Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-07 / 158. szám

2 Kelet-Magyarország 1990. július 7. Megtaláltuk a magyar „Pillangót“ (4.) J fa alnanisztáni kaland Afganisztán vad, komor hegyei fogadták. Meg egy tadzsik törzs, akikkel igazán nagy szerencséje volt. Sokan beszéltek köztük oroszul is. így aztán megér­tethette velük, Kabulba szeretne menni. A tadzsikok mindenben segítették. Mutatták neki az utat. ellátták élelemmel, csak egyhez nem járultak hozzá. Hogy beléphessen a házukba. Náluk ez volt a szokás. Idegen nem lépheti át a küszö­böt. Nem maradt más hátra, a puszta földön kellett hálni. De Afganisztán nem a magyar Alföld, ahol éjjel fülemüle énekel, a hajnalban pacsirtaszóra ébred az ember. Mindenfajta kígyók, skorpiók mászkálnak a sziklák kö­zött, s jaj. ha megcsípik a kinthálót. De Kulcsár Antal nem azért élt már évtizedek óta Ázsiá­ban, hogy ne tudja, mikép­pen kell védekezni ellenük. — Birkabundából egy jó hatméteres kötelet varrtam magamnák, s mikor lefeküd­tem, körbekerítettem ma­gam vele. ’ — Csak nem az védte meg a kígyóktól? ' — De bizony az! Egyik Sem mert átcsúszni azon a köte­lén. Ha megérezték a sza­gát, nyomban visszafordul­tak. Én meg aludtam nyu­godtan. — Mitől féltek a kígyók? — Ott, azon a vad vidéken a birkák ki nem’ állhatják a csúszómászókat. Ha egyet is észrevesznek, csapatostul ron­tanak rá. Mentei^ széttépik. A levágott kar Varázslatos, titokzatos, ke­gyetlen Kelet... Jelzők töm­kelegé kavarog az ember fe­jében,/ajiogy hallgatjuk An­tal bátyapkat. Már az ötödik napja volt úton, mikor betért egy kis hegyi faluba. A főté­ren nagy csődület, középen egy fiatalabb férik Lopott, s ezé^ büntetés járt. Hárman ragadták meg, s még sikoltani sem volt ide­je, máris levágták-, áz -egyik karját. iioti Mellette egy üsben már zu­bogott a forró olaj, abba nyomták a vérző csonkot. Nyomban elállt a vérzés ... Ráviri'Hdf a nyolcadik nap is Afganisztán földjén, de az a nap nem .fázott szerencsét. Elfogták az ismeretlen fehér embert, s ' vjsszatoloncolták a határon’. Újra szovjet ke­zekbe került. A „jutalom": újabb több éves börtön, majd teljesen váratlanul Kárpátalján jelö­lik ki a kényszerlakheiyet. Az egykori pilótának még ott voltak a térképről ismert földutak a fejében, nem is tudott sokáig ellenállni a csá­bításnak. Újra Munkácson Fél évig élt Munkácson, ahol összehozta a sors régi jó cimborájával. Gajdos Ferenc, egykori tartalékos hadnagy- gyal, pilótatársával. — No, hát az én Feri ba­rátom nagyon sokat segített nekem. Főztek, mostak rám, szép volt újra minden, de a szökési tervemről azért még nekik sem beszéltem. Jobb is volt ez így, nem hoztam bajt a fejükre. Mert Bereg­szász alatt sajnos megint el­fogtak. visszavittek Mun­kácsra. Onnan Ungvárra szál­lítottak, ott ítéltek el, há­rom esztendőre. — Mikor volt ez? — Nyolcvanegyben. A lem- bergi börtönben le is töltöt­tem a büntetést, 1984. már­cius 6-án szabadultam. Hát . . . a szabadulást már úgy ért­sék, hogy visszazsuppoltak a Jeniszej mellé, Mlnúszinszbé. — Mondjon már valamit' errő a Minuszinsz nevű vá­rosról. gek, a nyarak forrók. Tavasz, meg ősz alig van, de megte­rem ott minden. Nekem is volt egy kis házam, a Jenyi­szej egyik mellékága ott folyt el a kertem alatt. „ munkás voltam, megéltünk. Tartottunk jószágot, disznót, libát, pulykát, mint minden rendes ember. Még a hazaindulás előtti na­pot is ledolgoztam becsület­tel. A seprűt azt elhajította, de a többi szerszámmal le­számolt rendesen a-vállalat­nál. Kezet fogott mindenki­vel, majd estére átballagott a legjobb barátjához, Alekszej Vaszilovics Zsakovhoz. A szovjet hadsereg egykori re­pülőstisztje megölelte, és sok-sok boldog évet kívánt. Boldogabbat, mint az eddi­gi negyvenhat esztendő volt. Balogh Géza (Vége) — Tegnap azt mondta, volt egy élettársa is. — Volt. . . egy száműzött ukrán asszony. Majdnem har­minc évet éltem vele. Vagyis^ hát. .. tán még tizet se, mert vagy lágerben ültem, vagy éppen szöktem valamerre. — Miből éltek? — Dolgoztam én kérem! Ott én már teljesen szabadon éltem ..., már paszportom is volt, csak hát nyugdíjat nem kaptam persze. Takarító­/ Kulcsár Antal három na­pot töltött ezúttal Nyíregyhá­zán, s nemcsak nappal, de éj­jel is mesélt és mesélt az éle­téről. A hihetetlen kalandok­ban bővelkedő élettörténe­te az Üj Idő kiadásában ha­marosan könyv alakban is megjelenik. A két szerző Csendes Csaba a Képes Új­ság és Balogh Géza a Kelet- Magyarország főmunkatársa./ Akinek joga is van •• v t • Rekvirált élelmiszer Import szalmonella — írtuk nemrég lapunkban, ar­ra utalva, hogy a kishatármenti forgalomban mind gyakrabban kerül be hozzánk olyan húsféle, illetve más élelmiszer, amely gyakran okoz vagy okozhat ki- sebb-nagyobb betegségeket. Az említett cikkből az is kiderült: a KÖJÁL nem sokat tehet. Szakemberei leg­feljebb figyelmeztetnek a veszélyre, de megakadályoz­ni sajnos, nem tudják azt. Más a helyzete a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Ál­lategészségügyi és Élelmi­szerellenőrző Állomásnak, amelynek nemcsak hatósági jogosítványa, hanem megfe­lelő eszközrendszere is van a tiltott húsforgalom meg­akadályozására, s ily módon a súlyos fertőzések meg­előzésére. Nincs könnyű dol­guk. Amint azt dr. Hajdú Bertalan igazgató főállator­vostól megtudtuk, a problé­ma igencsak összetett, a megoldása még csak nem is remélhető a lakosság felvi­lágosítása nélkül! Ha megtalálják — elkobozzák — Az utóbbi egy, másfél évben tapasztaljuk, hogy el­terjedt a határon áthozott nyershúsok, illetve a húské­szítmények árusítása. A me­gye különféle KGST-piacain ezért is vezettük be azokat a razziákat, amelyeken egyre többször találunk nyers ser­tés- és marhahúst, kolbászt és egyéb bizonytalan ere­detű húskészítményeket. A megyei főállatorvos be­számolójából az is kiderül, hogy áz illegálisan áthozott élelmiszerek komoly ve­szélyt jelentenek azoknak az egészségére, akik azokat meg­veszik és elfogyasztják. Az elővigyázatosság igencsak indokolt. Az illegálisan -át­hozott nyershús és húskészít­mény komoly közegészség- ügyi, állategészségügyi ve­szélyt jelent, amire nem ma­gyarázat az sem, hogy az eset­leges kórokozók a főzés fo­lyamán elpusztulnak, mert nem pusztul el, a nyers ter­mékek fogyasztása pedig a főállátorvos szerint egyene­Tiszta forrásból-----------------------------------------------------------------------------------------:--------------------------------------------:-----------------—« A «Jenyiszej a kert alatt — Hát mit mondjak . .. ? Olyan nagy lehet mint Nyír­egyháza, vagy nyolcvanezren élnek benne. A telek hide­Tiszta rozmaringszál ez az erdő mondd el édes rózsám kit szeret ő ... Száll, száll a jókedvű ének a Tisza partján lévő fa­házak között, tekeredik. kanyarodik a jókedvű nó­ta, a magas nyárfa tete­jéig is eljut. Dalos kedvű fiúk és leá­nyok adtak randevút egy­másnak Tivadarban, hogy részt vehessenek a népzenei vándortáborban. Mielőtt bárki másra gondolna, a tábor vidám lakói kisisko­lások. és azért jöttek el ebbe a romantikus környe-. zetben lévő tíznapos tábor­ba, hogy - szép népdalokat tanuljanak meg citerán, fu­rulyán, vagy éppen a közös éneklés örömét ízlelgessék. Telkibánya és Füzérrad- vány után az idén ez a szép beregi Tisza-parti község adott otthont táborában mintegy száz gyereknek. A szabolcsi, borsodi és buda­pesti fiatalok mellett az idén először Beregszászból is érkeztek vendégek, mint­egy húszán ruccantak át a határon túlról tíz napra, hogy á gyönyörű magyar népzene forrásából merítse­nek. A többieket is hasonló szándék vezérelte ide, no meg az, hogy különböző hangszerekkel ismerkedje­Citerázók csoportja.. nek, vagy még jobban megtanuljanak muzsikálni. Szabó László táborvezető tájékoztat a tábor munkájá­ról, a napi kétszeri pró­bákról, a hangulatos tábor­tüzekről, na meg a jóked­vű esti kötetlen nótázások- ról. Tartalmas időtöltés, hasznos és hangulatos va­káció. Az udvaron kis csoportok­ra oszlanak a vidám fiata­lok. Az egyik helyen citera- szó hangzik. A másikon fu- rulyások kanásznótát ta­nulnak, a harmadikon pe­dig népi táncosok próbálnak egy szatmári táncot. Az sem baj, ha valaki a másik hangszeréhez kap kedvet, mert azt is ki lehet próbál­ni, a felkészült zenészveze­tők szívesen tanítanak bár­kit, bármikor, csak vállal­kozó kedvre van szükség. A délelőtti kétórás próba után szabadfoglalkozás. Irány a Tisza, jó megmár­tózni a hűs habokban. Az ebéd után újabb pihenő, s délután ismét a próbák. Az udvaron egész nap bábké­szítés folyik, fő a kreativi­tás, akinek kedve szottyan bábozni, az bábut fabrikál, a tanárnénik szívesen meg­tanítják erre. Holnap egyéb­ként kirándulónap, beregi szatmári útra indulnak a táborlakók. Mészáros Béla táborala- pitó elmondja azt is, hogy valamelyik nap igazi kézi aratáson vesznek majd részt, ahol a mindennapi életmóddal ismerkednek. Bi­zonyára hangulatos lesz a régi időket idéző néhány órás munka, csakúgy, mint a július 8-i — vasárnapi — tábori záróhangverseny, amelyre a tivadariakat és minden érdeklődőt szívesen vendégül látnak, (bodnár) sen istenkisértés. Az esetle­ges fertőzés annál is súlyo­sabb lehet, mivel állatról az emberre terjedő betegsége­ket is okozhat. — Még elgondolni is ret­tenetes, mi történne egy esetleges súlyos fertőzés esetén, aminek során nem­csak a húst "vásárló embe­rek, hanem akár az egész megyei állatállomány is ve­szélybe kerülhet. Indakoll szigor Ezért is indokolt a szigor, amellyel az Állategészség­ügyi és Élelmezésellenőrző Állomás szakemberei, il­letve a MÉM az árusítók­kal és vásárlókkal szemben egyaránt fellép. A megyé­ben kialakult helyzetet lát­va azonnal kapcsolatot ke­restek az Országos Vám- és Pénzügyőrséggel, valamint a Legfőbb Ügyészséggel is, s mindkettőtől szigorú intéz­kedéseket kértek és kaptak. Ennek értelmében a szabad- forgalomban a turisták ál­tal áthozott és árusított élel­miszert azonnal elkobozzák, s megteszik a szükséges in­tézkedéseket, amelyeknek sikerében a rendőrség köz­reműködése is segít. Az elkobzott húst azonnal toxikológiai, speciális vizs­gálatnak vetik alá, tisztáz­zák, hogy a levágott állat nem szenvedett-e valamifé­le betegségben, a turista nem hurcolt-e be hazánkba bármiféle fertőző betegsé­get. MlkQlüflk nem megy... A hatóságok szigora azon­ban nem sokat ér a lakosság fegyelmezettsége nélkül. Az ellenőrzés, elkobzás helyett sokkal eredményesebb és egyszerűbb is lenne, ha nem vásárolna senki ezekből a bizonytalan ^redetű, a ha­zainál olcsóbb, de' igen sok veszélyt rejtő élelmiszerek­ből. Az illetékesek nem győ­zik elégszér hangsúlyozni, s szórólapokon, plakátokon felhívni a figyelmet arra, hogy semminemű, turistáktól eredő élelmiszert ne vegye­nek és ne fogyasszanak! A határátkelőhelyeken is szi­gorítják az ilyen jellegű el­lenőrzéseket, s akinél gya­nús eredetű élelmiszert, il­letve nyershúst találnak, azt visszaküldik a határról. A hozzánk érkező — legyen az bármelyik ország polgára —, ugyanis saját szükséglete­ire is csak iparilag feldolgo­zott élelmiszert hozhat. Kovács Éva Miújság, Vasárnapi líjság? Eső veri ócska Ladám szél­védőjét, miközben Vásárosna- mény felé autózom. A kíván­csiság hajt, miről beszél Győry Béla, a Vasárnapi Új­ság főszerkesztője, a helyi ér­telmiségi klub rendezvényén. A találkozót hét órára hir­dették, jó húsz perccel koráb­ban érkezem. A művelődési központ előcsarnokában csak a portás néni, s néhány beszélgető fiatalember. Talán rossz helyre jöttem? Nem. Hét óra előtt néhány perccel jönnek az érdeklődők. Okét sem az eső, sem az egy óra múlva kezdődő focimeccs sem tartotta vissza. Győry Béla bevezetőjében szólt a Vasárnapi Üjság lét­rejöttének körülményeiről, a gazdaságról, a politikáról, az újságírásról, magyarságunk­ról. 1987-ben egy szórakozta­tó, pihentető, csevegő műsort akartak csináltatni a rádió­ban, ami pótolta volna a va­sárnap meg nem jelenő napi­lapokat. Nos, nem egészen ilyen lett a Vasárnapi Újsáf;. Részben azért, mert akkorra az emberek már felismerték, hogy a fejük fölött döntöttek évtizedeken át — Az utóbbi 4—5 évtized történelmi tényeiről előbb csak suttogtak, majd nyíltan beszélni kezdtek. Hogyan le­het mindezt nyilvánosság elé tárni? A műsor szerkesztői kiötlötték: a civil embereket kell beszéltetni. S ők meg­nyíltak, mesélni kezdtek az íratlan történelemről, arról, amit megéltek, átéltek. Egy- re-másra jelentkeztek, hogy elmondják életüket, érzései­ket, hogy emlékezzenek. S ta­pasztalhattuk: hazugságban éltünk, erre tanítottuk gyer­mekeinket. A Vasárnapi Űjság fogad­tatásáról, kulisszatitkairól a találkozó után beszélgettünk. — Mitt jelent a főszerkesz­tő számára egy ilyen össze­jövetel? — Elsősorban konzultációt, közvetlen kapcsolatteremtést a hallgatósággal, de gyakran merítek ötletet, témát is az elhangzottakból. — Kissé korán kezdődik a műsora. — Eleinte sokan tiltakoz­tak a korai kezdés miatt, de a rádió vezetése nem óhajtot­ta a változtatást. Így is több mint másfél millióan hallgat­ják egy-egy adásunkat. Re­mélem, sikerül elérni, hogy vasárnap délután megismé­teljük a reggeli műsort. — Gondolom, a szerkesztő­ségnek az elhangzott anyagok miatt összeütközései is vol­tak . . . — A hivatal részéről a fe­gyelmezés, a felelősségre vo­nás gyakran nem maradt el. Legutóbb az év elején része­sültem „legutolsó szigorú megrovásban” a nagy vihart kavart Csurka-írás miatt. — Szókimondóbb világunk­ban meddig van jövője a Va­sárnapi Újságnak? Mondhat­juk-e, hogy hamarosan betöl­ti feladatát, vagy továbbra is szükség lesz rá? — Valóban, ma már bátran bírálhatunk. Én a hovatarto­zásról beszélek inkább. Ez magyar műsor, magyar szel­lemmel, szellemiséggel, eb­ből a típusból viszont nincs túl sok. — Nem fél attól, hogy a sovinizmus, és nem a hazafi­asság bélyegét sütik önre, s a műsorára? — A hazafi jogot véd. A so­viniszta jogot sért. Én nem sértem senkinek a jogát. Mi­ért kellene szégyellnünk a magyarságunkat? Kováts Dénes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom