Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-26 / 174. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. július 26. A szellem szolgálata Haldokló együttesek Megszűnik a pávakör, —panaszkodik X. és keserűen legyint. Nem ő az egyetlen panaszkodó. Naponta jön a hír: ez vagy az a pávakör, énekkar, tánccsoport, zenekar, hagyományőrző együttes, irodalmi színpad befejezte vagy legalábbis felfüggesztette működését. Nincs pénz. Pénz? * Fenntartó nincs, vállalkozó. Biohumusz Afrikába Magyarok dán szemmel Mert az utóbbi években különösen falvakban és kisvárosokban ezek a csoportok a gazdasági szervek támogatása, szponzorálása nélkül nem működhettek volna. Autóbuszt, pénzt adott, ruhát vett a termelőszövetkezet, a vezetőt fizette az ÁFÉSZ, hiszen a művelődési házak, klubkönyvtárak soha nem voltak gazdaságilag annyira stabilak, hogy ne lett volna szükség erre a támogatásra. Átmenet, érték nélkül? És most? Amikor a termelőszövetkezetek és ÁFÉSZ-ek további léte, működésük gazdasági feltételei ennyire bizonytalanná váltak, törvényszerű a reakció is: elsőként a kulturális célokra fordított költségeket csökkentik. Vagy talán nem is csökkentik, hanem az adott gazdasági-politikai helyzetben nem kívánnak együttesek szponzorálásával foglalkozni. Létükért, megmaradásukért, a tagságért próbálnak küzdeni. A nagy társadalomátalakításhoz, rendszerváltáshoz képest ez a gond másodlagos. Egyesek szemléletében talán harmad- vagy sokad- lagos. Mit számít egy énekkar, egy tánccsoport, amikor a föld mozdul a talpunk alatt és az ég a fejünk felett?! Tényleg, mit is számít? Nevetséges lenne, ha most elkezdeném bizonygatni, mit szolgálhat egy kultú- rális csoport. Az emberi érzelmeket, már pedig minden gazdasági és politikai változásnak egyetlen tárgya lehet: az ember. Szó sincs arról, mintha azt hinném, hogy a most alakulóban lévő társadalom kevésbé ember- és értékcentrikus, mint az előző. Ellenkezőleg. Egyszerűen és pusztán arról van szó, hogy o praktikus gazdasági és politikai események kiszorítják a támogató gazdaságok közvetlen látóköréből ezt a témát. Ha újra rend lesz a társadalomban és a gazdaságban, ha a rendszerváltás befejeződik, bizonyos, hogy az új önkormányzatok, az új gazdasági közösségek, érdekvédelmi szervezetek, önkéntes szerveződések felkarolják és támogatják majd az élet kulturális szféráját is. De mi lesz addig? Még hibáztatni sem igen tudom a gazdasági egységeket. Igaza van H. G. Wells- nek: „Az eszmények nem tartoznak a legkönnyebben kezelhető vagyontárgyaink közé, sőt sokszor egyenesen bajokká válnak.” Már pedig ezek az együttesek, csoportok egyfajta emberséges eszményt, etikai-esztétikai értékhez kötődő szellemiséget képviseltek. Amikor a termelés alapját jelentő földről, gépekről, épületekről van szó, kinek jutna eszébe a népművészetet őrző pávakor, a közösséget építő énekkar vagy a modern művészeti szemlélet első lépéseit érvényesítő irodalmi színpad léte? Ha majd az egyének Tapasztalatból tudom, hogy a fejlett polgári társadalmakban az amatőr szintű együtteseket a tagok tartják fenn. ök áldoznak ruhára, utazásra, ők fogadják a Keletről. érkező együtteseket s nemcsak szállást és kosztot adnak nekik, hanem szerete- tet is. Csakhogy nálunk még ennek sem a gazdasági, sem a szemléleti feltételei nincsenek meg. Az emberek — nagyon kevés kivételtől eltekintve — nem élnek azon az életszínvonalon, hogy áldozni tudnának énekre, táncra, versre, közösségre, örülnek, ha élnek. És nem termelődtek még ki azok a magánvállalkozók sem, akik rendszeresen támogatnák ezeket az együtteseket, noha alkalmi segítség már jelentkezik. És nem szabadult fel az asszonyok munka- és szabadideje, hogy afféle társadalmi tevékenységként, de ingyen gazdagítsák az ilyen együttesek támogatásával háziasszonyi életüket. Egészen pontosan: az egyénekben, belsőleg még nem alakult ki az az igény, ami társadalmi bázissá válhat. Vagy akikben ez az igény megvan, anyagilag nem állnak úgy, hogy menedzserek, szponzorok lehessenek. Valaha főként falvakban és kisvárosokban működtek olyan önszerveződő csoportok, (pl. gazdakörök, olvasókörök, egyesületek,) amelyek természetszerűen váltak a hasonló kisközösségek gazdáivá. Ez a folyamat nálunk is megindult, majd megállt. A kulturális, szellemi karakterű egyesüléseket felváltották a politikai és gazdasági karakterűek s még nem látszik a visszatérés a szellem javaihoz. Igaz, a gazdakörök mozgalmát most kezdik újjászervezni s ennek szellemi háttereként talán a népfőisB. János, a nyíregyházi City taxi gépkocsivezetője a megye- székhelyen volt szolgálatban, s úgy tervezte, éjfélkor megy haza. Húsz éra körül a központjukba hívás érkezett, miszerint „Nagy” névre Szakoly központjába taxit kémek. B. János Wartburgjával a községbe vagy 20 perc múlva érkezett meg. Szakoly centrumában látta, hogy a kocsmánál négy férfi álldogál, és italozik. Kérdésre elmondták, a taxit ők rendelték. — A négy cigány beült az autóba — mondta Meszesén Ferenc rendőr százados, a Nyírbátori Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. — Egy a sofőr mellett, hárman pedig a hátsó ülésen foglaltak helyet. Közölték: Encsencsre akarnak utazni, de a földúton, mert az rövidebb. Egy dűlőúton körülbelül 3 kilométert haladtak, amikor az egyik utas szólt: álljanak meg, mert ki kell szállnia. B. János a kocsit lefékezte és megállt. Ekkor az egyik hátul ülő alak B. János fejét a hajánál fogva hátra húzta, majd a torkához kést nyomott, s azt mondta: „Vége a játéknak. Ha jól viselkedsz, nem lesz probléma, de ha nem, véged!’'’ kólák is megindulnak. Ezek már közösségek lehetnek, amelyek természetesen igénylik a kulturális javakból való alkotó értékű részesedést, azaz a közvetlen közreműködést. Ki és hogy segíthet? Mindenekelőtt azt kellene általánossá tenni a közvéleményben is, a működő csoportok tagjainál és fenntartóinál is, hogy ezek az együttesek valódi, jelentős értéket képviselnek, amely magasabb szintű, mint a közvetlen politikai vagy pártérdekek, épp azért, mert általános, mert az esztétikumnak és az örökké élő közösségben gyökerezik. Ezt elhitetni most nem könnyű. De a megőrzés és megmaradás alapfeltétele. Ha a csoportokban és a fenntartókban a megtartási és megmaradási igényt felébresztettünk, akkor az új társadalmi és gazdasági szerveződések képviselőinek be kell szivárogniuk ezekbe a csoportokba. Szükség van ar- ra\is, hogy újra és újra ösztönözzük a gazdasági vezetőket: ne szüntessék meg a támogatást, ne hanyagolják el a segítséget. A régi gazdasági szervezetek továbbélését. általános értékük reális megméretését szolgálja, ha a szellem javainak terjesztésében is közreműködnek. Bizonyos vagyok benne, hogy a meglevő szerény anyagiak újraelosztása, az önkormányzati és jelenleg működő gazdasági szervek közötti jobb együttműködés segíthet a fennmaradásban. A gépkocsivezetőnek a két ülés között hátra kellett másznia, de eközben a kést az oldalához tartották, valamint a ruhájánál fogva húzták. Közben a kiszállt fickó előre ült, a másik pedig az autót vezetni kezdte. így Encsencsre értek. A támadók a kocsi kesztyűtartójából 6—7 ezer forintot kivettek. Az encsencsi cigánytelepen egy ház előtt megálltak, ahonnan a támadók egy lányt el akartak vinni. Előzőleg B. Jánost kioktatták: ha odaérnek, és valamennyien kiszálltak, akkor mondja azt: ő rendőr. A háznál kiszálltak, s az egyik férfi a kést a taxis oldalához, vagy a hátához nyomta. Fenyegetőztek: „Ha a családodat még látni akarod, viselkedj jól.” A gépkocsivezető a parancsnak eleget tett, vagyis az épületből kijövő asszonnyal közölte fogvatartói kérését. A nővel együtt egy fiatalember is — kezében husánggal — odajött. Igen agresszívek voltak, azt mondták: a keresett lány nincs náluk. — Ezután megint a Wartburgba ültek — folytatta a történetet a bűnügyi osztály vezetője —, s Nyírbátorba mentek. Ott a rablók inni akartak. Egyikük a Kakukk étterem közelében italt Két éve forgatják, érlelik a kaliforniai vörös giliszták a biohumuszt, melyből az első szállítmány nemrég indult el a dél-afrikai biokertészetekbe az orosi Váci Mihály Termelőszövetkezetből. Képünkön a csomagolás előtti rostálás és a giliszták. (Balázs Attila felvétele) Egy idő óta fájdalmat okoz nekem a lapban megjelenő filmlevelek olvasása. Az keserít, hogy sokszor nem láthatom azokat az alkotásokat, amelyekről a kritikus ír. Például a Berlin fölött az ég, vagy a Babette lakomája nem került egyetlen nyíregyházi mozi vetítővásznára sem. Pedig az előbbinek a rendezője, Wim Wenders már klasszikusnak számít a filmszakmában. Az utóbb említett mű szintúgy nevezetes. Tavaly a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat nyerte. Merthogy dán film. Csakúgy , mint a Cannes-i nagydíjas Hódító Pelle, amit egyetlen egyszer lehetett látni nálunk, a Hu- szárik Zoltán Filmklubban. Szerencsésnek érzem magam, amiért húszegynéhány kóbor mozirajongóval egyetemben végignézhettem ezt a csodaszép. felnőtteknek is szóló mesét a szegény fiúról, aki elindult, hogy meghódítsa a világot. . . De régi jó világom méltatlanra vált. Ezen a nyáron már szerencsém sincs. Júniusban csak a Cinema Paradisóra tudtam azt mondani: ez nem egy a tucatból. Periférián érzem magam. Nem szociológiai értelemben. Állásom, szak- képzettségem. lakásom van. Videóra mór nem telik, így nem rendezkedhetek be mozgóképpel való önellátásra. Nem tehetem meg azt sem. hogy úgy járjak nagyobb helységekbe ebbéli igényeimet kielégíteni, ahogy még félreesőbb tájakra születettek ruháért, cipőért indulnak a városba. Milyen gyámhoz fordulhatok, ha szorongást érzek az ország hetedik legnagyobb városában amiatt. hogy valakik úgy gondolnak rám, mint igénytelen kis vidékire? venni kiszállt. Ekkor a taxist az első ülésre ültették, mert úgy látták, az étteremtől messze vannak. Utasították: „hajtsunk közelebb.” Ügy is volt, de B. János hirtelen kiugrott az autóból és futva a tér felé menekült. A késes férfi követte, de vagy 10 méter után lemaradt. B. Jánost a parkban tartózkodó fiúk közül valaki a kocsijával a nyírbátori rendőrkapitányságra vitte, ahol a taxis elmondta a történteket. A „menekítő” kocsival két egyenruhás rendőr B. Jánossal együtt rögtön Nyírbátor központjába ment, ahol a taxiból italvásárlás céljából kiszáut fiatalembert meglátták. Mellé kanyarodtak, s elfogták. Mire a taxihoz értek, a másik három személynek nyoma veszett. Molnár János alhadnagy elmondta, hogy az elfogott férfi közölte: a taxit nem rablásl, hanem csupán kocsikázást szándékkal hívták, meg azért, hogy Encsencsről egy lányt elhozzanak. Azt viszont előzetesen megbeszélték, hogy a gépkocsivezetőt erőszakkal a volán átadására kényszerítik. Egyébként a taxi sebességváltóját tönkretették. Az ügyben a nyomozás, Uletve a vizsgálat tovább tart. A másik három személy kilétének megállapítása és kézrekerítése érdekében megtették a szükséges intézkedéseket. Cselényl György A közelmúltban egy dán professzor előadássorozatot tartott Nyíregyházán. A több napos itt-tartózkodása során egy szabolcsi hölgy kalauzolta, aki az egyik alkalommal a professzort meghívta a saját otthonába. A családnak van egy kis szőlőföldje. — Miért dolgozol annyit a szőlőben, a bort nincs pénzed megvenni? — érdeklődött a dán férfi. — A bort nem én iszom meg, hanem eladom — mondta a nő. — Ha a bort nem te iszod meg, akkor miért termesztesz szőlőt? — hangzott a következő kérdés. — Azért, hogy értékesítsem, és legyen pénzem — így az asszony. A prof. szemöldöke a csodálkozástól magasra húzódott, majd azt vetette fel: — Miért nincs pénzed, nem kapsz fizetést? — De kapok, csak abból nem tudok megélni, ezért azt szőlő- és borárulássaí ki kell pótolni — magyarázta a házigazda —, de a dán úrnak ez magasnak bizonyult. (Valljuk be őszintén, ezt mi is csak kényszerűségből értjük.) * * * A professzor egyszer megjegyezte: itt minden szervezetlen. Például az asszonyok a boltban miért állnak mindennap sorba? Náluk a nők hetente egyszer vásárolnak, s nem sorakoznak nap mint nap. Ahelyett napoznak, olvasnak, a gyerekkel foglalkoznak ... Magyarországon ez azért lehet így, ahogy van, mert az emberek az idejükkel nem tudnak gazdálkodni, s az életüket nem szervezik meg. (Hát, nem tagadhatjuk, ebben van valami, no meg a körülmények .. . ) * * * A professzor egy hölgyet megkért arra, hogy valamelyik intézménynél egy ügyet telefonon segítsen neki elintézni. A hölgy tárcsázza a számot, de az — mivel foglalt — nem jelentkezett. Hívta még egyszer, de az eredmény ugyanaz. A percek telnek ... — Próbálja meg a másik számon — veti közbe a dán. — Csak egy száma van — mondta az asszony. A professzor arcát a dühvei kevert sajnálat szinte eltorzította. * * * A terembe — melyben cl professzor előadást tartott — idegenek többször benyitottak. A harmadik bekukkan- tás után a dán férfi kívülről egy táblát helyeztetett az ajtóra a következő felirattal: „Nyitogatással ne zavard a munkát!” Ennek ellenére valaki megint benyitott, s benézett. A prof. megkérdezte a jelenlévőktől: ezek vakok? Nem látják a táblát, vagy nem tudnak olvasni? — Nem arról van szó — nyugtatgatták hallgatói. — A magyar ember már ' csak ilyen. Nem hisz senkiben és semmiben. * * * A dán férfi azt sem érti, hazánkban miért építenek akkora családi házakat, melyeknek a fele is elegendő, sőt nagy lenne. Szerinte minden embernek egy szobára van szüksége, meg a tudatra, hogy az az ő birodalma. ( Ha belegondolunk, ezzel sem nagyon lehet vitatkozni.) Cselényi György Bényei József Kisvárdán a Várda étterem teraszát még az elmúlt év őszén kibérelte a Telecoop, azzal, hogy ott 1989 karácsonyára nyugati személygépkocsikat árulnak. A teraszt annak megfelelően megerősített kerítéssel vették körül, mely közel 300 ezer forintba került. Az „oroszlánketrec” még most is üresen áll. Vajon meddig még? (vincze) R. Gyüre Ágnes „Vége a játéknak” A taxis rémes éjszakája VÉRFAGYASZTÓ DOLGOK TÖRTÉNTEK JŰLIUS 23-An 2i Óra körül nyikgelse hatArAban. de NÉZZÜK SORJÁBAN... PERIFÉRIÁN
