Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-30 / 177. szám

1990. július 30. Kelet-Magyarország 5 KÖSZÖNŐLEVÉL SZATMÁRNÉMETIBŐL Félmillió a romániai magyaroknak Szatmárnémeti egyik óvo­dájában módszertani csopor­tot alakítanak ki, s ehhez megyénk is hozzájárul a Vö­röskereszt közreműködésével. Ebben az óvodában a ma­gyar nyelvű oktatást fejlesz­tik. E hírhez kapcsolódik, hogy ezen a nyáron külön­böző korú szatmárnémeti fi­atalok több csoportban me ­gyénkbe jönnek táborozni. A táborozásokat a Vöröskereszt megyei (és néhány városi) vezetősége mellett az MDF, a Fidesz, a görög katolikus egy­ház és a pedagógiai intézet is segíti. Köztudott, hogy a románi­ai forradalom után hazánk­ban igen sokan adakoztak az erdélyi magyarok megsegíté­sére. Azt már keevesen tud­ják. hogy a mi megyénk üze­mei. intézményei és állam­polgárai különösen sok. az országos átlagnál jóval több adományt juttattak át a ha­táron. Az adományokból egy félmillió forintos alapot hoz­tak létre a szatmárnémeti fiatalok támogatására. A Vö­röskereszt megyei vezetősége ebből a pénzből különböző szemléltetőeszközöket, búto­rokat vásárolt az említett óvodának, az összeg felhasz­nálásával segítik a szatmár­németi óvónők magyar nyel­vű oktatását is. A tárgyi se­gítség a közelmúltban meg­érkezett, ezt egy udvarias le­vélben köszönte meg a Vö­röskereszt megyei vezetősé­gének Papp Eszter, a szat­márnémeti óvodák szaktan- felügyelője. A szatmárnémeti fiatalok egy csoportját nemrég a Nyíregyházi 1. sz. Általános Iskola fogadta. A fehérgyar­matiak vendégcsoportját Nagyhódosra vitték táboroz­ni. A közeli napokban Tisza- vasváriban a helyi szerveze­tek vendégeként táborozhat­nak szatmárnémeti fiatalok. A táborozok ellátását segítet­ték. illetve segítik az emlí­tett 500 ezer forintos alapból. (n. 1.) Itt a 112771 Bár a tanévkezdés még egy kicsit odébb van, több szü­lő már azon töri a fejét, hogyan tudná minél zökkenőmen­tesebben bevásárolni gyermekeinek az iskolába szükséges holmikat. A tanszerellátással, iskolakezdéssel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat mondhatják el ezen a héten ol­vasóink a 11-277-es telefonszámon, vagy írhatják le levél­ben (cím: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5.) Cservenyák Katalinnak, a belpolitikai rovat munkatársának. Illés Lajos életmódváltása A hangnemről m*an nekünk egy de- y mokratikus parla­mentünk. No, az, hogy aktuális legyek, éppen olyan, mint a lab­darúgó világbajnokság. Van keménység, vannak cselek, gólok, még köp- ködés is akad, igaz, egye­lőre csak szavakban. És mi nincs? Igazi játék! Ha már így hasonlíta­nak egymáshoz, javasol­nám tisztelettel, hogy a hosszadalmas és meddő parlamenti vitákat is fo­cimódszerekkel döntsék el. Rúgjanak egymásnak a szembenálló felek tizen­egyeseket. Nagy a Kos- suth-tér, elfér ott egy kapu. Csak a hosszabbítást, azt be ne vezessék ... (if) HÍDVERŐK. Nyíregyháza központjában, az Er-patakon újabb híd építését kezdte el a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat. A hídon át egy új garázssorhoz juthatnak majd el a gépkocsi-tulajdonosok. Képünkön a vasbeton tartókat készítik. (N. L. felv.) TISZAI DALLAMOK MEGALAKULT a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei cigány munkásszövetség he­lyi tagozata szombaton Dö­gében a művelődési házban. Az alakuló ülésen a szövet­ség megyei elnökének — Ko­vács Attilának — az előadá­sában programismertetése hangzott el, amelyben vázol­ta a szövetség feladatát, a munkahelyteremtésre, a ha­gyományőrzésre irányuló cél­kitűzéseit. A résztvevő 78 dö­géi lakosú cigány megválasz­totta a helyi szövetség elnö­kének Rózsa Gyula Sándort, míg titkárának Marinka Jó­zsefet. ORGONAHANGVERSENYT rendeznek a nyíregyházi református templomban augusztus 1-jén, szerdán es­te 7 órai kezdettel a nyíregy­házi tanárképző főiskola történelem szakos hallgatói táborának résztvevői és va­lamennyi érdeklődő számára. A hangversenyen közremű­ködik Gyülvészi János orgo­naművész. Folklórtalálkozó Tokajban Az érdekesség kedvéért a tokaji folklórtalálkozó meg­nyitása Szerencsen lesz. au­gusztus 10-én. este hét órá­tól. amikor is a Rákóczi úton táncos lábak vonulnak majd végig. Ezt követően a Vár színháztermében mutatkozik be az ungvári, illetve a moszkvai csoport. Tokajban másnap délelőtt a Kossuth téren színpadra lépnek már a magyar énekkarok, tánccso­portok is. köztük a Nyírpa- zonyi Áfész Népdalköre. s a Vajdobokori Tirpák Népzenei Együttes. A gálaműsor este nyolc órakor zárja a folklórfeszti­vált Tokajban. Bongósorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a július havi Bongó-sorsolás ki­húzott nyerőszáma: 3 921 477. A nettó nyereményösszegek a következők: A sorsjegy köz­vetlenül egymás melletti utol­só — 2 számjegye 77 70 forint, — 3 számjegye: 477 700 fo­rint, — 4 számjegye: 1 477 7 000 fo­rint, — 5 számjegye: 21 477 70 000 forint, — 6 számjegye: 921 477 700 ezer forint, — a sorsjegy száma 3 921 477 7 000 000 forint. ADJ VERT! A megyei Vörös­kereszt tájékoztatása szerint a héten a következő helyeken lesz véradás. Kedden Nyíregy­házán a Fidesznél, szerdán Bato- talórántházán a Mezőgépnél, csütörtökön Napkoron, pénte­ken ümbölyön. Keddi számunkból JSemesített babok Étkezési szárazbab fajtaje­löltjeit mutatja be az érdek­lődőknek 1990. augusztus 1- jén a Nyíregyháza Westsik Vilmos út 4—6 szám alatti központi épületének tanács­termében a Vetőmag Vállalat Nyíregyházi Kutató Központ­ja. Az intézetben folyó bab­nemesi tés helyzetéről tart előadást kóstolással egybekö­tött fajtaismertetés követi, majd a tenyészkertben is be­mutatásra kerülnek a külön­böző babfajták. A rendez­vény szerdán délelőtt fél li­kőr kezdődik. MI LESZ A FÖLDDEL? Nagyszabású vitafórumot rendez a Független Kisgaz­dapárt megyei szervezete augusztus 5-én (vasárnap) délután két órakor a nyírma- dai művelődési központban. Az új földtörvény tervezeté­ről Cseh Sándor országos al- elnök valamint Oláh Sándor országgyűlési képviselő tart tájékoztatót. Csillagvizsgáló Záhonyban? Erre a nem mindennapi • kérdésre igen lenne a válasz, ha a megvalósulás csak Bat­thyány Ferenctől. a záhonyi Newton 45 —„s” csillagászati szakkör vezetőjétől függne. A háromszintesre, kuDOlásra megálmodott. s ..Sextans” névre hallgató obszervatóri­umhoz pénzre van szükség. nagyon sok pénzre. Ezért fordul a szakkör nevében Batthyány Ferenc támogatást kérőén minden csillagászatot kedvelő magánszemélyhez, vállalathoz, szervezethez. Se­gítségükkel — talán — meg­valósul Kelet-Magyarország legnagyobb csillagászati lé­tesítménye. HALÁL AZ ALAGÚTBAN. Kü­lönös tragédiáról olvashattunk a Vasárnapi Hírekben. Egy hetven- esztendős mérki néni lányánál vendégeskedett Budapesten. Szombaton városnézésre indul­tak és a földalattit választották az utazásra. Az induló szerel­vényre a néni kivételével min­denki felszállt, ő azonban ott ma­radt a peronon egyedül. Szegény­ke leánya után indult a sínek kö­zött, és a következő szerelvény halálra gázolta a sötét alagút- ban. ELVESZETT A VASAROSNAMÉNY ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET Festék és háztartási bolt Nyírmada feliratú bélyegzője. A bélyegző használata 1990. július 25-től érvénytelen. (2580) Illés Lajos az Illés zenekar alapítója 46 év budapesti bel­városi élet után új életformát választott. Egerlövő község­ben telepedett le, mert fele­ségét az egyház erre a terü­letre irányította. A nagyhírű muzsikus, zeneszerző nem hagyott fel a komponálással, sőt a közeljövőben új zené­vel örvendezteti meg közön­ségét. CSERBENHAGYÓ gázolót ke- res a rendőrség! Szombatról va­sárnapra virradó éjszaka a 41. számú főúton ment az út szélén hazafelé két leveleki lakos, a 16 éves K. T. illetve L. J. amikor hátulról elütötte őket egy autó. A sofőr megállás nélkül tovább­hajtott. L. J. súlyosan sérült, ám K. T. sajnos belehalt sérülé­seibe. A rendőrség jelenleg olyan gépjármű után kutat, amelynek sérülése gyanús lehet. A RENDŐRSÉG A LAKOSSÁG SEGÍTSÉGÉT KÉRI Másfél millió a „zsákmány” GENE KELLY ISMÉT MEGNŐSÜLT, SANTA BARBARA, USA: Gene Kelly, a világhírű 77 éves amerikai filmszí­nész feleségével, a 36 éves Patricia Ward írónővel 1990. július 30-án, esküvőjük után. Szombaton, 28-án reggel meglepetés érte Kisvárdán a korán vásárolni igyekvőket a Szabolcs Áruházban. Az áru­házát zárva találták, a tejet és tejtermékeket, a kenyeret, a péksüteményt az utcán árulták. Betörtek az áruház­ba, ez volt a tömör hír. Az áruház végül kilenc órakor kinyitott. De nézzük a ténye­ket. Az áruház Várda étterem felőli részén az egymástól 30 centiméterre lévő betonpil­lérek között előbb a vasrácso­kat elvágva, majd a bukó ab­lakot felfeszítve hatoltak be az ismeretlen tettesek az áru­házba. Az elkövetők az egész áruházat bejárták. Az isme­retlen tettesek nagy mennyi­ségű élelmiszert, édességet, márkás italokat és cigarettá­kat, illatszereket, cipőket, ru­hákat és mintegy 30 db vi­deót, több autósrádi-magnót, wolkmeneket, rádiókat és más egyébb műszaki cikkeket tu­lajdonítottak el. A felbecsült kár értéke megközelíti a más­fél millió forintot. A rendőrség kéri azokat, akik 28-án reggelre az áruház környékén jártak és gyanús mozgást észleltek, vagy bár­milyen információt tudnak adni a betörésről, esetleg az eltulajdonított tárgyakról, azok mielőbb jelentkezzenek a rendőri szerveknél. A rend­őrség az ügyben tovább foly­tatja a nyomozást. (v. p.) • Egy kis gyakorlás a templomi orgonán. (Fotó: Kozma Ist­ván.) Az új életforma, amely sok- kötelességgel jár, például a juhok etetése, a porta kar­bantartása, az állatok ellátá­sa meghozta számára a tel­jes békét, nyugalmat, bará­tai, ismerősei nem kis irigy­ségére. Dem történt tömeges mérgezés A Budapesti Rendőr-főka­pitányság szombaton kiadott tájékoztatóját kiegészítve kö­zölte az MTI-vel, hogy a jú­lius 23-án ismeretlen körül­mények között mosólúggal szennyezett Kőbányai Vi­lágos palackozású sörösüve­gekben a korábbi hírekben említett pasztőrözött helyett nem pasztőrözött sör van. A mosólúgot tartalmazó ital arról ismerhető fel, hogy az üvegből kitöltve az ital hab nélküli és zavaros. Vasár­nap reggelig nem történt tömeges mérgezés, megbe­tegedés csak egy esetben volt. A rendőrség a vizs­gálatot folytatja. A Kelet-Tüzép Vállalat értesí­ti vásárlóit, hogy a baktalóránt- házi TÜZÉP-telep augusztus 1—1- ig, záhonyi TÜZÉP-telep augusz­tus 1—3-ig, tiszavasvári TÜZEP- telep augusztus 1—3-ig LELTÁ­ROZÁS MIATT ZARVA TART! I II Kelet Magyarország f­KÉPEK 30., hétfő JUDIT NAPJA A mai JUDIT nevünk a „Jehudith” héber névből szármázik, melynek jelenté­se: „zsidó nő”. A nevet a szépség, a titokzatosság és a borzalom keleti aromájá­val áthatott érzelem jellem­zi és ebben az ókori Judit- mondának van szerepe. Ez a szép özvegyasszony, ami­kor Nabukodonozor asszír király hadait Bethulia vá­rosának ostromára küldte, belopózott Holofernésznek, a sereg vezérének a sátrába. Amikor Holofemész aztán a bortól és a szerelemtől ki­merülve álomra dóit, Judit levágta a fejét. A vezér vé­res fejét a sátra előtt ma­gasra tartó asszony a tá­borban olyan rémületet keltett, hogy az ostromlot- tak szét tudták verni az asszír sereget. Várható időjárás ma estig: Folytatódik az igen meleg, túlnyomóan napos, száraz idő. A déli,, délnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet ma reggel 12, 17 fok között, hétfőn kora dél­után 30, 35 fok között alakul. Áramszünet! Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy az alábbi he­lyeken és időpontokban áram­szünet lesz! 1990. augusztus 2, 3- án 7 h-tól 15 h-ig: Cifrafasor, Fé­nyes út, 1990. augusztus 6, 7-én 7 h-tól 15 h-ig: Siposbokor, Nagycserkesz, 1990. augusztus 6, 7, 8-án 7 h-tól 15 h-ig: Makaren- kó út területén. Kérjük a lakos­ság szíves megértését. TITÁSZ Nyíregyházi Kirendeltség. (2585) Megér egy mosolyt ' ___________I________J — Számos asszony bi­zonyíthatja. hogy a kí­váncsiság férfitulajdon- ság. — Miért? — Szép számmal van­nak ugyanis olyan fér­jek. akik evés után el nem múló kíváncsisággal tudakolják, mit ettek tu­lajdonképpen. Olvasószolgálat Ilirek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (12) 11-277. Délutáni és esti Hírügyeletes: TAPOLCAI ZOLTÁN Eseményhírck 17 órától lapzártáig: _________(42) 15-124.

Next

/
Oldalképek
Tartalom