagyis azt, hogy egyszer elzarándokol oda, arra a földre: egy csokor virággal a kezében, egy jellel, mellyel emlékének áldozhat, hogy köny- nyebb legyen a lelke. Iz ország minden tájáról Tavaly tavasszal kezébe került egy újságcikk, amely arról adott hírt, hogy magyar régészek ásatás közben második világháborús katonai sírokra bukkantak. Azonnal felvette a kapcsolatot a környék országgyűlési képviselőjével és a területileg illetékes szovjet hatóságokkal. És immár kész a tény: csoportos zarándokutat szervezett a Don-kanyarba. A kopjafát a református lelkész faragta, felszentelése a helyt katolikus papra várt. A vonat hétlön gördült ki. (Azóta már meg is érkeztek az első helyszínre. A szerk.) Tolmácsot a honvédség ad, fényképezőgépet, videókamerát a nyíregyházi tanárképző főiskola. Az utasok: özvegyek, testvérek, rokonok. Akik titkon remélik, hátha megtalálják azt a sírt, amelyben szerettük nyugszik. Mert a mai napig nem tudnak, nem akarnak belenyugodni abba a szűkszavú, rövidre fogott, hivatalos értesítése, amely szerint: „X. Y. honvéd eltűnt”. Leveleket, fényképeket mutat a tanár. Az ország minden tájáról érkeztek, a fényképeken életerős, vidám, mosolygós férfiak. Többségük még civilben. És a reszkető kézzel írt sorok — egyéni tragédiák tucatjai. — Teljes csendben, felhajtás nélkül vágunk neki a nagy útnak. Így akarunk eljutni a halálkanyarba — mondja. — Nem a harci eseményeknek hanem az ártatlanul, nyomorultul elpusztult embereknek szeretnénk méltó emléket állí- tani. Nevek a kopjafán Arhangelsko, Korotjak, Kol- blno, Szagony, Mihajlovka, Sztra-Nyikolszkoje — állítólag erre található a legtöbb sír. Csak Fényeslitkéről 34 nevet kapott, kérve, nézzen utána, hátha valamelyik szerepel egy fejfán. Egy idős férfi részletes térképet is küldött neki, mások arra hivták fel a figyelmét, hol, kinél érdeklődjék a katonasírok után. „Menjen el a paphoz, a helyi történelem- tanárhoz, nézzen körül a pravoszláv temetők mellett, mert általában oda temették az elesetteket. És ha rábukkan János sírjára, írja meg nekünk.” És aztán a feleségeknek, a. testvéreknek, az unokaöccsök- nek. hol nyugszik a soha visz- sza nem tért katona. A nagybácsi, Mártha Lajos katona megnyugodhat, unokaöccse, Mártha Tibor elviszi arra a földre az emlékezés virágait, ahol oly értelmetlenül, oly hiábavalóan pusztult el. (Az Esti Hírlapból) Évente nyolcezer koronáért Csehszlovák forintkorlátozás A Magyar Nemzeti Bank illetékeseit váratlanul érintette a Csehszlovák Állami Banknak az a döntése, hogy évi 8000 koronában maximálta a Magyarországra utazó csehszlovák állampolgárok által vásárolható forintot. A MNB-ban elmondták, hogy információik szerint 1990. június 30-án 2 milliárd forint bankjeggyel és 1,477 milliárd forint értékű utazási csekkel rendelkezett a Csehszlovák Állami Bank, míg egy évvel ezelőtt 1,2 milliárd forint bankjegy és 1,5 millárd forint csekkészlete volt! Tehát a forintállomány most még valamivel nagyobb is, mint az elmúlt év közepén. Ugyanakkor nagyon valószínű, hogy a Csehszlovákiában július elején bekövetkezett jelentős áremelések miatt, valamint azért, mert bizonyos termékekből hiány van, egyre többen jönnek Magyarországra bevásárolni. A forint felvásárlásának másik valószínű oka, hogy az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt Csehszlovákiában a dollár fekete árfolyama, s így a spekulánsok olcsóbban juthatnak a valutához. A Magyar Nemzeti Bank egyébként 300 koronát továbbra is átvált a csehszlovák turistáknak. Vízum nélkül Svájcba Egyelőre még bizonytalan, hogy mikortól utazhatnak vízum nélkül a Benelux államokba a magyar turisták. A politikai szándék már korábban megszületett a korlátozás eltörléséről, de a részletek kimunkálásához szükséges szakértői tárgyalások még nem kezdődtek el — közölte az MTI kérdésére a Külügyminisztérium illetékese. Sáringer István, a konzuli főosztály helyettes vezetője elmondta, hogy Mariddal napokon belül megszűnik a vízumkényszer és előrehaladott tárgyalások folynak Svájccal is a korlátozások teljes körű eltörléséről. SZENZÁCIÓS LEHETŐSÉG! Pincérek! Taxisok! Vállalkozók! Diákok Németül tanulni akarók! FIGYELEM! A SZUPER TIP-TOPP KFT. 1 hónapos angol, német nyelvtan- folyamot indít, szuper olcsón! A részvételi díj csak most: 990 Ft. A SZUPER TIP-TOPP KFT. a maga részéről ily módon járul hozzá, hogy mi, szabolcsiak ne utolsó sorban, hanem az elsők között tudjuk megértetni magunkat az úgynevezett „EURÓPÁBAN”. A tanfolyam célja, hogy alapszókincset, ill. tudást adjon szakmai jellegű munkához. Ez mindenkinek jól jön! Várjuk jelentkezéseiket!!! HOSSZABB távon tanulni akaróknak a Szuper Tip-Topp Kft. folyamatosan angol — német nyelvű tanfolyamot folyamatosan indít kezdőknek — újrakezdőknek ideális körülmények között, korszerű módszerekkel olcsón és hatékonyan. GYEREKEKNEK: mókásan. TINÉDZSEREKNEK: érzelmesen. FELNŐTTEKNEK: beszédcentrikusan, jó alapokat lerakva. HÁZASPÁROKNAK: reklámáron. CSALADOKNAK, NYUGDÍJASOKNAK: szuper olcsón. Az első 30 óra — Érdeklődésfelkeltés. 30 óra után döntse majd el ön, hogy ÉRDEKES? ÉRDEMES? Ha igen, folytathatja nálunk tanulmányait az alapoktól a nyelvvizsga előkészítőig! AHÁNY NYELVET BESZÉL — ANNYI EMBERT ÉR! Érdeklődni és jelentkezni folyamatosan: SZUPER TIP-TOPP KFT. 4400 NYÍREGYHÁZA, BETHLEN GABOR u. 11. Tel.: 42/18-811 KÍNÁL TELEK 300 n.-öl telek eladó. Nyíregyháza 240 n.-öl szép, rendezett telek, téliesített házzal, garázzsal eladó. Padlástér-beépítés, hőtárolós kályha. Nyíregyháza-Sóstóhegy SÓSTÓGYÓGYFÜRDŐN 1,5 szobás téllesíthető hétvégi ház eladó. Tel.: 16-076. Nyíregyháza kínál AUTÓK- LADA 1200 S 86. évj., zöld. Nyíregyháza. ■ LADA SAMARA 89. évj., 3 ajtós, 26 000 km. tűzpiros, extrákkal felszerelve 4- 1 db NSZK gyártmányú szte- reo-műholdas rendszer több lakás üzemeltetéséhez Is alkalmas dekóderrel, együtt ill. külön is. ezeket elcserélem l db 4 éves korig nyugati diesel 1600 köbcentis kocsiért. Máriapócs. ófehértói u. 42. LADA 1200 87 évj., 36 000 km. barna, megkímélt, 230 000 Ft Kisvárda, Deák F. u. 4. 17 óra után.- P. FIAT 126 2 éves, kevés kilométerrel eladó. 170 000 Ft Ibrány, Ady u. 41. DACIA 1310 TX, 89. évj., 6500 km, piros, extrákkal felszerelve. 235 000 Ft Kál- mánháza. Arany J. u. 52. Tel.: 14-444 (24) munkahely, Földes! János. ■ SKODA FAVORIT 90-re visz- szaigazolt kiutalás eladó. Ajánlatokat a Tip-Topp Hirdetőbe kérem.- LADA 2107, NN-es frsz-ü, 22 000 km, tűzpiros, extrákkal felszerelve. P. FIAT-ot 126-ost 5 éves korig beszámítok. Nyíregyháza. KERESÜNK- FOLYAMATOS munkára billenős tehergépkocsi szerelvényeket.- ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó autószerelőket. Címeket a Tip-Topp Hirdető Irodába.- HIRDESSEN a Szuper Tip- Topp Hirdetőtáblákon! Legolcsóbb — Leghatékonyabb! MEGNYÍLT a Tip-Topp Autókereskedés Nyíregyházán, a Tiszavasvári úton. Nemcsak a telepünkön kínáljuk, hanem az egész megyében és országban hirdetjük kínálatunkat. Reális árak — gyors eladások. Segítünk a gépkocsikeresőknek rövid időn belül. Csereajánlatokat közvetítünk! Tel.: (42)-18-811. NYITVA: hétköznap 8,00—18,00 szombaton 8,00—12,00 vasárnap 12.00—14,00 — Fénymásolás legolcsóbban —. leggyorsabban — azonnal! A3 és A4 méretben, a Szuper Tip-Topp Irodában, Nyíregyháza, Bethlen G. u. U.