Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-14 / 164. szám
1990. július 14. || Kelet a Iragyarország hétvégi melléklete 9 Javak elkótyavetyélése Mi történjen a kábeltévékkel? Az üzlet megköttetett. Az egyik fél eladta azt, amihez szigorúan véve semmi köze, a másik cserébe nem adott semmit. A politikai harcok közepette a figyelem átmenetileg elterelődött a városi, más néven helyi közösségi, de általában csak kábeltelevízióként emlegetett intézményekről. Természetesen a szélcsend csak átmeneti volt. A stúdiókat, akár elismerik ezt jelenlegi vezetői, akár nem, politikai döntés hozta létre. Egy ideig a pártközpontban mereven elzárkóztak az ellenőrizhetetlennek és éppen ezért nagyon veszélyesnek ítélt tömegkommunikációs eszköztől. Majd fejedelmi gesztusként megajándékozták a lakosokat az európai szórakoztató műholdas adások vételének lehetőségével, és ehhez kapcsolódóan a kis közösségek életét látszólag legdemokratikusabban bemutató helyi stúdiókkal. A beruházás természetesen döntő mértékben lakossági hozzájárulásból valósulhatott meg, ám a berendezések egy-két kivételtől eltekintve az állami tulajdon valamilyen formájában maradtak. Van, ahol a tanács vagy az IKV, másutt erre a célra alakult kft. gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Ez utóbbiak tisztázása azért fontos, mert a városi televíziókat újabban egy frissiben felbukkant szervezet vásárlásai osztják meg: a Macro-Vision Telekommunikációs Hálózatszervező Kft. a stúdiók felesleges műsoridejét szerezte meg ingyen. Pontosabban olyan technikai fejlesztéseket helyezett kilátásba, amelyek az anyagi lehetőségekben nem tobzódó helyi szerkesztőségeket elkápráztatták. A legvonzóbb tétel az egész országot összekötő, oda-vissza kapcsolatot biztosító mikrohullámú rendszer. Erre hivatkoztak a kecskemétiek, a dunaújvárosiak, a miskolciak. A sort hosszan lehet folytatni, mivel csatlakozott a hálózathoz a győri, a székes- fehérvári, a szegedi stúdió is. Például azért is,- mert elterjedt a z alábbi történet nem Jézus Krisztus tizenkét tanítványának valamelyikéről szól, hanem arról a Nyíregyházán közismert és tisztelt rádiószerelő kisiparos mesteremberről, nevezetesen Hook Kálmánról, aki úgy hozzátartozott Váci szőke városához, mint Léc kartárs, a Kossuth-téri Ofotért szaküzlet egykori vezetője csoszogó járásával, vagy Botos Emil bácsi, a festékszagú, nótáskedvű mosolygyőztes kereskedő a Zrínyi Ilona utcából, vagy a Virág utcai, általunk csak mennyországnak becézett, újságíró nemzedékeket edző, és a tokaji tiszteletére tanító, évtizedekig mindig azonos kiváló minőséggel szolgáló Fiedler János bácsi, aki, Isten tudja hány esztendeig koptatta a padot tanácstagként a városházán, de saját érdekükben annyit sem sikerült elintéznie élete végéig, hogy kikövezzék a mennyországba vezető utcát, ahol ő is lakott. Vagy az a két jogász testvér, akik bár „megölő” elvi ellenfelei voltak egymásnak, de nagy barátai és tisztelői Hook mesternek. Nem véletlenül soroltam a város eme tisztes polgárait, jellegzetes figuráit. Tettem elsősorban azért, mert ők különböző elvi, politikai felfogásaik ellenére is igen-igen tisztelték egymást. Hook• mestert meg talán éppen különösen azért is, mert minden történetre, furcsaságra szinte azonnal humorosan, frappánsan, bölcsen találó válasza volt. Ezért nevezték becézték Apostolnak. Es, ha most valaki úgy gondolja, van új a Nap alatt, hogy a pluralizmus áldásos állapotai közötti politizálásra nem lelt volna amolyan Hook-féle bölcs választ, az mélységesen téved. Ez azért is jutott eszembe Apostollal kapcsolatban, mert d többpártrendszer kiizzadása jóvoltából pletyka, hogy csak az első huszonöt belépő részesül az áldásból. Ha ez nem is pontos információ, helytálló a huszonötös szám a szerződések érvényességénél. Minden megállapodás korlátlan időre köttetik, de módosítani is csupán negyedszázad eltelte után lehet. A helyi televíziók esetében a Springer-ügyhöz hasonlóan kommunikációs javak cserélnek gazdát. A dolgot a politikai átmenet és az ebből fakadó személyi, anyagi és politikai biztonság elvesztése teszi lehetővé. A stúdióvezetők egy része nem szakember, hanem a korábbi hatalom politikai megbízottja, aki most a helyét félti. A mikrohullámú rendszerrel kapcsolatban a szerződés, sehol nem rögzíti, hogy azt a helyi stúdiók ingyen használhatják saját anyagaik továbbítására. Ezzel szemben a Macro-Vision által szervezett későbbi adást a most kikötött időtartamon túl nem szakíthatja meg, annak anyagait nem bírálhatja felül. A kft. ugyan ígéri a műsorkészítési lehetőséget, de itt sem köti ki, hogy mennyi megbízást köteles adni. Az is elképzelhető, hogy egy-egy stúdiótól átvesz heti egy percnyi anyagot. Ezzel a szerződés formai követelményeit betartotta. Huszonnégy órásra tervezett — bár a „megfelelő feltételek” megszorítás ennél a pontnál is szerepel — adásában valószínűleg mindig azzal fog dolgoztatni, aki a megfelelő színvonalat a legolcsóbban biztosítja. Azaz a nagy reményekkel várt technikai megújulásra ismét nem lesz pénze a városi televízióknak. Közben vészesen közeledik az önkormányzati választások ideje, amikor a politikai pártok vélhetően nagyobb figyelmet szentelnek majd a célzott közönséghez szóló médiáknak. Vagyis lehet, a Macro- Vision műszaki ígéreteit a pártok politikai ígéretei követik hamarosan. Szabó Z. Levente wamm^ ■:. .ibbmühí ránkzúdult demokráciával olykor teljesen megzavarodik az ember. Nem tudom eldönteni például melyik is most a bal oldal, a balközép, és melyik a jobb oldal, illetve a jobbközép, hogy a középjobbról vagy közép balról ne is beszéljek. Különösen nem, amikor a parlamenti szavazást figyelem. Nonszensz számomra az is, ahogy az, aki tegnap még ellenzékinek vallotta magát, egyszer csak a baloldalon találja magát. De van, aki tegnap még ellenzéki volt, mára fundamentalista, konzervatív vagy szélső baloldali. Netán később kereszténydemokrata, uram bocsá' szocialistává vedlik. Ki a szociálliberális, a keresztényszocialista, a független(?) vagy a független és nemzeti kisgazda? És kik az igazi örökösei a szociáldemokrácia eszméinek? Egyáltalán ki a demokrata? És hol van kérem a centrum! Olyan lelki gordiuszi csomó nyomasztja az embereket, ami szinte kibogozhatatlan. Apostol bizonyára most is tudná a helyes választ. Hook mester, akinek egykori Körte utcai kis műhelyéből soha nem fogyott ki a barát, a vendég. Ha meg úri kedve úgy diktálta, a borosszenes pincéből felhozott egy-egy lopó bort is. Vendégeit kínálgatva azon derült, hogyan vallanak legintimebb titkaikról a négylábú szerelőszéken ülve, hogyan oldódnak meg a nyelvek a rókahegyi rizlingtől. Mint említettem, barátai között akadt két jogász is. I. inkább baloldali felfogású volt, L. a testvér viszont nem szívelte a kommunistákat sem, a Emlékezés Benczúr Gyulára, halálának 70. évfordulóján Benczúr édesanyja... ..édesapja Nyíregyházi szülőházának szemléletes leírását Krúdy Gyula Nyíri emlék c. írásában találjuk meg: „Én még abból az időből ismerem, amikor még a legtekintélyesebb házak egyike volt a nyíregyházi piacon. Kidüllesztette mellét a kath. templom felé, mint egy tirpák gazda, akinek fekvőségein kívül tanyája is van a város határában, ahol a nyarat tölti, ahonnan gyönyörű négy lovon vágtat be a poros Nyíregyházára.” Benczúr Gyulát is utoléri annyi kimagasló személyiség sorsa: életrajzi adatai körül bizonytalanság támad. 1883-ban — Münchenből való hazatelepülésének éve ez — arról folyik a vita, mi a pontos születési dátuma. Werner Gyula, a kisvárdai iskolaigazgató, rokonságban áll a Benczúr családdal. A kérdést tisztázandó a legilletékesebbhez, a festő édesanyjához fordul. Német nyelvű válaszlevelében Werner Gyulának ad igazat. Hanem az édesanyát is megcsalja az emlékezete: keddi napot jelöl meg születési dátumként, holott 1844. január 28-a vasárnapra esett. Beszámol a nagy esemény okozta családi boldogságról: ,M én jó Vilmosom nagyon örült az egészséges, erős fiúnak, és bizonyos, vele áldás költözött a házba, én mini anya, igazán boldognak érezhettem vele magam." Arról is szól a levélben. Gyulától születése pillanatától csak szépet és jót kapott: „...a legkedvesebb fiú, aki mindig azon fáradozik, hogy gyengéd szeretetével mindan alkalmat felhasználva, nekem örömet szerezzen.” Megtudjuk e levélből, hogy anyagilag is mindig a család mellett áll a segítőkész Benczúr. Például ő biztosítja édesanyja számára a lehetőséget, hogy az ország legjobb szemészprofesszora, Shulek kezelje, s a kúra idején Gyula fiánál él az anya. A festő súlyos csapásként éli meg édesapja és Etelka nevű nővére halálát. Ekkor veszi magához legfiatalabb öccsét, Bélát, s nevelteti. Béla építészmérnök lesz, ő tervezi és építi ■■■■■■■■Hii szocdemeket sem. Egyik alkalommal egy ilyen műhelybéli vallató hármas kvaterkázás után egy kávéra invitálta őket Apostol a Koronába. Halk szóval, békességben indultak el. Csupán az enyhe spicc térítette ki őket alkalmasint tengelyükből. Ha lassan is, azért haladtak a Vay Ádám utcán a Korona irányába. Közben egyre hevesebb lett a két testvér között a vita. Hangoskodtak. Hook mester csitította őket. I. ésL. meg-megálltak igyekezvén így is nyomatékot adni saját igazuknak. Egyre élesebb pengecsapások váltották egymást. Egy ideig magában kocogva haladt középen Apostol. Egyszerre hirtelen Hook mester felkacagott. És egyre csak kacagott... Megálltak. Csak nem hibbant meg? Egy csapásra vége szakadt a vitának, s elült a kacagás is. És ekkor Apostol lelke csendeségében, így szólt hozzájuk, miközben jobbra és balra mutatott kinyújtott karjával. — Uraim! — szólította őket lovagiasan. — Ne veszekedjenek — magázta le őket. — Hiszen nem veszik észre, hogy jobb oldalamon a bal oldal van, s bal oldatomon a jobb oldal? — és jóízűen felkacagott ismét a bölcsességre ráeszmélő jogászok között. postol úgy érezte, ő cselekszik helyesen. O, aki a szélsőségektől mindig mentes és mindkét irányban toleráns volt. Bizonyára emiatt is volt olyan sok barátja és tisztelője. Farkas Kálmán bátyja műtermét, a pestit. (Az Újság 1925. február 18. sz.) Gyula fia érdekes anekdotába beillő történetet mond el az e műteremből ellopott négy festményről. Benczúrnak egyik író ismerőse látogatott el egy ízben a műterembe, s egy óvatlan pillanatban elemeit onnan négy képet. Másnap — hóna alatt a művekkel, amelyek között a festő fiának egyik alkotása is ott volt — beállított, s kérte a művészt, lássa el kézjegyével a képeket. Ezt Benczúr Gyula megtagadta, de az okot képtelen volt a tolvaj szemébe vágni. O szégyellte magát helyette. Példás volt Benczúr viszonya a nagyobb család, a tágabb otthon: szülővárosával is. Ezt ugyan olykor megkérdőjelezték. Manapság is hallottam olyan véleményt, hogy a szegény és gazdag rokon kapcsolatára emlékeztet a város és a festő viszonya. A tények — erről írtam már bőven — mást bizonyítanak. Elhangzott, sőt nyomtatásban is megjelent ezzel homlokegyenes ellenkező nézet is. Nem Benczúr, nem is a család adott ennek hangot, hanem mindkét esetben helyi, illetve szabolcsi lap. Első ízben közvetlenül a művész halála (1920. július 16.) illetve a Nyírvidékben megjelent nekrológ kinyomtatása után. Sasi Szabó László tollából jelenik meg az írás „Csodálatos őserő a nyíri homokról" címen. Felsorolja a festő életének és pályájának főbb állomásait, különös tekintettel a szülővárosi kapcsolatokra. Fölszólítja a városlakókat: „Küldjük koporsójára a szülővárosnak büszke gyászát, az anyaföldnek áldó szeretetét.” Dolány még mindig szlovák megszállta terület, deputáció nem vehet részt a temetésen. De a Benczúr és Nyíregyháza című írás szerzője számonkéri Nyíregyháza arra hivatott intézményeinek hallgatását. „Avagy hol van a Bessenyei Kör, hogy gyászának kifejezést adjon?” Sommás ítélete: „...alkotó, új, magyar munkára nem elég a kényelmes karosszékben vitázó kurucos beszéd. Tenni kell.” Való igaz, a szokással ellentétben sehol nem leltem sem a városi, sem a megyei képviselőtestület megemlékezését, de még a tiszai ág. ev. egyházkerület közgyűlésén sem emlékeznek meg az egyház hű fiáról, pedig itt elhangzik egy emlékbeszéd is. Geduly szól Szentiványi Árpádról. (Nyírvidék, 1920. július 21. és 25.) Másodszor 1924-ben a kisvárdai újság fogalmazza meg a vádat: a szülőváros az örökváltás centenáriumi évében megfeledkezett világhírű fiáról, (a Magyarság c. országos lap hasonlóképpen foglal .állást.) Az ünnepség rendezői azonban visszautasítják a vádat: 1921-ben országos kiállítás volt, többnapos ünnepségsorozat zajlott a városban. 1924-ben Z. Szalay Pál festőművészrajztanár kezdeményezésére újjáalakították a nyíregyházi Benczúr Kört. A mostani tárlaton is szerepelnek Benczúr-művek, de természetesen nem az élő magyar festők alkotásai között. A tárlat színhelyén, a városházán van egy Benczúr-szoba, az ünnepséget a nagyteremben tartják, s ott díszhelyen függ a művész Millenniumi Hódolat c. remeke. (Nyírvidék, 1924. november 4.) A november 16-i szám pedig hírt az ad MTA ünnepi üléséről, amelynek tárgya Benczúr életműve, előadója Karl Ritter von Marr, a müncheni Képzőművészeti Akadémia igazgatója, a Glaspalest elnöke, Benczúr egykori tanítványa. Nemcsak a szülőváros, az ország, a világ sem feledte a festőt. A Fészekben rendezett díszvacsora is ezt tanúsította. A Benczúr családban — Gyulában is — megvolt az a képesség, hogy a lakásából, amelyben éltek, otthont varázsoljanak. Ez történt a nyíregyházi szülő- és kassai családi házban, ez Budapesten és Ambachban is. Szeretet volt a hely szelleme, ez boldogította a családot, betérő barátokat. Az ambachi ház eladása után a Benczúr család Dolányban telepedett meg nyaranként. A múzeummá vált kastély — amelynek hosszú éveken át Benczúr Ida, a festő lánya volt gondos őre ■— gyönyörű környezetben épült. A műterem most is olyan, amilyen a festő halálának éjszakáján volt: az állványon a vázlat, amelyen az utolsó napon is dolgozott. Zách Klára tragikus története a tárgya. Zách Klára történetének megörökítését akár szimbólumként is felfoghatjuk: élete utolsó pillanatáig, utolsó alkotásával is magyarságáról tesz hitet a művész. Oroszlán Zoltán szerint „Benczúr művészetének útravalója a nyíri földből magába szívott izzó hazafisága volt." aminek bizonyság többek között a budapesti fasori evangélikus templom oltárképe, (amelyen vakmerőén magyar ruhába öltöztette a napkeleti három királyok egyikét. (1928. május 28., Nyírvidék.) Ott, Dolányban magasodik végső otthona, a mauzóleumban pihen a művész. A mauzóleum festői környezetben áll, bükkerdő közepén. 10 méter magas a reneszánsz stílusú építmény, amelyet négy klasszikus oszlop tart. Domborművek díszítik. Fent az ormon Kisfaludy-Strobl Zsigmond reliefje látható, a Mestert ábrázolja. Az avató ünnepségen ott van a művész 4 gyermeke, a család, volt tanítványok, a magyar művészvilág kitűnőségei, közéleti személyiségek. A szülővárost Bencs Kálmán polgármester és dr. Sarvay Elek képviseli. Csak a teste pihen Dolányban, a mauzóleumban, amelynek makettjét fia a szülővárosnak adományozza. Benczúr meghalt, de szelleme él, és továbbra is otthonra lel szülővárosában. Ezt bizonyítja 1941-ben G. Fekete Gézának erdélyi kőből faragott Benczúr-szobra, amely 2,80 . méter magas, talpazatával együtt éppen akkora, mint a vele szemben álló Bessenyei-szobor. Ez előtt zajlik 1944. január 28-án a centenáriumi ünnepségsorozat. A Benczúr- szobomál nemzeti színű drapériával bevont emelvény, mögötte a Benczúr Gyula Elemi Népiskola növendékei sorakoznak fel. Lobog kezükben a háromszínű zászló. Nemcsak a város ifjúsága gyülekezik a téren. Megjelenik Nyíregyháza egyházi, polgári, katonai vezetősége is. „A művészet szent dolog, nem divat, nem szeszély... a közönséget a művészet neveli, nem megfordítva.” — vallotta Benczúr. Alkotásai ma is nevelnek bennünket, nemcsak gyönyörködtetnek. S egész élete példa előttünk. Kell, hogy mi, nyíregyháziak, másoknál is fogékonyabbak legyünk e példára. Hiszen mi is szülővárosa, a fészekből kiröptető, a soha nem feledett, mindhalálig lelki tápot nyújtó közös otthon gyermekei vagyunk. Ez kötelez. Utat jelöl. Kereken 70 éve halott a festő, de művészete ma is él, csak rajtunk múlik, hogy az életéből, műveiből áradó eszmeiség, tanítás eljusson az ifjú és jövendő nemzedékhez is. Szitha Mária „A művészet szent dolog. nem divat...” Apostol intelme Nyúlás Madonna
