Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-17 / 193. szám
Göncz Árpád augusztus 16-án Borsodba látogatott, ahol felkereste a Tiszai Vegyi Kombinátot is. A képen a TVK polipropilén-gyárának irányító központjával ismerkedik. MTI telefotó: Kozmái Magyarországra látogat De Maiziere Egynapos látogatásra Magyarországra érkezik szombaton Lothar de Maiziere, az NDK kormányfője. A politikus Antall József magyar miniszterelnök meghívásának tesz eleget, akivel a tervek szerint Sopronban találkozik. „A látogatással tisztelegni kívánunk Magyarország és népe előtt, amely szétszakította a vasfüggönyt és ledöntötte a berlini fal egy darabját is” — idézi az ADN keletnémet hírügynökség csütörtökön Angela Merkel, az NDK kormányszóvivőjének helyettesét. A FIDESZ célja Gyarapítani a megszerzett politikai tűkét A Fiatal Demokraták Szövetsége őszinte, oldott hangvételű, hangoskodástól mentes választási kampánnyal készül a szeptember végi ön- kormányzati választásokra. A visszafogott korteskedés azonban nem akadályozza meg az ifjú demokratákat abban, hogy a választási küzdelem eldurvulásának első jelére felemeljék szavukat a fiatal magyar demokratikus közélet védelmében — jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz kampányfőnöke pártja csütörtöki sajtóértekezletén. Deutsch szerint a Fidesz számára a közelgő önkormányzati választások legfőbb politikai tétje, hogy megőrrizzék, illetve a lehetőségek szerint tovább gyarapítsák azt a — nem csekély — politikai tőkét, amelyet a parlamenti választásokon vívtak ki, s a párt országgyűlési szereplésével növeltek. A Fidesz keresi az együttműködést más pártokkal is. Ennek megfelelően például megállapodást kötöttek a Szabad Demokraták Szövetségével, hogy közösen lépnek fel a kampány esetleges eldurvulása ellen. Emellett jószolgálati küldöttséget hoznak létre a két párt két-két képviselőjének részvételével. Ennek feladata lesz, hogy 6r- vosolja a Fidesz, illetve az SZDSZ helyi szervezetei között támadt nézeteltéréseket. Végállomás leszünk? Száz román utast visszaküldték a csehszlovák határőrök A Szob—-Sturovo határátkelőhelyen a csehszlovák határőrök csütörtökön reggel 100 román állampolgárt leszállítottak a Pannónia ex- preszről, s visszaküldték őket magyar területre. Ez az első konkrét jele annak, hogy a csehszlovák szervek a határon ki akarják szűrni azokat az NDK-ba igyekvő román állampolgárokat, akik nem rendelkeznek meghívólevéllel, illetve megfelelő meny- nyiségű devizával. Mindez azt jelenti, hogy néhány nap múlva Magyarország lesz a végállomás a roKizéppontban az egyesítés Tizenkettedik alkalommal találkozik az idén Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter szovjet kollégájával. Eduard Se- vardriadzéval. ezúttal Moszkvában. Mint bonni diplomáciai körökben ismert, Genscher tegnap utazott a szovjet fővárosba, az érdemi tárgyalások pedig ma lesznek. mán állampolgárok számára, hiszen Ausztriába már korábban is csak vízummal utazhattak. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat, ugyanis az idén július végéig a magyar—román határon 850 ezerrel több román lépett be magyar területre, mint ahány hazautazott. A csehszlovák—magyar határon pedig 32 ezerrel több román utazott ki az országból, mint ahány visszaérkezett. A piacgazdaság megcélozása miatt Gorbacsov megszakította szabadságát Mihail Gorbacsov szovjet elnök úgy döntött, hogy megszakítja a Krím-félszigeten töltött éves szabadságát. Ezt Borisz Jelcin, az orosz parlament elnöke közölte csütörtökön Moszkvában szovjet újságírókkal. Jelcin szerint Gorbacsov azért döntött így. mert személyesen részt kíván venni a piacgazdaságra való áttérés koncepciójának kidolgozásában. — Gorbacsov néhány napon belül visszatér Moszkvába — mondotta Jelcin, aki egyébként ugyanezzel az indokkal hagyta félbe kedden több hetesre tervezett országjáró körútját. A piaci viszonyok bevezetésével kapcsolatos, hónapok óta tartó vita során az orosz elnök mindig is radikálisabb nézeteket vallott Gorbacsov- nál. Július végén azonban Gorbacsov és Jelcin végül megállapodott abban, hogy közös munkacsoportot hoznak létre a piaci viszonyokra való áttérés programjának mihamarabbi kidolgozására. Az Qrlény segíteni akar Titokzatos űrlény jelentléte tartja izgalomban Taskent lakóit. A lényt ugyan ezidé- ig senki sem látta, azt azonban általában véve bizonyosra veszik Taskentben, hogy a titokzatos „Földön kívüli” jószándékkal van irántuk, és általában véve a földi lények iránt. A hírek szerint ugyanis a taskentiek jóságos űrlénye — kilétét tekintve — bizonyos Koveszpul, segíteni akar az embereknek a rájuk váró bajokban. A hírt a szovjet pártlap, a Pravda közölte a Taskentszkaja Pravda című helyi újságban megjelent értesülést idézve. A tudósítás szerint a tas- kenti „E. T.” több mint egy hónapja tűnt fel a városban. Székhelyéül az egyik tudományos kutatóintézetet választotta, ahol megtalálta a módját a Földiekkel való kapcsolatteremtésnek is. A Földönkívüli az intézet egyik hölgy alkalmazottja, Klara Malikova révén társalog az emberekkel. Malikova a földönkívüli megjelenése óta időről-időre különös állapotba kerül, és ilyenkor titokzatos rajzokkal, jelekkel rajzolja tele az előtte fekvő papírlapokat. Az intézetben Atomrobbantás Kínában Egy svéd kutatóintézet mérési adatai szerint Kína csütörtökön hajnalban nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre az ország nyugati részén. A Hagfors intézet szerint a föld alatti robbantásra jellemző földrengéshullámok ereje elérte a Richter-skála szerinti 6,7-es szintet, ami a svéd kutatók szerint azt jelenti, hogy a felrobbantott töltet hatóereje 50 és 200 kilo- tonna között volt. Kína ebben az évben eddig két kísérleti robbantási hajtott végre. dolgozó programozók tanulmányozni kezdték a Maliko- va-féle jeleket, és mostanra — állítólag — kiderült a megfejtés. A matematikusok ugyanis esküsznek rá, hogy „házi E. T.-jük" Malikova révén azt üzeni: Koveszpulnak hívják' őt, s a Földtől 27801 fényévre lévő Puatoszton nevű bolygóról érkezett. „Koveszpul szerint a földiekre katasztrófák várnak, és ő segíteni akar az embereknek” — írja a Pravda utalva arra, hogy a tudósítás a Tas- kenszkaja Pravdában „Ha akarja, hiszi ha akarja nem" címmel jelent meg. ■■ Összeesküvés Húszéin ellen Izrael még nem mozgósított Az egyiptomi hírügynökség, a MENA jelentése szerint az elmúlt éjjel Irakban több tucat katonatisztet és kormánytisztviselőt őrizetbe vettek egy Szaddám Húszéin elleni állítólagos merényletkísérlet nyomán. A hírügynökség szerint fiatal tisztekből álló csoport próbálkozott meg az összeesküvéssel, amelyben az elnök több közvetlen munkatársa is részt vett. A MENA Irakból Jordániába érkezett szemtanúkra hivatkozva közölte a hírt. A MENA szerint Bagdad területén rendkívüli állapot van érvényben, a város utcáin és terein harckocsik, páncélozott csapatszállító járművek láthatók. A hadsereg alakulatai harcállásokat foglaltak el a stratégiai pontokon. Csütörtökön Genfben az Egyesült Államok arra figyelmeztette I rákot, hogy vegyifegyver-támadás esetén hasonló eszközökkel végrehajtott megtorlásra kell számítani. A leszerelési konferencia amerikai küldöttségvezetője kijelentette: Washington őszintén reméli, hogy a figyelmeztetésre nincs szükség, de az utóbbi hetek fejleményei nem ezt támasztják alá. Stephen Ledogar kijelentése utalás azokra a bagdadi fenyegetőzésekre, hogy Irak minden ellene irányuló akcióra vegyifegyver-táma- dással fog válaszolni. Izraeli sajtóértesülés szerint nem kívánatos személynek nyilvánították az öböl-menti arab államok a PFSZ vezetőjét Irak-párti állásfoglalása miatt. Benedek Pál Tel Aviv-i jelentése szerint az izraeli figyelem Bush elnök és Husszein jordániai király csütörtökön esedékes Maine állambeli találkozójára összpontosul. A védelmi minisztérium nem tartja elképzelhetetlennek, hogy amerikai tengerzárat alakítanak ki az Akabai-öböl- ben és ezt Irak erőszakkal próbálja majd feltörni. Husszein fenn akarja tartani az akabai víziutat Szaddám Húszéin számára, ami megterheli az Egyesült Államok és Jordánia kapcsolatait. Egy iraki válaszlépés háborús okot jelentene Izrael számára, amely Bagdad fegyveres fellépését jordániai beavatkozásnak értékelné. Ilyen viszonyok között az Akabai-öböl a konfliktus epicentrumává válnék és a fordulattal a legközelebbi jövőben számolnak. Izrael nem mozgósította haderejét, de a légierő a legmagasabb szintű készültségben van. SZAUD-ARÁBIA: A földi személyzetnek int a szaudl királyi légierő egyik pilótája augusztus 15-ikén, mielőtt felszáll amerikai gyártmányú F—15-ös vadászgépével. A sivatagi királyság légierejc jelentős erősítést kap az Egyesült Államoktól egy esetleges iraki támadás kivédésére.. Keresd a nőt! Revü a Koronában Valahol messzé a párizsi éjszakában a kivilágított Eiffel tornyot bámulva sétál egy sötét kalapos úr. Révedező mosollyal állja a né- hányszáz frankos hölgyek — a szemen át a tarkóig fúródó — pillantását. Hirtelen gondolattól vezérelve az órájára pillant, egy apró mozdulattal sietősre igazítja kalapját. Igep, a mai éjszaka a Place Pigalle-é lesz. A hangulat az augusztus elsején Nyíregyházán megnyitott Korona Pigalle Night Clubban is pigalle-i. A fővárosi vállalkozó jó szemmel illesztette be a „franciás” formákat Korona bárjának épületadta lehetőségei és szépségei közé. A gyakorlatot az ország több nagyvárosában már elindított Pigalle klubbok adják. Két sarok, s már messzire viliódzik a neonreklám. Lábait magasra csapó karcsú táncoshölgy mosolya invitál. Fel sem néz rá. Az ajtó .előtt csak biccent a fogadóembernek, ismerősöm követi a helyrevezetőt, s egy elégedett sóhajt lenyelve süpped a bordó plüsskanapé karjaiba; Épp annyi ideje van még, hogy egy 1920-as évjáratút rendel kedvenc pezsgőjéből, a pincér már hozza, vödör, jég, makulátlan fehér kendő, kóstolás csettintés, bólintás pincér el. S már fel is libben a függöny. .. A külső megjelenésen kívül a kiszolgálás minősége, s a garantált kulturált vendéglátás különbözteti meg más szórakozóhelyektől. Már a kétszázötven forintos belépő — amelyben nincs kötelező fogyasztás — kívül rekeszti azokat akik megtörhetik a hely varázsát, de a személyzet is éberen figyel. Lábukat rendre egymás elé fonva sorolnak be a kar lányai, keblük felfűzött flitter- sorok mögül kerekedik ki minden mozdulatukra, játékukat a fejdísz hatalmas tollai kísérik. Súlytalan lábak repülnek a fejek felé, a test izmai rendeződnek hódító formákba, izzó fényt csalva a férfiszemekbe. Tompa kaval- kád, zsonglőr, tánc, ének, tánc, bűvész, tánc’... Az éjszakai bárok fő attrakciója a revü. A Koronában a tízórás nyitás után nem sokkal divatbemutatóval indul a program. Jelenleg a Nyírfa Áruház mutatja be kollekcióját, de a tulajdonosok — a termet adó Korona, az átalakítást végző, s finanszírozó Prím Műsorszervező Iroda — keresik a kapcsolatot a kiskereskedőkkel is, felajánlva nekik a reklámlehetőséget. Az éjfél utáni revű műsora időszakonként, körülbelül havonta változik. Az előadók csoportja városról városra, Pigalle klubról Pigalle klubra vándorolnak forgószínpadszerűen Így biztos a változatosság és a profizmus. Az utóbbira még egy kicsit várni kell nálunk. Két pohár gyöngyöző pezsgő után már bódul a feje. A hirtelen félhomály, s a sejtelmes zene mégis a színpadra szegezi tekintetét. A kéj ívébe hajló női test bontakozik ki ruháiból, mint szirmát hullató virág. A démon hirtelen az ő asztalához lép, válla fölött hívogatóan visszatekintve kínálja föl a melltartó csatjait. Az úriember egy mozdulattal kikapcsolja — s ha már játék, legyen játék —, le is rántja, a démon kéjesen kacag, s közönség bravózva tapsol, s 6 visszafogott mosollyal kör- bebólint: köszönöm, ennyit tehettem a Pigalli éjszakáért. A Korona bárjában nem tartják fontosnak a meztelenkedést. Bizonyos fokig természetesen hozzátartozik hangulathoz, de a színvonalat inkább a sztárvendégekkel akarják emelni. Néhány név. Lehoczki Zsuzsa, Karda Beáta, Zalatnai Sarolta. Sőt! Az álmok már egy nyíregyházi színészekkel játszatott kabaré felé kalandoznak. 4 Kelet-Magyarország 1990. augusztus 17.