Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-18 / 194. szám

Balogh József: Éledő parlamentarizmus Nézem a parlamenti ülésterem nemrég fel­újított csillogó díszítéseit, s közben azon töp­rengek, vajon tudta-e, megérezte-e, aki a fel­újítási munkákat meg- vagy elrendelte, hogy mire elkészül, már nem ugyanazok a képvi­selők gyönyörködhetnek és dolgozhatnak ben­ne. Arcok jelennek meg előttem, akik a szo­cialista demokrácia jegyében jutottak oda, mert a statisztika megkövetelte, hogy ará­nyos képviselet legyen s közben ciklusok teltek el, míg egyszer megszólalhattak, s botladozó nyelvvel a többnyire mások által megfogalmazott szövegeket olvasták fel. Fel­idézem egy fiatalember arcát, aki véletlenül ült öt évig a bársonyszékben, mert egyszer odatelefonáltak cégéhez a népfrontból, és társadalmi munkára egy fiatal munkásem­bert kértek. Mivel őt addig semmilyen közös­ségi munkába nem sikerült bevonni, bediktál­ták a nevét, s amikor kiderült, milyen társa­dalmi munkáról lenne szó, már szégyellték a „mókát” bevallani. ★ Nézem a fáradt arcokat. Még csak három hónap telt el az alakuló ülés óta, s ebből 40 körül jár a plenáris üléssel töltött napok szá­ma. Ott gyűrűznek az arcokon a bizottsági ülések vitáival telt napok, az utazás fáradal­mai, a családtól távol töltött idő, a frakciófe­gyelemmel összefüggő teendők miatti gon­dok. Ám a figyelem nem lankadhat, szavazni kell. Önkormányzati törvény nélkül nincs vá­lasztás, alkotmánymódosítás nélkül nem kormányozható az ország, választás nélkül nem fejeződhet be a rendszerváltás. Pedig — noha senki nem beszélt mostanában nemzeti egységről — valamennyi parlamenti párt ezt akarja. Ezért dolgozott a kormánykoalíció, ezért született a két legnagyobb párt között a paktumnak hívott egyezség, s — mint igazo­lódott — ezt szolgálták az acsarkodások is. Mert a parlamentarizmus megszületése, vagy visszatérése Magyarországra mindezekkel együtt jár. ★ Az Értelmező Szótár a parlamentarizmust ekképp fogalmazza meg: „olyan kormányza­ti rendszer, amelyben a parlament a legfőbb állami szerv.” Magyarországon alkotmányjogászok sze­rint a parlamentarizmus jogintézményét az 1848-as III. törvény vezette be. A klasszikus parlamentarizmus idején ez a jogintézmény volt egyedül a népszuverenitás letéteménye­se, s mint ilyent, korlátozhatatlannak tekintet­ték. A modern pártelvü politika színrelépésé­vel — mint ezt Bihari Mihály politológus mondja — megváltozott a parlament szerepe is, mert a pártok korlátozzák az országgyűlés szuve­renitását, ugyanakkor stabilizálják autonó­miáját, mégpedig azzal, hogy a képviselői harcot vívnak nemcsak a mandátumokért, de a kormányzati helyekért is. A parlament funk­ciója a modern rendszerekben elsősorban az alternatívák közötti választásban, és a tör­vényalkotási tevékenységben jelentkezik. Ez a parlament a politikai nyilvánosság intézmé­nye is, mert csak itt érvényesülhet állandó jelleggel az indokolás kényszere. ★ Hogyan is van ez nálunk? TV-nézők, rádió- hallgatók szerint egyfajta bizonyítási kény­szer vett erőt a honatyákon. Mintha úgy érez­nék: rögtön a ciklus kezdetén bizonyítaniok kell, hogy különbek elődeiknél. Talán azért is, mert érzik, igazán nagy dolgok a magyar történelemben az elmúlt néhány hónapban is történtek, így ők sem kívánnak lemaradni elődeik mögött. Jelzi ezt az is, hogy csaknem mindenki sürgősséggel kívánja indítványát megtárgyalni a Tisztelt Házban. Egy-egy „sürgősségi" indítvány ugyanis nyomban a képviselőre irányíthatja a közfigyelmet, külö­nösen akkor, ha mindez kellő szereplési vággyal is párosul. És reklám a pártoknak is, amelyek szereplése, megnyilvánulása híveik körében általában tetszést arat, a más pártiak—és ez így természetes — általában a sebezhető pontokat keresik. Talán legelégedettebb eddigi tevékenysé­gével a választásokon győztes párt, a Ma­gyar Demokrata Fórum lehet. Frakcióvezető­je Kónya Imre mondta: van szabadon válasz­tott parlamentünk, szabadon működik az el­lenzék és a sajtó. A kormány az ország kor­mánya és felelős a szabadon választott par­lamentnek. A paktummal sikerült elérni mind­azt, ami csak egy nagykoalícióban sikerül­het, anélkül, hogy annak hátrányait vállalni kellett volna. Biztosítani lehetett vele az or­szág kormányozhatóságát, a stabilitást és a politikai megbékélést arra az időszakra, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A kisgazdapárt mindent egyetlen lapra, a földtörvény keresztülvitelére tesz fel. Minden idegszálukkal ennek megvalósítását szor­galmazzák, mert ezt ígérték hatvanezres tag­ságuknak. Nincs érdemi álláspontjuk vala­mennyi fontos kérdésben, pedig ez egy kor­mánypárttól elvárható lenne. Ragaszkodnak a hatalomhoz, ám a koalícióhoz tartozást attól teszik függővé: sikerül-e elfogadtatni a földtörvényt. A koalíció harmadik tagja a Keresztényde­mokrata Néppárt korrekt megnyilvánulásai­val az emberközpontú, szabad, demokrati­kus társadalom létrehozását szeretné szol­gálni, s visszaadni az ember rangját, hitét, erkölcsi tartását. Ezért tartják a legkorrek­tebb pártnak a parlamentben is. És az ellenzék? A Szabaddemokraták Szö­vetsége, a magát szocálliberálisnak tartó párt alapállása az egyéni szabadságjogok feltét­len tiszteletéből indul ki, és nem hagyják, hogy azokat más csoportjogok alá rendeljék. Ezért szenvedélyesen vitázó, érvelő felszó­lalásaik, ezeket a gondolatokat tekintik alap­állásuknak, amikor törvényjavaslatokat átfo­galmaznak, vagy sorozatban módosítani kí­vánják a kormánykoalíció tervezeteit. És a szocialisták, akik a frakciók közül egyedül rendelkeznek némi kormányzati ta­pasztalattal? Visszafogottak, s noha a politi­kai kérdésekben egységes a frakció, a koráb­ban vállalt rendszerváltó feladatok, a múltból hurcolt terhek miatt idő kell a közvélemény rokonszenvének megnyerésére. A legtöbb ellentmondás a Fiatal Demokra­ták Szövetségének megítélése körül látható. Pozsgay Imre ezt mondta róluk: „A Fidesz kellemes- meglepetést okozott. Különösen azután, hogy őket könnyen elkönyveltük az SZDSZ fiókszervezeteként. Parlamenti ma­gatartásukból azonban számomra úgy tűnik, hogy felül kell vizsgálnunk az ilyen előítéletes gondolkodást. Önálló politikai arculatuk meg­rajzolásában, megnyilvánulásaikkal kevesebb akadályba ütköznek, mint a többi különféle múlttal terhelt más párt, köztük a miénk is. A múlt ugyanis a Fidesz kivételével az összes pártnak a terhére van.” Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője merő­ben az ellenkezőjét állítja: — Politizálásuk egyik központi elemét az SZDSZ-től való el­határolódás kényszere jelenti. Ha az SZDSZ valamiben kompromisszumot keres az MDF- fel, akkor a Fidesz a „meg nem alkuvó ellen­zék” szerepéből támad: ha pedig konfrontáló­dunk az MDF-fel, akkora, .veszekedő nagyo­kat” próbálja komoly felnőttként ésszerű egyez­ségre, az „öncélú pártoskodás" feladására bírni. Ezt eddig nagy profizmussal csinálták, de hosszú távon könnyen megkérdőjeleződ­het e politika .elvszerűsége”. Ugyanakkor az MDF sajátos taktikával közelít a Fideszhez: miután a kormány tudja, hogy a Fidesz parla­menti súlyánál fogva nem lehet kormány­buktató ellenzék, így őket kiáltja ki felelős, szakszerű ellenzéknek, szembeállítva a „nem­zetellenes”, az „obstruáló” SZDSZ-szel. Ugyanis bennünket mindig ezzel vádol a kor­mánykoalíció, amikor ellenzékként viselke­dünk... És ezzel csak a parlamenti pártok sora ért véget. Az életkörülmények romlása, a növek­vő munkanélküliség nyomán keletkező han­gulatban ugyanis még a demagógia is termé­keny táptalajra hullhat az elégedetlenkedők körében. A kormányzatnak számolnia kell a parla­menten kívüli ellenzékkel, mert ők bizonyára szeretnének mielőbb a hatalom sáncain be­lülre kerülni. S nekik valójában semmi sem drága. Ők már a következő választásra ké­szülődnek, ez pedig növeli a bizonytalansági tényezők számát. ★ Sajnos nemcsak a kormány bizonytalan, hanem az ország lakossága is. Noha látha­tók, kitapinthatok azok az erőfeszítések, ame­lyeket a kormány, a parlament tesz a válto­zások felgyorsításáért, érezhető eredmé­nyei még nincsenek és szerényen számolva két-három évig nem is igen lesznek. Éppen ezért figyeljük, lessük mi Szabolcs-Szat- már-Bereg megyeiek árgus szemekkel az itt megválasztott képviselők tevékenységét, mert azt reméljük, nemcsak az ország sorsáért éreznek felelősséget, hanem közvetlen kör­nyezetükért, ezért a megyéért is. A választás után, de még az országgyűlés alakuló ülése előtt egy kis jegyzet jelent meg lapunkban, amely azzal kezdődött, hogy vá­runk egy meghívót, amely a megyei képvise­lők együttes ülésére hív, mert az volna iga­zán megnyugtató, ha közösen nyilvánítanák ki — pártérdeken túl, vagy azok fölött is —, hogy együtt mozdulnak meg, ha Szabolcs- Szatmár-Beregről van szó. Azóta történtek már próbálkozások, ki­nyilvánította ezt az SZDSZ és az MDF kép­viselője is, sőt elhangzott egy olyan jellegű javaslat is az önkormányzati törvény vitájá­ban, amelyre minden bizonnyal egyformán nyomták meg az igen gombot, hisz arról volt szó, hogy Debrecen helyett Nyíregyháza legyen ennek a régiónak a központja. Az együttes ülés, a „megyei képviselőcsoport" megalakulása azonban még várat magára. A bizalom természetesen megvan, ám romló körülmények között az ember türel­metlenebbé válik, s bizalmát elveszíteni pedig könnyebb, mint megszerezni volt azt. ★ „Vannak helyzetek az államok életében, amelyeket hosszasan fenntartani lehetetlen anélkül, hogy veszélyt hozók legyenek;. Van­nak helyzetek, amelyek újabb bonyodalmak nélkül is megmérgezik, felemésztik az állam erejét s képtelenné teszik azt, hogy erősebb rázkódtatások után magát sokáig fönntart­hassa. Ilyen állapot az, ha valamely állam­nak belviszonyai sok ideig ziláltak, rende­zetlenek, ha az egésznek, mint az egyesek­nek anyagi ereje ki van merítve, hite és bizalma meg van ingatva... Minden időben veszélyes ily állapot: de veszélyes az kivált korunkban, midőn elintézetlen nagy kérdé­sek, fölizgatott érdekek és kedélyek minden oldalról végtelen bonyodalmakkal fenyege­tik Európa népeit. Belviszályáink, sőt Fölsé- ged egész birodalmának viszonyai sincse­nek oly szilárd és rendezett állapotban, hogy teljes biztosság érzetével, nyugodtan néz­hessünk azon eshetőségek elé, melyek a külbonyodalmak, s a ki nem számítható véletlen hozhatnak reánk. Sok, igen sok, ami múlhatatlanul gyorsan teendő, s aminek elhalasztására talán már nincs idő. Ne en­gedje Fölséged, hogy a bekövetkezhető ese­mények ily állapotba találjanak bennünket: nyújtson módot és alkalmat a megnyugtató kiegyenlítés eszközlésére, saját belviszo- nyainknak oly rendezésére, mely az egész­nek úgy, mint az egyeseknek kimerült'anya- gi erejét s jólétét a végsüllyedéstől meg­mentse, sőt a lehetőségig emelje és kifejtse, s hazánk minden nemzetiségű és vallású polgárainak igazságos, méltányos és meg­nyugtató kielégítése által az országot! ismét erőssé tegye...” Ezeket a mondatokat Deák Ferenc fogaF mazta egy feliratban Ferenc Józsefnek, amelyet 1866. december 11-én tárgyalt a képviselőház. E felirat megtárgyalását ma is napirendre lehetne tűzni, csak a Fölséged megszólítást kellene behelyettesíteni — a Népre. Most azonban, hogy túlvagyunk a nehe­zén, van köztársasági elnökünk vagy az ország kormányozhatóságát lehetővé tevő alkotmányunk, úgy tűnik éled, ősztől pedig talán még jobban lábra kap a parlamentariz­mus. ■■ SJ— A M^yytrszág ÜNNEPI MELLÉKLETE Balázs Attila felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom