Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-30 / 203. szám
4 ■ Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1990. augusztus 30. Idő, türelem, pénz... Kincsünk: a tehetség Kamaszkoromban szerencsém volt, és egyszer idegen világba kerülhettem. Rajztábort nyitottak községünkben. Egy-egy délután követtem a gyerekeket, figyeltem a mozdulataikat, a térdükre tett rajztábla fölött mozgó varázslatos kezeiket. Csodálatos napok voltak azok! Együtt bomlott ki velük bennem is a táj, színek kötődtek, oldódtak egymásba. Amit addig nem láttam, ők segítettek észrevenni: a fák izgalmasan kavargó zöldjét és a legegyszerűbb tárgyon is a fény ezerszínű villódzását. Velük örültem, ha csodálatos pasztellszínekkel sikerült megfogni a világ harmóniára ébredő mozdulatát, ha szinte lélegzeni leheteti a rajzok levegőjéből. Titokban irigykedtem is rájuk: értettem amit csinálnak, de én képtelen voltam ecset és kréta alá varázsolni a magamon átszűrt világot, az ízeket, az illatokat, és érett színeivel a tomboló nyarat. Két hétig tartott az öröm. Felszedelőzködtek a gyerekek. Egyedül vmaradtam. Ismét felkerestem a velük együtt meghódított helyeket, de nem éreztem ujjaimban azt az erőt, ami képessé tehetett volna ennek a világnak a megrajzolására. ♦ A kultúrházban többször megnéztem a kiállításukat, a rajzaik újra meg újra megdöbbentettek: érzéseimet, gondolataimat, vágyaimat láttam remegni a fák levelein. Azokban a gyerekekben szirmait bontogatta a tehetség. Az élet mindennapjaiban sokféle képességre van szükségünk. Ha ezek sikeresen összefonódnak — tehetségről beszélhetünk. A tehetség általános, amikor a tevékenységformák széles körében jut kifejezésre, és speciális, amikor szigorúan körülhatárolt tevékenység (például matematika) sikeres végrehajtását biztosítja. Az általános és a speciális tehetség rendszerint egymást feltételezik. Minden tehetség megegyezik abban, hogy magas fokú értelmi, érzelmi és akarati képességeket foglal magában. Minden tehetség közös jegye a produktív képzelet, amely az emlékképek anyagából önállóan valami mindenki számára új, értékes fantáziaterméket hoz létre. Közös vonás a tárgy iránti intenzív, tartós, s rendszerint már fiatalkorban határozottan kifejezésre jutó szenvedélyes érdeklődés, s a vele párosuló akarati képességek: a kitartás, állhatatosság, szívósság. A művészekben és általában a művészi adottságokkal, hajlamokkal rendelkező egyénben az észlelés különös teljessége, élénksége, életszerűsége s a nagymérvű emocionális fogékonyság rendkívül fontos. A művész a valóságot a maga teljes egészében, szemléletesen, fel- darabolás nélkül ragadja meg. A művész típusú képességszerveződésű egyén az általánosat az egyediben, a konkrétban fejezi ki, szemben a gondolkodó típusúval, aki ezt inkább elvont formában teszi. A valóság adott részét elemeire bontja, s azután szintézisük révén jut el az általánosításhoz. A tehetség megnyilvánulási módjai közül kettőről szóltunk. Nagy kérdés, hogy mit tud kezdeni az iskola a korán jelentkező különbözőséggel, mássággal? Mindez nem jelent feltétlenül tehetséget, dé annak az előzménye is lehet. Az elmúlt évtizedekben, évektjen az iskola, annak legkisebb közösségi sejtje az osztály azonos „sebességet” diktált minden tagjának. Ennek az lett a következménye, hogy a gyorsabban haladó topogni kezdett, egy idő után veszített lendületéből, s aztán visszafejlődött. Persze nemcsak szubjektív okok akadályozták (gátolhatták) a tehetség kifejlődését, hanem társadalmi, gazdasági okok is. A nem megfelelő szemlélet, a ki- kényszerített és érvényesített egyenlősdi és a pénztelenség egyformán ludasak abban, hogy nem jutott el a tehetség a kibontakozásig, a beérésig. Szükség van tehát kívülről érkező segítségre, amelyet a társadalomnak — továbbfejlődése érdekében — biztosítania kell. Szerencsére az utóbbi időben ezen a téren is van már elmozdulás. Azok a gyermekek, akik 1989 őszén léptek az általános iskolába, 2006-ban fejezik be egyetemei tanulmányaikat. A második évezred első évtizedeiben válnak a társadalom anyagi és szellemi értékeit teremtő felnőttekké. Képzettségük és neveltségük minősége ezért a jövő század reménye. Napjainkban dől el, hogy a jövő évezred első fél évszázada magyar társadalmának legmagasabb végzettségű, képzettségű generációja milyen értékű, s munkájához, élethivatásához és embertársaihoz milyen kötődésű lesz. Vétkes tehát — önmagával és jövendőjével szemben — az a társadalom, amely nem tesz meg mindent a leendő felnőtt állampolgárainak maximális fejlesztéséért, hiszen a legtöbb értékteremtő nemzeti kincset, az emberi tehetséget hagyja kiaknázatlanul. A magyar társadalom számára létkérdés, hogy köznevelési rendszerében a gyermek- és fiatalkorú tehetségek kibontakozhassanak. A főváros és a vidék közötti gazdasági különbség — amely nyomán szociális és kulturális hátrányok is járnak —, felszámolásában (vagy csökkentésében) döntő Szegények ebédje Nyíregyháza elkülönített tehetséggondozási alapot tart fenn annak ellenére, hogy a tanácsi pénzkeretek beszűkültek. A képen a tehetséggondozás legújabb fellegvára, a művészeti szakközépiskola zenei szárnya átadás előtt szerepe lesz az elkövetkező években a szellemi erőforrások feltárásának, az innovatív szellem meghonosításának. Ezért városunknak is önös érdeke és erkölcsi kötelessége a tehetséggondozásban és védelemben felhalmo- zódott évtizedes elmaradás mielőbbi felszámolása. Ennek érdekében került sor egy komplex városi tehetségfeltáró és gondozó koncepció és rendszer kidolgo- zására, melyet a város tanácstestülete elfogadott, és e nemes eszme valóra váltásához elkülönített pénzügyi alap létrehozása mellett döntött — mondja Kovács Zoltán, a városi tanács csoportvezetője. — A tehetség- fejlesztés rendszerbe foglalásával el kívánjuk érni, hogy az átlagon felüli, kiemelkedő képességű gyermekeknek és fiataloknak reális esélyük legyen a műveltségi területek valamelyikének élményük tanulmányozd- sára, átlagon felüli teljesítmény elérésére. Ez az elkülönített pénzalap az induláskor (1989) félmillió forint volt, azóta gyarapodott ez az összeg. Mindezt olyan időszakban sikerült biztosítani, amikor a tanácsok pozíciói gyengültek. Mire fordítják ezt a pénzt? Ebből működtetjük a körzetközponti szakköröket, ebből finanszírozzuk azt a munkát, amit néhány tehetséges tanár (akiknek a tanulói különböző versenyeken bizo- nyitottak már) a legjobb tanulókkal végeznek. Ezekben nem a létszám, hanem az eredmény számít. Ha három gyerek, akkor három. A tehetségnevelési programok szerves részének tekintjük a tehetséges gyerekek és fiatalok menedzselését, beilleszkedésük, pályakezdésük, városunkban való letelepedésük segítését, a társadalmi fogadókészség megteremtését. Ennek érdekében integrálni kívánjuk a gazdasági, társadalmi, szellemi erőket, akik akár anyagi, technikai bázissal, vagy szellemi tőkével és tapasztalatokkal rendelkezve hajlandók e cél érdekében együttműködni. Tavaly megalakult a Magyar Tehetséggondozó Társaság, amelynek mi is a tagja vagyunk. Szeretnénk pályázatot kiírni, hogy módszertani segítséget nyújtsunk a különböző iskolákban — nagyon gyakran — elszigetelten dolgozó pedagógusoknak. Szándékunkban áll egy városi tehetséggondozó társaság létrehozása, de most sok mindennel meg kell várni az önkormányzatok megalakulását. Bár, akármilyen összetételű is lesz, nem mondhat le a tehetségek kimunkálásáról, segítéséről. Egy nyolcvannyolcas statisztikai adatból idézek Kovács Zoltánnak, amely szerint a különböző szakkörökre, tanfolyamokra járó gyerekek száma -— ahogy közelednek a nyolcadikhoz — egyre nő. Vagyis a továbbtanulási esélyek növelése a cél, hiszen a tanulók 38 százaléka részesül ezekben a képzési formákban. A jó tanuló és a tehetséges nem feltétlenül esnek egybe... A sportban és a zenében előbbre járunk az egyéni menedzselésben — mondja —, más területeken óriásiak a lemaradások. Hagyományosan jónak tekinthető még matematikából a tehetséggondozás, de a társadalomtudományok területén úgyszólván teljesen hiányzik. Persze az is igaz, hogy a meglévő lehetőségeket se használják ki mindig az iskolák és a tanulók. Csak egyetlen példa: jogszabályi lehetőség van egy-egy előrehozott tantárgyi vizsgára. Ha valaki már ötödikes korában tudja a nyolcadikosai, levizsgázhat belőle, s akkor fel lehet őt menteni. Nem kell ott „szobroznia”, s unatkoznia az órákon. A tehetséggondozó program jó néhány pontban sorolja a teendőket. Nem mehet az alapfeladat megoldásának a rovására, rugalmas kell hogy legyen. Fontos a nyitottság, hogy minden jó kezdményezés helyet kaphasson. A különböző — iskolai és iskolán kívüli —- tevékenységi formákat összhangba kell hozni, meg kell nyerni a legjobb szakembereket. A tartalmi munka tekintetében a maximumra kell törekedni. A munkába be kell vonni a nevelési tanácsadót és a pedagógiai intézetet. Sok-sok részmozzanata van ennek a programnak. A sikeréhez időre, nyugalomra és pénze van szükség. Talán nem kell sokat várni, hogy meg legyen mind a három. Nagy István Attila A piaci viszonyok kialakulását most már egyre inkább érezzük a saját bőrünkön is. Elszabadultak az árak, egész gyárakat, üzemeket szanálnak, mert nem képesek felvenni a versenyt, munkahelyek szűnnek meg, emberek százai kerülnek az utcára, s egyre kevesebbet ér a pénz. Az a folyamat, ami korábban megkezdődött, most felgyorsult — most már vannak szegények és gazdagok. A legnehezebb helyzetben — és ők az igazi vesztesek — a kisnyugdíjasok vannak. Akiknek 4-5-6 ezer forintot kell beosztaniuk havonta úgy, hogy mindenre jusson: vízre, villanyra, fűtésre, lakbérre. S ami még ezután marad, az sokszor kenyérre sem elég. Azok a pár száz forintos nyugdíjemelések, amelyeket egy-egy áremelés kompenzálására kapnak, lassan már egy kiló húsra sem elegendők. Elterjedt a híre, hogy ínségkonyha működik a városban. Bár a hír nem így igaz, voltak az év elején olyan törekvések, hogy megszervezzék. Olaszországból érkeztek volna ingyen levesporok, s ebből kaphattak volna.egy-egy tányérral a rászorulók. Azonban mire megindult a tervezés, az olasz forrás még mielőtt adott volna, el is apadt. A legidősebbek még talán emlékezhetnek rá, hogy a világgazdasági válság idején működött ínségkonyha a városban. De régi filmeken is láthattuk nem egyszer, hogy Róbert bácsi konyhája kitelepült az utcára, és hosszú sorok- ban álltak csajkáikkal a kondérok előtt a szegények, az éhesek. De vannak-e ma Róbert bácsik? Vannak-e olyan embe- rek, akik saját költségükön vállalnák ki tudja hány, száz, kétszáz, ezer ember mindennapi étkeztetését? Kár is válaszolni a kérdésre, mert mindenki tudja, hogy nincsenek. Bár hallottunk nagyon szép törekvésekről. Valahol a Dunántúlon magánkereskedést nyitott egy pedagógus házaspárt, s felajánlották, az arra rászoruló időseknek naponta és ingyen adnak fél liter tejet, s egy kis kenyeret. Augusztus 20-án a televízióban felhívást tettek közzé valakik, hogy Budapesten az egyik utcában ingyen osztják a levest. De ez csak egy alkalom volt egy évben, jóllakni pedig mindennap kell. Térjünk vissza az ínségkonyhára. Azon túl, hogy sok pénz kell hozzá, iszonyú szervezőmunkát is igényel. Hiszen ha másutt nem, de itt nagyon igazságosnak kell lenni. Csak azoknak szabad kapniuk, akik igazán rászorulnak. Alomnak is rossz, hogy valamelyik utcánkra kiállnának a nagy kondérral, s csajkával sorakoznának körülötte. Egy tisztességben megöregedett embernek elég megalázó lenne, ha utána egy pádon, az ölében fogyasztaná el a betevő falatját csak azért, mert olyan a nyugdíjrendszerünk, hogy egy végigdolgozott élet után—tisztelet a kivételnek—alamizsna jár. Vannak tamáskodók — és sok igazság van abban, amit mondanak. Vagyis hogy megint a „helyezkedőknek” kedvezne az ingyen konyha, azoknak, akik utálnak dolgozni, viszont tisztában vannak a jogaikkal, naponta kopogtatnak a tanácson segélyért, hogy a legközelebbi kocsmában aztán leereszthessék a torkukon. Alapvető igazságtalanság lenne, ha az ilyeneknek még ingyen adná az állam — mert hiszen ki más lenne, aki erre pénzt tud kiszorítani, mint a Róbert bácsi helyett az állam bácsi — az ételt. A szegénység nem szégyen, különösen annak az embernek a szegénysége, aki nem önhibájából került ebbe a helyzetbe. De akkor ne vitessük ki a szegénységét az utcára, hogy mindenki lássa, hanem várjuk terített asztallal. Hogy emberhez méltón fogyaszthassa el ebédjét. És erről már Gacsályiné Hankovszki Edit, a városi tanács szociális és egészségügyi osztályának megbízott vezetőjétől tudhattunk meg bővebb információt. Néhány adat. 1984 óta működik városunkban az Egyesített Szociális Intézmények módszertani csoportja. Feladata a városban, és a hozzá tartozó tanyákon élő időseknek vagy rokkantaknak ellátását (szociális étkeztetését, idősek klub- jában való részvételét, házi szociális gondozását) megszervezni, biztosítani. Nem kevés emberrel van dolguk. Hiszen 1988. december 31-én a hatvan év felettiek száma több, mint 15600 volt a városban, ami a lakosság 13,1 százalékát jelenti, a legújabb népszámlálás adatai alapján pedig már 18 ezren vannak, ez már a lakosság 15 százalékát jelenti, és további növekedés várható. Ez egy szempontból nagyon jó, hisz kitolódott az átlag életkor, viszont arra figyelmezteti a szociális és egészségügyi osztályt, hogy további fejlesztésekre van szükség az idősek gondozása terén. Nézzük most a szociális étkeztetést. Migy 1987-ben 316an, addig idén már 736-an veszik igénybe a gondoskodásnak ezt a formáját. Két évvel ezelőtt négy és fél millió forintot jelentett ez a tanácsi kasszának, idén viszont már hatmilliót. Ma 19 kiosztóhelyről kaphatják az idősek az ebédet, az illetékesek úgy oldották meg, hogy mindenki a lakásához legközelebbi helyen étkezhessen. Újteleken, Vajda- és Manda I., II. bokorban, valamint Nyírszőlősön, Borbányán és Oroson is biztosított az étkeztetés. Sajnos, nem mindenütt kerül ugyanannyiba az ebéd. A legolcsóbb 31, a legdrágább 50 forint, éppen ezért okoz sok fejtörést az illetékeseknek, hogyan lehetne valamiképp le- szorítani a legmagasabb árakat, hiszen a szociális étkeztetés az állami gondoskodás legnépszerűbb formája, és várhatóan egyre rohamosabb lesz az igény iránta. A nyugdíj alapján különböző összegű térítési díjakat fizetnek a szociális étkeztetésben részesülők. Elsőséget élveznek, akik nyug- díjuk alapján rászorulnak, éppen ezért van az, hogy 39 százalékuk teljesen ingyen kapja az ebédet. Húsz százalék térítési díjat a 31 százalékuk fizet, 40 százalékot 17 százalék, 60 százalékot nyolcán, 80 százalékot hárman, teljes díjat pedig minössze ketten. ♦ Országosan egyedülálló az a kezdeményezés, amit ez év áprilisában vezettek be, nevezetesen az, hogy hét végére és ünnepnapra 30 forint értékű bont kapnak a szociális étkez- tetésben részesülők: A bont a kijelölt boltokban válthatják be, de nem vehetnek érte italt, dohányárut és kávét. Az Egyesített Szociális Intézmény módszertani csoportja tavaly kezdte el a szociális térkép elkészítését. Ez azért fontos, mert sokan szeméremből, szégyenérzetből nem fordulnak hozzájuk, holott bizonyára többen szorulnának szociális gondoskodásra. Eddig nyolcezer embert kerestek fel a területvezető gondozók, közülük 650-en részesültek valamiféle ellátásban — egyszerű segélyben, rendszeres étkeztetésben stb. A többiek nem igényeltek gondoskodást, a felmérést viszont folyamatosan végzik. Szólnunk kell néhány szót az idősek klubjairól is, hiszen ezek azok a helyek, ahol szívesen töltik el megszaporodott szabad idejüket az idősek, társaságot találnak, hisz sokuk teljesen magányosan él. Összesen nyolc idősek klubja működik a városban, közülük kettőt érdemes kiemelni. A 7. számú, guszevi klub működése „döcög”. Felmérések, tapasztalatok bizonyítják, hogy az itt élő emberek nem alkalmasak a közösségi életre. A szociális étkeztetést — ami biztosított — azonban igénylik. Jól működik viszont a Dózsa György utca 6. szám alatti idősek klubja, még annak ellenére is, hogy áldatlan körülmények között vannak. Évi több, mint százezer forintért bérlik a helyiséget az IKSZV-től, de életveszélyesekké váltak a kémények, a szakemberek megítélése szerint nem érdemes a kályhákat átrakatni, tehát a fűtés korszerűsítésre szorul. Lassan itt az ősz, intézkedés még nem történt, így nekimenni a télnek nagyon félő dolog. Holott ez a klub nagyon kedvező helyen van, közel a buszmegállóhoz, még az Érkerti lakónegyed környékén élők is könnyűszerrel elérhetik. Idős korbáh’ akarva-akaratlanul egyre több betegségre kell számítani, és a kúráláshoz gyógyszerre van szükség. Egy-egy vérnyomást szabályozó, vagy szívbetegségre alkalmazható gyógyszer ma már horribilis összegekbe kerül, ezért van szükség a közgyógyellátási igazolványokra. Eddig 333 ilyen igazolványt adtak ki a tanácson, s ez összesen 732 ezer forintjába került az önkormányzatnak, ennyit kellett átutalnia a társadalombiztosítási igazgatóságnak. Nem mintha eddig nem lett volna elég dolguk, de egyre több munkára számíthatnak a családsegítő' központok. Nagyon sok munkanélküli, volt állami gondozottak, gyermeküket egyedül nevelők keresik fel őket naponta tanácsért, segítségért, támogatásért. Hogy ki a megoldás? Azt a szociális és egészségügyi osztály megbízott vezetőjének egyik legutóbbi beszámolója tartalmazza: a gazdasági helyzet javulása, túljutni az átmeneti állapoton, a személyi jövedelemadó helyett a családi jövedelemadó bevezetése, egy új korszerű társadalom- biztosítási rendszer kialakítása. Ehhez viszont idő kell, ki tudja mennyi... Cservenyák Katalin Mennyire véd a szociális védőháló? Ma még szociális étkeztetésnek hívják, holnap talán már városunkban is szegény-, vagy ínségkonyhák sorát szüli az igény. Képünk az idősek Dózsa György utcai napközi otthonában készült...
