Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
1990. június 9. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 A múlt népi építészete felől érdeklődők számos szép épülettel, berendezési tárggyal találkozhatnak a nyíregyházi sóstói múzeumfaluban. A figyelmes szemlélők egy 1930- ból származó díszes kapuval, különleges zárral is megismerkedhetnek. Elek Emil felvételei ____________________________________________________________. munkált bennem. Amikor ugyanis írni kezdtem, az írásaimnak egyik fő motívuma volt, csak nehogy olyan legyen, amit apám is művelt, csak nehogy összetéveszthető legyek apámmal. Ennek ellenére, amikor verselni kezdtem, sokan azzal piszkáltak engem, hogy nem is én írom a verseket, hanem édesapám. Evégett aztán oly erősen és görcsösen kívántam különbözni ezekkel a versekkel, hogy aztán egészen másfelé indultam el. — A régi parancs — „...olvass, hogy értess és megszeress. .." — miként értelmezhető Kárpátalján? — Amikor a friss, a még nyomdafesték szagát árasztó első kötetemet a kezembe vettem, ott döbbentem rá, hogy nem lehet ezt úgy mellékesen csinálni, nem lehet verselni csak úgy kedvtelésből, hobbiból. A költészet nem játék, legalábbis nálunk, Kárpátalján nem szabad játékot csinálni belőle. Én ezt akkor értettem meg, amikor első kötetem odakerült az olvasók elé, s megpróbáltam magam is aző szemükkel belepillantani. El kellett gondolkodnom azon, hogy mit ad nekik mindaz, ami nekem játék volt, szórakozás. — A külföldön élő magyar költő, író megjelölés egy sajátos fogalmat takar: A magyarság sorstörténetiségének egyik jellemzője. Az életképpel összefüggésben is: mit jelentett e titulus Kárpátalján régen és mit jelent ma? — Bizonyára minden időben mást jelentett és jelent, mint Magyarországon költőnek, írónak lenni, azonban hadd mondjam el, hogy igazán nagy különbség sok tekintetben nem is volt. Akkor, az 1950-es évek elején, amikor a mi irodalmunk elindult, akkor Magyarországon sem volt nagy öröm irodalmat művelni. Az akkor induló nemzedék első írásaira nagyon is rányomta bélyegét a sztálinizmus, az akkori személyi kultusz, a dogmatizmus és bizonybizony, ha akkor valaki magyarként magyar szót akart művelni, nemigen tehette másként, mintha a sematizmus iránti teljes elkötelezettségben fogantak volna írásai. Ismétlem, ez nem volt igazán másként Magyarországon sem. Eléggé hasonlóak voltak az akkori követelmények. Ám, amíg Magyarországon költőember megtehette, hogy hallgatott, s a magyar irodalom folytonossága t* 3m került veszélybe azáltal, hogy húsz, harminc, vagy negyven író csak az asztalfióknak dolgozott, addig nálunk Kárpátalján az a néhány ember, aki érzett elkötelezettséget, nem engedhette meg sem az olvasóinak, sem magának, hogy a fióknak dolgozik, s lemond a publikációs lehetőségről. Gondoljuk el, hogy akkoriban mi Magyarországtól teljesen elszakított helyzetben éltünk, a vasfüggöny teljességgel alábocsáttatott 1944-ben. Azután Magyarországról a sajtótermékek, az írott szó, a könyv be sem juthatott Kárpátaljára, s csak később, az 1960-as évektől volt módunk kitekintésre, ismerkedésre. Ha akkoriban néhány költő nem vállalja a megszólalást, nem vállalja azt, hogy úgy, ahogy lehet szól az olvasóihoz, akkor elképzelhető, hogy akkora hiány képződik a kárpátaljai szellemi életben, az ott élő magyar olvasók olvasási igényében, hogy mire mondjuk az 1960-as évek második felére, vagy inkább mostanra vették-vettük volna elő az íróasztalainkban elöregedett alkotásokat, lehet, hogy senkinek sem kellenének. Teljesen leszoktak volna arról, hogy Kárpátalján él-e egyáltalán magyar író, él-e magyar irodalom. — Hogyan szól a Hatodik Síp? — Erről igen sokat lehetne beszélni, dióhéjban pedig legalább annyit, hogy egy Kárpátalján szerkesztett és Budapesten megjelenő folyóiratról van szó, amely támogatásokból tartja el magát, s készül itt, Budapesten. A példányszámnak egy része, pontosabban háromezer példány Kárpátaljára jut el, ott terjesztjük, értékesítjük. Az ottani bevételekből fedezzük költségeinket, fizetjük a honoráriumot. Jelentősége abban van, hogy ez a folyóirat a kárpátaljai magyar irodalom első önálló periodikája. Eddig mindig valamely orgánum függelékeként jelentek meg összeállításaink és kiadványaink, vagy egy napilap melléklete volt, vagy pedig a Kárpáti Kiadónál egy éves almanach, az Évgyűrűk. Ám a hosszú átfutási idő és a periodicitásának ritkasága miatt a folyóirat igazi szerepét nem vehette át, folyóiratpótló lehetett csupán. Ez a Hatodik Síp kéthavonta, vagy egy picit nagyobb időközönként megjelenő folyóirat. A megjelentetés technikája igen nehéz: a kéziratok Kárpátalján készülnek, onnan kell Magyarországra átküldenünk, s ugye azért van közöttük négyszáz kilométer. E nehézségek ellenére föl kellett ezt vállalnunk, mert ott, Kárpátalján folyóirat megjelentetésére lehetőséget nem kaptunk, bár többször kértük. Az, hogy a folyóirat Budapesten jelenik meg és itt is van két szerkesztője, az biztosíték lehet, hogy a mi ottani érték- rendszerünk permanensen szembekerül a magyarországi értékrendszerrel. Ebben a "kettős vonatkozási és viszonyítási rendszerben megmérettetve talán esélyünk van arra, hogy olyan irodalmat műveljünk, mely méltó lesz a valóságban is az összmagyarság figyelmére. Miklós Elemér Ha a magyar államtól kapott születésnapi ajándék, a Pro Cultura Hungarica kitüntetés nem hívja fel rá figyelmünket, ha nem rendeztek volna számára ünnepi, születésnapi hangversenyt, aligha jutott volna eszünkbe, hogy Kobayashi Ken- Ichiro betöltötte 50. életévét. Akik ott voltak a Budapest Kongresszusi Központban, a szokatlanul forró légkörű Csajkovsz- kij-koncerten, a meghatottságtól könnyezni is láthatták a neves dirigenst, akit úgy zárt szívébe a magyar zenekedvelő közönség és az Állami Hangversenyzenekar muzsikusai, ahogyan karmestert talán még soha a magyar zenei életben. Igaz, közrejátszott ebben az első televíziós karmesterverseny 1974- ben, amelyen Kobayashi az első díjat nyerte. Ki figyelt akkor oda, ki jegyezte meg akkor — pedig olvashattuk —, hogy a díjnyertes, különösen rokonszenves japán fiú 34 éves...? Az emlékezetes győzelem után több-kevesebb rendszerességgel vezényelt a hazai koncerttermekben, úgyszólván mindig láthattuk- hallhattuk őt, és muzsikuskörökben mind jobban megszerették közvetlen, barátságos modorát, szerénységét, amely mögött mindig tiszteletet érdemlő szakmai tudás, alapos felkészültség rejlett. Legtöbbször az ÁHZ-t vezényelte, másodkarmesterként Ferencsik János mellett. A főzeneigazgató halála után egyre gyakrabban volt hallható muzsikus körökben a vélemény: a zenekar új vezető karmesteréül az együttes tagjai egyhangúan Kobayashi Ken-lchi- rót szeretnék megnyerni... Az egykori versenygyőztes immár negyedik éve áll az ország első nagyzenekara élén, amelynek tagjai ezüst karmesterpálcával lepték meg születésnapján. Mondják: Kobayashi olyan mesterük, aki nem tud lehetetlent kérni tőlük. A magas rendű produkció érdekében minden kívánságát teljesítik, amiért azután a karmester igazi, önfeledt öröme és persze elismerése a jutalom. — Milyen meggondolásból vállalta annak idején a zenekar művészeti vezetését? — kérdeztük a világjáró japán karmestert. — Olyan együttesnek ismertem meg az ÁHZ-t, amelyben kivételesen sok jó képességű muzsikus játszik, ami ritka a világ zenekarai közt. Igazi öröm volt velük dolgozni már évekkel ezelőtt is. — Véleménye szerint a zenekar mely hangszercsoportjai emelkednek ki a többi közül? —- Igazságtalan lennék, ha bármelyiket színvonalasabbnak muzsikáló együttesnek nevezném, mert ennek a zenekarnak a legfőbb erőssége az összmunka. A magyar vonósok persze mindig világhírűek voltak, de szerintem az ÁHZ-ban nem maradnak el mögöttük a fa- vagy rézfúvósok sem. Én éppen a kiegyenlített hangzásra, az egymásra figyelés révén létrejövő homogén összhatásra szeretném egyebek közt mindig rávezetni az együttest. — Ön láthatóan szívesen dirigálja zenekarát vidéken is, talán gyakrabban is, mint sok más karmester. — Valóban sokat utazunk az ÁHZ-val, már mikor egyáltalán itthon vagyunk. Húsvétkor például Zalaegerszegen olyan hatalmas rózsacsokrot kaptan a közönségtől, amilyet ritkán. Magyarországon mindenhol hálás a közönség a jó produkcióért, itt igen sok zeneszerető ember él. Ezért is hoztam el szívesen tavaly 16 éves Ayano kislányomat, aki Békéscsabán egy Beethoven-zongora- versenyt játszott velünk. Egyébként ugyanakkor készítettük el Beethoven III. szimfóniájának lemezfelvételét is, amelyik a napokban jelent meg a lemezboltokban. Kobayashi Ken-lchiró születés- napi hangversenyének végén a zenekar néhány ütemnyi, műsoron kívüli muzsikával lepte meg karmesterét: a Happy birthday! ismert dallamával. A közönség őszinte szeretettel, hosszan ünnepelte az ötvenéves karmestert. Boldog születésnapot, Kobayashi! — kívánjuk mind, akik magunk is meghatottan állunk a művészi nagyság, a humanizmus és segíteni akarás láttán. Ami oly nagyon ráfér zenei életünkre... Szomory György Egy korábbi nyíregyházi fellépésen készült Kobayashi Ken- lchiró karmesterről E. E. felv. || Kelet , A Magyarország Boldog születésnapot, Kobayashi! Ezüst karmesterpálca ____________ Ódon záraké is ríai ka
