Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
Szegények napja •i'Ä3!fcr ■*.' ■ «. •'*£- ■ ■■ 1990. június 30. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Side azt jelenti: gránátalma A pedagógusokat, az építőket, a bányászokat az évnek egy meghatározott napján az egész ország ünnepli. Igazságtalan és méltánytalan helyzet, Magyarországon a szegényeknek nincs napjuk, pedig ma már jóval többen vannak, mint a pedagógusok, az építők és a bányászok együttvéve. Egyesek — túlzással, vagy túlzás nélkül — kis hazánkat a hárommillió koldus országának nevezték el ismét. Ideje hát, hogy egy szép napon a szegényeket hivatalosan is felköszöntsák. Kollégánk az ünnepségeket a következőképpen képzeli el! * Délelőtt tíz órakor a Himnusz hangjai mellett a Parlament előtti téren felvonják a nemzeti zászlót, és Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök társaságában a legszegényebb magyar ellép a felsorakozott díszszázad előtt. A legszegényebb hazánkfiát előző héten a Sportfogadási és Lottóigazgatóság nyilvános húzásán sorsolta ki egy kormánybizottság. A ceremónián a főváros és a megyék megjelent szegényeinek Göncz Árpád az utolsó göncét is odaajándékozza. Az ünnepség után a szegények a főváros lakóinak lelkes sorfala között a Felvonulás térre mennek, ahol a lebontott Lenin-szobor helyén felavatják A Szocializmus Magyar Szegényei nevet viselő szoborkompozíciót. Az alkotás egy rongyokba öltözött, nyugdíjas házaspárt örökít meg, a bácsi kenyérhéjat majszol, a néni pedig újabb ételmaradékokat keres a kukában. A szoboravatás után a hazai pártok szónokai mellett szovjet, román, jugoszláv, csehszlovák, bolgár és lengyel szegénydelegációk is köszöntik Magyarország éhezőit. A köszöntőbeszédek után következnek az ünnepség legfelemelőbb pillanatai. A szegények szavalókórusának tagjai égő gyertyával a kezükben felolvassák azoknak a névsorát, akik jelentős szerepet játszottak az ország csődbe juttatásában, és vétkesek a szegénység növekedésében. A névsorban egykori állami és pártvezetők szerepelnek. Egy-egy név elhangzásakor a kórus Lakjál velünk!, Kínlódj velünk!, Éhezz velünk! felkiáltással ad hangsúlyt a szegények vágyainak. Az ünnepség végén, miközben Darvas Iván SZDSZ-es képviselő Petőfi: Még kér a nép, most adjatok neki! versét szavalja, a Magyar Október Párt rántott levessel kínálja az egybegyűlteket. Az MDF képviseletében Csurka István csirkelábakat osztogat. Délután a Gellérthegyen, a Szabadság-szobor tövében a Budapestért elesett szovjet katonák névsora mellett egy új márványtáblán azok nevét örökítik meg, akik kis hazánkban az oroszok bejövetele óta éhenhaltak. Az emléktáblát a kegyelet koszorúi helyett használt ruhák és használati tárgyak sokaságával borítják el az emlékezők. Este a Parlamentben a kormány fogadást ad a meghívott szegények tiszteletére.. Az MTI országos összefoglalót ad a szegénynapi ünnepségekről. A jelentés szerint szinte valamennyi településen megemlékeztek a szegény ékről. Élelmi szerjegyeket, segélyeket osztottak, újabb hajlékokat, ideiglenes szállásokat avattak, egytálételeket adtak a rászorulóknak. Másnap, a jól sikerült ünnepségsorozat után a szegénység változatlanul folytatódik tovább. Kiss Görgy Mihály szokott halászni; de másrészt jelentheti azt a Marcali-bm lakó halászt is, aki pedig — mondjuk — a Balatonban szokta foglalkozását űzni. Ilyenfajta meggondolással a marcali —marcalii írásbeli elkülönítés talán indokolt is lehetne. De én mindezek ellenére, nem találom célszerűnek egy jól használható helyesírási szabály megváltoztatását. A föntebb felsorolt többi példák ugyanis nem mutatják a Marcal—Marcali-szerű párhuzamot, az idézett alapalakok mellett nem jelentkeznek párhuzamosan a Nyírcsászár, Olcsvaapát, Pócspetr, Túristvánd formák. Ezért a nyírcsászári, olcsvaapáti, pócspetri, túristvándi stb. melléknevekből a helyesírási szabályt ismerő egyértelműen visszakövetkeztethet az alapnévre. Indokolatlan tehát egy kivételes és egyedi eset miatt az amúgyis nagyon bonyolult magyar helyesírást még jobban bonyolítani. Vannak természetesen más érvek is a mai helyesírási szabályunk fenntartása mellett. Minya Károly ötletének elfogadása ugyanis azzal a messzemenő következménnyel járhatna, hogy az egyszerűsítés elvére épülő marcali típusú helyesírási szabály föladásával, el kellene vetni az erre az elvre épülő többi szabályt is. így például a nyíregyházi, szamosta- lárfalvi stb. melléknevek helyett is nyíregyházat, Szamostatárfalvai formát kellene írnunk, vagy — ami már teljesen abszurdum—a rosszal, jobbal (rossz+val, jobb+val) stb. toldalékos szavainkat is rossszal, jobbbal alakban lennénk kénytelen írni. De van olyan nyelvesztétikai érv is, ami Minya Károly ötlete ellen szól. A magyar nyelv nemcsak a mássalhangzó-torlódást nem tűri el, hanem a hiátusnak nevezett hangűrt sem, ami tulajdonképpen magánhangzó-torlódásnak fogható fel. Az ilyen helyzetet igyekszik nyelvünk egy mássalhangzó beiktatásával feloldani. Véleményem tehát az, hogy maradjunk meg helyesírási szabályzatunk előírása mellett, s újunk csak marcali-1. Balogh László Konczek József: Szelídcsalán A hegylábakhoz nem lapul falu. A faluk nagy mező közepén feküsznek. S a patakvölgyet eltakarják fűszerillatú vadvirágok. Fodormenta, arcnélküli buzogány. De közte megél a szelídcsalán is. Kifejezhetetlen részletekben gondozza magát a rét. Fűzbokrai éledeznek, szegfű száraz feje rezzen. A reggel tatán még nem hangolta össze valamennyi létezője életét. Csak párolog, susog, szellőzik minden. Ártalmatlanul. S nem érzi, hogy levélfonákja alatt kutatott a tekintet. Egy törtgally-kerítésen átvonul az őzcsapat. Még visszanézi a bámulatot. Belátom a környéket. Olyan alakú, mint egy szelet kenyér. Szememben a táj karéja. Kiharapok belőle egy verset. S mindegy is, hogy fű vagy fa, ha lélegzése égig ér. — Numizmatikai kiállítás a Nemzeti Múzeumban — finnugor — népeké, a másik az ázsiai jegyeket felmutató, a déli és keled területeket lakó szlávoké, finnugoroké, kaukázusi és török népeké. Ám akármelyik körzet díszítőművészetét őrzi is az ékszer, a megmunkálás finomsága és változatossága bármilyen rangos mai ékszertervezőt megihlethetne. K. M. Aligha találhatott volna stílszerűbb szponzori feladatot a Landesbank Saar Girozentrale és a Magyar Nemzeti Bank, mint egy ókori pénzérmékből álló kincslelet magyarországi bemutatásának lehetőségét megteremteni. Történt pedig, hogy a saarbrückeni bank 1986-ban megvásárolt egy ismeretlen lelőhelyű antik görög pénzekből álló leletet, amelynek tudományos feldolgozására a saarbrückeni egyetem ókortörténeti tanszékét kérték fel. A kincs 560 darab i.e. 2. században vert sidei ezüst tetradrachmát tartalmazott. A hajdani virágzó görög városban (a mai Dél-Törökország területén) a kincslelet tanúsága szerint létezett egyfajta „pénzgyár”, ahol az idegen eredetű ezüst pénzeket is beolvasztották, és saját tetra- drachmákká verték át, amelyeket a Boszporusztól Egyiptomig és Mezopotámiáig mindenütt elfogadtak. A város neve — Side — azt jelenti: gránátalma. És ez a városnévjegy már az első az i.e. 5. századi kis ezüstpénzeken is feltűnik. És ott van a később vert pénzeken, egészen a késő antikvitásig. Híven tükrözik Side történelmét a pénzérmék ábrái, feliratai: az athéni és perzsa fennhatóságot, Nagy Sándor, a Ptolemaisok és a Seleukidák, a perga- moni királyok uralkodását, a Római Birodalomhoz tartozását. Az érmeken istenek (Athena, Apollon), a császárok és császárnék portréi, templomok, városkapuk, kikötők jelennek meg. A kis-ázsiai görög városok jellegzetességei voltak azok a 3. századi érmek, amelyeken két város neve és a Homonoia szó (egyetértés, barátság) szerepel. Utalva a két város gazdasági, politikai, vallási és kulturális kapcsolataira. Side számos várossal állt ilyen kapcsolatban, így Delphoival, Pergővel, Aspen- dossal, Myrával, Attaleiával, de még a távoli Alexandriával is, egyik legfontosabb kereskedelmi partnerével. Aurelianus császár uralkodásának 270-275ig tartó éveiben vert bronzpénzekkel zárul Side ókori pénzverésének története. K. M. A neurotikus szorongás festője Gál Ludmilla: Cím nélkül Az első világháború után fiatalon elhunyt Egon Schiele sajátos festői víziói korát mélyen megdöbbentették, sőt felháborították. Az ex- presszionizmus egyik fő képviselője volt. Úttörő jellegével tisztában volt, erről vallanak utolsó szavai: ,,A háborúnak vége, és nekem el kelt mennem. Képeimet a világ minden múzeumában befogják muatni." Jóslata az utóbbi húsz évben válik valóra, képei és grafikái diadalmenetben járják be Európát. Eredeti látásmódja mellett nagyfokú szenzibilitása, érzelmi telítettsége, kolorisztikus erényei teszik műveit emlékezetessé az avantgarde művészek között. A száz éve, 1890. június 12-én Tulln-ban született Schielét csodagyermeknek tartották, mert folyton rajzolt. Fiatalon felismerték tehetségét, és a bécsi festőakadémiára került, de a legnagyobb hatást a bécsi szecesszió vezető mestere, Gustav Klimt gyakorolta rá, aki haláláig támogatta. Első művei még őrzik mestere dekoratív felfogását, de egyénisége hamar kialakult festészetének fő jellegzeteességeivel, a szögletes vonalvezetéssel, és a szex minden eddiginél szókimondóbb ábrázolásával. Műveinek haláláig vezértémája az erotika volt. Felívelő karrierje egybeesett a pszichoanalízis születésével és térhódításával. Közel állt a Freud-i gondolkodásmódhoz. Egész életében kizárólag csak önmaga érdekelte igazán, ezt a műveiben megnyilvánuló nem csekély exhibicionizmus is mutatja, mert hisz gyakran festett önmagáról — a festészet történetében mindaddig egyedülállóan — aktképeket. Az erotikát azonban átjárja a bűntudat, a félelem és a növekvő szorongás, a kínzatottság tragikus mellékzöngéje, ez teszi alkotásait gyötrő víziókká, amelyekből kereste a kimenekülést. Ilyenkor szentnek és mártírnak festette magái, mint 1915-ben való kiállítási plakátján, melyen nyilak által halálra sebzett Szent Sebestyénként jelenik meg. 1907/8-ban festett művei még szimbolikus jellegűek. 1910-től egymás után jelentkeznek fő művei. Kora festészeti és tematikai konvencióitól teljesen függetlenítette magát már testvére, Gerti, fejletlen, szögletes gyemiekleányaktján is (1910), melyet több hasonló felfogású vízfestmény követett fiúkról és lányokról, saját magáról. A hangsúly a hosszan elnyúlt, erotikus szemléletű törzsökön van, a kezek káromszerűek, a lábak alig jelzettek, a fej általában elfordult, ijedt, torz, maszkszerű. A férfiakat és nőket legrejtettebb pillanataikban, ölelés közben ábrázolja egy pszichoanalitikus kívülállásával. Az idegen, szokatlan látószög a modem embert az ösztönöknek, a kéjnek kiszolgáltatottan, vergődő lényként ábrázolja, mindig tragikus felhanggal. Az ösztönélet mélyét tárja fel, a bűntudattal párosult szorongást a homoszexuális, de a heteroszexuális aktusokban is, amelyeket a keletázsiai minták nyomán eleként ábrázolt a maguk teljességében az európai művészetben. Művei közt kevés a lírai, mint az 1911-es Szerelmesek, vagy az 1917-es Ölelés. Freud elméletét követte abban is, hogy a szerelem mellett a születés, az anyamotívum és a halál foglalkoztatta leginkább. Utolsó művei a spanyolnáthában elhunyt felesége haláltusáját örökítik meg, csupán néhány héttel saját halála előtt. Csupán néhány tájképe és portréja maradt fenn, ezek is inkább pillanatnyi lelkiállapotának rögzítései, absztrahált színekkel, dekoratív beállítással. Eduard Kosmac, (1910) és apósa, Johann Harms portréja (1916) rendkívül érzékeny jellemábrázolások. Schiele a festői elemeket itt is újraformálja, a valóság részeit a művész víziójának érzelmi erejével telíti. Másfél évszázada gyűjti folyamatosan Európa népi ékszerkultúrájának jellegzetes darabjait a Néprajzi Múzeum. Mégis, csak ez a mostani az első alkalom, hogy közönség elé tárja e gyűjteményének egymástól nagyon különböző, vagy éppen a megtévesztésig hasonlatos tárgyait: a nyakékeket, a fejdíszeket, fülbevalókat, melltűket, a gyűrűket és az öltözékkiegészítőket. Európa népeinek ékszerkultúrája — akárcsak viselete és díszítőművészete — igen gazdag. Ebből a gazdagságból ad ízelítőt az Európai népi ékszerek a XVIÍI—XIX. században című kiállítás a Néprajzi Múzeum földszinti termeiben. Európa-szerte népszerű volt az üveggyöngy: nemcsak láncot fűztek, hanem teljes haj- vagy mellborító öltözetelemeket is kreáltak belőle. (Ez a gallért, a blúzt, a pulóvert ékesítő gyöngyözés napjaink divatjában is „visszaköszön”.) A fémek az ón, az ólom, a sárgaréz, az ezüst, s olykor az arany — meghatározó elemei a népi ékszeiviseletnek. Nyugat- és Észak- Európában az ezüstműves, délen a rézműves alkotta díszítményeket kedvelték. Sokfelé viselték női ékszerként az ezüstpénzeket. A déli és keleti országok asszonyai — lehetősségüket hangsúlyozva fejüket és mellüket teljesen beborították ezüstérmekkel. A kiállítás tanúsága szerint Európában két nagy ékszerkörzet rajzolódik ki: az egyik a nyugati és északi — germán, szláv és bizonyos Azt a helyesírási problémát, ami írásom fönti címében jelentkezik, Minya Károly vetette föl nemrégiben egy „A név tisztelete” (K-Mo., 1990. ápr. 14.) című cikkében. Szerinte ugyanis a Marcali településnévből képzett marcali melléknév helyesírása nem kielégítő, mert nem lehet belőle visszakövetkeztetni teljes biztonsággal az alapalakra, minthogy ez a melléknév utalhat a Marcal folyónévre éppúgy, a Marcali településnévre. Ezért a szerző azzal az ötlettel áll elő, hogy a Marcali, Nyírcsászári, Olcsvaapáti, Pócspetri, Túristvándi stb., tehát i végű településnevekből képzett mellékneveket, ellentétben a mai helyesírási gyakorlattal, kettőzött i-vel lenne célszerű írni, vagyis így: marcalii, nyírcsászárii, olcsvaapátii stb. Abban tökéletesen igaza van Minya Károlynak, hogy a marcali formában írt melléknév félreértésre adhat okot. Hiszen egy marcali halász-féle szerkezet például jelentheti egyrészt azt a —- mondjuk — Kaposváron élő halászt, aki a Marcal nevű folyóban Hogy helyesebb: marcali vagy marcalii? Népi ékszerek II Kelet_ * Iflaövwszán 9
