Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-09 / 134. szám

1990. június 9. II Kelet­a HwfllfOTirSZafl hétvégi melléklete »* rés zsebbel lehet-e várost tervezni? Ki diktálja a * I feltételeket: a tervező, a beruházó, a kivitelező w vagy éppen a tanács, mint hatóság? Megjelent a magántőke, úgy az építésben, mint kft-k formájában a tervezők és a beruházók közt. Jelent-e ez feszültsé­get a már meglévő állami cégek között? Ki mondja ki az utolsó szót a városrendezésben? Mennyire veszik fi­gyelembe az izmosodó lakossági szervezetek vélemé­nyét? Ezekről vitatkozik Veres István nyíregyházi városi főépítész, Kulcsár Attila, a Nyírterv Ybl-díjas tervezője, dr. Fodor József, a városvédő egyesület titkára, Lencsés István, az UNITERV termelési cégve­zetője és Zolnai Gábor, az UNIBER számítástechnikai cégvezetője. Szerkesztőségünket Tóth Kornélia rovat­vezető képviselte. A városrendezésről Zsolnai Gábor Lencsés István Veres István Dr. Fodor József Kulcsár Attila Tóth Kornélia • Hosszú évtizedeken át az állam építtetett, a taná­csokon keresztül, amelyek egyúttal a hatóság szere­pét is ellátták. Az utóbbi esztendőkben erőteljesen kopogtat a magántőke és nemcsak lakóházakat kíván­nak építeni. Össze lehet-e hangolni a városfejlesztés érdekeit a jélentkező pénz­emberek igényeivel? V. I.: Időnként borotvaélen táncolunk, mert tudomásul kell venni, hogy nem köthetjük gúzs­ba az építeni szándékozó ke­zét, hiszen az ő zsebében a forint (időnként másfajta pénz is). Lejárt annak az ideje, hogy a tanács a hatóságosdit játsz- sza. K. A.: Viszont a majdani ön­kormányzatokra nagy felelős­ség hárui. Ha sikerülne meg­követelni az építészeti igényes­séget a vállalkozóktól, a terve­zőktől, apellálhatnánk a kivite­lezők szakmai önérzetére és mindez párosulna az önkor­. mányzatok bölcs előrelátásá­val, szóval, az lenne a Kánaán, de addig élesedik a konkuren­ciaharc a tervezői piacon, hogy a saját szakmámat említsem. Hiába ott a Nyírterv, amelyben hatalmas szellemi tőke, építési tapasztalat halmozódott fel, ha a kisszervezetek adott esetben olcsóoban szállítják a terveket az építtetőnek. Természetesen, ha a Nyírterv egy feladatra 30 embed állít, akkor a gyorsa­sággal nem lehet baj. • Kihez megy a megren­delő? L. I.: Formális és informális kapcsolatok alapján választhat magának tervezőt. Általában azért sürgős mindenkinek, mert a vágtató infláció miatt minden hé' számít. A kivitelezés idejét több okból sem nagyon lehet lerövidíteni, így a tervezésen próbáinak meg időt nyerni. Z. G.: Az idő mellett a meglé­vő tőke is sokat számít, inkább mozgósítják a családi kapcso­latokat, kalákát szerveznek, csakhogy olcsóbb legyen az indulás. Jó példa erre a nyír­egyházi Korányi úgynevezett 0 üteme. Szegedi tervezők hoztak látványos, ámde eladhatatlan terveket. A 160 négyzetméte­res lakásból 120 négyzetméter a hasznos alapterület, félkész­nek mondtuk, de inkább 70 százalékos készültségű és így került volna 2 millió forintba. L.!.: Hadd folytassam azzal, hogy ezt követően az UNITERV kapott megbízást a tömbbel­sőben lakások kialakítására. Szerkezetkész állapotban ve­hetik át a leendő lakók, s a 81 négyzetméter hasznos alapte­rületű lakásért — hangsúlyo­zom, szerkezetkész állapotban — 999 ezer forintot kell fizetni. Pár nap alatt gazdára talált a 132 lakás, noha ezután a iakók az utcáról vezetik be a közmű­veket, alakítják ki a belső bur­kolatokat és így tovább. De így ráérnek és minél több saját munkával teszik olcsóbbá. V. I.: Hadd védjem egy picit az eredeti tervet. Lazább beé­pítést javasoltak, kényelmeseb­ben élhettek volna itt az embe­rek. A város érdeke is ezeket a tetszetős házakat részesítette volna előnyben, viszont a vá­roslakók ezt nem vették meg. így kompromisszumra kény­szerültünk és zsúfoltabb lett a terület. • Város és lakója közt mintha ellenérdekeltség tá­madna: nem az a jó egyik­nek, ami a másiknak? Hogy oldják fel ezt az ellentmon­dást? F. J.: Korábban nem létezett szervezett ellenzéke egy taná­csi döntésnek. Amit kitaláltak egy íróasztalnál, a testület tag­jai megszavazták és már egye­nes út nyílt a látszólag demok­ratikusan született megoldás előtt. Ma viszont sorban alakul­nak a lakossági szervezetek, Nyíregyházán működnek pél­dául a városvédők, a termé­szetvédők, a MTESZ, az Urba­nisztikai Társaság és egyre je­lentősebb közvélemény sora­kozik fel e szervezetek mögött. Végül is nincs ellentmondás, hogy visszakanyarodjak a kér­déshez, hiszen előbb-utóbb a városnak is akkor töretlen a fejlődése, akkor népszerű és vonzó, ha polgára jól érzik benne magukat. # Ki kap szabac kezet a városkép formálásánál? K. A.: A közvélemény a beé­pítés vagy a házak sivárságát a telezők hibájának gondolja. Pedig a beépítési sűrűséget, vagy a. lázak nagyságát a ta­nács előzetesen meghatároz­za. Az építészeti minőség és jellegzetesség a részletekben van. Ez az, ami az építés során gazdasági, kényelmi, anyagbe­szerzési okok miatt elmarad. A hatóságnak kellene megköve­telnie a tervek maradéktalan megvalósítását. Ma arra a ké­nyelmes álláspontra helyezked­nek, hogy a funkciót nem érintő változtatás bocsánatos bűn. így aztán nem véletlen, hogy gyakorta alig ismer rá a vég­eredmény láttán a tervező az általa megálmodott épületre. Ez is egyik oka, hogy az Év lakó­háza pályázatra lasszóval kell fogni a jelentkezőket. • L. I.: Az a rosszmájú meg­jegyzés is elhangzik, hogy a tervező „ le fekszik a piac igé­nyeinek és sutba dobja szak­mai ambícióját. A kisszerveze­tek éppen a gyorsaságukkal ver­senyezhetnek és ne gondolják azt, hogy ez a minőség feladá­sával jár! Mi például a konkrét megrendelések mellett készí­tettünk néhány tervajánlatot, egyebek közt a Bencs -villa hasz­nosítására, a megyében talál­ható kastélyok felújítására, a kisvasút megőrzésére, Sóstó­fürdő modernizálására. A Nyár utca — Epreskert utca térsé­gének beépítésére készített ter­veinkkel — reméljük—kivívjuk a szakma és a lakosság elis­merését. V. I.: A hatóságnak kellő szi­gorral kell fellépni bizonyos ese­tekben. Most például egy cég irodaépületet akart a Bujtoson és úgy érzem, meg kellett ta­gadni. Oda zöldfelület kell. De ez csak egy példa. A magántő­ke megjelenésével sorolhatnék ettől lehetetlenebb ötleteket is. Nyilvánvaló, hogy a városköz­pontba nem engedhetünk mondjuk autószerelő műhelyt, füstokádó gyárat vagy más, zajos munkahelyet. Mégha egy fillérjébe sem kerülne a tanács­nak. Ha már itt tartunk, a kis­körúton sikerült egy nagyváro­si szemmel nézve is szép ne­gyedet kialakítani a művelődé­si központ, a városi galéria, az üzletház, a hamarosan átadás­ra kerülő Domus Áruház, a Hungária Biztosító, az adóhi­vatal épületegyüttesével. Jól megfér egymás mellett a fel­újított Bagolyvár és a modern APEH-székház. Jónéhány épü­lettel gazdagodtunk, hogy he­lyet adtunk nekik a megye- székhelyen. De nem kell szorgalmazni mindenáron a beépítést, érdemes „eltenni" tartalék-területeket és később egy jobb, ötletesebb jelentke­zőnek odaadni. F. J.: Higyjük el, hogy a vá­rostervezés és-építés nem egy­két év feladata. S hinnünk kell továbbá azt is, hogy az utá­nunk jövő nemzedéknek is lesz fantáziája, pénze, hogy egyedi épületekkel gazdagítsa a vá­rost. L. I.: A szabad kezet kapni elvet egyesek furcsán értelme­zik. Felütötte a fejét a spekulá­ció, ez különösen a telkek adás­vételénél tapasztalható. Például a Széchenyi és a Petőfi utca sarkára egy 31 lakásos ház terve készült el, ám az itt található ingatlanok felét ripsz-ropsz megvette valaki. Nyilvánvaló, ha a tanács itt építtetni akar, meg keli vennie ezt a helyet, és borsos árat fizethet a kisajátí­tásnál. A magántulajdon szent és egyre inkább annak tartjuk, de talán érdemes lenne ható­sági eszközökkel gátat vetni a spekulációnak. • Aki teheti, menekül a panellakásokból, noha nincs még távol az az idő, amikor sikk volt a Jósavárosbs költözni. Ma pedig az apró- hirdetésekben gyakran ki­kötik a vevők, hogy örö- kösföldi lakás kizárva. Aki­nek pénze van, épít, de még az is eladósítja magát egy életre, akinek nincs pénze. Mi lesz akkor a lakótele­pekkel? F. J.: Humanizálni kell eze­ket a betondzsungeleket. Ez a folyamat egyébként már el is kezdődött. Megnőttek a nyár-, a nyírfák, atölgyek, az akácok, amelyeket facsemeteként ül­tettek a házak közé. Jósavá- ros és Örökösföld szélén ala­csonyabb épületek helyezked­nek el, hogy ne tűnjön a sze­münkbe a magas házak töme­ge. Vagy például repkényt fut­tatnak fel a falra, színezik a szürke panelt és már kedve­sebb, melegebb hangulatot tapasztalunk a lakótelepen. K. A.: Aki megnézi a Dohány utca térségében épülő színes, egyedi megjelenésű házakat, láthatja, hogy panelből is lehet vonzót építeni. De az a meg­döbbentő, hogy ezek a techni­kai megoldások húsz éve is benne voltak a panelben! A lakótelepeket funkcionálisan és esztétikailag kell és lehet hu­manizálni, pl. kereskedelmi és szolgáltató létesítményekkel. Átriumszerű lakóházakkal visz- szaállítható a zártsorú utca kép­zete. Egymás melletti, sőt egymás feletti kis lakások, a loggiáikon keresztül összekap­csolhatók, ezek plasztikus hom­lokzata is gazdagítaná a sivár épületeket. V. I.: Reméljük, hogy hama­rosan a lakótelepek nálunk is betöltik azt a funkciót, amiért a tömbházakat kitalálták. Egyál­talán nem törvényszerű, hogy az ember 53 négyzetméteren élje le az életét csecsemőkoré tói a haláláig. Ha úgy nézzük, hogy átmeneti megoldási kí­nál a lakótelepi otthon, akkor nem börtönnek, hanem sajá­tos életformának érezzük. Vál­tozik a családtagok létszáma, anyagilag kerülhetünk jobb vagy rosszabb helyzetbe és ehhez kellene igazítanunk a megfele­lő lakástípust. Vagy más hely­ségben kapunk munkát és egy ideig nem élünk a lakásunk­ban. Az lenne a természetes, hogy ott béreljünk egy lakást. De honnan vennénk és még ha lenne is, melyik átlagos család tudna ma két rezsit fizetni? Addig viszont joggal érezheti magát röghöz kötöttnek a lakástulaj­donos. Z. G.: Elhangzik olyan véle­mény is, hogy ma nincs szük­ség a hatalmas családi házra? mert nem élnek együtt a gene­rációk. Mi tapasztalunk olyan jelenséget is, hogy igenis együtt akarnak élni a szülők, a gyere­kek, esetleg az unokák, ha az érzelmi szálak mellett gazda­ságiak is egybekapcsolják őket. Úgy, mint régen. Hiszen akkor természetes volt, hogy apáról fiúra szállt a mesterség. A család egy gazdasági közösség voit és a, körből kilépni nem lehe­tett. így láthatjuk ezt ma is, jól példázzák ezt a magánétter­mek, presszók, fagylaltozók. De említhetem a szolgáltatásokat is. Majdnem törvényszerű, hogy a családban valaki folytatja az üzletet és nem kerül idegen kézbe a vagyon. Ebbői tehát azt akarom kihozni, hogy ma is van igény többgenerációs la­kásokra. • Ma már beruházó lehet bárki. Az egyre sűrűbben hangoztatott szektorsemle­gességet a városrendezés­ben síkerül-e keresztülvin­ni? K. A.: Még mindig hatályos az 1964-ben született építési törvény, amely az állami beru­házásoknak ad elsőbbséget. De mára az állam alig tud beru­házni, a magántőke kopogtat — úgy a hazai, mint a külföldi —, így aztán értelmes kompro­misszumot kell kötni a jogsza­bály adta lehetőség és a hét­köznapi gyakorlat kívánalmai között. Tehát akárkinek — le­gyen az állami cég, kisszerve­zet vagy magánember—adják ki az építési területet, azonos feltételeket kell nekik kínálni. Természetesen úgy, hogy azonos követelményeket is tá­masszanak velük szemben. Mert ha a feltételek és a köve­telmények nem lesznek össz­hangban, írott malaszt marad a szektorsemlegesség és min­dig lesznek kiskaput keresők. V. I.: A majdani önkormány­zatok felelősségét említem me­gint. E testület tagjai kell, hogy döntsenek egy területet miként fejlesszenek, kivel. A cél csak az lehet, hogy milyen lesz a holnap városképe és unokáink közérzete. • A piac diktál manapság az élet szinte minden terü­letén így van ez a városfej­lesztésben is? Z. G.: A piacnak óriási sze­rep jut a városkép formálásá­ban, ezt kár lenne tagadni. De hogy irreális árak alakultak ki a vágtató infláció mellett is, an­nak egyebek közt az az oka, hogy mondjuk egy telekárban meg akarják fizettetni az első tulajdonossal nemcsak az ő te­lekhányadára jutó közműveket, hanem a környéken kiépítésre kerülőket is. Márpedig ez eny­hén szólva igazságtalan és el­lent is mond a piaci törvények­nek. K. A.: A közművek kiépítése egy terület értékét megnöveli. Ha ezek nem lakossági erőből válósulnak meg, a finanszíro­zóknak vissza kell kapni a költ­ségeiket a telkek forgalmi érté­kének növekedéséből. Akár úgy is, hogy jelzáloggal megterhel­nék az ingatlanokat, hogy a spekulációs vásárló vagy az örökös vállaljon valamit a beru­házásból. Mellesleg a piac tör­vényei az építészetben soha nem érvényesülhetnek szabá­lyozatlanul. Az építés ugyanis két elemből áll: a funkció és az eszmeiséget hordozó építészeti kultúra, amely nem lehet áru. A tervezők tevékenységének ezt a részét védeni kell a piac tör­vényeitől. Ezért szabályozzák törvények a jövőben is a terve­zési jogosultságot, hogy csak az tervezzen, aki ezt a szakmát kitanulta. De még,ez is kevés. A szerveződő Építész és Mér­nöki Kamara azokat a tervező­ket kívánja előnyben részesí­teni, akik egy-egy szűkebb szak­területen nagy tapasztalatok­kal rendelkeznek, többszörösen bizonyították rátermettségüket. Remélem, hogy az építtetők is rájönnek előbb-utóbb, hogy az épület, a város esztétikai minő­sége is piacképes. Bízzunk abban, hogy a városépítés va­lamennyi résztvevője lokálpat- nóta, akinek nem mindegy, hogy mit hagy örökül az utódoknak Agyonspórolt lakótelepek A lakótelepet gyakran tartják az egykori szocia­lista országok által kita­lált rossz dolognak. Szó sincs erről, hiszen a má­sodik világháborúban el­pusztult városokban töme­gesen kellett lakásokat építeni, úgy Nyugaton, mint Keleten. Csak a gyakorlat tért el, mert például a németek vagy a svédek máskent képzelték el a lakótelepe­ket Sokkal több zöldöve­zetét hagytak meg, a lakó úgy érezhette, hogy a ter­mészetben él. Nem a faki­vágással láttak hozza a be­tontenger létrehozásához, hanem előbb azon medi­táltak, miként tudnának a lehető legtöbbet megóriz- nt,a környezetből? Sajnos, Keíet-Európaban c pénzhiány már rányom­ta bélyegét a lakotelep-epi­tésre. Kispórolták a kony­hából az ablakot, a mos­dót és a mellékhelyiséget együvé zsúfolták a kisebb lakásokban. A nagyban még egy kamrát sem ter­veztek, a lakótelepi abla­kok tisztításáról jó lenne megkérdezni a háziasszo­nyokat. Kész tornamutat­vány. nehezen nyitható szét, ugyanakkor a port aka­dálytalanul átengedi. A szi­getelés hiányosságait mar a kabarék megszokott tré­fái közt tudjuk, hiszen ha bekapcsolják fölöttünk a rádiót, hallható a műsor lejjebb is. Ha végigme­gyünk a padlószőnyegen, az alattunk lakó érzékeli, papucsban vagy mezítláb csattogtunk végig. Arról nem beszelve, hogy a kis­gyermeket nem lehet meg­kötözni, es amíg felnő, ide­geskedhet a szomszéd... 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom